Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-21 / 118. szám

m f Országos tapasztalatcsere Borsodban rendezik meg az általános iskolai mezőgaz­dasági gyakorlati foglalkozás megyei szakfelügyelőinek or­szágos tapasztalatcseréjét. A háromnapos rendezvényt dr. Hetényi György, a megyei tanács művelődésügyi osz­tályvezetője nyitja meg má­jus 23-án délelőtt Mezőkö­vesden. A tapasztalatcsere részvevői beszámolót hall­hatnak majd a mezőgazda- sági gyakorlati oktatás me­gyei helyzetéről, s részt vesz­nek több gyakorlati bemu­tatón is. Mezőkövesden kívül Mezőkeresztesen, Monokon, Bekecsen, . Erdőhorvátiban, Olaszliszkán és Sárospatakon tekintenek meg különböző, mezőgazdasági jellegű gya­korlati foglalkozásokat. Az országos tapasztalatcse­re értékelésére és zárására Sárospatakon kerül sor, má­jus 25-én délelőtt. Ußatb kártevők A Megyei Növényvédő Ál­lomás szakembereinek jelzé­sei szerint a megye déli ré­szén a burgonyabogár tojás­csomóiból a lárvák kelése megkezdődött. A védekezés a lárvák tömeges megjelenése­kor indokolt. Javasolt szerek: a Sevin, a Ditrifon, a Fii­ból—E és a Safidon. Az almamoly, a szilvamoly és a cseresznyelégy rajzása is megkezdődött. Ez szüksé­gessé teszi az egy héten be­lüli, majd 10—14 nap múlva a. megismételt permetezése­ket. Az előbb felsorolt szere­ken kívül a védekezéshez felhasználhatók még az Uni- fosz, a Vapona, a Bi—58 és a Lebaycid. A felszaporodó levéltetvek és takácsatkák el­len is hatásos szerek a Bi— 58, az Unifosz és az Anthio. A kártevők elleni védeke­zőszerekhez gombaölő vegy­szerek keverése is szükséges. A varasodás és a levéllikasz- tó gomba elleni szer például az Antracol, az Orthocid és a Dithane ^VI—45, az almafa- lisztharmat elleni szerek: a Thiovit és a Fundazol. n m Ügyeletes riporterünk jelenti: Gazdag program $ a szünidőben Közeledik a nyári szünidő. Leninvárosban a Derkovits Gyula Művelődési Központ az előző évek tapasztalatai alapján már összeállította a gyermekek szünidei prog­ramját. A felkészülés során szem előtt tartják azt a lé­nyeges nevelési elvet is, hogy a gyermekek öntevé­kenysége igen jól fejleszthe­tő az iskolán kívüli klubfog­lalkozásokon. Az első ilyen összejövetelt július 5-én tart­ják. Itt beszélik meg a rész­letes programot. Ezt köve­tően nyolc alkalommal tar­tanak klubfoglalkozást. Lesz filmvetítés, szellemi vetélke­dő, bábelőadás, játékos ver­senyek, s egyéb szórakozta­tó rendezvény. A tervek szerint a műve­lődési központ gyermek- könyvtára július 4-től szep­tember 1-ig, hetenként négy alkalommal biztosít hasznos szórakozási, művelődési le­hetőséget (diavetítés, könyv- ismertetés, társasjáték, bar- kóchba stb.) a fiataloknak. Ezenkívül a gyermekkönyv­tár az általános iskolák IV— VIII. osztályos tanulói részé­re a kötelező olvasmányok­ból összesen öt alkalommal irodalmi vetélkedőt rendez. Többlettermelés — üres raktárak A borsodi falvakban az egyik legkeresettebb építő­anyag a gáaszilikát falazó­blokk. Ezt a terméket a Ka­zincbarcikai Könnyűbeton- gyárban készítik a közeli hőerőmű kazánjainak per­nyesalakjából. Á kislakás­építők megsegítésére a gyár dolgozói úgy határoztak, hogy az előírt 190 ezer helyett az év végéig 