Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-06 / 80. szám
1972. április 6., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZaG 5 Már öntözik a legelőket r$$ f f f ffié/U Bf l aÁ ** c ^ B Ä $wbl&£ifAjÍa "i tfÄ «teresztei Mit mond a paragrafus? J«o(tssitttk válaszol A ,termelőszövetkezet elnökét nem találtuk otthon Mezőkeresztesen. A tsz-ek II országos kongresszusán volt Budapesten. Ö a dél-borsodi tsz-szövetség egyik kongresz- szusi küldötte. Így Garay Gyulával, a termelési osztály helyettes vezetőjével beszélgettünk Hozzá tartozik az állattenyésztés és az értékesítés is. A mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezetben ugyanis már osztályok működnek, osztályok szervezik és irányítják a termelést. 15z a tsz már régeb» hen megváltoztatta termelésének belső mechanizmusát, teljesen vállalati jellegű szervezetben dolgoznak az. emberek. Nagy a gazdaság, összesen 11 ezer katasztrális hold. és nagy az állattenyésztése is. Mezőkeresztesen az állattenyésztésnek nagy hagyományai vannak, különösen á szarvasmarha-, a ló- és a juhtenyésztésnek. A gazdaság összes évi bevételének már 55—(to százalékát adja az állattenyésztés. Ma már a sertés- és a baromfitenyésztés is igen jelentős termelési ágazatok. 7 bc-mcntcsilés A tehénlétszám jelenleg 540, de még folyamatban van a tbc-mentesítés — az idén befejezik —, és további 160 tehenet selejteznek ki. Ezek helyett saját nevelésű üszőket állítanak tenyésztésbe, mert a tehénállomány a tbc- mentesítés miatt nem csökkenhet. Foglalkozik a termelőszövetkezet szarvasmarha-hizlalással is. Erre az évre 450 növendékbika hizlalását tervezték. s ezek H0 százalékát már kiscsoportos, kötetlen tartással hizlalják. Hizlalnak teheneket és üszőket is. Az évi terv: 750 darab szarvas- marha meghizlalása. Ennek !!() százalékát export minőségűre hizlalják. Olaszországba. Hollandiába és Libanonba adják el. Az esztendő első negyedében, március 31-ig 40 hízott bikát, valamint 88 hízott tehenet már átadtak az állatl'orgalmi vállalatnak, s további 28. extrém minőségű hízott üszőt adtak el olasz exportra. A tejtermelés tavaly csökkent — 2830 liter volt tehenenként —-. mert a tbc-men- tesítés miatt sok tehenet ki kellett cserélni, vagyis fiatal üszőket állítottak tenyésztésbe. s azok még kevés tejel adtak. Az idén viszont már 8000 liter fölött tervezték az egy tehénre jutó évi tejtermelést. Hízott sertés exportra Az anyajuhok száma 8100 darab, az idei szaporulat is 100 százalékos volt. Az anyajuhokat úgy ellették, hogy a bárányok í)0 százalékát a jó. húsvéti szezonban tudták értékesíteni. 1600 bárányt exportra adtak el. Tovább fejlesztik a sertéstenyésztést is.. Már nevelik a tehenészanyagot az épülő Me- zöségi Sertéskombinát részére. összesen 1500 kocasüldőt adnak át a kombinátnak. Sertéshizlalási tervük erre az évre 2000 darab, amelyből 280 darabot: már eladtak. 1400 hízott sertést nyugati, tőkés exportra szállítanak. Értékesítik — nagyüzemileg — a A B.-A.-Z. megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat f e í w e s % felvásárlási szakelőadót, képesített könyvelőket, gyors- és gépírónőt, szállítási ügyintézőt, ózdi üzemünkbe raktárost, portásokat, gépkocsivezetőket. Kedvezményes étkeztetést, munkaruhái, kéthetenként szabad szombatot biztosítunk. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni leltet: a vállalat központjában, Miskolc, Vágóhíd u. 16., valamint Özd, Alkotmány u. Fonodái munkára felveszünk! Fonó szakmunkásnőket, női bclanulókat 14—16 eves korig kél műszakba. Hí év betöltése után három műszakba Betanulási idő 1 hónap Bérezés betanulás' időre 1200 forint, betanulási idő után 1000—2500 forint fizetéssel Kéthetenként szabad szombat, vidéki nödolgozók részére szállást biztosítunk. Férfi munkásokat is keresünk betanított és segédmunkára Bővebb felvilágosítást levélben is adunk Gint: PaimiUexlihmivck Fonógyára. Budapest. XI.. Bocskai u. 90, munkaügyi osztáh háztáji gazdaságokban hizlalt sertéseket is. mert Mezőkeresztesen a háztáji gazdaságokban is sokan foglalkoznak sertéstenyésztéssel és hizlalással. /•»t millió naposcsibe A baromfitenyésztésnek nem volt hagyománya a községben. A korszerű baromfi farmot már a nagyüzem építette. Jelenleg 15 ezer tyúk van a farmon. A tsz. 100 ezer pecsenyecsibél nevel és egymillió naposcsibét értékesít ebben az esztendőben. Pecse- nyecsibéböl eddig 80 ezret adtak el. A mezőkeresztesi Aranyka I ű sz. Te rm elősző ve t k eze t állattenyésztő ágazatai — miként Garay Gyulától megtudtuk — teljesítették első negyedévi tervüket. Eddig hárommillió 500 ezer forintot bevételezett a termelési osztály állattenyésztésből, pontosabban: állatok érékesílé- séből. De eladtak egymillió forint értékű tehéntejet is. A juhtej értékesítését csak most kezdik, mert eddig szoptak a bárányok. Százezer liter juhtej értékesítését tervezték. A takarmány elegendő, és már megkezdték a legelők öntözését, mert szeretnék a legel őre való jószágot minél előbb kihajtani. (sz. j.) ülennvi lehet a propán-indán «áz cs a tüzelőolaj fuvardíja? A propán-bután gáz. valamint a háztartási tüzelőolaj házhoz fuvarozásának díjszabását újból a 4 1972. KPM—AH számú rendelet állapította meg. Ez a rendelet 1972. február 15-én lépett hatályba. A rendelet a fuvarozási tá- rolság szempontjából kétfajta tarifát határoz meg. A fuvarköltség attól függ. hogy az eladó töltőállomásától, illetőleg cseretelepétől a fuvaroztató lakásához (üzletéhez, telepéhez), vagy pedig a Helyi tanács által kijelölt csoportos átvételi helyre törté- nik-e a fuvarozás. .4 propán-bután gáznak n megrendelő lakásához (üzletéhez, telepéhez) fuvarozásáért 5 kg-os palackért 4 forintot. 11 kilogrammosért 9 forintot, a 22 és a 23 kilogrammos palackért pedig 18 forintot lehet felszámítani. Ha a palackokat csoportos átvételi helyre kell fuvarozni, abban az esetben a fuvarköltség 3. 6. 12 Ft lehet palackonként. I-la az átvételi helv a közigazgatási haláron kiviil van. a 10 km-en felüli fuvarútért minden további Tavaszi munka 10 km után 1 Ft összegű fuvardíjat lehet felszámítani palackonként. A háztartási tüzelőolajnak a megrendelő lakásához (üzletéhez, telepéhez) történő fuvarozásáért marmon •;vma eseteben literenként 0.30 Ft. hordós fuvarozásnál 0.25 Klót lehet felszámítani. Első esetben legalább 20. utóbbi esetben legalább 40 liter díjának megfelelő számolható el: A 100 liter feletti fuvarozás 0.20 Ft literenként. Ha a fuvarozás csoportos átvételi helyre történik, kisebb (0 20, 0.15 és 0.10 Ft liter) fuvardíjat számíthatnak fel. A 10 km-en felüli pótdíj 10 kilométerenként 0.05 Ft összegben számítható fel. A fuvardijlctelek magukban foglalják az átvételt, az áru le- és felrakását, az áru ki- és behordását, az üres edények visszafuvarozását, és a vételár továbbítását is. ki nem doiío/hal r? a kereskedelembrn ? 