Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-25 / 96. szám
1972. április 25., kedd- £$m:-mmm5RszAG 7 1972. április 25., ke<kí A nap kelle: 1.38. nyugta 18.17 Urakor. A hold kellc 16.00, nyugta 3.01 órakor. Névnap: Márk. Harminc évvel ezelőtt, 1942. április 25-én halt meg — 33 éves korában — Kézi Károly szövömunkás, a magyar kommunista mozgalom mártírja. Szegény munkáscsaládból származott, s 1931-ben kapcsolódott be az illegális kommunista ifjúsági mozgalomba, majd kél év múlva tagja lelt az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjának. Már a következő év őszén le is tartóztatták, s a börtönben kegyetlenül megkínozták. Akaraterejét azonban ez sem törte meg. Kiszabadulása után az újpesti munkanélküliek mozgalmait irányította. Az 1935. évi községi választásokon az ellenzéki munkásokat, szociáldemokratákat és haladó polgári rétegeket egyesítő Szocialista Munkások Egységblokkjában. — a KMP megbízottjaként — a baloldali munkásokat képviselte. Később az újpesti szakszervezeti ellenzék egyik vezetőjeként tevékenykedett, 1939 nyarán ö is részt vett a KMP budakalászi ifjúmunkás-értekezletén, A háború kitörése után az újpesti munkások antifasiszta mozgalmát vezette; ott volt a Kossuth-mauzó- leum megkoszorúzásánál, és 1942. március 15-én a Pc- lőfi-szobornál rendezett nagyszabású antifasiszta béke- tüntetésen is. Áprilisban a KMP számos funkcionáriusával együtt letartóztatták. Kétnapos kínzás után, anélkül, hogy vallomást tudtak volna belőle kicsikarni, a börtönben meggyilkolták. Kossuth rádió. 8.18: Népi polkák. 8.33: Harsan a kürtiszó! 9.08: Nicolai: A windsori víg nők. Vigopera. 11.23: A magyar nyelv hete. 11.50: Népdalok. 12.35: Melódiákoktól. 13.46: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 14.01: Három találkozás. Rádiójáték gyermekeknek. 14.49: Éneklő ifjúság. 15.10: Chopip- keringök. 15.25: Rádióiskola. 16.05: A francia diák és tanár. II. 16.20: Népi zenekar. 16,44: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. 17.05: Holnap közvetítjük... 17.30: A világkereskedelem és a chilei konferencia. 18.00: Köny- nyüzen.ei’ híradó. 18.30: A Szabó család. 19.25: Töltsön egy órát kedvencéivel. 20.25: Tudományos magazin. 20.53: liáziniuzsika. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Fél óra sanzon. 23.00: Balettze- ne. 0.10: Könnyűzene. Petőfi rádió. 8.05: Haydn és Mozart müveiből. 9;03: Verbunkosok, nóták. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.45: Állatok a mély tengerben és a magas légkörben. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: Porgy és Bess. 14.00: Randevú kettőtől -hatig... 18.10: Könyvkiadás és kultúrpolitika. 38.25: Énekszámok. 19.00: Népdalok. 19.25: Nyitás előtt az 1972. évi BNV-n. 19.40: Händel: E-dúr szonáta. 20.-28: Pilátus. Rádiójáték. 21.29: Sárdy János felvételeiből. 21.45: Olvasólámpa. 22.00: Zenekari muzsika. 23.15: Népdalok, néptáncok. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon 18—19 óráig) Megyei körkép. Fejlesztik a mádi ásványbányát. Égy kitüntetett miskolci szövetkezet. Az ellátásról kérdeztük. Filmzene. Az egészségügyi kultúra kérdései. Az üzem és az iskola kapcsolata. Operetlmelódiák. Tefevizié ____— 8 .05: lskola-tv. Élővilág. 0.00: Környezetismeret. 9.25: A TV politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. 11.05: Kémia. 11.155: Filmesztétika. 13.10: Élővilág. 14.00: Környezetismeret. 15.50: Kémia. 17.05: Hírek. Az Észt Szocialista Köztársaság estje. 17.10: Bevezető. 17.15; Az észt falu. Kisülni. 17.30: Készült Észtországban. Kisfilm. 17.40: Észtország. Dokumentumfilm. 18.05: Szolnok. E;zt kisfilm. 18.20: Vanemutne. Riportfilm.-18.40: Észt könnyűzenei film. 19.10: Esti mese. 19.25: Szünet. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Kalev-íia . utódai. Dokumentumfilm. 20.40: A sziget foglyai. Észt tv-fi lm. 21.55: Az Észt Állami Akadémia férfikara énekel. 22.15: Akvarel- lek egv nyárról. Észt tv-film. 23.05: Tv-híradó, 2. Id^iárás-----------V árható időjárás ma estig: erősen felhős idő, sokfele csővel, délen zivatarral. Fokozatosan megélénkülő, több- felé megerősödő északi, s északkeletire forduló szét. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet S>—14 fok kősóit. Kiállítás —----M iskolci Galéria: Magyar festészet a XIX—XX. században. Nyitva délelőtt 11 órától este 7 óráig. Libreeszó: M. Kristóf Agnes festőművész kiállítása. Nyitva 1 órától este 8 óráig. Húsvéti hímes>ek címmel kiállítás a miskolci Kossuth Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt. 10 órától este 6 óráig. Kass János grafikusművész kiállítása a József Attila klubkönyvtárban. Nyitva 10 órától este 6 óráig. Sz. Egyed Emma szobrász és Giczy János festőművész kiállítása a tokaji múzeumban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Gagarin emlékkiállítás a 114. sz. ipari Szakmunkásképző Intézetben. Megtekinthető egész nap. Mazsaroff Miklós festőművész kiállítása a borsodsziráki művelődési házban. Megtekinthető egész nap. Központi Kohászati Múzeum Hámorban. Nyitva délelőtt 10 órától délután 5 óráig. ieotaray -— Népszava-ankét a mdolftelepi művelődési házban, este 6 érakor. Papp Bajos költő szerzői estje a TIT Kazinczy-klubjában, este 7 órakor. Városaink címmel ifjúsági vetélkedő a sajőszentpéteri művelődési központban, délelőtt 10 órakor. Szülők akadémiája a perecesi művelődési házban, délután 5 órakor. Mi a naptevékenység? — előadás az Uránia csillagvizsgálóban, este 6 órakor. Nem mindenki jut el Floridába — a Déryné Színház előadása Dédestapolcsányban, este fél 8-kor. A gyümölcsösök növényvédelme — szakköri előadás az ere- nyöi iskolában, este 6 órakor. Korunk divatos betegségei — előadás az Ifjúsági Házban, délután 5 óra Kor. Uqb _______________ B éke: K: f. 4, lin. fi és 8 6. Valaki van az ajtó mögött. . . Színes ol.