Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-05 / 104. szám

Aggtelek VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEKI [SIMMHIA A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVIII. évfolyam, 104. szám Ara: 80 fillér Péntek, 1972. május 5. Ülést tartott a Minisztertanács A ko.rmány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter­tanács csütörtökön ülést tar­tott. Vályi Péter, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszá­molt a KGST végrehajtó bi­zottságának Moszkvában, áp­rilis 18—20 között tartott, 57. üléséről. A tanácskozás na­pirendjén a KGST-országok integrációjának újabb fontos kérdései szerepeltek, olya­nok, mint a tervezési együtt­működés munkaprogramja, közös tervezés a konténeres szállítási rendszer fejleszté­sében és a gépipari, vala­mint a vegyipari kooperáció további feladatai. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. ( A Minisztertanács a rnun­1 kaügyi miniszter előterjesz­tése alapján megtárgyalta a szocialista brigád- és újítási mozgalom anyagi ösztönzésé­nek néhány kérdését. A kor­mány úgy határozott, hogy a szocialista brigádok részére adományozható, s ,.a vállalat kiváló brigádja” címmel járó jutalom vállalati forrása mó­dosuljon. A jövőben e juta­lom nem terheli sem a vál­lalat bérszínvonalát, sem a részesedési alapjai. A kormány az építésügyi. és városfejlesztési miniszter előterjesztése alapján meg- lárgyalta a lakásépítés terü­leti előkészítésével kapcsola­tos szanálások helyzetét. A IV. ötéves tervidőszakban lebontásra kerülő lakóépüle­tek jelentősen csökkentik az elosztható lakások számát. Ezért a kormány a szaná­lások központi irányításának fokozását tartja szükséges­nek. A tanácsoknak a lakás­építési program zavartalan megvalósítása érdekében mérsékelniük kell a szaná­lásokat. A kormány felhívta az illetékes tanácsok figyel­mét, hogy a jövőben város­központ-rekonstrukciót csak az építésügyi és városfejlesz­tési miniszternek az Orszá­gos Tervhivatal elnökével egyetértésben kiadott enge­délye alapján tervezhetnek, illetve valósíthatnak meg'. Az Országos Anyag- es Ár- hivatal elnöke tájékoztatta a Minisztertanácsot a rögzített és maximált áron értékesítő vállalatok helyzetéről. A kormány felhívta az Országos Anyag-és Árhivatal elnökét a szabad árak szigorúbb és hatékonyabb ellenőrzésére. Az árellenőrzések során fo­kozott figyelmet kell fordíta­ni a vállalatok kooperációs partnereinek áraira. A külkereskedelmi minisz­ter előterjesztése alapján a kormány elfogadta a Buda­pesti Nemzetközi Vásár má­jus 19-i megnyitásának prog­ramját. A kormány tudomásul vet­te az Országos Bányamű- szak! Főfelügyelőség elnöké­nek a bányászat biztonsági helyzetéről és a bányahatóság 1971, évi tevékenységéről szóló jelentését. A Minisztertanács titkársá­ga vezetőjének előterjesztése alapján a kormány — a ki­alakult gyakorlatnak megfe­lelően — felhívta a rninisz-. terek figyelmét az országgyű­lés áprilisi ülésen elhangzott képviselői észrevételekre és javaslatokra azzal, hogy vizs­gálják meg azok megvalósí­tásának lehetőségét, s erről tájékoztassák az országgyű­lés elnökét és az indítványo­zó képviselőket. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Csütörtökön délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia tu- dósklubjában Gegesi Kiss Pál akadémikus és Láng István, az Akadémia főtitkárhelyettese, tájékoztatta az újságírókai az Akadémia idei — immár 132. évi — közgyűléséről. A ha­gyományos eseménysorozat hétfőn délelőtt 10 órakor nyil­vános közgyűléssel kezdődik. Az Akadémia tagjai előre kéz­hez kapták az úgynevezett fehér könyvet, amely az elnökség és a főtitkár beszámolóján kívül tartalmazza a tudományos osztályok és a kutatóhelyek hároméves beszámolóit, továbbá a tudományos minősítés helyzetéről adott tájékoztatót, ezért Erdey-Grúz Tibor elnök és Köpeczi Béla megbízott főtitkár szóbeli beszámolójában