218 ezer köbméter ilyen termeket adnak át a falusi TU- ZÉP-telepeknek. A vállalás teljesítéséért szé­les körű verseny indult. Az összefogás, a jól összehangolt munlca eredménye, hogy a minőség’ javításán kívül az elmúlt négy hónapban a ter­vezettnél 4,5 ezer köbméter­rel több blokkot készítettek. Ez a többletmennyiség mint­egy 150 kétszobás családi ház felépítésére elegendő. A gázszilikát termék iránti keresletre jellemző, hogy a túlteljesítés ellenére is üresek az üzem raktárai, mert a gyártásból kike­rülő blokkokat még me­leg állapotban szállítják el saját gépkocsijaikon a TÜ- ZÉP-telepek és más rende­lők. Immár két hete tart a hangulatra és az idegrend­szerre nagy hatást gyakoro­ló frontátvonulás. Fáradéko­nyak, ingerlékenyek va­gyunk. A munkahelyeken gyakoribbak a hangos szó­váltások, türelmetlenek a járművek vezetői, utasai. Ilyenkor a krónikus betegsé­gek is kiújulnak. „Telt ház” van a (kórházak­ban is. Pótágy pótágyat kö­vet, nagy a zsúfoltság. Infor_ mációk alapján megtudtuk, hogy: — Főleg a 70—80 éveseket szállították be kezelésre, s különösen a nők viselik el nehezen a szeszélyes időiá- rást. Érzékenyebben reagál­nak a frontátvonulásra, mint általában a férfiak, és a gyermekek. A Szentpéteri kapui kórház Il-es belgyógyászatán példá­ul volt olyan eset. hogy es­te nyolc órától éjfélig, hat­szor fordultak a mentők. Kü­lönösen sok szíves és szövőd, ményes beteget szállítottak be, az elmúlt, időszakban a kórházakba. De nehezen vi­selik el ezeket a napokat az epilepsziás és az ingadozó vérnyomású emberek is. * Nagy károkát okozott a péntek délutáni, óránként 55 kilométeres sebességű szélvi­har. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltatóhoz közel 250 hibabejelentés érkezett a miskolci lakóktól. Több he­lyen üzemzavar keletkezett, s megrongálódott a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat transzformátorállomása is. A zivatar okozta károk jelen­tős részét már sikerült hely­reállítani, de sok helyen ma­radt még munka, főleg a ve­zetékek szétszakadásánál. Az ÉMÁSZ szakemberei igye­keznek mindent megtenni a károk mielőbbi helyrehozá­sának érdekében. Pénteken délután elütött egy Volga személygépkocsi Homrogd községben egy 4 éves kisfiút. A gvermeket súlyos sokkos állapotban, comb- és koponyasérüléssel vitték be a szikszói kórház­ba, majd innen a miskolci baleseti sebészetre. * A pénteki vihar emberéle­tet követelt Törökszentmikló­son. A heves szél az egyik fa ágát letörte, amely zuha­nás közben elszakította az alatta húzódó villanyvezeté­ket. A leesett faágon galamb­fészek volt, amelyet Farkas Gábor 9 éves iskolai tanuló fel akart venni, de közben a vezetékhez ért és halálos áramütés érte. felé jövet Balogh István meg­támadta a lányt, aki a földre esett, ő pedig dulakodni kez­dett vele, ruháját rángatta róla, Tóth meg a száját, or­rát fogta be, hogy ne tudjon segítséget hívni. Közben a két férfi, is összeveszett, egy. .mást ütlegelték, s így a lány kiszabadult kezük közül. A Miskolci Járásbíróság többek által azonos alkalom­mal elkövetett erőszakos ne­mi közösülés bűntettének kí­sérletében és visszaesőként elkövetett garázdaságban mondta ki őket