Észak-Magyarország, 1972. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-19 / 116. szám
VSLAG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK! a síagyar szocialista munkáspárt borsóit megyei bizottságának lapja XXVIII. évfolyam, 116. szám Ara: 80 fillér Pénfeli, 1372. május 19. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. A kormány az igazságügyminiszter előterjesztése alapján megtárgyalta és elfogadta a bíróságokról szóló törvény tervezetét, s úgy döntött, hogy a törvényjavaslatot az országgyűlés elé terjeszti. A legfőbb ügyész es az igazságügy-miniszter közös előterjesztése alapján a kormány megvitatta a Magyar N épköztársaság ügyészségéről szó'ó törvény tervezetét, azzal egyetértett, s úgy határozott, hogy erről értesíti az országgyűlés elnökét. A Minisztertanács megtárgyalta ás elfogadta az Országos Tervhivatal elnökének jelentését a népgazdaság 1972. I. negyedévi fejlődéséről. A beszámoló megállapítja, hogy a gazdasági fejlődés összességében megfe’-lt a népgazdasági t.erv célkitűzéseinek. A belföldi felhasználás szükségleteit a hazai termelés az elmúlt év 1. negyedévinél kisebb behozatal mellett: biztosította. emellett jelentősen emelkedett a kivitel. A lakosság jövedelme a tervezett mértékben növekedett; az áruellátás — néhány termék kivételével — megfelelő volt. A gazdasági munka eddigi eredményei általában kedvező feltételeket biztosítanak az 1972. évi népgazdasági terv sikeres teljesítéséhez, ehhez azonban a terv irányelveinek továbbra is következetes végrehajtása, a gazdái kodás hatékonyságának növelése- szükséges. Különösen nagy gondot kell fordítani a befejezetlen beruházások állományának csökken, t ás áré. ,A munkaügyi miniszter az 1972, I. negyedévi munkaügyi helyzetről és az elmúlt évi nveres mvv'-'esedésről számolt be. Megállapította, ülni számunkból: Időzavar (3. oldal) A tizenharmadik nia n (4. oldal) Eleszí%etés a gázellátásról (5. oldal) Radioes tv-műsor (6. oldal) hogy a munkaügyi helyzetet fő vonásaiban — az előző két évhez hasonló — kedvező fejlődés jellemzi. Az iparban a termelés növekedését — mérséklődő túlóráztatás mellett — teljes egészében, az építőiparban mintegy kétharmad részben a munkatermelékenység emelkedése eredményezte. A munkások és az alkalmazottak átlagkeresete az iparban 5.4, áz építőiparban 5 százalékkal — az elmúlt év első negyedévéhez hasonló mértékben — emelkedett. A munkások és az alkalmazottak jövedelme az év végi nyereségrészesedés ki fi/.elésével számottevően növekedett. A kifizetett év végi részesedés 8.6 százalékkal volt több, mint az előző évben. Kedvező, hogy a vállalatok egy része feladatai teljesítése érdekében mind gyakrabban alkalmazza a korszerűbb, fejlettebb módszereket; a műszaki-technológiai fejlesztést. a munka- és üzemszervezést. Az ilyen jellegű tevékenység azonban még nem eléggé általános és esetenként nem eléggé hatékony. A kormány a jelentést tudómra, sül vette. A kormány megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vette a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter jelentését az élelmiszerek minőségének: 1971. évi alakulásáról, s a minőség javítása érdekében teli. ilíetve tervezett intézkedésekről. 1971-ben az előző évhez viszonyítva jobb minőségű termékeket állítottak elő a baromfi-, a dohány-, a hűlő-. a konzerv-, a növényolaj- és a söriparban. Egyes területeken azonban a minőség nem javult. Változatlan szintű a termékek minősége az édes-, a gabona- és a tejiparban. Az élelmiszerek minőségének további javítása érdekében a Minisztertanács felhívta az érintett minisztereket a szükséges intézkedések megtételére. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint a belkereskedelmi miniszter a szövetkezeti burgonya-, zöldség- és gyümölcs- kereskedelmi közös vállalatok működésének tapásztala(F.olytatás a 2, oldalon) Küldőitek tanácskozása a sajtó házban Az MSZMP Borsod megyei Bizottsága gazdaságpolitikai osztályának, a Szak- szervezetek megyei Tanácsának, valamint lapunknak szervezésében igen hasznos találkozó és tanácskozás zajlott le tegnap, május 18-án, csütörtökön a sajtóházban. A szocialista brigádvezetök május 26-án kezdődő IV. országos tanácskozásának 16 borsodi küldötte, Kovács Zoltán, Horánszlcy Árpád, a megyéi pártbizottság munkatársa. dr Balogh András, az SZMT titkára, s Kádár Sándor, az SZMT közgazdasági bizottságának vezetője vett részt a tanácskozáson. Dr. Balpgh András elvtárs értékelte a szocialista brigád mozgalom eredményeit, az országos találkozó előké- • szító munkálatait. Szólott róla, hogy Borsod 11 218 munkabrigádját, 7025 szo- cialisla címei elnyert brigádját 67 küldött képviseli az országos találkozón. A vitaindító, valamint a munkájukról, életükről,eredményeikről beszámoló küldőitek felszólalásai nyomán átfogó képet kaptunk Borsod szocialista brigádmozgalmáról, sikereiről, gondjairól. Az elhangzottakról lapunkban cikksorozatot közlünk. Tanácskoznak a szocialista brigúilvczctö’U. íPmiM: Gyárlátogatás és városnézés lengyel vendégeink programiában Miskolcot. A déli órákban városunk egyik büszkeségéi, a sportcsarnokot tekintettek meg, ahol Menyhért László igazgató tájékoztatta a küldöttség tagjait az ÚJ létesítményről. Ezt követően a megnyitás előtt álló új megyei könyvtárat nézték meg, A kora délutáni órákban a delegáció tagjait a Diósgyőri Gépgyárban Cácsi Miklós vezérigazgató fogadta. A küldöttség tagjai elsősorban gazdaságpolitikai kérdések iránt érdeklődtek, így részletes tájékozódást kaphattak a gépgyárban egy miskolci nagyüzem ilyen irányú tevékenységéről. A vezérigazgatóság tanácstermében Gácsi Miklós tájékoztatta a vendégeket a gyár gazdasági helyzetéről. elmondotta. hogy az 57 esztendeje alakított, tipikusan gépgyártással foglalkozó üzemekben a fejlett technológiák alkalmazásán fáradoznak. a gépgyár lelkes, szakmáját szerető és értő kollektívája pedig eddig is számos nagyszerű eredményt ért el. Ezt fémjelzik a különféle párt-, állami és szakszervezeti elismerések. A továbbiakban szervezési és fejlesztési témákról tájékoztatta a lengyel vendégeket. Külön beszélt róla. hogy a DIG ÉP export! ermék-va- lasztékát mily nagy mértékben növelték. Számos olyan génről esett szó, amelyek különféle műszaki paraméterei világszínvonalon állnak, Ezek közül is kiemelkedik az ellenütős kalapács, és a szovjet—magyar műszaki együttműködés keretén belül készülő rendkívül magas műszaki színvonalon álló DKX—1 C húzógépsor. Ezt követően Mónus Antal, elvtárs. a DIGÉP pártbizottságának titkára arról beszéli. hogy a pártszervek és a tömegszeryezétek miként segítik a gyár gazdasági tevékenységét. Szólt a Párt., munka számos gyakorlati kérdéséről. A katowicei vajdasági pártmunkás küldöttség a tájékoztató után megtekintette a Diósgyőri Gépgyár több üzemét. Ma délelőtt dr. Ladánni József, a megyei tanács elnöke fogadja a lengyel vendégeket. délután pedig a tokai-hegyaljai rekonstrukciót tekintik meg. P. A. Tudeusz Pylta dr., a katowicei vajdaság pártmunkás-delegáció vezetője Mónus Antallal, a DIGÉP pártbizottság liíká- rával az I'-gyáregységben A lengyel vendégek a B-egységcl is megtekintették Gazdag, s mindenképpen hasznos programmal telt el a Tadeusz Pylta dr. elvtárs vezette lengyel pártmunkás- küldöttség harmadik napja Borsodban. A vendégek ezúttal elsősorban Miskolccal ismerkedtek. A délelőtti órákban Dojcsák János elvtársnak, a megyei pártbizottság titkárának a kíséretében ellátogattak az MSZMP Miskolc: városi