Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-24 / 120. szám
1972. május 24., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Keddre virradóra még nehéz küzdelem folyt a megáradt Sajó gátjain. A vízügyi igazgatóság "Oft dolgozója és 50 főnyi közerő vett részt az árvédekezésben. Schmied László, az Észak- magyarországi Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettes főmérnöke repülőgépes őrjáratot telt a Sajó felett, s a javuló helyzetre való tekintettel kedden este néhány védelmi szakaszon csökkentette az árvízvédelmi készültség fokozatát. A többi gátszakaszon azonban még. továbbra is harmadfokú a készültség. Több mint íélszáz gépjármű és földmunkagép is rendelkezésére állt az árvédekezőknek. Az éjszakai órákban, majd kedden egész nap folytatták a Sajó védvonalához vezető megközelítő utak építését. Sajószentpéter felett hozzákezdtek a tetőző árhullám levonulásakor alacsonynak mutatkozó töltésszakasz magasításához. A folyó gátjain a Sajóra nem jellemző tartós árhullám következtében szaporodott a szivárgások és csurgások. valamint a fakadó vizes szakaszok száma. A Borsodi Hőerőmű közelében tízszeresére megduzzadva rohan a megáradt Sajó A gát mentett oldalán a fakadó vizek mintegy 50 hold- nyi területet borítottak. Több helyen tovább folytatták az átázott töltés homokzsákokkal, valamint kőbordákkal történő terhelését. Kedden délutánra némileg javult a helyzet. A Szlovákiából jelzett harmadik árhullám nem bizonyult jelentősnek, és csupán a második árhullám telözését lassította meg némileg. Tegnap a délutáni órákban azonban a folyó legtöbb szakaszáról már apa- ^ sajószentpéteri híd felelt vízbe merült a MÉH teiephe- dást jeleztek. lye (Foto: Lőrincz Károly) Az e inni it “TéHanKÍI öv-l 1 t jVc* zincbareikán a városszépííési hónap. Az idén első ízben rendezték meg az egy hónapig tartó, városszépííési akciót. A városszépííési hónapot nagy várakozás' előzte meg. Még a megkezdése előtt javasolták a tanács vezetőinek. hogy ez évben is nevezzenek be. harmadízben a megye városai között folyó Tiszta, virágos város versenybe. A munka megszervezését a Városszépííési Egyesület Sütő László elnök vezetésével végezte. A szépítésben részt vettek a szocialista brigádok, a tanácstagi körzetekben a választott tanácstagok vezetésével a körzet lakói, továbbá a vállalatok, üzemek és intézmények is. A Városszépííési Egyesület több mint 12 ezer forint értékű facsemetével és díszbo- korral járult hozzá a parkok díszítéséhez. A városszépítés egy-egy szakterületén kiemelkedő munkát végeztek a BVK szocialista festőbrigádjai. akik a város területén levő kőlábas kerti padokat VéraÉi jubileum A Magyar Vöröskereszt Miskolc városi vezetősége es a Borsod megyei Vérellátó Alközpont a térítésmentes véradómozgalom jubileuma alkalmából ma, május 34-én, szerdán délután 14 órakor ünnepséget rendez a Magyar Honvédelmi Szövetség miskolci székhazának dísztermében. A 10 éves térítésmentes véradómozgalomról Barcsi Béla, Miskolc megyei város Tanácsának elnöke mond ünnepi beszédet. Az ünnepségen részt vesz és kitüntetéseket ad át Rostás István, a Magyar Vöröskereszt főtitkára. I A MISKOLCI ÉPÍTŐIPARI 1 ; SZÖVETKEZET Uö/,illetek részére vállal I ] ASZTA LOS M UNK ÁT i i és MTZ típusú földmunkagéppel végezhető FÖLDMUNKÁT. Tel.: 16-002. AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ MISKOLC VÁROSI FIÓKJA (elvesz érettségivel rendelkező, tárgyalóképes dolgozókat ÜZLETSZERZŐI munkakörbe. A Budapesti Nemzetközi Vásár ideje alatt szaktanácsadással egvbekötött. kedvezményes pótalkatrész-árusítást rendezünk: az UE—28-as és az UE—50-es típusú traktorok alkatrészeit 20 százalékos árengedménnyel adjuk. Ezzel egyidejűleg telephelyünkön kiszogláljuk vevőinket az ez ideig általunk gyártott traktor- és dömperalkatrészekkel. Az