Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-30 / 125. szám
TV-JEGYZET Amikor éppen nem sportot lett A7. elmúlt héten a sportkedvelők nem panaszkodhattak a -televízióra. Főműsorban kétszer, délután egyszer közvetítettek labdarúgást, igaz, nagyon izgalmas mérkőzéseket, volt vízilabda is, sőt egyszer, az éjszakai vetélkedő is sporttémájú volt. * Ha már vetélkedővel fejeztük be a sportot, vetélkedővel folytatjuk az egyéb műsorokat. A Ki mit tud? negyedik fordulójára kevés meglepetést tartogatott a műsorszerkesztőség, illetve az e műsorra kamera elé állított versenyzők többsége hamar kimegy emlékezetünkből. Leginkább a versmondókra Schmidt Borbálára és Vándorfi Lászlóra kellett felfigyelnünk. Ugyanakkor vitatnunk kell a zsűrinek azt az állásfoglalását, amely szerint az egyik parodistát komoly intelmekkel engedte tovább. Ha valaki nem felel meg és valami csoda folytán mégis eljutott az elődöntőig, nem lehel törvényszerű, hogy valakinek, két egyforma gyenge felkészültségű közül tovább kelljen jutnia. A vetélkedő népszerűségét ismételten bizonyították a nézők, amikor 34 595 szavazatot küldtek be az előző, III. forduló után. Ez a nagy érdeklődés egyben százezrek kritikai részvételét is tanúsítja, s ezért kívánatos, hogy kamerák előtt csak az arra érdemesek szerepeljenek, s főleg, csak azok jussanak tovább. A nyárra elbúcsúzott a Kicsoda, micsoda? fejtörő is. Ez alkalommal feltűnően nehéz témákban vetélkedett három, korábbról is ismert versenyző, nagyrészt sikerrel. Érdekes, izgalmas volt ez a búcsú-vetélkedés, ám ismételten leírjuk: örülnénk, ha a megújuló folytatásban a néző is valamivel több szerepet kaphatna. * Horváth János és Kígyós Sándor nemrég tértek haza Kubából. Kuba — közelről című riportfilmjük érdekes, sok új vonást adó volt:, mert elkerülték a már ismert motívumokat, és igyekeztek mind többet megmutatni a távoli baráti ország egyszerű embereinek mindennapjaiból, „Én nem csinálok egyebet, csak festek”, ezt írta a televízió munkatársainak Holló László, a Debrecenben élő, 85 éves, Kossuth-díjas festőművész, mielőtt elkészítették róla a minap látott portréf'iímet. Egy gazdag életút sűrűsödött bele a rövid félórába, a nagyon szép önvallomásba. Elbúcsúzott véglegesen egy népszerű ifjúsági sorozat, a Kukkantó, amely tíz esztendőn át kérdések százaira adott a fiatal nézőknek érdekes magyarázatokat. Bár a kérdező fiatalok mindig újak voltak, és mindig fiatalok, a műsor ebben a konstrukcióban kissé elöregedett, s a szerkesztők nagyon helyesen a lisztes visszavonulást választollák. * Kétrészes portréfilmet láttunk Kovács Györgyről, az ismert romániai magyar színészről. Tagadhatatlan, hogy az összesen kólóra tízperces portré igen plasztikus képet adott erről a nagy hírű művészből, s egyben az erdélyi magyar színjátszás sok vonását is felvázolta, helyenként mégis az elnyújtottság jellemezte a mű egészét. * Kellemes szombat estét adott Eduardo de Filippo Filuména házassága című tragikomédiájának kaposvári előadása, csakúgy mint vasárnap éste az Ismeri a szandi-mandit? című magyar film, amely roppant sajátos szemszögből láttatta. hogy a legkorszerűbb technika mellett hogyan él ma is sok- régi megszokóttság, és enyhe gúnnyal azt is érzékeltette, hogy a még oly korszerűnek és szervezettnek látszó