Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-07 / 106. szám
fen« ajánlat külföldi lépi berendezések szállítására A Chemokotnplex Külkereskedelmi Vállalat felhívása nyomán eddig mintegy 30 ajánlat érkezett külföldről az olefinprogram második szakaszában felépítendő három üzemi gépi berendezésednek szállítására. A korszerű petrolkémiai ipar megteremtését szolgáló program első szakaszában készül el a TVK-ban az évi 250 ezer tonna etilén gyártására alkalmas nagy olefin- üzem, ahonnan csővezeték juttatja majd el az alapanyagot a második szakasz során a Borsodi Vegyikombinátban felépülő három üzembe. A tárgyalóteremből Budai József 20 éves han- gonyi lakos többrendbeli — köztük jogtalan behatolás útján elkövetett — lopás miatt került a vádlottak padjára. A fiatalember 1971-ben m egezakí tolta rn u nka v íezo nyát, azóta alkalmi munkákkal keresett és lopott forintokból tartotta fenn magát. Szüleitől is elköltözött, letartóztatásáig ismerőseinél lakott albérletben. Budai az első lopását még 1970 nyarán követte el. Észrevette, hogy szomszédja nem tartózkodik otthon, s a melléképületből csaknem 400 forint értékű szerszámokat „elemeit”. Egy évvel később a károsult felesége felismerte nála a lopott szerszámokat, s visszaadta azokat. Alig egy hónap múlva Budai B. J. hangonyi lakásába hatolt be, ahol a szekrényben 1300 forintot talált. A következő év tavaszán egy használt, alig 250 forintot érő női kerékpárt tulajdonított el. Egy ideig használta, majd a leÉdesanyák köszöntése leplezéstől félve szétszerelte, s az alkatrészeit eldobálta. Időközben Budapesten is megfordult, ahol szintén pénzt és arany gyűrűt lopott. Nyáron visszatért Hangony- ba, s továbbra is ismerőseit fosztogatta. Behatolt V. A. lakásába, ahonnan 1690 forint értékű ékszereket és 1140 forintot vitt el. Később Sz. Gy. lakását „látogatta” meg, de .itt is csak szerszámokat talált. Budai József összesen 5724 forint értékű kárt okozott. ] amelyből mindössze 790 forint térült meg. Az Özdi Járásbíróság dr. P-app' Edit büntetőtanácsa Budai Józsefet 2 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte, mellék- büntetésként pedig 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság a vádlott beismerését es megbánást tanúsító magatartását. í—th) a a Ügyeletes riporterünk jelenti: A most végzettekkel együtt ballagtak tegnap a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban azok a 40 évvel ezelőtt érettségizettek, akik az 1932- es tanévben szerezték meg érettségi bizonyítványukat. A nem mindennapi diáktalálkozón az akkori 40 érettségizettből a mostani találkozón 23-an jelentek meg. Volt, aki az Egyesült Államokból, Bostonból érkezeti, ahol az ottani orvostudományi egyetem komputerköz- pontjának igazgatója. De a volt diákok eljöttek Bécsiből és máshonnan is. A gimnáziumban az öreg diákok egykori tantermében kedves meglepetés várta az egybegyűlteket. Szikra Gyula nyugdíjas tanár, a volt osztályfőnök . néhány nappal ezelőtt felvett üzenetében magnószalagról köszöntötte az egybegyűlt diákokat. A 63 éves pedagógust, akit betegsége ágyhoz köt. a diákok egy csoportja a lakásán látogatta meg. Majd ezt követően az egybegyűltek felelevenítették a 40 évvel ezelőtti diákévek emlékeit, történeteit. _ A 40 éve érettségizettek jól sikerült diáktalálkozója a késő esti órákban Miskolc- Tapolcán. baráti . beszélgetéssel ért véget sk Tegnap reggel 7 órától 10 esetiben hívták segítségül a miskolci mentőket. Hét alkalommal a szeszélyes időjárás miatt a rosszullétekhez vonultak ki. Három ízben pedie öngyilkossági szándékkal gyógyszermérgezettekhez hívták a mentőket >k Halálos kimenetelű karambol történt Dabas batátában. Tabi Attila 30 éves kiskunfélegyházi gépkocsivezető tehergépkocsijával áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és összeütközött egy vele szemben szabályosan közlekedő teherautóval. Az összeütközés következtében Tabi Attila olyan súlyosap megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. * A mezőzomöcri állomáson a leengedett sorompónak ütközött tegnap a fancsali mezőgazdasági termelőszövetkezet tehergépkocsija. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A baleset okának kivizsgálása folyamatban van. Szereteíre vágynak A TVK szocialista brigádjai számos esetben tanújelét adták már segítőkészségüknek. Figyelmességükre vall, hogy már hosszú idő óta szívükön viselik azoknak a gyermekeknek a sorsát, akik szűkebb családi otthon híján különböző intézetekben nevelkednek. Az elmúlt évek során 5 többek között a megyaszói, a hajdúnánási és a sajóörösi gyermeknevelö otthonnal alakítottak ki szoros kapcsolatot. A brigádok segítsége igen sokrétű Hajdúnánáson például gyermekkönyvtárt működtetnek, és évenként több alkalommal műsoros délutánt rendeznek. A sajóörösi nevelőotthonban sincs egyetlen olyan gondozott gyermek, aki ne erezné a brigádok szeretetét. Már hagyomány, hogy a gyermeknap alkalmával, s karácsonykor ajándékot kapnak a felnőttektől. A szocialista brigádoknak köszönhető az is, hogy megépült a röplabda^ és kosár- labdapálya. A Borsod megyei Tanács Leninvárossal szomszédos sajóörösi gyermeknevelő intézete ötven gyermek részére biztosít kényelmes otthont és gondtalan életet. A gyermekek minden ^szükségest megkapnak, hogy feledjék sorsukat, azonban sokuk számára ismeretlen a szülői szeretet. Éppen . ezért a TVK-s dolgozók sűrűn felkeresik a gyermekotthont, ajándékot, ruhaneműt vásárolnak részükre, szünidőben pedig vendégül látják az általuk patronált gondozottakat. A borsodi méhészek hajdú-bihari és szabolcs-szat- rnári vándortanyáiról érkezett hírek szerint az akácméz gyűjtésének első napjai — az időjárás miatt — nem mindenütt sikerültek . jól. A méhészek még így is remélik, hogy az idén a leszerződött 42 vagon mézet sikerül összegyűjtetni a szorgalmas méhecskékkel. Ezenkívül angliai exportra 11 ezer darab, fél literes üveg lépesmézet is szállítanak a megye méhész szakcsoportjai. Néhány mázsányi, nagyon értékes virágpor eladására is kötöttek szerződést. Útépítők Autóra várók, ügyelem! Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítették ki a gépkocsi- igényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a leendő tulajdonosokat): Trabant Limousine 39264 Trabant Combi 4989 Trabant Hycomat 726 Wartburg Limousine 17794 Wartburg de Luxe 14158 Wartburg Tourist 1900 Skoda S—-100. / 28914 Wartburg de Luxe tolótetős 127 Skoda Coupe 30 Moszkvics 28239 Polski FIAT 1300 8232 Polski FIAT 1500 3047 Zaporozsec 4547 Zsiguli (Budapesten) 10543 Zsiguli (Debrecenben) 6773 VIETNAMÉRT A tiszacsermelyi MHSZ-lö- vészklub tagjai a Honvédelmi Szövetség megyei vezetőségének felhívásához csatlakozva eddig több mint ezer forint adománnyal járultak hozzá a vietnami nép harcának megsegítéséhez. 500 KÖZÉPISKOLÁS VERSENYE A . leninvárosi Kun Béla Gimnázium és Szakközépiskola tanulói nagyszabású honvédelmi napon vettek részt. A lövészettel egybekötött versenyen mintegy 500 középiskolás vett részt JÖN A BORÍTÉKOS Május 11-én megkezdik a borítékos sorsjegy árusítását. Borsod megyében 800 ezer darabot hoznak forgalomba. MÜVÉSZPORTKÉK Művészportrék címmel mutatja be Broczkó Tamás és Kovács Tibor fotóit a Művé- VÁSÁROK szeli és Propaganda Iroda Miskolcon, a Kossuth Művelődési Házban, május 7-e és 10-e között. EGY KÖTETBEN A magyar forradalmi munkásmozgalom történetét egy kötetben is megjelentette a Kossuth Könyvkiadó. A