1972. március 16-tól kell alkalmazni a belkereskedelmi miniszter 4 1972 számú rendeletét. Ez a rendelet a társadalmi tulajdon és n fogyasztok érdekednek fokozottabb védelmében elrendeli. hogy nem foglalkoztatható a belkereskedelemben az. — akit jogerős büntetőbírói ítélettel a kereskedelmi, vendéglátóipari foglalkozástól eltiltottak, az ítéletben megjelölt időpontig; — a belkereskedelmi hálózati egységekben — függetlenül azok üzemeltetési alárendeltségétől — eladói, ital- mérői. felszolgálói, kávéfőzői, pénztárosi, vezetői, vagy helyettesi, továbbá az igazgató (igazgatóság, vezetőség) által meghatározott egyéb bizalmi 9 jellegű es visszaélés elkövetésére lehetőséget nyújtó munkakörben az a személy, akit a társadalmi tulajdon, vagy a fogyasztók érdekét sértő, illetőleg veszélyeztető bűncselekményért elítéltek, a büntetés végrehajtásától, illetőleg végrehajtásának megszűnésétől — figyelmeztetés esetében az ítélet jogerőre emelkedésétől — számított két évig; ha pedig a büntetés végrehajtását felfüggesztették. a felfüggesztés időtartama alatt: — az előbb felsorolt munkakörökben nem foglalkoztatható az a személy sem, akit a társadalmi tulajdon, vagy a fogyasztók érdekét sértő, illetőleg veszélyeztető szabálysértésért a keresse- delim felügyelőség, vágj’ a szabálysértési hatóság két éven belül három ízben megbüntetett, az utolsó büntetés jogerőre emelkedésétől számított két évig; a fegyelmi vétségért jogerős fegyelmi határozattal elbocsátottak a fegyelmi büntetés hatályának megszűnéséig. A szabadkasszás egysegekben nem foglalkoztatható az előbbiekben felsoroltakon felül a munkaviszony, illetőleg a beosztás megszűnését követő 5 évig az a személy sem. akinek munkaviszonyát, illetőleg beosztását — a szabadkasszás egységre vonatkozó %— elszámolási, vagy üzemelési szabályok megszegése miatt megszüntették. A foglalkoztatási tilalom a felsorolt, munkakörökben az alkalmazhatóságot zárja ki, a már munkaviszonyban álló személyeknél pedig a munka- viszony megszüntetését vonja maga után. ha nincs mód a dolgozót olyan munkakörben áthelyezni, ahol a visszaélés elkövetése nem lehetséges. Or. Sass Tibor Befejezéséhez közeledik a szilvafák metszése a Móri Állami Gazdaságban. A tavaszias idő kedvezően gyorsította a munkái. A 472 hektáros szőlőterület 91) százalékán már elnémullak a mctszöollók. A szilvásban még dolgoznak a fák koronaalakításán. Képünkön: Rózsavölgyi Viktor munkacsoportja metszi a szilvafákat A Borsodi Vendéglátóipart Vállalat azonnali belépéssel, kazincbarcikai munkahellyel szakképzőn kazánfűtőt, vagy hőköz- pomkezelőt keres. Fizetés megegyezés és a vállalati kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Miskolc, Szabadság tér 2. Magyar Pamut ipa r, Budapest, IV. kér. (Újpest), Erkel u. 30. felvesz 15. életévüket betöltött lányokat szövő, fonó, cérnázó, csévélő betanulóknak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: személyesen. vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. A VOLÁN 3. sz. Vállalat azonnali belépéssel felvételt hirdet autóbusz- és tehergépkocsivezetői, kai a űzi. karosszéria lakatosi, középnyomású kazánfűtői (lehetőleg gázkazánra), fűtésszerelői, vízvezetékszerelői, betanított gépkezelői, valamint gyors- és gépírói munkakörökbe. Jelentkezni lehet: Miskolc, József Attila u. 70. sz. alatt. (Bejárat a Tüzér u, felöl) a munkaügyi osztályon. Takarékosság a hírnév rovására szertefoszlik. Az egység két étteremből áll, amelyek közül az egyik eredetileg presz- szó. Az egyikbe körülbelül 50 vendég, a másikba ennek a duplája fér. Április 4-én mi is betértünk a hívogató táblák és éhségünk hatására a Búzakalász étterembe. Nagyon