önrakodók, a forgórakodók, a különböző típusú dömpereink, valamint jelenlegi főgyártmányunk, a D4K—B típusú traktor alkatrészeiből gazdag készlettel és bő választékkal állunk vevőink rendelkezésére. Május 11-től 31-ig, naponta reggel 8 órától 17 óráig várjuk kedves vevőinket kispesti gyártelepünkön. ' líRÖS CSILLAG" TRAKTORGYÁR Januárban múlt esztendeje, hogy a Konfekció Szövetkezet Mezőkeresztesen létrehozta új telephelyét:. A járás és a község vezetői régóta vártak erre a pillanatra, hiszen a nők foglalkoztatásával kapcsolatos napi gondok megoldása elsősorban az ő vállukra nehezedett. Nagy volt tehát az öröm, amikor 19G9-ben a szövetkezet mezőkeresztesi telepén beindult a munka. A Konfekció Szövetkezet tizenöt évvel ezelőtt alakult Budapesten, a KITT. kerületben. Egy Lehel úti bérházban az alapító tagok mindössze néhány régi varrógéppel kezdték. A szövetkezet azóta nagy fejlődésen ment keresztül. Sturm Sándor elnök, amikor legutóbb Borsodban járt, örömmel újságolta.'hogy a fővárosban, továbbá a két vidéki egységben. Füzesabonybanés Mezőkeresztesen több mint ötszáz nődolgozót foglalkoztatnak. A szövetkezet vagyona ma már eléri a 14 millió forintot. A dolgozók eredményes munkáját bizonyítja, hogy két: évvel ezelőtt elnyerték a kiváló szövetkezet kitüntetést. Profiljuk: a gyermekruha- gyártás, a bébimérettől egészen a kamaszméretig. Tavaly összesen 400 ezer gyermekholmit készítettek. Az elnök elmondotta azt is, hogy az utóbbi esztendőkben a szövetkezet dolgozóinak kifizetett év végi részesedés jóval több volt. mint bármelyik hasonló profilú vállalatnál. termelpeevsé»-”"5' Mezőkeresztesen Orosz Jánosné telepvezető tájékoztatott a szövetkezet itteni részlegének munkájáról. — Üj az üzem, de fiatalok a dolgozók is. Nagy részük alig múlt húszéves. A telephely kétszáz nő részére biztosít munkalehetőséget. Kezdettől fogva két műszakban folyik a termelés. Többek között gyermekruhát, sortnadrágot, pantallót, tavaszi és téli gyermekkabátot, körülbelül 30—40 modellt készítünk. A szövetkezet budapesti saját modelltervező és szabászrészleggel rendelkezik. — A nálunk gyártott különböző, gyermekruhák á budapesti és a miskolci üzletekben is megtalálhatók. A telepvezető elmondotta, hogy nemcsak a belföldi piacot látják el áruval, hanem lebonyolítanak jelentős exportforgalmat is. Fontos feladatuknak tekintik a szakmunkásutánpótlás biztosítását is, hiszen a megnövekedett. feladatokat csak sokoldalúan képzett, a szakmát értő dolgozókkal lehet megvalósítani. Úgy tervezik, hogy szeptembertől bevezetik a tanulóképzést. A gazdálkodás “ iából az első negyedév igen jól sikerült. A konfekcióipari szövetkezet 20 millió forint nettó árbevételt produkált, s a nyereség elérte a hárommillió forintot. Ebben nagy része van a mezőkeresztesi t-^iici.-Kvp tó munkájának is. ' I,. festették be április végére. A BVK szocialista brigádjai a fásítási munkákból is kivették a részüket. Igen sokat segített gépi tereprendezéssel az Üt- és Vasútépítő Vállalat is. Szinte minden választókerület dolgozol részt kértek a szépítés! feladatokból. Több ezer négyzetméter területen felásták a földet, pótolták a kikopott pázsitot. A ‘zöldsávokon és a parkokban több száz facsemetét és diszbok- rot ültettek e! és vállalták az elültetett bokrok és fák további gondozását. A megrongálódott. régi utakat több helyen felújították és a nem megfelelő, murvás részeket kőlapokkal cserélték fel. A BVK szocialista brigádjain és a festőbrigáAokon kívül nemcsak a kerítéseken belül, hanem az egész város érdekét szem elölt tartva igen hasznosan tevékenykedtek az ÉRV, a Bányagépja- vító Vállalat, a BVK. a Borsodi Hőerőmű, a 3. sz. Volán. a Városgazdálkodási Vállalat, valamint más üzemek dolgozói. a városszépítés! felada tok kereteben megszervezték a Virágos erkély