Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-27 / 123. szám

1972. május 27,, szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Rézflolálómű Rudabányán w /■i 'r7/Y J/ V ■- Y /' //. n agj&üwa^zt Rudabányán, különösen az Andrássy-bányamezöben hú­zódó pátvasérc-tömzsek tar­talmaznak jelentősebb nieny- nyisegű rezet. Ennek „kinye­résére” kísérleteket végez­tek, és az eredmények igen biztatóak. Egy tonna pátvas- ércböl általában kél mázsa színrézport kaptak. A hazai réztermelés érdekében jövőre a Dunántúlon megszűnt pál- kai érellotáló mű berendezé­seit Rudabányára. az ottani vasércdúsitómű volt gencrá- lorgáz-üzcmének épületeibe telepítik. Az üj létesítményben évente 25 ezer tonna pál- vasércből választják majd ki a színrézport dúsítással. Az új üzem előkészítésének ter­vezését most kezdték meg, és felszereléséig a bányából ki­kerülő réztartalmű pálérc egy részét Rcesken dolgozzák fel. ahová eddig már 3 ezer, az év végéig pedig további X ezer tonnát szállítanak be­lőle. IÍI72. május 23. jelentős dá­tum a diósgyőri II. nagyol, vasztó történetében, E nap reggelén állt le az olvasztó, s a következő napon mái-fmeg- kezdték a tényileges bontási, majd :a robbantásokat. Több mint 400 ember dolgozik a bontásnál, az építésnél. Dol­gozók, s vezetők egyaránt keresüc a jó módszereket, igyel&znek leszorítani a ha­táridőt. hogy a Il-es ismét a termelést szolgálja. Számunkra megszokott do­log, hogy örökké füstölnek a diósgyőri nagyolvasztók, hogy az emberek rendszeresen műszakba járnak, s nem hal­lunk a kohók „munkanélkü­liségéről”. Az egykori fel­jegyzések azt tanúsítják, hogy e következetességet, s folya­matosságot csak a szocialista társadalom, a szocialista ipar tudja megvalósítani. Több mit száz évvel ezelőtt, 11170. augusztus 2-án kezdte meg termelését az első diósgyőri nagyolvasztó Mindössze 5 éven ál dolgozott, s 13 év múlva már le is bontották. Hosszú, hosszú évek után. csali az első világháború előtt ' került: ismét előtérbe a kohók építése. Az 1-es ko­hót 102(i-ban. 13 évi építés után helyezték üzembe, s a Il-es nagy'®]vasztó — anyag­ellátási gondok miatt — csak 1936. január 2-án kezd­hette meg munkáját. A gaz­dasági válságok, majd ' ké­sőbb a háborús igények akasztották meg és indíttat­ták újra a kohókat. Nos, ami a II-est illeti, a felszabadulás után, az anyag­ellátási gondok megszűnésé­vel, az igények növekedésé­vel 1946. július 20-án, s át­építés után kezdte meg mun­káját. 1951-ben rekordidő, 28 nap alatt építették meg. Három év múlva volt szük­ség az építésre, amely május 31-től július 10-ig tartott. A következő leállás 1960. július 21-én kezdődött, s a kohóban 111 napi építés után gyulladt fel ismét az olvasztó tűz. Négy év múlva 80 nap alatt végezték el e szokásos mun­kál. Minden arra mutat, hogy 1964-ben jó munkát végez­tek a kohóépítők, nagy gya­korlattal dolgoztak az olvasz­tárok, mert a létesítmény életében eddig szokatlanul hosszú ideig! nyolc éven át nem volt szükség átépítésre. A 350 köbméteres 11-es szá­mú kohó átépítése igen nagy összefogást kíván, s nagy munka ez az építők, a Ke­mence- és Gyárkómény- építő Vállalat, a Villanysze­relő-ipari Vállalat dolgozói számára. Gondoljuk csak ei, hogy a működő két kohó kö­zött 4500 tonna anyagot kell mozgatniuk, 700 tonna vas- szerkezetet, és gépi berende­zést kell ki-, illetve beépí­teniük. A tűzálló anyagok sú­lya is 1300 tonna. Az építők, akik 450-en és a finisben 550-en dolgoznak, azt ígérték, hogy a korábbi­tól két nappal kevesebb idő alatt, 78 nap alatt