Bizottságára, ahol dr. Havasi Béla első titkár köszöntötte és tájékoztatta a kedves vendégeket. Ismertette azokat, a gyakorlati pártmunkában bevált helyes módszereket, amelyek jellemzik a pártbizottság irányító és ellenőrző tevékenységét, valamint mindennapi munkáját. A megbeszélésen részt vettek Mol- dován Gyula és Drótos László, a városi pártbizottság titkárai. Ezután a katowicei vajdasági pártmunkás-delegáció tagjai a miskolci házigazdák kíséretében a- -avasi kilátóhoz sétáltak fel. s onnan tekintették meg az egyre jobban épülő, szépülő, íejiődö Akadémiai napok Borsodban 7 okaj’Hcqyalja szőlőkullúrájárói A Magyar Tudományos Akadémia különböző bizottságai és osztályai minden évben rendeznek tudományos napokat vidéken. A vidéki napok témáját és programját ezúttal Borsod megye adta. A Magyar Tudományos Akadémia kertészeti bizottsága rendezett kétnapos vándorgyűlést megyénkben. A vándorgyűlésre meghívták a Tokaj-hegyaljai Rekonstrukciós Bizottság tagjait, valamint azokat a szakembereket, akik a szőlő-gyümölcskultúra tudományos és gyakorlati fejlesztésével foglalkoznak. A vándorgyűlés tegnap, május 18-án délelőtt kezdődőit. ■ Előbb a megyei tanácson dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára és dr. Ladányi József, a megyei 1a<r nács elnöke fogadta a Magyar Tudományos Akadémia kertészeti bizottságának vezetőit, majd a megyei tanács dísztermében Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese üdvözölte a vándorgyűlés részvevőit, köztük dr. Somos András akadémikust, egyetemi rektort, az MTA kertészeti bizottságának elnökét, dr. Kozma Pál tanszékvezető egyetemi tanárt, az MTA levelező tagját, a Tokaj- hegyaljai Rekonstrukciós Bizottság elnökét, dr. Tompa Bélát, a MÉM kertészeti osztályának vezetőjét és Juhász Györgyöt, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetőjét. A tanácskozást dr. Somos András akadémikus nyitotta meg. Ezután Fejes Bászló, a megyei tanács, elnökhelyettese tartott összefoglaló és tájékoztató jellegű előadást a megye szőlő- és borgazdaságának helyzetéről, és a további feladatokról. Bevezetőben ismertette a tokaj- hegyaljai szőlészet és borászat történetét, majd a mai helyzetről beszélt.. Elmondotta többek közt, hogy Borsod megyében jelenleg összesen 14 960 hektár szőlőültetvény van, melynek zöme borszőlő, hiszen a csemegeszőlő területe csak 570 hektár. Tokaj-Hegyalja zárt borvidék, országosan is kiemelt gazdasági jelentősége van. Az állam anyagi támogatásával — a párt agrárpolitikájának megfelelően — fejlődik és bővül a híres borvidék. 1947- ben Tokaj-Hegyalján csak 3912 hektár szőlő volt. Ma 6300 hektár van. Ennek fele nagyüzemi művelésű szóló. Ezután dr. Kozma Pál. a Tokaj-hegyaljai Rekonstrukciós Bizottság elnöke számolt be az eddig végzett munkáról, az elmúlt évek nagy vitáiról és a további feladatokról. Főleg a tokaj- hegyaljai borok exportálásának fontosságát hangsúlyozta. A bizottságnak is terve és feladata, hogy 1975-ig 60 ezer hektoliter, később 100 ezer hektoliter tokaj-hegyaljai bor kerüljön exportra. A vándorgyűlés részvevői tegnap délután Tokaj-Hegy- aljára utaztak, ahol meglátogatták a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet larcali állomását, majd a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát mádi szőlőterületeit. A mai program Tokaj- Hegyalján folytatódik. A részvevők meglátogat.iáit az olaszliszkai Hárslevelű Szakszövetkezetét és az Állami Gazdasági Borkombinát nagyüzemi tábláit. Ellátogatnak a hercegkúti Remény Termelőszövetkezetbe is. Ebéd után megvitatják a tapasztalatokat és határozati javaslatot fogalmaznak meg. (sz. j.) ■BgJJB ■ ;íL ismerkedés Miskolccal Ülést tartóit a Minisztertanács lapraftit i Éppziasii 1972 ebi negyedévi fejlidése