Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-14 / 87. szám
1972. április 14., péntek GSZAK^MAGYA RG&SZÄG 7 laptar _______ 1 972. április 14., péntek A nap kelte: 4.58, nyugta 18.32 órakor A hold kelte: 4.44, nyugta 19.56 órakor Névnap: Tibor Évforduló __ 1 180 évvel ezelőtt, 1792. április 14-én halt meg — 72 éves korában — Hell Miksa csillagász. Bölcsészeti tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, s rövid ideig Lipcsében, majd a kolozsvári egyetemen tanult. Harmincöt éves volt, amikor a bécsi csillagvizsgáló igazgatójává, az egyetemen pedig a mechanika tanárává nevezték ki. Bar idejének nagyobb részéi Becsben töltötte, állandó kapcsolatot tartott a magyar csillagászokkal. Irányításával épült a kolozsvári, az egri, a budai és a nagszombati csillagvizsgáló. Nemzetközi tekintélyre szert lett csillagászati folyóiratot is szerkesztett. VII. Keresztéig dán király megbízásából Sajnovics Jánossal, a. norvégíai Vardöben 1769. júniusában megfigyelte a Venus bolygónak a Nap-korong előtt való átvonulását; ennek alapján számította ki először helyesén a nap—föld távolságot. Kora csillagászai közül többen kétségbe vonták számításainak helyességét, de a későbbi mérések öl igazolták. Sok irányú érdeklődését irodalmi tevékenysége is tükrözi; 1745 és 1755 között például több fontos matematikai > tankönyvet tett közzé, > mágnesek készítéséről, va Rádió ___ Kossuth rádió. 8.18: Zenekari muzsika. 9.UU: Kora tavasz. XXIII. 9.20: Népi zene. 10.05: Hajdu-Bihar megye éneklő ifjúsága. 10.25: ifivezelök fóruma. 10.35: Édes anyanyelvűnk. 10.40: Schumann: g-moll szonáta. U.on: Négy hónap egy ku tatóhaj on. 11.10: Verdi operájából. ' 12.20: Ki nyer ma Zalaegerszegen? 12.35: Tánczenei koktél; 13.20: Népdalok. 14.45: Gépszemlén a bútorgyárban. 14.00: Gyermek- rádió. 14.25: Iskola rádió. 15.10: Mozart: D-dur divertimento. 36.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Falusi délután. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A halál dalai és tancai. 17.44: Mikrofó- rum: A nyilvánosság. 38.04 : Énekkari hangverseny. 3 8.33: Ágh István versei. 19.32: Párizsi zeneparádé. 21.59: Költészet hete. 22.20: Bach-muvck. 23.20: Daljátékokból. Petőfi rádió. 8.05: Szovjet indulók. 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.30: Operettrészletek. 9.03: Gyermek rádió. 10.00: A zene hullámhosz- szan. 11.43: Miért szép? 12.00: Schubert- és Bralims-müvek.' 13.03: Operaegyüttesek. 14.00: Mindenki kedvére. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Falusi esték. 19.05: Szabad szél. 19.31: A ..dühös fiatalok" földjén. 11.1. 20.25: Népi zene. 20.55: háltuk, hallottuk. 21.15: A MÁV Szimfonikusok hangversenye. 22.20: A mexikói kőgömbök titka. 22.35: A hanglemezbolt köny- nyüzenei újdonságai. 23.15: Régi beszélgetések Dvorzsák egykori tanítványaival. 23.45: Marenzio- korusmüvek. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon 18—19 óráig) Borsodi Tükör. Az évforduló jegyében. Tervek, gondok a sütőiparban. Legújabb lemezünk. Egy községi tanács üdülőhelyfejlesztési tervei, X háziipar termékeiből. A dzsessz kedvelőinek. Beklámmüsor. Televízió ______ 8 .05: Iskola-tv. Matematika. 8.30: Angol nyelv. 9.05: Földrajz. 