üzemen belül is miÍ3'en ellentmondások adódnak. (bm) Szabadság és szellem Irodalmi esi az új megyei könyvtárban Vasárnap este tartották meg az uj megyei könyvtárban az első irodalmi estet. Fábián Zoltán, az Írószövetség titkára állította össze és vezette le a Szabadság és szellem című ismeretterjesztő irodalmi műsort, melyen Ruszinkó Mária és Seller Zoltán előadóművészek működtek közre. A műsor négy részből állt. de érzésünk szerint csak az első három rész tükrözte igazán a célt: feleleveníteni e táj szülöttei, s az itt megfordultak vallomásait. Fővárosa Miskolc. Szebbnél szebb tájakon. A szabadság oroszlánbarlangja, — így szóltak a részek címei, tükrözve az alapkoncepciót: megidézni a nemzeti szabadságharc. a nemzeti szellem, az előrehaladás úttörőinek és sürgetőinek vallomásait. Az utolsó rész a Bor címet viselte; nyilván Tokaj-hegyal- jára akart utalni, ezt azonban kevéssé éreztük. Az összeállítás — az első három rész — jól sikerült. Talán megérné, hogy a könyvtár kiadassa, s az iskoláknak további felhasználásra, rendelkezésre bocsássa. Magáról az estről azonban kevésbé mondhatunk jókat. Az az érzésünk, hogy a feladat meghaladta a két előadóművész erejét. Kettőjük közül inkább Ruszinkó Mária érthető, érzelmekben visszafogott tolmácsolása tetszett, Sellei Zoltán túlzottan, didaktikusán adta tovább a műveket. Meg kell említenünk még Kincses Margit zongoraművésznő, s különösen a Miskolci Fúvósötös szép, avatott játékát, mely hatásosan gazdagította az est élményét. Cs. A. Betétkönyvvel nyert Zsiguli, gépkocsit ve- ;zek. Tel.: 13-87«. Versek és dalok Szinté alig akarja hinni az ember, hogy I. osztályosok ünnepségén van. Egy nagymama meg is jegyzi mellettem: a mi időnkben a III. osztályosok sem tudlak eny- nyi sok, szép verset, éneket, mint ezek a csöppségek. A Fazekas utcai Általános Iskola IZ osztályában vagyunk. A most avatott kisdobosok rfiegilletödötten lépik át osztálytermüket. A padokon a füzetek helyén most a kisdobos emléklap, melyből kitűnik: a mai napon a csapatzászló előtt ünnepélyes ígéretet tettek, hogy a kisdobosok hat pontja szerint akarnak élni. Mellette <isdobos-avatósi emléklap két fényképpel, melyek az iskola homlokzatát és azt a 34 kisdiákot örökítette meg, a kedves Ica tanító néni társaságában, akik szeptembertől együtt dolgoznak. Kinek-ki- nek a padjára került egy jafíásüveg is, hatalmas kék luftballon, egy szál vörös rózsa és két szendvics társaságában. A gyermekek tagra nyitott szemekkel nézik az ajándékokat, de kezüket hát- ratéve figyelik Haday László- nét, hogy jelt adjon a műsor megkezdésére. S hogy milyen eredményes volt a pedagógusok és a gyermekek egyévi munkája, azt a lezajlott ünnepség jól bizonyítja. Az egyik gyermek hosszú verset mond, jelenetek következnek, énekszámokkal tarkítva. Észre se vesszük, hogy már több mint hatvan perce hallgatjuk a műsort. A furulyások száma azt bizonyítja: az ének- és zenetagozatos osztályban Kántor Mária vezetésével nemhiába teltek a hónapok. A jól sikerült kisdobosavatást követő osztályműsor azt bizonyítja, hogy Ica és Mária néni energiát, fáradságot nem ismerve vezette be gyermekeit az ábécé, az összeadás, a szó-mi-fá birodalmába. Fáradozásuk legnagyobb jutalma az volt, amikor a műsor végén a gyermekek odaszaladtak sze-- retett tanító