korszerű általános műveltség könyvtára sorozatban megjeleni mintegy 900 oldalas mű a magyar munkásmozgalom kialakulásától az MSZMP VIII. kongresszusáig terjedő időszak legfontosabb eseményeit és dokumentumait tartalmazza. FÉLMÁZSÁS HARCSA Péntekre virradó éjszaka Szabó József, a tokaji Tiszavirág Halászati Termelőszövetkezet halásza 50 kg-os óriás harcsát fogott a Bodrogban. A hatalmas hal Sárospatak környékén ~a.kadl horogra’’. Tegnap, szombaton már Miskolcra érkezett a Bodrog ragadozója. A szerencsés fogást ötféleképpen készítették el a szakácsok. KLUB ÉS NYELVI LABOR tJj KISZ-klubot és nyelvi laboratóriumot avatnak ma, vasárnap délelőtt 11 órakor Miskolcon, a Kilián Gimnáziumban. Az avatóünnepséget a végzősök búcsúztatásával, ballagási ünnepségével kötik egybe. TALAJJAVÍTÁS MESZEZÉSSEL A felsőzsolcai Lenin Tsz savanyú talajokkal rendelkező határrészeiben az idén mintegy 1100 holdon meszeléssel javítják a talajt. , Az intenzíven művelt táblák legtöbbje holdanként 5 mázsa körüli műtrágya adagokat is kapott. ŰJ TANFOLYAM A KISZ-ISKOLÁN Üjabb hathetes tanfolyam kezdődött a múlt héten a KISZ Borsod megyei Bizottságának csanyiki Ságvári Endre vezetőképző iskoláján. Ezen — Borsod, Hajdú és Szabolcs megyékből — mintegy hetven mezőgazdasági jellegű KISZ-szervezet titkára vesz részt. TAKARÉKOS FIATALOK Mind népszerűbbé válik megyénk ifjúsága körében a sok kedvezménnyel járó ifjúsági takarékbetét. Eddig több mint 10 ezer fiatal váltott ifjúsági takarékbetétet. MODERN EMBERESZMÉNY „Az ifjúság és a modern embereszmény” címmel jogi előadás lesz a 116. számú Szakmunkásképző Intézetben ma, május 7-én, vasárnap délelőtt 10 órakor. Ma Miskolcon aulóvásárt, holnan, hétfőn pedig Cigán- don és Sajószenlpéteren országos állal- és kirakodóvásárt rendeznek. Legközelebb 10-én, szerdán Mezőcsáton, csütörtökön pedig Palházán lesz vásár. HONVÉDELMI AKTÍVAÉRTEKEZLET LENINVÁROSBAN A Magyar Honvédelmi Szövetség leninvárosi területi vezetősége május 9-én honvédelmi aktívaértekezletet tart. CSEHSZLOVÁK KÖNYVKIÁLLITÁS A Művelődésügyi Minisztérium és Miskolc varos Tanácsa rendezésében a nemzetközi könyvév alkalmából csehszlovák könyvkiállítás nyílik Miskolcon, a József Attila Könyvtárban május 9- én délután 5 órakor. VÉGTISZTESSÉG A miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház manézs színháza május 8-án, hétfőn este 22.30 órakor a Földes Ferenc Gimnázium nagytermében mutatja be új műsorát. OLASZ LÉGISZERENCSÉTLENSÉG Péntek este Palermótól 26 kilométerre lezuhant az Alitalia olasz légitársaság egyik DC—8 típusú repülőgépe. A fedélzeten tartózkodó 115 személy életét vesztette. A repülőgép Rómából Palermo felé tartott, amikor nekiütközött a Montagna Lun- ga hegynek. A gép felrobbant és lángbaborult. A mentőosztagok a viharos időben csak háromórás késéssel tudták megközelíteni a szerencsétlenség színhelyét Később közölték, hogy a íe- pülőgép roncsok között megtalálták a 108 utas és a hétfőnyi személyzet, holttestét. m Foto: Laczó József ßSZAK-MAGYARORSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Szerkeszti: u szerkesztő bizottság. Szerkesztőség: Miskolc,x Bajcsy-Zs. u. 15. Központ: 36-132. 16-672. 35-300. 36-579. Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kuliúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy- Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: WIRTH Lajos. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u! 15—17 Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál éa a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: : 25655. Készült a Borsodi Nyomdában.Felelős vez,.: SZEMES ISffVAN lói évig ismerőseit fosztogatta Ipoms diáktalálkozó Lépesméz és virágpor