csupán a tudománypolitikával, az országos és az akadémiai kutatás helyzetével, feladataival foglalkozó kiegészítést fúz az írásos előterjesztéshez. Béla Meir Bukarestben Csütörtök délben Buka­restbe érkezett Golda Meir izraeli miniszterelnök, • aki Ion Gheorghe Maurer mi­niszterelnök meghívására hi­vatalos látogatást tesz Romá­niában Az otopeni repülőtéren az izraeli vendég fogadására megjelent Maurer miniszter- elnök, Corneliu Manescu külügyminiszter, valamint virágoznak a fák Aggteleken. A jó időben egyre többen ^ercsik fel az ország min­tobb más hivatalos személy. den részéből megyénk ez idegenforgalmi nevezetességét Mécs Ernő felvétele A repülőtérrel Golda Meir .................... .... . , f a kísérete szálláshelyére hajtatott. ..-*—. '■ ......................... ........." ' ...... ..... 1 ' '■ ............................................i-1................... F élbe­szakították TaésÉás az oklalás es ÉiÉidÉs Hfziríí Orbán László miniszterhelyettes Miskolcon A párizsi Vieínam-konfe- rencia 149. ülésén az ameri­kai és saigoni delegációk is­méi félbeszakították és ha­táridő nélkül elnapoltak a konferencia munkáját. Porter nagykövet, az ame­rikai delegáció vezetője az ülés után újságírók előtt ki­jelentette: Lám nagykövet (a saigoni rendszer képvise­lője) az ülés vegén — az amerikai delegációval egyet­értésben — közölte: a két küldöttség nem hajlandó részt venni a jövő heti ülé­sen és nem hajlandó arra sem. hogy kitűzzék a követ­kező ülés időpontját. Xuan Thuy, a VDK-dele- gáció vezetője az ülés után újságírók előtt rámutatott arra: az amerikai delegáció a múltban már több ízben félbeszakította a konferencia munkáját és ezt mindig a hadműveletek újabb fokozá­sa, a VDK elleni támadások újabb félbeszakítása után tette. Ez azt mutatja, hogy a Nixon-kormány a háború különösen súlyos eszkalációjára készül mind a VDK, mind pedig Dél-Viet- nam lakossága ellen. A VDK küldöttsége élesen tiltakozik az. Egyesült Álla- ; moll magatartása ellen —: j mondotta Xuan Thuy —. mi; a magunk részéről továbbra is hajlandók vagyunk folytat-1 ni a tárgyalásokat. Időszerű művelődéspoliti­kai kérdésekről tanácskoztak tegnap, csütörtökön a megyei tanácson. Orbán László-, mű­velődésügyi miniszterhelyet­tes. dr. Kálmán György fő­osztályvezető. Pelro András főosztályvezető, Kiss Jenő osztályvezető és Komáromi László főosztályvezető-he­lyettes válaszolt a megyei ve­zetők közoktatással és köz- művelődéssel kapcsolatos kérdéseire. A tanácskozáson részt vett Demc László, a megyei pártbizottság titkára, dr. Havasi Béla, a városi pártbizottság első titkára, dr. Ladányi József, a megyei ta­nács elnöke, Varga Gáborivá, a megyei tanács elnökhelyet­tese. Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyettese, Azary Zoltán, a Pedagógus Szak­szervezel megyei titkára, va­lamint a tanácsok művelő­désügyi vezetői. Szó esett a tanácstörvény életbe lépését követő községi művelődéspolitika új voná­sairól: a tanácsi vezetők és pedagógusok kapcsolatáról. A párt X. kongresszusa hatá­rozatainak végrehajtását ér­tékelve több kérdés, véle­mény vetődött fel a megye vezető értelmisége körében, amelyet részben a tegnapi tanácskozáson tolmácsolta«, a Művelődésügyi Minisztérium képviselőinek. Megyénk ve­zetői javaslatokat tettek arra vonatkozóan, hogy időszerű lenne a 10—15 éve kialakult normákat felülvizsgálni: út­ból meghatározni .például a tudományos témák előadói­nak honoráriumát, a műked­velő csoportok vezetőinek tiszteletdiját. Szó volt a Mis­kolci Nemzeti Színház gond­jairól. a színészeknek az egri előadásokkal járó túlterhelé­séről, s a köznevelés színvo­naláról. Többen foglalkoztak a me­gye művelődési és tanintéz­ményeinek fejlesztésével, a művelődésügyi hálózat to­vábbépítését gátló anyagi nehézségekkel, az általános iskolák tanszer- és szemle'- tető eszközökkel való ellátá­sának javításával, a tervezett