nénijeikhez, s mindegyikük puszit nyomott a kedves orcákra. Ica néninek, aki már több mint 30 esztendeje neveli a kisgyerekeket, éppúgy könny szökött a szemébe, mint Máriának, aki ebben az évben kezdte el a szép, de nehéz pedagógus pályát. Szereplés közben (Foto: Nyilraiuc) 4 kisdobosok paironá ltja Nagyon kedves, egy osztály kisdobosai és egy idős, nyugdíjas pedagógus számára sokáig felejthetetlen találkozásra került sor a gyermeknap alkalmából a miskolci Vörösmarty utcai Álialános Iskolában. A II B osztály patronáltja. Moharos László, az iskola volt tanító bácsija látogatta meg a kisdobosokat. Szerető szóval, apró ajándékokkal viszonozta kis patronálóinak kedvességét. Az osztály kisdobosai ugyanis hónapokkal ^ ezelőtt elhatározták, hogy ‘'patrónusul és patronáltul fogadnak egy idős pedagógust. Laci bácsira esett a választás, aki feleségével együtt a Szentpé- teri kapui szociális otthonban éli idős napjait. Ajándékokkal. gyermeki kedveskedésekkel el-ellátogatnak hozzájuk, családi ünnepeiken egy seregnyi kisunoka- ként veszik körül a kedves házaspárt. Laci bácsi pedig most a gyermeknapot tette emlékezetessé a kis kék- nyakkendősök számára. CSEPEL 330-ES KAROSSZÉRIA- ELEMEK (üzemanyagtartály, kipufogódob, . platóvasalások, sármentők stb.), valamint CSEPEL 350 £S 450-ES, felújított TEHERGÉPKOCSIK raktárról kaphatók. 0. sz. Szakmunkásképző Intézet, Budapest, XIII., Váci út 179. Telefon: 201-152. Üzemképtelen tv-t vennék. ..1000” jeligére a_ki adóba. Eladó modem konyhaszekrény, parkettkefélő, konyhaasztal 2 hokedlivel. Érdeklődni: Bajcsy-Zs. u. 54., fszt. 3. _______________ Ü j négy személy es re- kamié, 2 db fotellel eladó. Jósika u. 7. (Vörösmarty u. mellett.) Nyeremény Skoda S—100-ast átveszek. 37- 719-es telefon on. Nyeremény Skoda S—L00-ast átveszek. 36-879-es telefonon. Gerendák és nagyméretű tégla eladó. Érdeklődni: Arnót-Üj- telep. József Attila u. 14.. Szabadosnak (Kristófok mellett.) INpATtAli; Szép, új, kétszemélyes rekamié eladó. Kun jBéla u. 12. Egy tűágy as svájci kötőgép (garanciával) eladó. Érdeklődni telefonon: 13-172, 18 órain;. Eladó jó állapotban levő Miskolc hálószobabútor. Megtekinthető délután 4 órától. Miskolc, ni.. Erdélyi 8.. Ui. em. i. Eladó kombinált szekrény, 2 rekamié, garnitúra, képek, szőnyeg. olaj kályha, konyhabútor. teatűzhely, villanysütő. szobabútor és egyéb mások. költözködés miatt, jutányos áron. Miskolc. Búza tér 15. sz. Bök fi Jánosné. Cserélek, veszek régi papírpénzt, fémpénzt. katonai érmet, rendjelet, kardot. Mát- ravölgyi, Miskolc, Szegfű u. 15.____ P áneél tőkés rövid zongora kifogástalan állapotban eladó. Virág u. 4.. ITI'3. (Győri kapui új lakótelep.) FIGYELEM! Szabadban tárolható anyagok részére, iparvágánnyal rendelkező, közútról is könnyen megközelíthető, kb. 5000 négyzet- méter alapterületű SZABAD TERÜLETET keresünk, lehetőleg Nógrád, Heves. Borsod- Abaúj-Zemplén, Szabolcs- Szatmár megyékben. Értesítés; Kohászati Alapanyag- előkészítő Közös Vállalat. Budapest. VI., Benczúr u. 11. Telefon: 422-971 Közület bútorozott szobát bérelne Miskolc belterületén. ..Vendégszoba” jeligére a kiadóba. Családi ház bérházi cserével eladó. TIT. kér., Szalmás Piroska u,. 