9.55: Fizika. 11.05: Fizika. 11.55: Német nyelv. 13.10: Matematika (Ism.). 14.05: Földrajz (ism.). 14.55: Fizika (ism.). 15.50: Fizika (ism.). 17.28: Hírek. 17.35: Muzsikus fiatalok. 8. középdöntő. 18.35: Helyünk a világban — riportfilm. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Turge- nyev: Aszja. Tv-film. 21.15: Delta. 21.40: Hogy ne legyünk egyedül . . . Riportfilm. 22.20: Tv- híradó — 2. kiadás. Mozi________ B éke: K.: f. 4. hn. 6 és 8 óra. A szemtanú. Színes angol film. 16 éven felülieknek! Felemelt, hely árral! — Kossuth: de.: n. 10 és n. 12 óra. A szemtanú. Színes angol film. 16 éven felülieknek! Felemelt helyárral! — Kossuth: du.: IC.: f. 3, f. 5 és f. 7 óra. Különleges kiállítás. Mb. szovjet film. — Hevesy Iván Filmklub: K.: 6 óra. Isadora. Szí. angol film. — Fáklya: K.: f. 7 óra. A kait'/, menyasszonya. Színe« l'r. 18 éven felülieknek! —• Petőfi: K.: fél 7 érakor. A kaktusz virága. Magyarul beszélő sz. amerikai film. — Szikra: K.: 5 es 7 óra. Apáról fiúra. Szovjet film. — Táncsics: K.: 5 és 7 óra. Hahó. a tenger! Színes magyar film. — Miskolc-Tapolca: Az ügyvéd. Mb. amerikai film. 16 éven felülieknek! s könyvet írt a mesterséges lamint alkalmazásáról is. ffiáiSifás---------Miskolci Galéria: Magyar festészet a XIX—XX. szazadban. Nyitva délelőtt 11 érától este 7 óráig. hi br esszé: M. Kristóf Agnes festőművész kiállítása. Megtekinthető 1 órától este 8 éráig. Gagarin emlékki állítat; a Bartók Béla Művelődési Központban. Megtekinthető egész nap. Varga Miklós szobrász és Nagy Gy. Margit iparművész kiállítása az edelényi bányászklubban. Megtekinthető délelőtt lü órától este 6 óráig. Müller Ferenc fotóművész kiállítása a pereces! bányászklubban. Megtekinthető délután 4 órától este 9 óráig. A hódmezővásárhelyi művésztelep kiállítása a tokaji múzeumban. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. GyüjtŐűton címmel ásvány- és kőzettani kiállítás az ifjúsági házban. Megtekinthető egész nap. Ka ss János grafikusművész kiállítása a József Attila klubkönyvtárban. Nyitva 12 órától este 8 óráig. Mazsaroff Miklós festőművész kiállítása a bőrsodsziraki művelődési házban. Megtekinthető egész nap. Húsvéti hímesek. Kiállítás a miskolci Kossuth Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Bélyegkiállítás az ózdi Kun Béla Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 é ráig. Rendezvény-----A KISZ Központi Bizottsága mii vész egy ü 11 etse Raj kő-zenekarának előadása a Bartók Béla Művelődési Központban este 7 órakor. Modern nagyváros. modem technika címmel angol nagykövetségi filmest a TIT Kazinczy klubjában 7 órakor. Politikai pillanatképek: Tűzfészek Közép-Keleten — dr. Pál- fy József főszerkesztő előadása az Ifjúsági Házban este 6 órakor. Mezöesát: Pitypang — a Déryné Színház előadása a művelődési központban este 7 órakor. Régi idők hirhert szélhámosai — előadás a József Attila klubkönyvtárban este 6 órakor. Sz&Giház 14, péntek. Svc-jk a hátországban. Bérletszünet (7). 15, szombat. Bolha a fülben. Csiky bérlet (7). 16, vasárnap. Luftballon, Bérletszünet (3). 16, vasárnap. Luftballon. Bérlet- szünet (7). 17, hétfő. Hangverseny, (fél 8). 18, kedd Svejk a hátországban. Bérletszünet (7). 