elcsodálkoztunk, amikor a pincér — aki egy kissé illuminált emberrel társalgóit — kiküldött bennünket a nagyobb férőhellyel rendelkező teremből —ami mellesleg tátongott az ürességtől — a másikba, ahol viszont csalt azért kaptunk helyet, mert négy vendég megunta a várakozást, s távozott. Pár pillanatig nyugodtan ültünk, de aztán kezdtünk idegesek lenni. Harmadszori kérésre aztán megjelent asztalunknál a pincér, aki egyedül szolgálta fel a zsúfolásig megtelt éttermet. Kérdésünkre, hogy mit fogyaszthatunk, így válaszolt: — Egyelőre csak étlappal tudok szolgálni, de „talán” negyven perc múlva ebédet is hozok. m-lágyon szépen megkö- szöntük a kedvességet. s csendesen távoztunk. Mindenesetre a mai napig sem értem, hogy ilyen nagy forgalmú helyen—ahol egyben szálloda is van. s a közkedvelt Zsóri-fürdő látogatói is gyakran felkeresik az éttermet, nem beszélve az autós utasokról — kinek tartogatták az üres termet, es miért kellett ennyire, takarékoskodniuk a pincérekkel? M. M. A Borsod megyei Lapkiadó Vállalat középiskolai végzettséggel, gépírni jól tudó dolgozót alkalmaz általános ügyintézői munkakörbe. Közgazdasági képesítésnek előnyben. Ugyancsak alkalmaz gyors-gépírni jól tudó adminisztrátort szakképesítéssel. Titkárnői gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetések megegyezés szerint. Mindkét állás meghatározott idejű, de legalább 8 hónap időtartamú. Jelentkezés a vállalat főkönyvelőjénél személyesen, vagy írásban, április 8-ig. Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15., I. em. 130. (Sajtóház.) Fonó és szövő üzemeinkbe IS évet betöltőit lányokat átképzésnek felveszünk. A törvényesen előirt gyakorlat és korhatár után lehetővé tesszük a szakmunkásvizsgát. Felveszünk továbbá 18 éven felüli nőket egyéb (gépkezelő, segédmunkás) munkakörbe. Egyedülálló vidéki dolgozók részére szállásról gondoskodunk. A munkarend két- nniszakos (délelőtt, délután) és van állandó éjszakás műszak is. pótlékkal. Pa m u ttevtilmű vek Központi Gyára, munkaerő-gazdálkodás. Budapest. XI., Uauszín a nn A. u. 20. Levélcím: Budapest 112. PL 11. Felvételre keresünk számviteli gyakorlattal rendelkező nyugdíjas munkavállalókat anyagat- vevői munkakörbe. Jelentkezes a Miskolci Mélyépítő Vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Partizán u. 2. sz. A Miskolci Kertészeti Vállalat alkalmaz I fő gyors- és gépírót. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Szent- péteri kapu. Országos hálózattal rendelkező kereskedelmi vállalat keres áruforgalmi, értékesítési, szervezési munkában gyakorlattal rendelkező férfi munkaerőt, miskolci telephellyel bolthálózati intézői munkakörre. A jelentkezést a* eddigi munkahe- x Ivek, valamint a képesítés megjelölésével a Magyar Hirdetőbe kérjük (Bp. V.. r es/.ahadulas té>- 1.) ..Élelmiszer-kereskedelem 5593” je Tigere. \ 7 elmúlt háromnapos ünnepben a szokásostól eltérően nagyobb forgalom volt a műulakon. Autók száguldozlak egymás után. néhol szinte karavánhoz hasonlóan. Jól jött ez a forgalom az utak mentén megépített vendéglátóipari egységeknek, amelyek többnyire felkészültek az ünnepi forgalomra. .Sajnos. csak többnyire, meri - nem mindenhol. Akadtak kivételek is. mint például a mezőkövesdi Búzakalász étteremben, a Zsóri-fürdő mellett. Már messziről jelzik a táblák: ,,hangulatos étterem”, „friss ételek*’, „kitűnő italok*’. „gyors kiszolgálás’*?! várja az átutazó közönséget. Sajnos, csak a táblák mutatják ezt. bent az étteremben a vendég minden illúziója