36. Különálló üres szoba albérletbe kiadó. Érdeklődni : Miskolc. I., Egressy Gábor u. 22. Fiatalember szállást kaphat. Magyar—Szovjet Barátság ter 1. sz., 2. ajtó. Külön bejáratú, bútorozott szoba kiadó. 1. kér., Csermely u. 24. Dózsa Gy. u. folytatása. ________ K is szoba egy nő részére kiadó Katowice u. 15., magasföld- szlnt 4. (Június 1- ével.) Nagy helyiség munkásszállás részére kiadó. Miskolc. 1.. Zsar- nai-telep, Gyimesi u. 6. SZ. A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ kezdő szabás-varrás tanfolyamot indít június 1-tŐl. Részvételi díj 2 hónapra 100 Ft. Jelentkezés: MSZB tér 1. sz., i. em., 40. sz. szófiában, naponta 9—17 óráig. Tv-javítás garanciával, délelőtt, délután h ázhoz megyek. Hi ba- bejelentés 8—12 óráig, 17-921-es telefonon. Májusi esküvőjére különleges menyasszonyi ruhát, fátylat, fejdiszt Nagyné menyasszonyiruha-kölcsönzőjéből kölcsönözhet. Rákóczi u. 1., I. em. (Sötét-kapunál.) Menyasszonyok figyelem Csodálatos választék a Csilla menyasszonyiruha-kölcsönzőben. Kun Béla u. 2, 20 éves, csinos, érettségizett lány keresi, társaság hiányában jó megjelenésű. komoly gondolkozást), diplomás férfi ismeretségét 40 éves korig, házasság céljából. ..Napsugár” jeligére a kiadóba. ______ R ádió-, tv-műszeréez kisiparos javítást, karbantartást vállal üzemeknek. közületeknek, vállalatoknak stb. ..Garancia” jeligére a kiadóba.________ M egbízható idősebb nő kisebb takarítást hetenként háromszor pár órára vállalna. ..Takarító” jeligére a kiadóba. Azonnali belépéssel alkalmazunk tehergépkocsi vezetőket megegyezés szerinti fizetéssel 5 napos munkahét mellett. Jelentkezés a Közúti Igazgatóság gépészeti osztályán. Győri kapu 23. sz. II. emelet. A Miskolci Közúti Építő Vállalat javítóüzeme (fcsarnai-telep, 10-es busz végállomásától 3 perc) felvesz egy fő ív- és lánghegesztő vizsgával rendelkező lakatost, és egy fő általános lakatost. Bér megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az üzemvezetőnél. Közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező munkaerőt felveszünk. Miskolci Cipész Szövetkezet, Miskolc, I., Rákóczi u. 20. A Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat, felvételre keres kőműves, ács, festő-tapétázó, asztalos, betonozó, víz-, gáz-, fűtésszerelő szakmunkásokat. Munkásszállás, főétkezés biztosítva. Jelentkezés a munkaerő- gazdálkodáson, Debrecen. Kálvin tér 11. A Mezőkövesd és Vidéke Afész háztartási-illatszer, hús-hentesáru szakmában szakképesítéssel rendelkező boltvezetőket azonnali belépéssel felvesz. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a Mezőkövesdi Afész központi irodájában, a személyzeti főelőadónál. Az Eszakmagyar országi vízügyi Igazgatóság II. sz. Föépf- les vezetőség Gépjavító Üzeme felvételre keres: szakmunkásokat: villamos és gázhogesztöket, motorszerelőket, esztergályosokat, nehézgépszerelőket, targonca-vontató vezetőt, géplakatost, valamint segédmunkásokat. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Miskolc-Sajóparl, II. sz. Főépítés vezetőségen, a gépjavító üzem vezetőjénél. Megközelíthető a Búza térről induló 8-as busszal (Hütőház előtt). Postagarázs felvesz gyakorlott gépkocsivezetőket, autószerelőket. motorkerékpár-szerelőket, autóvillamossági szerelőt. Miskolc, Szentpéleri kapu. Megrendültén tudatjuk, hogy szeretett munkatársunk KOMJÁTI FERENC főiníéző fiókvezető május 28-án elhunyt. Temetése május 31-én, délután 4 órakor a Mindszenti temetőben. Állami Biztosító Borsod megyei Igazgatósága és pártszervezete Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett főnökünk KOMJÁTI FERENC lőiiitéző, az Állami Biztosító Miskolci járás' Fiókjának vezetője május 28-án elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük! Állami Biztosító Miskolci járási Fiók dolgozói Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama, anyós, testvér, rokon és ismerős BÁRDOS ISTVÁNNÉ szül. Fodor Erzsébet életének 69. évében — hosszú szenvedés után — elhunyt. Temetésé május 30-án. kedden délelőtt 11 óra-, kor a Deszka-temető ravatalozójából. Férje és a gyászoló család MEGVÉTELRE FELAJÁNLJUK a Mechanikai é.s Gépalkatrész Ktsz által gyártott FFOI típusú, 18 orsós félautomata faipari sorozatfúrógépünket. Jelenleg üzemeltetés közben megtekinthető. Ár megegyezés alapján. Szerencsi Bútor- és Építőipari Szövetkezet A Miskolci I’amiilfonó FELVÉTELRE KERES kőműves és szobafestö-mázolo ; szakmunkást. Továbbá felvesz segédmunkásokat és j 16—30 év közötti nőkel J Conóátképzős munkakörbe Jelentkezni lehet: a Pamutfonó munkaerő-gazdálkodásán: j Miskolc, József. A. u. 74 < Mély fájdalommal tudatjuk. hogy a legdrágább édesapa, nagyapa, dédapa és rokon ( TÓTH MARTON vadőr 90 éves korában. rövid j szenvedés után. 1972. május j 28-án elhunyt. Fel ej the tét- j len halottunk földi marad- ^ ványait hamvasztás után 5 helyezzük örök nyugalomra, a diósgyőr-majláthi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk ets rokonunk KOM J ATI FERENC 44 éves korában, május hó 28-án elhunyt. Temetése május hó 31-én délután 4 órakor a Mindszenti temetőben. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk ) mindazokkal, akik ismerték | és gzerették, hogy a drága i "jo" '’testvér,- unokatestvér, nagybácsi és sógor ILLÉS DANIEL 65 éves korában Ausztriában elhunyt. Juhász család Mély megren d üléssel tu - datjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa és rokon FILE FERENC életének 66. évében, hirtelen. tragikus körülmények között elhunyt. Temetése május 30-án. kedden délután 4 érakor, a diósgyőri ref. temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesapa, nagyapa, após és rokon SÁPI FERENC életének 80. évében, hosz- szú szenvedés után el- j hunyt. Temetése május 30- j án délután 1 órakor, a 1 Törkölyösi temető ravata- í lozójából. A gyászoló család ___________________________ í M ély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legdrágább térj, nevelő- : apa. nagyapa, testvér és 1 rokon DERDA JANOS 05 éves korában, hosszú szenvedés után, májút» 2fián elhunyt. Temetése május 30-án. kedden délután 2 órakor, a Törkölyösi temető ravatalozójából. A gyászoló család j KŐSZÖNETNYILV A M l A S Hálás szívvel mondok köszönetét mindazoknak a rokonoknak, is m erősöknek, szomszédoknak. akik felejthetetlen drága férjem. Forra.v István temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és ezzel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége KÖSZÖN ETN Y1LV ANITA *Hálás szívvel mondunk köszönetét m inda z o k n a k. ak'k felejthetetlen drága halottunk, özv. Dulay TCárolyné Valkó Mária (Mandi) temetésén megjelentek. sírjára koszorút, virágot helyeztek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család