19, szerda. Bolha a fülben. Bérletszünct (7). 20, csütörtök Bolha a fülben, üuszka bérlet (7). ROVATUNK postájából Egy kicsivel töbkl Eo BclloróL. ♦ „Őre" vágtázok klubja” Szeghalmi László perkupái olvasónk írja levelében: ..Az NSZK—Magyarország válogatott találkozó játékvezetőjéről.Lo Belláról már a mérkőzés előtt sokat írt. a sajtó, mondván, hogy jelenleg ö a legkitűnőbb futballbiró. A 90 percet végignézve meggyőződhettünk képességéről, mégis szeretném, ha egy kicsivel többet is olvashatnánk róla .. .” Kétségtelen, ha Concetto Lo Bellonak — a szicíliai származású kitűnő játékvezetőnek — neve megjelenik a stadion eredményjelző tábláján, a lelátók várakozásteli izgalommal telnek meg. A nézők csupán neve hallatára elégedetten dörzsölik tenyerüket. ö az, aki engedi a kemény játékot, de szigorúan büntet minden szabálytalanságot. Mesterien alkalmazza az előnyszabályt. ítéletében nem befolyásolja sem a közönség, sem a játékosok hangulata, mindenkor nagyszerűen tudja követni a játékot. Pályafutása az X. osztályban 1954 szeptemberében az Atalanta—Spal mérkőzéssel kezdődött. „A síp hercege” azóta több mint 60 nemzetközi találkozón működött közre, Hogy voltak-e tévedései? Természetesen. De az a játék lényegéből és abból fakad. hogy tévedni emberi dolog. Másképpen Lo Bello nem lenne az a megbecsült és köztiszteletben álló ember. akinek szülővárosában felajánlották a siracusai polgármesteri címet is. és aki — bár ezt a megtiszteltetést visszautasította — ott ül a tanácsban, mint a városi sport és testnevelés referense. Kezdeményezésére virágzó sportélet született a szicíliai sziget gazdag keleti partvidékének régi, barátságos és kissé melankolikus városában. Elegendő egv-két létesítmény felsorolása: 50 méteres úszómedence, fedett uszoda, fedett sportcsarnok, korcsolyapálya, kosár-, röplabda. és több szabadtéri pálya létesült a Di Natale sportparadicsomban, mely komplexumnak a vezetője Lo Bello. Játékvezetői pályafutása alatt a sok ünneplésen, elismerésen — és néha alaptalan vádaskodáson — kívül egy igaz és nagy csalódás is érte: a FIFA nem jelölte a mexikói világbajnokságra annak ellenére, hogy az olasz szövetség az első helyen őt javasolta. Ezt, követően a visszavonulás gondolatával foglalkozott: „Finita la Comedia!” Nem veszek többé sípot a számba!. Az olasz és tegyük hozzá, a nemzetközi sportélet azonban nem nélkülözheti egykönnyen a kitűnő játékvezetőt, Concetto Lo Bellót. * Az ..Öreg vágtázok klubja” után érdeklődik Kovács Dénes Miskolcról. Tudvalevő, hogy nemzetközi versenyeken a nagy küzdelemben, a heves csatározás közepette olykor életre szóló, örök barátságok is szövődnek. A körülbelül 25 éve alakult „öreg vágtázok klubja” is az egykori kemény ellenfelekből tevődik össze, s tagjai — a svéd Strandberg, a német Broch- mever és Hornberger, az olasz Mariáni es Celdana, a svájci Hänni, a holland Berger és az általunk jól ismert magyar Sir József — ma is tartják egymással kapcsolataikat. Hogy mivel foglalkoznak a klubtagok? Ki-ki éli a mindennapi, hétköznapi életét. Hornberger azóta nyomdatulajdonos Berlinben. Berger, a hollandok kétszeres Európa-bajnoki aranyérmes vágtázója az Amszterdami Stadion igazgatója, az egykori kitűnő