készülnek el a valójában roppant nagy munkával. A diósgyőri kohá­szok viszont: — érthetöeh — meg-megkérdezik az építő­ket: nem lehetne-e még né­hány napocskát lecsípni a határidőből? Az építőknek hagyományosan nagy gyakor­latuk van az építésben és jó munkájukkal minden va­lószínűség szerint: tovább öregbítik a magyar kohóépí­tők hírnevét. Csorba Barnabás Ülést tart a megyei k ép vi se I őcso pt>rt Ma. május 27-én, délelőtt 9 órai kezdettel tartja meg ülését a megyei képviselőcso­port a leninvárosi Derkovits Gyula Művelődési Ház ta­nácstermében. Az egybegyűltek elsőként Huszár Andornála Tiszai Vegyikombinát igazgatójának. tájékoztatóját hallgatják meg a létésílendő oléfinmű beru­házásának helyzetéről. Ezt követően Base Vilmos vezér- igazgató tart tájékoztató elő­adást a Tiszai Kőolajipari Vállalat első ütemének beru­házási helyzetéről. Harmadik napirendi pont­ként Zagyvái Béla, a TEV igazgatója tájékoztatja a kép­viselőket a tiszai 2000 MW- os erőmű beruházásáról. Befejezésként: Gulyás Ist­ván, a Leninvárosi Tanács elnökhelyettese ismerteti a IV. ötéves tervben szerep­lő, a várossal kapcsolatos be­ruházási és fejlesztési elkép­zeléseket, Az ülés után a megye képviselői cllátogal- nak a folyamatban levő épít­kezésekre. megtekintik a Ti­szai Vcgyikombiríátot, és vá­rosnéző sétán vesznek részt. Elutazlak megyénkből a kassai vendégek Mint hírt adtunk róla. két napig Miskolcon tartózkodott a Vöröskereszt Kassa városi szervezetének küldöttsége amelynek tagjai Szokalovszki Frantisek, a szlovák testvér­párt Kassa városi szerveze­tének osztályvezetője dr. Ha­lát Gabriel, a kassai városi Vöröskereszt elnöke és P°- lancsár Józsefné. a kassai vá­rosi Vöröskereszt titkára vol­tak. A vendégek szerdán.az ön­kéntes véradó ünnepségen vettek részt, csütörtökön a MÁV-igazgatóságra látogat­tak. ahol a hivatali Vöröske­reszt munkáját tanulmányoz­ták. Ugyanaznap a csokolá- dégyárba mentek, ahol a könnyűipari szervezeti mun­kával ismerkedtek majd dél­után az LKM pártbizottsá­gán fogadták őket a nagy­üzem párt- gazdasági és tár­sadalmi vezetői. A kétnapos tapasztalatcsere 'után elutaztak a vendégek. s viszon Halogatásra hívták vendéglátóikat. Borsodiak KlSZ-kitüntctése Á s jcialislH brigáÖvezelök IV. országos tanácskozása al­kalmából a Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bi­zottsága kitüntetéseket adott át, A KISZ KB „Ifjúságért, érdemérem "-tnel juta) mazla Tóth Józsefet, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa el­nökségének tagját, a Szak­szervezetek Borsod megyei Tanácsának vezető titkárát KlSZ-érdemérmet kapott Kovács Lászlóvá, a mezőké veséi Matyó Háziipari Sző vetkezet ifjúsági szocialista brigád iának tagja. Dicsérő oklevélben részesült' Rcminx József ormosbányai vájár, if­júsági szocialista brigádve- zo t ő. íasiácstós Kazincbarcikán Tegnap, május 26-én dél­előtt 9 órai kezdettel tartotta meg ülését: az MSZMP ka­zincbarcikai városi Bizottsá­ga. Az ülésen dr. Vékony Ernő. a városi pártbizottság első titkára tájékoztatta a részve­vőket az 1972. január 10-i ülés óta a végrehajtó bizott­ság. által végzett, munkáról. Ezt követően a társadalmi tulajdon védelméről hozott végrehajtó bizottsági határo­zat. tapasztalatairól' dr. Lu­gos Lajos tartott beszámolót. A harmadik napirendi pontként a vállalatok üzero- és munkaszervezési kérdései­ről. a szocialista munkaver­seny fellendítéséről, a párt- szervezeteknek ezzel a témá­val kapcsolatos munkájáról Jóssá Imre, a városi pártbi­zottság titkára tartott elő­adást. ■»■<»■■»»«I«ir»pi