Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-21 / 118. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1972. május 21., vasárnap A furfangos özvegy tvad vcgí bemutató a Miskol Nemzeti Színházban Kialakult házak játékos lazítással fejezik be az évadot, akár a sportolók a versenyt. Nyilvánvaló sportszerűtlenség lenne, ha a versenyzők teljesítőképességét a lazító gyakorlatuk alapján értékelnénk csupán. Mivel azonban ez is a közönségnek szánt látványosság, a szintén kialakult kritikusi gyakorlat szerint illő megemlékezni róla. A Miskolci Nemzeti Színház ezúttal Goldoni nevével fémjelzett, a színlap műfaji meghatározása szerint zenés komédiát választott évad végi „levezető játéknak”. Goldoni két évszázada el- nyühetetlen a színpadokon. A legtartósabb alapra, a commedia' dell’arte népi eredetű vásári színjátékra építette élettel teli 'müveit. Az eredeti mintához híven bőséges lehetőséget kínál szereplőinek a nyíltszíni rögtönzésekhez, a helyzet kínálta ötletek sziporkáztatásához, sőt a1 közönségnek a közös játékba való bevonásához is. De nem éri be csupán a helyzetkomikum még oly gazdag lehetőségeivel. A commedia dell’arte kulcsszereplőit, Arlecchinót, a furfangos szolgalegényt, és méltó párját, a pergő nyelvű, talpraesett Marionettet rendszerint eredeti nevükön megtartva illeszti vígjátékaiba — s melléjük telibetalálóan jellemzett különféle egyéniségeket rendel játszó partnerül. Ezzel a plusszal szolgált rá méltán Carlo Goldoni, a „realista olasz jellem-víg játék megalkotója” irodalomtörténeti titulusra. A maga korától, a XVIII. századtól mindmáig azért is olyan népszerűek — a szó eredeti jelentéstani értelmében — vígjátékai, mert azokban mindig a íelfuvalkodott ingyenélőkön, címkórosokon, a kiváltságos rendből valókon csattan a humor csípős ostora. Goldoni nyíltan színt vall arról, hogy a kereskedők, polgárok Velencéjének a fia, s mindig a természetes tehetségükkel érvényesülök pártján áll. \ A furfangos Sf k]f nál sokszínű játéklehetőséget minden kor színészeinek, mert a Goldoni-komédiák fő erényeivel jeleskedik. Az itteni Arlecchino már nem is „két úr szolgája” — mint a közismert másik darabbeli —, hanem négy önhitt nemes megleckéztetésére és megko- pasztására vállalkozhat sikerrel, a Párizsban is csiszolódott Marionette közreműködésével. S a négy rátarti úr ráadásul négy nemzet — az angol, a francia, a spanyol, s az olasz — kiváltságos nemességének a karikí- rozott típusa. Megduplázza Goldoni ebben a vígjátékban a piimadonna szerepet is: az éles nyelvű, szép özvegy Ro- saura mellé szövetségesül adva tehetséges tanítványként a nem kevésbé szép, s szerelemre áhítozó húgát, Eleonórát. Még a klasszikus figura, az öreg fajdkakas kérő, Pan taloné sem hiányzik az együttesből. A Goldoni-vígjátékolc eredeti hatásának elsőrendű tényezője a csípősen ízes népi nyelv is. Mit láttunk, hallottunk mindebből a kínálkozó lehetőségből Miskolcon, a pénteki bemutatón? I A színház nem érte be az eredeti alapanyaggal, még inkább látványosítani, hatá- sosítani igyekezett a komédiát. Ezért egy zenésített variációját állította színre. A zenés vígjátékba énekelhető betétek is szükségesek. Sem a szövegbeli átdolgozás, som a'kísérőzene nem új. A dalszövegeket még a fordító Révaii József írta bele a darabba, a zenét a rutinos komponista, Polgár Tibor szerzetté. Kár, hogy az olasz barokk zenei motívumokból a kelleténél kevesebbet használt fel — s annál többet a nálunk sikeresebbnek hitt bécsi operettstílusból. A zene lényegében meghatái’ozta az egész" előadás felépítéséi: a hozzá igazodó díszlet (We- genast Róbert stílusgyakorlata) operett-Velencéjétől a „táncosok, zenészek/ komédiások, karneváli sokaság” öncélú, az eredeti komédia világába nem illeszkedő szín- reviteléig. A Jászai-díjas rendező, Orosz György szükségtelenül kompromisszumos megoldást választott a „revüsítés” érdekében. A külsőséges hatások halmozása a közvetlen emberi humor, a jellemek kibontakozását nyomta el az első és a harmadik felvonásban. Csak ahol az opeiettsallan- gok nem zavarták a rendező munkáját: a második felvonásban sikerült Goldoni- nak is érvényesülni. Itt kedvükre