Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-10 / 108. szám
Konténer állomás Csepelen A KGST fejlesztési programjában is jóváhagyott kon- ténerizáció első hazai létesítménye a MAHART csepeli szabadkikötőjében létesített konténerállomás. Az ONFB és a KPM támogatásával épült terminált a 32 tonna emelőképességű speciális kiFelvétel vizsga nélkül A lengyel tudományügyi, műszaki és felsőoktatási minisztérium közzétette az új egyetemi és főiskolai felvételi elveket. Ezek szerint felvételi vizsgák nélkül felveszik az egyetemekre és főiskolákra az összes kitűnően érettségizett diákokat, valamint a középiskolai tanulmányi versenyeken, pályázatokon díjazott fiatalokat. Tájékoztatás kötői konténer-daru ünnepélyes átadásával és átvételével tegnap, kedden délután avatták fel. Az ünnepségen részt vett dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter és dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter. Az 1973 végéig kísérleti jelleggel üzemelő terminál 20—30 tonnás nagy szállító- tartályok vasúti. közúti és vízi rakodásra alkalmas. Ljabb régészeti leletek A rudabányai múzeumban Az elmúlt napokban értékes régészeti leletekkel gyarapodott a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum. A hajdani középkori „bányászváros” temetőjében érdekes önöttvas sírtáblára bukkantak. A sírtábla a XVI. század végéről, illetve a XVII. század elejéről való. A 120 centiméter hosszú és 50 centiméter széles vasöntvényen különböző — a napot. a holdat, a kos és az oroszlán jegyét, valamint a pipát, halálfejet, pálinkásüveget és monogramot ábrázoló — dombormű — mintáÜgyeletes J| riporterünk m . . jelenti: frWfMB — Ez a legidősebb gyermekem. Mellesleg: fiú ... — Hol vetted? — A Priorban. Miskolcon... És a hölgy, aki vidám színű, könnyű, nyári anyagot mutat, ugyanolyan természetesen mondja a Priort, mint ahogyan kérdezője fogadja a választ. Miskolc néhány nap elteltével megismerte, megszokta a Priort. De nemcsak a miskolciak, hanem sokan, a távolabb lakók közül is, hiszen a Centrum Áru házat messzebbről is felkeresik, márpedig most, a csehszlovák nemzeti hét alkalmából a Centrum első emeletén a kassai Prior Áruház is bemutatót, vásárt tart áruiból. Sok a nézelődő, a vásárló a kassaiak részlegében. Nemcsak a híresen szép gyöngyök, nyakláncok előtt, hanem minden más árunál. Bőröndök, étkészletek, esernyők, • íróeszközök, kitűnő sátrak, campingcikkek — mind megannyi áru, amelyek közül szívesen hoztunk volna ezt, vagy azt —, ha módunk nyílt rá, hoztunk is — egy- egy kassai utunk alkalmából. Most viszont itt, helyben is megvásárolhatjuk. Mindenki csak dicséri az árucsere-forgalomnak ezt az életrevaló ötletét, amely bizonyítja, hogy a kishatár- menti forgalomban tulajdonképpen „nagy dolgok” is létrejöhetnek. A Centrum kirakatában is helyet kaptak a Pior árui. lap firgalsm a kücsisnzien A parkettcsiszológép és a Csini masszírozó a sláger jelenleg a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat 31. sz. boltjában. A Miskolcon, a Széchenyi utcában levő kölcsönzőben Kovács Istvánná boltvezető-helyettes elmondása szerint a napi munka azzal kezdődik, hogy igyekeznek kielégíteni az ezekért a gépekért sorba állókat. Vöröskeresztes verseny Ifjúsági elsősegélynyújtó versenyt rendez a Vöröskereszt megyei szervezete^ az általános és középiskolások részére. Az általános iskolások megyei döntőjét május 11-én tartják meg 14 induló csapattal. A középiskolások a kerületi verseny után jutottak el a 12-én megtartandó megyei versenyre. A megyei viadalon 10 csapat vehet részt, s a győztes képviseli majd megyénket az országos versenyen. Csak előjegyzéssel adhatják a slágercikkeket, olyan nagy irántuk a kereslet. Igen nagy a forgalom, naponta 80—100 kölcsönzést intéznek el. Most kezdődik a strandcikkeknek, camping- felszerelések kölcsönzésének időszaka. Jelenleg 15 kölcsönözhető sátorral és 30 gumimatraccal rendelkeznek. Igen sokat fejlődtek az elmúlt években, ma már szinte minden háztartási és egyéb gépük megvan, amelyek keresettek az üzletfelék körében. A keresletnek megfelelően gyakran pótolják a raktárkészletet. Az