mozgalmat. A Borsodi Vegyikombinát műhelyében virágládákat készítettek, amelyeket virággal beültetve olcsón meg lehetett vásárolni a virágboltokban. \ városi az ifjúgárda úttörőrendőri segítették és levő parkok KISZ-esek azonban Átkozott KISZ-bizottság megszervezte őrjáratot, és az akciót. Ezzel segítik a meg- védelmét. A tevékenysége nemcsak erre szo- Válialták a tűzoltólaktanya környezetének rendezését és állandó karbantartását is. A városi tanács bizottságot hozott létre, amelynek véleménye alapján 1öbb. városképet rontó épületet. s egyéb létesítményeket lebontottak. Ez a széles körű összefogás igen sokat jelentett a fiatal város lakóinak életében. Az ott élők nemcsak lakói, de tulajdonosai is lettek városuknak. Hajdú Gábor F 1 íze ycs a Molnár Be la l Ilii ruház Rendezvények mindenki kedvére 1962 májusában vették birtokukba a miskolci úttörők a Győri kapuban felépült egyemeletes házat. A 10 éves jubileumi rendezvény- sorozat centrumában, a ház vezetőjének irodájában minden jel az előkészületekre utal. — Mikor kezdődik a jubileumi hét? — Szombaton. 27-én délután, amikor megkoszorúzzuk Molnár Béla emléktábláját. Ezt színes, vidám, érdekes rendezvények sora követi. A hét június 4-en ér véget — lapoz esaménynap- tárában Kónya Vilmosné, az úttörőház vezetője. Igyekeztünk úgy összeválogatni a programokat, hogy minden úttörő, kisdobos találjon köztük érdekeset. — Hallhatnánk közülük néhányat ? — Szakköreink, klubjaink éves munkájából és az úttörőcsapatok akciómunkáját bemutató makettekből, reprezentatív kiállítás nyílik az úttörőház nagytermében. Ugyanakkor az intézmény 10 évét bemutató fotókból is kiállítást rendezünk az ifjúsági ház galériáján. Jubileumi műsorunk vasárnap, 28-an délután lesz, s jó idő esetén tábortűzzel fejeződik be. A következő napon mesemondó versenyt rendezünk kisdobosoknak. Sokat ígér a 29-i jubileumi esemény. Az Eszperantó térről induló kisvonat 300 úttörőt: visz a Csanyik-völgybe, ahol jobbnál jobb szabadtéri programok várják őket, A kisdobosok aszfalt-rajzversenye a Győri kapui bérházak között lesz 30-án. S ennek a napnak a szenzációja a jár- mübarátok klubjának és a közlekedési századnak a záróvizsgája. — Mivel folytatódik a program? — Műsort adnak a városi úttörő kulturális szemle aranyérmesei, s vendégül látjuk az Állami Bábszínház együttesét. Június 2-án zajlanak a Molnár Béla sport- kupa döntői. Másnap kis kórusverseny lesz. Találkoznak a régi és mai ifjúvezetők. A programsorozat, záró aktusa a vízi-modellező és híradós szakkörök június 4-i, Csorba-telepi víziparádéja. A 9 napos rendezvény mögött sok munka, tartalmas mozgalmi elet rejlik. Keresztmetszeté! adja annak, amit az úttörőház 400 szakköri tagja az elmúlt évek alatt tanult, s amennyit fejlődött maga az intézmény az elmúlt évtized alatt. 1- KV. Elegáns külsőben Néhány nap múlva életbe lép a MÁV új menetrendje. A jegyirodákban már megjelent az uj menetrendkönyv, amely már külső megjelenésében is újai hozott. A megszokott, hivatalosan rideg, szürkéskék borító helyett elegáns, színes, fényképes kartonlapok fedik a vaskos kötetet, ami terjedelemre valamivel kisebbnek tűnik, táskában, zsebben jobban elfér, a nemzetközi összeköttetésekről hasonlóan vonzó kiállítású melléklet ad tájékoztatást. Jó újítás még, hogy az egyes menetrendmezők fölött a csatlakozások vázlatos rajzát is megtalálja az utas. s a megszokott tartalom mellett újdonságként jelentkezik a legfiatalabb hazai közlekedési ágazat, a fővárosi metró egyelőre még szűkszavúi menetrendje is. Szép, vonzó kiállítású, érdekes böngésznivaló az új hi ratalos menetrendkönyv. És van még az elegancián felül egy új vonása: az ára is módosult. Neanven forintba keri'i (b) \ A Sajón megkezdődéií a lassú apadás Egyes szakaszokon megszűnt a liarmadfok Kétszáz sí ww