komédiázhattak azok a színészek, akik megérezték a darab jobb lehetőségeit. A főszereplő Komáromy Éva itt volt igazán sokszínű, eleven, amikor kakaskodó udvarlóit megleckéztette, ebben a felvonásban váltott természetesen hatón prózáról énekre, s énekről prózára — teljes összjátékban az Eleonórát átélten alakító, árnyalatosán szép hangú Várhegyi Mártával. Itt volt hiteles Arlecchino a Jászai-díjas Varga Gyula, hatásosan érvényesülő nyíltszíni rögtönzéseivel, helyénvaló a harsányan komédiázó Virágh Ilona a szobalány, Marionette szerepében. A négy lovag közül Hegedűs László darabos, szegletes angol lordja volt a leghívebb Goldoni-figura, Ábrahám István (Le Bleu) és Pá- Icozdy János (Don Alvaro) inkább csak külsőségekkel alakítottak francia és spanyol nemest. A szerelemben győztes Bosco Nero, olasz gróf megjelenítője, Rózsa Sándor érezhető kedvetlenséggel alakította szerepét, amelyben még kellemes énekhangja érvényesítésére is alig volt lehetősége. Pantalone, az aggastyán kérő szerepét Csapó János a bevált rutineszközökkel állította színre. 1 nor/ón zavartalanul a jelmeztervező Hruby Mária élhette ki magát a stílhű kosztümök arzenáljának létrehozásával. A kísérő zenekart Herédy Éva \ energikusan vezényelte. Ennyi, amennyit az évad utolsó színházi bemutatójáról elmondhatunk. Berccz József A Miskolci Házgyár bejáratánál áll a lenyűgöző alkotás, Kunt Ernő festő- és grafikusművész plasztikai munkája, betonba és acélba fogalmazott vallomása az építőmunkásról, az új emberi otthonok, gyárak teremtőiről. A háttér két oldalon a gyár korszerű csarnoksora, illetve az égbolt, amelyre merészen felrajzolódik a tizenegy méter magas betonplasztika. A magas, de mindösz- sze valami hatvan centiméter vastag és mintegy három és fél méter széles alkotás egyaránt dicséri a tervező művészt és a kivitelezőt. A művészi szárnyalás kitűnően párosult a statikai biztonsággal; monumentális méretű, impozáns műalkotás született. A betonban három emberalak látható. Kettőnek a negatív, egynek a pozitív rajza. Mindegyik egy fokkalfel- jebb látható az előzőnél. Ahogyan az építők haladnák felfelé a magas házak építésénél. Felettük a stilizált födémszerkezetet idéző acél- és betonkompozíció. Végig, - az egész kompozíción látszik a zsaluzás helye, jelezve ezzel is az építőmunkához való szoros kapcsolódást. Szép. érdekes, újszerű térplasztika született. Méltó a házgyárhoz, az építőmunka mai, korszerű folyamatához, és méltó a kitűnő alkotóművészhez, Kunt Ernőhöz. (hm) Moiiumettíális térplasztíka ABLAMÁL Tóth Imre rézkarca ZELK ZOLTÁN: Ha ott Ahol az útjuk megfutott szelek, ahol a hajléktalan árnyak, ahol a törött szárnyú záporok menedéket találnak, ahol egy asszony léptei alatt a fű nem hajlik, jég be nem szakad, ahol a perc az ágakon tollászkodva megül, már föl se rebben ha ott, ha ott, ha végül is a bekerített csendben. MAKAY IDA: Lágeiemíék Már csak ez van. E zuhanás. Ez a reláció nélküli lét. Egy bizonyosság: a Tiéd. Egy kegyelem: a semmit nem tudás. Az öntudat, a csukaszín pribék olyken- kínoz még: Feküdj! Alti. Vigyázz.’ De a szögesdrót, íme, átszakad. Megszabadulok. Itt a szakadék. I könyvtárak információs szolgálatának jövője Az elmúlt héten a Nehézipari Műszaki Egyetemen tar- i i tott tudományos ülésszakon dr. Zsidói József, a Nehézipari [ ] Műszaki Egyetem könyvtárának igazgatója a könyvtárak i i információs szolgálatának az 1970-es években várható, il- j 1 letve igényelt fejlődéséről szólt. Érdemes ebből néhány i ! gondolatot feljegyezni. Korunkban LJTT domány szféráiban munkál a legerőteljesebben. Akik a tudományos-technikai forradalom sodrában élnek, figyelői és cselekvő részesei annak a haladásért vívott harcnak, amely végső soron az ember teljes felszabadulásáért folyik, nagy felelősséget vállalnak magukra. A könyvtárosoknak és információs szakembereknek, az alkotó munka segédmunkásainak és észrevétlen napszámosainak tisztában kell lenniök környezetük fejlődési irányaival, a szükségletek lényegével, együtt beli haladniok azok változásaival. A munka lényegét és tartalmát a következő tényezők határolják be: a tudományos-technikai forradalom tovább tart, és