elmúlt időszakban például 24 gyermekmérleget, összeadó- és szorzógépeket, valamint nyelvtanuláshoz hanglemezeket is kaptak. — Sokat fejlődtek a kölcsönző ügyfelei is — mondta Kovács Istvánná. — Lényegesen kevesebb a szakszerűtlen kezelésből adódó hibák száma. Továbbá a határidők betartása- sem okoz a kölcsönzőknek olyan nagy gondot. Az egyik alkalmazott a kirakathoz megy, és egy vásárló — idősebb nénike — kívánsága szerint sorra szedegeti ki a tányérokat. „Azt is! Azt is! Meg még azt, ott!” Vagy elfogyott már fenn a készlet, vagy pedig hűek maradtunk önmagunkhoz: mindig az kell, ami a kirakatban van. * Súlyos, közúti baleset történt Sajószentpétcr belterületén. Szentgyörgyi László, 20 éves, helyi lakos figyelmetlenül vezette a személygépkocsit, és gyorshajtás közben elütött az út szélén haladó öt gyalogost. A baleset következtében ifj. Má- lyinkó Lászlóné és id. Má- lyinkó László életveszélyesen megsérült. Id. Mályinkó Lászlóné és Kazai József súlyos, az ötödik gyalogos pedig könnyű sérülést szenvedett. A személygépkocsi vezetője ellen eljárás indult. * Két, halálos balesetről is hír érkezett. Szeged környékén egy nyugatnémet állampolgár gyorshajtás közben elütötte a kivilágítatLan kerékpáron haladó Répás Sándor 38 éves segédmunkást, aki a helyszínen meghalt. Kunhegyes határában egy tehergépkocsi tolatás közben ütötte el a 64 éves Biró Ignácot, aki kerékpárját tolta. Az idős férfi életét vesztette. * Napok óta hatalmas esőzések, áradások pusztítanak Chilében. Különösen Santiago elővárosai szenvednek sokat. Eddig hétezer chilei maradt fedél nélkül. A kormány ruhaneműt, építőanyagot és élelmiszert irányított a természeti csapás sújtotta körzetekbe. kát találtak. Az idős bányászok szerint a kos és az oroszlán jegye a születés és a halál napját jelképezi. A ragyogó nap és az ezüstösen csillogó hold arról ad számot, hogy az elhunyt arany-, illetve ezüstbányában is dolgozott. A pipa és a pálinkásüveg kedvenc tárgyai voltak, a halálfej körüli számok s betűk pedig azt adják hírül, hogy az elhunyt 80 évet élt és I. Z.-nek nevezték. A másik értékes leletet a községi tanács ajándékozta a múzeumnak. Ez egy fehér csempékből készült cserépkályha, amelynek négy szélét cseresznyefa zöldellő levelei és pirosló gyümölcsei díszítik, A kályha a község nagy szülöttjének. Gvadányi József költő családjának lakóházában állt. majd az irodalmi emlékmű épület lebontása után először az akkori főjegyző, a felszabadulás után pedig a községi tanács tulajdonába került. Az igen szép kivitelű, az 1800-as évek végén készült karcsú cserépkályhát, valamint a különböző motívumokat ábrázoló bányász sír- táblát most helyezték el a rudabányai múzeumban, ahol több mint 3000 bányászemléket őriznek, köztük olyan ritkaságokat, mint a bamk- vasércből pattintott fejtőékek, a középkorból fennmaradt vágatbiztosító faácsola- tok és a fából készült vízelvezető vályúk. v lljpénzérme A Német Demokratikus Köztársaság állami bankja május 8-án a brandeburgi kaput ábrázoló új öímárkás pénzérmét hozott forgalomba. Vaddisznó szemmel i Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta H. 1 Boermát, az UNSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete, ía FAO vezérigazgatóját Katasztrófa A spanyolországi Logronó- ban hétfőn lezuhant egy Phantom—4 típusú amerikai vad ászbombázó. A legénység két tagja életét vesztette. Börtönlázadás Több mint 800 fogoly lázadt fel a hét végén az északkelet-indiai Bhaglapur börtönében. Az épületbe behatoló rendőrök tüzet nyitottak a rabokra, alak közül heten életüket vesztették, többen megsebesültek. ÜTTÖRÖK KOKUSTALÁLKOZÚJA Özdon. a Liszt Ferenc Művelődési Központ szín_ háztermében rendezik .meg - az aranykoszorús úttörőkórusok találkozóját 14-én, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel. A •találkozón megyénk 10 aranykoszorús úttörőkó- rusa vesz részt. FEL ÉVEZRED Igazuk volt olvasóinknak, akik szóvó tették keddi számunk sárospataki híradásának pontatlanságát. A sárospataki gimnázium jóval öregebb, mint négyszáz éves, tehát nem idestova fél évszázados. hanem íél évezredes. PLATON PATAKON A „Bodrog-parti