I' wwaM«ia—miimumw— «ui i >i» i»ii«nn Jubileumi ünnepségekre készül az ÉRV / íz éves ni or szán e/sé regionális vízellátási rendszere A városok és falvak, az ipari üzemek egyik leglénye­gesebb nyersanyaga a víz. Az ivó- és ipari vízellátás ma vi­lágszerte nagy gondokat okoz. Hazánk iparvidékei sem mentesek ezektől a gondok­tól, s azt, hogy megyénk „legsűrűbb” iparvidékén jó a vízellátás, az ország első, itt létesített regionális vízellátási rendszerének köszönhetjük. A Hidrológiai . Társaság bű -sodi csoportja és áfc Észak -m a gy a rorszá gi K eg i o- náiis Vízmű és Vízgazdálko­dási Vállalat közös rendezé­sében júniusban ünnepük nieg^a vállalat, egyben a víz. műrendszer fennállásának tízéves évfordulóját. Június 27—28-án országos érdeklő­désre számot tartó szakmai előadásokkal, különböző ren­dezvényeken emlékeznek meg az évfordulóról. Az ÉRV nagyon szép ki­vitelű. érdekes, a vállalat lét. rehözását és fejlődését ismer­tető. képekkel, grafikonok­kal és térképekkel illusztrált kiadványt készített ebből az alkalomból. Az ÉRV tízéves munkájá­ról készített számvetés, az első hazai regionális vízellá­tási rendszer üzemi lapaszta. lata.it mutatja be. Mérleget von műszaki és gazdasági te­vékenységének eredményei­ről. egyúttal alapot ad és példát mutat a következő években épülő, hasonló rend­szerek üzemi szervezetének, valamint; a nagyüzemi vízter­melési, vízkezelési és szolgál, tatás! tevékenység korszerű kialakításához. A borsodi vízellátási rend­szeren kívül ma már a mát-, rai és az észak-nógrádi re­gionális Vízüzem is az ÉRV- hez tartozik. Az alapítás évé­ben a vállalat dolgozóinak összlétszáma '111 volt, ma már meghaladja a 850-el. A vállalat állóeszköze' nek érté. ke tíz év alatt 184 millió fo­rintról az egymilliárd forint fölé növekedett. Annak idején a bomodi re­gionális vízműrendszer mag­ja. az első 15 kilométeres ve­zeték és az első. napi 3000 köbméter vizet termelő ku­tak 8000 lakost láttak el ivó­vízzel. Ma a borsodi vízellá­tási. rendszer tíz , ivóvízter­melő telepe és 2 nagy ipari- víz-,termelő telepe napi 40 ezer köbméter ivóvizet és 30 ezer köbméter ipari vizet szolgáltat 38 település 110 ezer lakosának és 16 nagy­ipari fogyasztónak. A vállalat: fennállásánál? első tíz esztendeje bebizonví- 1i\tta a regionális vízellátási forma nagy előnyeit az egyéb v ízel] á (ási rendszerekkel szemben. Az ÉRV ma példa- kénül szolgál az egész or­szágnak. Addig, amíg az el­múlt esztendőkben az ország, ban szinte valamennyi víz­műnél vizhiánnval küzdöttek, az ÉRV területén a vízigé­nyek. a fogyasztás rohamos növekedése ellenére nem volt vízhiány. Megoldották Özd város biztonságos ivó­vízellátását. bőven van ivó- és ioari víz Kazincbarcika térségében, a vegyipar itteni bázisában, sót. Miskolci!ak is adnak naoi több ezer köbmé­ter ivóvizet.. BNV ’72 A hagyományos Budapesti Nemzetközi Vasár minden évben hoz valami szépet, újat, érdekeset. A hazat és külföldi kiállítók között ‘bit találjuk megyénk iparú­nak legjelentősebb üzemeit: az LKM-et, a DIGÉP-et, az ÖKÜ-t, a December 4 Drótműveket, es sorolhat­nánk a vegyipar üzemeit, a szövetkezeteket, az építő­ipart stb. Rengeteg borsodi tekintette meg az idei vá­sárt. Mindenki nem láthatja ezért ízelítőül néhány ke­pét közlünk az idei vásárról. Az El’GÉP óriás daruja mellett eltörpülnek az emberek Az LKM-ben épülő nemesacél-hengermű hengerel. A képen látható termékeket az építőipar részére gyártja a I^ccember 4. Drőtművek. A DIGEP targoncái a vásáron. Foto: Sz. Gy,

Next

/
Oldalképek
Tartalom