vágtázó Brochme- yer a hírből nálunk is is-1 mert Onkel Er ka sportáru- j ház tulajdonosa Frankfurtban. Hänni a gyorslábú sváj- | ci sprinter pedig nem is len- j ne svájci, ha nem apja üze- mét, a „Tavannes” óragyárat j vezetné. T. L. Kézifelt da LMTK—DVTK 8:7 (0:2) Ifjúsági bajnoki mérkőzés.' Diósgyőr, 50 néző, vezette: Hózlinger, Tóth. A határozottan jobban játszó leninvárosiak megérdemelten nyertek. A második félidő végig szakadó esőben játszódott le. Ld.: Kokovai (4), illetve Kiss (3). Jók: Nemes. Fábián, illetve Szerkó, Bihari. Debreceni Dózsa— DVTK 23:13 (12:9) Barátságos mérkőzés, vezette: Tóth, Hózlinger. A Borsod megyében túrázó Debreceni Dózsa NB I-es kézilabdacsapata villanyfényes mérkőzést játszott a DVTK csapatával Diós:,vérben. A mérkőzés alatt ha;almas eső vonult végig a pálya fölött, ami a nézőket iá- voltartotta a mérkőzéstől. A 2. percben a játékvezető az egyik debreceni játékost kiállította sértegetés mia;;, ezért egy kis nézeteltérés volt a debreceni vezető és a játékvezető között, amire a mérkőzést lefújták. Mivel barátságos mérkőzésről veit szó, így szükség-jáíékveztao. Szovják vezette tovább a • mérkőzést. Az Avas Kupagyőztes debreceni csapat technikai fölénybén volt a diósgyőriekkel szemben, de a hazaiak sem maradtak adó- sak a gólokkal. A nagyobb játékerőt képviselő vendé; ok megérdemelten nyerték meg a találkozót Ld.: Debreceni (5), illetve Marosvári (5). Jók: Pócsi, Söröltüs, illetve Marosvári, Simon. Kerékgyártó Imre Nyüzsgő élet a Csorba lelépi lónál IBWWH III 'll IMUHimWll , A Csorba telepi tó partján, a DVTK csónakházának udvarán nagy nyüzsgés fogadott, Nagyon sokan voltak, felnőttek és iskolások egyaránt, A hajók előkerültek a csónakházból, a fiúk és a lányok vízre szálltak. Edzés volt. A víz még elég hideg, de a versenyzők ezzel mit sem törődve eveztek a széltől felborzolt tavon. A gyakorlott vízisportoló megbirkózik az ilyen akadállyal. Megkezdődött az edzés a szabadban. és most már nincs megállás, mondta Boros Gyula segédedző. A téli felkészülést a Kossuth Gimnázium tornatermében, majd a szabadban, végül pedig az Augusztus 20. strandfürdőn végezték, amikor a fürdözők már elhagyták a medencét. A kezdők úszóoktatásban részesültek, majd úszóvizsgát tettek, csak azután szánhattak a minikajakba. A nagy létszámra való tekintettel három csoportot alkottunk. Az első csoÓzdi ten ck A város településének 700. éves jubileuma alkalmából több színvonalas sportrendezvényt iktatott be az ÓKSE elnöksége. Az országos vidéki vívó- bajnokságra május 13—14-én kerül sor. Az 5. kohász kupa és a 18. Mazura Károly nemzetközi tájékozódási futóbajnokság küzdelmeit május 27—28-án bonyolítják le az Ö-Bükkben. Június 4-én rendezik meg az Özd—Borsodit adasd—Szentsimon—Özd útvonalon az országos maratoni futóbajnokságot. Augusztus 4—5—6-án IBOK-ké- zilabda tornát rendezhet az egyesület bolgár, jugoszláv, román és magyar ifjúsági női és férfi válogatottak részvételével. Októberben az MLSZ hozzájárulásával Öz- dtm rendezik meg a magyar —osztrák B-válogatottak találkozóját. Ez utóbbi jelente- I né az ünnepségsorozat csúcs- [ eseményeinek egyikét. I portban vannak az élmezőny tagjai, akik jelenleg Tokajban. Urban Gyula edzővel folytatják a felkészülést. A haladókkal Farkas Zoltán, míg a kezdő fiatalokkal jómagam foglalkozom. — Hány tagot számlál a szakosztály'.’ — Csaknem keltőszázan vannak, mintegy 35 százalékuk lány. Ök is szeretik a vízisportot éppúgy, mint a férfiak. Nagyon sok tehetség van köztük. Jó a mozgáskészségük, és a lapátfogást is hamar elsajátították. Az élmezőnyt kivéve a többiek egy hete vannak a vizen. — Mennyi az edzési adag? — A haladóknak napi 15— 20 kilométert kell evezniük, a kezdőknek természetesen elsősorban a vízzel kell ismerkedniük. Ezenkívül torna, futás és izomfejlesztő gyakorlatok vannak a műsoron. — Elegendő idő áll a felkészülésre? — Számításom szerint elegendő, mivel az első versenyre május 6-án és 7-én kerül sor. Kondícióban nem lesz hiány, most már csak a vízi edzés csiszolása van hátra, amit a versenyzők napról napra tökéletesítenek. A hajók egymás után kötnek ki a mólónál. Elcsendesedik a tó. a versenyzők még | egy utolsó simítást végez-1 nek a hajókon, mielőtt a cső- 1 nakházba tennék. A tóhoz! vezető út benépesedik kerékpárosokkal. gyalogosokkal, vidám fiúkkal, lányokkal. Kerékgyártó Imre Április 10—11—12-én Budapesten a Jégszínházban és edzőtermében került sor a vidéki ökölvívók seregszemléjére. A háromnapos találkozón feltűnően kevés néző érdeklődött az ifjú öklözök iránt, pedig akadt bőven színvonalas mérkőzés. A fiatalok bebizonyították, hogy van bennük akarat, szív és Jelenet a kosár alatt Az őszi idény befejezése után a női csapatok hosszabb pihenőre tértek. Pedig úgy volt. hogy a tél folyamán kispályás terembajnokságot rendeznek Számukra, a terv azonban meghiúsult. A kora tavaszi jó idő beálltával a lányok is megkezdték az alapozást, már március elsején, hogy a tavaszi bajnokság kezdetéig elsajátítsák a labdaművészet .titkait. Az első tavaszi, bajnoki mérkőzésre április 16- án, délelőtt 10 órakor kerül sor a Népkertben, ahol a V. lelkesedés. Elmondhatjuk, hogy sikeresen zárult a versenysorozat. Ä borsodiak közül az 1957 —58. évben születettek pa- pírsúlyának B. csoportjában Balogh (Ózdi Kohász) a győztes, a pehelysúly B. csoportjában Orbán (Ózdi Kohász), míg a könnyűsúly A. csoportjának győztese Vidovo- nyecz (MVSC) lett Fotó: Szabó István Meteor (MÉMTE)—Zrínyi Gimnázium találkozót játsx- szák le. A Vörös Meteor (MEMTÉ) tervében sz pel május 1-én egy mérkőzés budapesti csapattal — ha a tárgyalások eredményre vezetnek. A nyár folyamán pedig külföldi csapatok elleni mérkőzésekre kerül sor. Ü zy hírlik, ha ősszel megkezdődik az országos női labdarugó-bajnokság. a csapatot a magyar bajnokságra, v; gy pedig a Budapest bajnokságra nevezik be. A Miskolci Pamutfonoda edzője. Katona József arról tájékoztatott, hogy a csapat együtt marad, nem távozott el senki. Tárgyalásokat folytatnak egy budapesti együttessel. oda-visszavágó mérkőzést játszanának c jvnv'-ssal. A nyár folyamán az NFVf-ba mennek, és viszon: . '. - n itthon fogadnák a vendéglátókat. Ók is azzal a tervvel foglalkoznak, hogy beneveznek az országos, vagy a Budapest-bajnokságra. Le a helyet a két miskolci, repre- i zentatív női labdarúgó-csapat háza táján. j K. I. Serdülő ökölvívók seregszemléje Kezdődik a női labdarúgóbbajnoksáfw