Athén” néven emlegetett Sárospatakon tegnap, 9-én, kedden este az ókori Athén híres filozófusának, Platónnak Szókratész védőbeszéde című drámai művét mutatta be Deve- csari Gábor fordításában a budapesti 25. Színház társulata a művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében. 5,7 SZÁZALÉKKAL NŐTT Az árak állandó emelkedése jellemzi a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági helyzetét'. A most nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szei-int egy négytagú nyugatnémet család létfenntartási költsége 1971 februárjától 1972 februárjáig 5,7 százalékkal nőtt. Ebben az időszakban a kenyér ára 8.7. százalékkal, a húsé 6,3 százalékkal, a textilipari termékeké pedig 11 százalékkal emelkedett. MEGEMLÉKEZÉS A Miskolci Pamutfonó Angela Davis szocialista brigádja a győzelem, napja alkalmából virágokat helyezett el tegnap, kedden a szovjet katonák sírján. Rajtuk kívül, úttörők is megjelentek a Hősök temetőjében rendezett megemlékezésen. KERTESZET A BÁNYÁNÁL Farkaslyukon működik az Ózdtndéki Szénbányák kertészete. A 300 négyzetméter alapterületű üvegházban évente 40 ezer tő virágot termesztenek. raknak cserévbe illetve több ezer rózsatövet szaporítanak. A virágokat az üzemek irodaépületeiben, szociális létesítményeiben, valamint a bányatelepek parkjainak díszítésénél használják fel. RENDÉSZETI AKTÍVAK ÉRTEKEZLETE Küldöttértekezletet tartanak a társadalmi rendészeti aktívák május 13-án 10 órai kezdettel Leninvárosban, a Derkovits Gyula Művelődési Központban. Az értekezleten a Nehézipari Minisztériumhoz tartozó Borsod megyei vállalatok képviselői vesznek részt. NAGY FEJLŐDÉS VARHATÖ Nagy fejlődés előtt áll a Mezőkövesdi Asztalos Szövetkezet. A bútoripar rekonstrukciójának programján belül a szövetkezet is több millió forintot fordíthat beruházásra. így a IV. ötéves terv végére a termelési értékük várhatóan eléri majd az évi 35 millió forintot. Óvodabővítést TERVEZNEK Két éve nyílt meg Bogácson a községi óvoda, amely 30 gyermek számára biztosít férőhelyet. Ma már 50—60 óvodáskorú gyermek számára kellene helyet biztosítani. Az óvoda átalakítását és bővítését mintegy 200 ezer forintos költséggel és társadalmi munkával a tervidőszakban megkezdik. KULDÖTT-KÖZGYÜLES Pénteken, május 12-én tarja küldöttközgyűlését a Fogyasztási Szövetkezetek megyei Szövetsége. A Miskolcon, az MHSZ-székházbau megtartandó gyűlésen többek között a fogyasztási szövetkezetek 1971. évi gazdálkodási eredményeit, valamint az 1972. évi célkitűzéseket tárgyalják meg. BRIGÁDOK SEGÍTSÉGE A Borsodi Elelmiszerkis- kereskedelmi Vállalatnál 47 szocialista brigád alakult. A brigádoknak igen nagy szerepük van abban, hogy a vállalat ez évben elnyerte a kiváló címet. A szocialista brigádok igen nagy segítséget nyújtottak a vállalatvezetésnek a fluktuáció csökkentésében is. ISMERKEDÉS Az edelényi járási könyvtár gyermekrészlege május 12-én ..Ismerkedjünk a képzőművészettel” címmel tart rendezvényt. A gyerekek diavetítésen nézik majd az alko. t ásókat. SZAKMAI TANÁCSKOZÁS A Magyar Élelmezéstudományi Egyesület sütőipari szakosztálya május ll-én Színben tartja értekezletét. Az értekezlet programjában a közelmúltban létrehozott új sütőüzem megtekintése; valamint a szakmai tapasztalatok értékelése is szerepel. ÜT« Már megint abba a nudisla bandába vágyódsz?! ßSZAK-MAGYAKUUSZAU - a Mu&ytu r^oejuusta Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Szerkeszti: a szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u, 15. Központ: . 36-132. 16-672. 35-380. 36-579. Titkárság 16-886 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártroval: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 36-067. Sportrovat: 16-049. Munkásievelezés. oanaszügyek: ifi-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállaiat Miskolc Bajcsy- Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: W1RIH LAJOS. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telelőn: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: e helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában.FelelŐs vez.: SZEMES ISI VAN í [SZAK MAGYARORSZÁG