vétkesnek. Ezért Tóth Mihályt 3 évi és 4 hónapi, Balogh Istvánt pe­dig 3 év és 8 hónapi szigo­rított börtönbüntetésre ítél­te, s mindkettőjüket 2—2 év­re eltiltotta a közügyek gya­korlásától. aa Jubileumra készül az ózdi \ bábcsoport Ebben az évben ünnepli megalakulásának negyed­százados évfordulóját az Özdi Népművelési Intézmé­nyek Aladdin nevét viselő bábegyüttese. A 25. évfor­duló alkalmából ünnepség- sorozatot terveznek, mely­nek során többek között bemutatják a Csipkerózsika című mesejátékot. A mese­játék figuráit az Állami Bábszínház szakembereinek instrukciói alapján készítik el a csoport tagjai. Képün­kön Bartlia Judit keze alatt kel életre a negyven báb­figura egyike. Foto: Strohmaycr Autóra várók, figyelem! Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítették ki a gépkocsi- fényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a tulajdonosokat): Trabant Limousine 39574 Trabant Combi 5042 Trabant Hycomat 720 Wartburg Limousine 17801 Wartburg de Luxe 14180 Wartburg de Luxe tolótetős 217 Wartburg Tourist 1900 Skoda S—100 29102 Skoda Coupé 39 Moszkvics 28220 Polski FIAT 13.00 8232 Polski FIAT 1500 3053 Zaporozsec 4547 Zsiguli (Budapesten) 11023 Zsiguli (Debrecenben) 0890 ■ TÍZEZER TONNA FELETT Tízezer tonnánál több mész- 1 követ bányásztak ki egy hét alatt a tornaszentandrási i mészkőbányából. Ez a meny- ' nyiség meghaladta a terve­zettet. KÉPSOROK — KÉPPÁROK A miskolci Múvészklubban „Képsorok, képpárok” cím­mel Müller Ferenc fotoVnű- vész tart zenés, diavetítéssel kisért előadást május 23-án, 18 órai kezdettel. HO SI MINH- ÉMLÉKÜNNÉP A Hazafias Népfront Özdi városi Bizottsága rendezésé­ben kedden, 23-án este 6 órai kezdettel Ho Si Minh születésének évfordulójáról emlékeznek meg Bánszállá­son. Az emlékünnepségen Csendes István, az Özdi vá­rosi Pártbizottság munkatár­sa mond beszédet. MÓDSZERTANI ÚTMUTATÓ A Bosod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ módszertani kiadványainak sorában, immár 23. kötet­ként megjelent a művelő­dési otthonok társadalmi ve­zetőségének. működéséhez ki­adott irányelvek gyűjtemé­nye. ÖRÜLT HABSZIVACS OLCSÓBBAN Nagyon keresett árucikk a MÉH-telepeken és a MÉH Ady Endre, valamim József Attila utcai olcsó boltjában az őrölt, poliuretán habszi­vacs. A MÉH most kilón­kénti 42-ről 30 forintra szál­lította le a párnák töltésé­hez, kárpitozási célokra ki­tűnően használható őrölt habszivacs árát. HASZONFEMEK A MÉH-NÉL Az Észak-magyarországi Nyersanyaghasznosító MÉH Vállalat bővítette miskolci, Sajó-parti telepének profil­ját. Különböző haszonvasak mellett most már nagyon keresett haszoníémeket, így például sárga- és vörösréz lemezeket, bronzrudakat és perselyanyagokat, tv-anten- nák készítéséhez szükséges alumínium csöveket is áru­sítanak olcsón és nagy vá­lasztékban. orvosi um Dr. Kasztory László fogszak­orvos rendelését május 15-tól Po­zsonyi u. 58. alatt megkezdte. NYELVÉSZET NYELVOKTATÁS Nyelvészet és nyelvoktatás címmel tart előadást dr. Szé­pe György, az MTA Nyelvé­szeti Intézetének csoportve­zetője május 24-én, délután 3 órai kezdettel a TIT Ka- zinczy-klubjában. JÁSZBERÉNY NAGYDÍJÁT KAPTÁK Szép sikerrel szerepelt a Rónai Sándor Művelődési