tantervi változásokkal. a községi általános iskolai diákotthonok, középiskolák és szakmunkásképző, intéze­tek helyzetével. Megnyitották a borsodi vegyésznapokat A X. borsodi műszaki he­tek jelentős eseménysoroza­tára került sor tegnap, csü­törtökön az SZMT-székház- ban. Fejes Gábor, a Nehéz­ipari Műszaki Egyetem tan- szakvezető docense ünnepé­lyesen megnyitotta a VI. borsodi vegyésznapokat. A nagy érdeklődéssel várt rendezvényre sok szakember jött el megyénk vegyipari üzemeiből, a BVK-ból, a TVK-ból. az Észak-magyar­országi Vegyiművektől. Az elnökségben foglalt helyet Preisiscli Miklós, a Magyar Kémikusok Egyesületének fő­titkára, valamint az NDK- bol a vegyésznapokra érke­zett dr. Heinz Robal és Dietrich Hartmann, a tnag- 'deburgi műszaki főiskola ta­nárai. Az elnöki megnyitó után került sor a plenáris előadás­ra, amelyben dr. Somló György egyetemi tanár, a VEGYTERV igazgatója te­kintette át Igen érdekfeszí­tően a vegyipari világtörté­nelmet, különös tekintettel a műszaki-tudományos forra­dalomra. Tegnap különben az ünnepélyes megnyitó után több előadás hangzott el, amelyek elsősorban a TVK- liöz kapcsolódtak. Sólya László a TVK olefinüzemé­ről, mint az országos olefin­program első lépcsőjéről, Bártfái Kornél a polietilén alapú zsugorodó fóliák elő­állításáról, Sipöcz Lajos az agrofóliagyártás fejlesztésé­ről beszélt. Az előadásokat élénk vita követte, s dél­után dr. Beracz Endrének, a miskolci Nehézipari Műszaki Eg> •etem tanszékvezető taná­rának elnökletével újabb elő­adásokra került sor. majd a MTESZ-szék házban rendezett állófogadás zárta a napot. Igen tartalmasnak, érde­kesnek ígérkezik a mai prog­ram is. A vegyésznapok két külföldi vendége is ma tart­ja meg előadását, s több mint tíz újabb előadás is elhang­zik. majd a vegyésznapok részvevői orgonahangver.se- nven’ vesznek részt az avas: műemléktemplomban. Elfoglalták • Jancf-t Újabb sikert értek el csü­törtökön virradóra a Hűé irányába előrenyomuló del- vietnami felszabadító erők. Saigon! jelentések szerint tüzérségi támadást intéztek a volt császárvárostól délnyu­gatra levő „Nancy” tüzérségi támaszpont ellen, majd ro- j irammal el is foglalták. A ; hazafias erők csütörtök reg- ! gél Hűétől 28. kilométerrel nyugatra és 16 kilométerrel délnyugatra építettek ki ál­lásokat. Az amerikai légierő B—32-es repülőerődei az éj­szaka folyamán is bombázták I a volt császárváros környé- j két. | Quang Nam tartományban | a felszabadító erők ostrom- gyűrűt vontak Que Son vá­ros köré. An Loc térségében a helye­zet változatlan. A B—52-es stratégiai re­pülőgépek csütörtökre virra­dóra 18 hullámban támadták Kontum. Quang Tri. Thua Thien, valamint An Loc lér- sés’ét. Demoralizálódott és részeg saigoni katonák tartják ret­tegésben Hűé városát — je­lentik nyugati hírügynöksé­gek. Május 26—27: A szocialista brigád vezetők országos tanácskozása — Május 26—27-re hívták össze a szocialista brigádve­zetők IV. országos tanácsko­zását — jelentette be csü­törtöki sajtótájékoztatóján dr. Jandek Géza, a SZOT köz- gazdasági osztályának veze­tője. Kereken tíz esztendő­vel ezelőtt tartották első or­szágos tanácskozásukat a szocialista brigádvezetők. Je­lenleg 106 818 munkabrigád 1 millió TOO ezer tagja verse­nyez a szocialista cím elnye­réséért vasy megtartásáért. Eddig 69 006 brigád — 788 057 taggal — nyerte el a szocialista címet, illetve az ezzel járó oklevelet, a bronz-, az ezüst-, vagy az aranyfokozatot. Dr. Jandek Géza elmon­dotta, hogy az országos ta­nácskozás alkalmából az El­nöki Tanács magas állami kitüntetésekkel jutalmazza a legkiválóbb szocialista bri­gádtagokat. 1 A május 26—27-i országos tanácskozáson ezer küldött és 200 meghívott vendég vesz részt. Mai számunkból: Harcunk Európa biztonságáért | Szeged nyári ígérete « (2. oldal) Radio­es ív-műsor I (6. oldal) Rovatunk postájából (7. oldal) A132. közgyűlés

Next

/
Oldalképek
Tartalom