hazánkban várhatóan csak a hetvenes és nyolcvanas években bontakozik ki igazában; a tudomány művelése és a felsőoktatás tömegméretűvé válik, ezáltal a tudomány fogyasztóinak köre mind jobban kitágul; a tudomány eredményeit az iparban és a mezőgazdaságban a mainál sokkal gyorsabban és intenzívebben kell termékké és nemzeti jövedelemmé alakítani; Magyarországon a nyersanyaghiány és az exten- zív fejlődés vége a minőségi változást sürgeti, és kényszeríti ki előbb-utóbb, amely a tudomány jelentős aktivizálódása nélkül elképzelhetetlen; tíz- és százezreknek kell még a korszerű technikát megtanulni és megtanítani; hatalmas követelmények tornyosulnak a közműveltség emelését illetően; a szakirodalmi termés példa nélkül álló növekedésé roppantul nehezíti az eligazodást. Mindezek alapján az információk iránti szükséglet, a könyvtárak és a tájékoztató szervek igénybevétele a közeli években jelentősen fokozódik. A megjelenő szakirodalom félelmetes nagyságrendben tornyosul előttünk. Éppen a nemzetközi könyvév kapcsán publikálták, hogy 500 000 új könyv jelenik meg ebben az évben, mintegy 8 milliárd példányban. A szakfolyóiratok számát senki sem tudja. De közismert, hogy a kémiában 250 000, a gépészetben 90—100 000 publikáció lát napvilágot ebben az évben. A szakirodalom növekedésének problémája a tudomány fejlődésének függvénye. A tudomány eredményes művelése pedig az anyagi ráfordítás és a kutatói létszám függvénye. A tudományra fordított összegek üteme pedig 1967—1969 óta a fejlett országokban lassuló ütemű. Az abszolút számok ugyan tovább emelkednek, de az emelkedés üteme csillapodó. A legfrissebb hazai statisztika szerint Magyarországon a tudományos könyvek száma 1970-ben 1969-hez viszonyítva hét százalékkal csökkent. Iln „mű az 1970-es évek Fia 111 OSI. szakkönyv(;ári információs szolgálatát, az ideális mechanizmus struktúráját akarjuk sommázni, akkor a következőkét lehet elmondani; berendezkedünk a szakirodalmi termés ellenőrzésére és áttekintésére; a lehelő leggazdagabb, szakértő szemek által válogatott eredeti (primér) szakirodalmi bázist teremtünk, melynek a gerince a folyóirat-irodalom; kitűnő könyvtárközi kooperációt valósítunk meg a helyileg ki nem elégíthető igények ellátására, s ebben elsősorban regionális, de országos és nemzetközi kooperáció is szóbajöhet; meg kell teremteni a szakirodalom hozzáférhetőségének technikai és személyi feltételeit, ideértve a lelkiismeretes munkát. Végül az információs szolgálatban a számítógép is szóbajöhet. Külön figyelmet érdemel a regionális könyvtárközi együttműködés. Magyarországon, ahol a tudományos kutatási kapacitásnak mintegy lő—16 százaléka van csak vidéken, a szakirodalmi bázisnak pedig 18 százaléka, ott a hélyi összefogás értéke felbecsülhetetlen. Ennek lényege: minden könyvtár és tájékoztató iroda rendelkezzék azokkal az irodalmi anyagokkal, amelyek a mindennapos munkában a műszer, a szerszám pontosságával mérhetők, amelyek mindenütt nélkülözhetetlenek. Amelyekre azonban egy kicsit ritkábban, de mindenképpen szükség van, és rendkívül drágák és sehol sem találhatók meg, azokat közös összefogással kell beszerezni. Nagy öröm, hogy Borsodban eredményesen haladunk ebbe az irányba. A könyvtári gálát fejlődésénél nem szabad kihagyni egy fontos tényezőt, az embert, a könyvtárost. A könyvtárosnak és a tájékoztatás szakembereinek jut az a teendő, hogy olyan könyvtárat teremtsenek, olyan szakirodalmat hordjanak ősz- sze, olyan rendet teremtsenek az irodalmi rengetegben, amely az olvasót, a kutatót, a könyvtárak intenzív használatára, az újabb és újabb ismeretek gyors megszerzésére serkenti. Ezer és ezer módon, tapintatosan és céltudatosan, lelkiismeretesen és hozzáértéssel kell minden olvasót kiszolgálni. Ennek a soha nem látványos, de szép feladatnak csak akkor tud a könyvtáros megfelelni, ha níaga is az alkotómunka érlője, részese. Minden magyar könyvtáros példaképe és tanítója, Szabó Ervin a tudás, az értés és az akarás egybeforrottságát hirdette. Megismerni mindent, kiválasztani a jobbat, hinni benne és heroikus elszántsággal megvalósítani belőle mindennap minden lehetőt, ez az eszmény. (bm)