Központ kamarakórusa a május közepén, Jászberény nagydíjáért folytatott nemes vetélkedésben. A Vasas Köz­ponti Művészegyüttes ének­karát és az esztergomi Ba­lassi Bálint kórust megelőz­ve, ők nyerték el a Székely Mihály zenei hetek hatezer forintos nagydíját. (Bárczy Klára leveléből.) KÖRNYEZETVÉDELEM A TVK-BAN A Magyar Hidrológiai Tár­saság borsodi csoportja a na­pokban érdekes ankétot ren­dezett Leninvárosban „Kör­nyezetvédelem a TVK-ban” címmel. Kiváló szakemberek előadásai vezették be a hasz­nos tanácskozást. Megvitat­ták .a jövő egyik gondját, a TVK-nál létesítendő olefin- mű vízgazdálkodásának kér­déseit is. MAI MAGYAR RAJZML VÉSZÉT A nemzetközi könyvév al­kalmából Mai magyar rajz­művészet címmel kiállítás nyílik a miskolci József At­tila Klubkönyvtárban május 25-én, este 6 órakor. A ki­állítást, amelyet Kass János rendezett, Nemes Béla, a Képzőművészeti Alap Kiadó- vállalat igazgatója nyitja meg. BÚCSÚZTAK A TANÍTÖJELÖLTEK A Sárospataki Tanítóképző tézetben szombaton balla­gási és gyűrűavató ünnep­séggel búcsúztak a végzős hallgatók. t) nnepi beszédet dr. Károly István igazgató mondott. Hatvannégy jelölt, áll a vizsgák előtt, hogy szep­tembertől Borsod iskoláiban a katedrára lépjen. GYÁRTÖRTÉNETI ELŐADÁS Az ózdi honismereti kör gyár történeti szakcsoportja soron kővetkező szakköri fog­lalkozásán a durvahengermű felszabadulás utáni fejlődés­történetéről hallhatnak elő- -dást az érdeklődők. 25-én, JAörtökön délután fél há­rom órai kezdettel a Liszt Ferenc Művelődési Központ­ban. ESZAfl-M AGY AROfíSZAG — fit Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságánál, tapla. Szerkeszti: e szerkesztő bizott­ság. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u 15 Központ: 36-132. 16-612. 35-380. 36-570. Titkárság' 16-866 Gazdasáepoltttkat rovat: 16-035. Pártrovat: 16-078 Belpolitikai rovat- 16-15(1 Kui Hírrovat: 16-067 Sportroval: 16-049 Munkástevelezés. oanaszíleyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei LapVlnde vállalat Miskolc Balcsv- Zslllnszky u. 15. felelős kiadó: WUtlH LAJOS Telefon: 76-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u 15—11 Telefon 16-213 Ter­jeszti a Magyar Posta. Előfizethető: b helyi oost.ahivataloknől és a kézbesítőknél Az előfizetés d!)a ecy hónapra 2(1 forlm Index: 25655. Készült a Borsodi Nyomdában.FeJeiös ve*.: SZEMES ISIVAN 1 A tárgyalóteremből * GaÉÉsipí, eriszáeÉÉéitszígiíit ifi j lulu xvxiiiciiy au eves es Balogh István 22 éves mis­kolci lakosok múlt év júli­us végétől előzetes letartóz­tatásban várták, hogy ügyük­ben ítéletet hirdessen a bíró­ság. A két férfi együtt bogo­zott Balogh lakásán, majd a városban további nagy mennyiségű alkoholt fogyasz- ! tottak. Alaposan lerészeged- ve az utcán több járókelőt is inzultáltak. Egy férfit, aki rájuk szólt, hogy viselkedje­nek rendesen, úgy összever­tek, hogy a mentőknek kel­lett. őt elszállítani. A két ga­rázdát a járókelők adták át a rendőrségnek. Ezt követően egy hónap múlva az avasi Panoráma sörözőben szórakoztak. Isme­rősükkel egy lányt felkértek táncolni, majd együtt, folytat­ták az ivást a Tátra söröző­ben záróráig. Az Avasról le­ä Minlási

Next

/
Oldalképek
Tartalom