—ff. 16 éven felülieknek! — Kossuth de.: K: n. 10 és n. 12 ó. Haláltánc. Színes angol. Délután: K: f. 3 ó. Volt. egyszer egy család . . . Magyar. Este: K: f 5 és hn. 7 ó. Cromwell. An- ! goi. -- Fáklya: K: í. 5 és f. 7 ú. Ctsérmén. Színes szovjet. — -1 Petőfi: K: f. 7 ó. A csendőr nyugdíjba megy. Színes fr. Szikra: K: 5 és 7 ó. Kárdio- gram. Mb. lengyel. — Táncsics: K: 5 és 7 ó'. Osceola. Színes NDK. Sz inház ____ 25, kedd. Macskajáték (fél 5). Gárdonyi ifj. bérlet. Macskajáték (fél 8). Ibsen bérlet. ' * PERCEK, GÓLOK, MÉTEREK Atlétika Nem kedvezett rcr. időjárás ® DVTK megy ed atlétikai versenyének, amely egyúttal válogató jellegű is volt a megyei válogatottak közelgő seregszemléjére. Az esőtől fölázobt talajú pályán, szeles időbein lebonyolított versenyen több számban ériek el jó eredményeket a versenyzők. Különösen a férfiatléták tettek ki magukért. A női számok eredményei. 2flo m: l. Károly (DVTK) 26 mp, 2. Bretán (Ózdi Kohász) 26,5, 3. Paulin (DVTK) 26.7. 800 ni: l. Utri (DVTK) 2:39.8, 2. Békés (MVSC) 2:28,3, 3. Szojka (DVTK) 2:33,7. 300 m gát: 1. Paulin (DVTK) 16,5, 2. Gyülvészi (MVSC) 15.5. 3. Cselei (DVTK) 36.4. Távolugrás: 1. Gyülvészi (MVSC) 570 cm, 2. Barnáné (Ózdi Kohász) 535 cm, 3. Szendi (Szikszó) 488 cm. Magasugrás: 1. Szendi (Szikszó) 150 cm, 2. Bar- náné (Ózdi Kohász) 150 cm. 3. Gyülvészi (MVSC) 150 cm. Súlylökés: 1. Veréb (DVTK) 13.52 m, 2. Petrányi (DVTK) 9.37, 3. Virág (TFSE) 8.94. Disz kosz vetés: 3. Nyitnál (DVTK) 49.74. Férfiszámok: 200 m: 1. Kövesd! (Ózdi Kohász) 22.5 mp, 2. Molnár (DVTK) 23,3, 3. Farkas (Földes Gimnázium) 23.5. 110 m gát: 1. Tóth (MVSC) 16.1. 2. Fóris (DVTK) 16.9, 3. Gzókoly (Kazincbarcikai Vegyész) 20.5. 800 m: 1. Mák (DVTK) 1:58.8. 2. Barva (MVSC) 1:5í), 3. Pataki (DVTK) 2:004 . 5000 m: 1. Juhász (MVSC) 14:53,8, 2. Mák (DVTK) 16:39.3, 3. Vansz (DVTK) 15:99,8. Gerelyvetés: 1. Gábor (DVTK) 69.98 m, 2. Miskolci (MEAFC) 50.16 m, 3. Kárpáti (MEAFC) 47.98 m. Kalapácsvetés: 1. Kassza (Ózdi Kohász) 43,06. Súlylökét»: 1. Vinkó (DVTK) 14.35 m, 2. Raáb (DVTK) 13 m. Disz- koszvetés: 1. Faragó 59,70 m, 2. Farkas 47,96. 3. Vinkó 43,36 (mindhárom DVTK). Magasugrás: 1. Tatai (DVTK) 206 cm, 2. Gábor (DVTK) 190 cm, 3. Farkas (DVTK) 190 cm. Hármasugrás: 3, Tamás (DVTK) 13,87, 2. Kakas (Ózdi Kohász) ie,8l, 3. Kocsis (DVTK) 12.47. Rúdugrás: 1. Fóris (DVTK) 300 cm. Nemes Péter Labdarúgás megyei n. o. Északi csoport: SajóJcazai Bá- nyasz—Bánréve 2:2, Csokva- omány—Borsodbóta 1:2, Szalonna— Felsótelekes i:i, Bomodszi- rak—m. Kinizsi 1:2, M. Üveggyár— Putn ok ih2, Bánszállás— Her bolya 1:2, Mucsony—Sajóka- zai MEDOSZ 2:3, Szirmabesenyő —Izsó falva 2:1. Keleti csoport: S. MÁV Vasas— Ti szak a rád 2:1, Pácin—Tárcái 5:1, Hollóháza—Tokaj 2:3. Pál- háza—Bocs 3:0. Hernád németi— Tiszai úc 0:3. MÉMTE— Bodrog- keresztúr 3:0. Karosa—M. Közlekedés 2:1. Középcsoport: Sa jószöged— Bükkábrány 2:2. Tiszapalkonya— Amót 3:0, Mezőesát—Ortga elm., Szikszó—Mezőkeresztes i:4. Alsóvadász—Aszaló 2:0, Hidasnémeti —Encs 1:4, Tárd—Mezőny árad 4:0, Kinizsi SE—Nyék 1:2. Járási labdarúgó eredmények Ózdi járás T. o.: Sajónémeti— Arlo 1:2, Csemely—Putnok n. 1:2, Nekéaseny—Dédestapolcsány 4:l, Uraj—Vad na 5:0. Sála—Serényfalva 9:0. II. o. Nagy harca— Szuliafő 4:0, Tőlápa—Hangony 3:1, Alsószuíia—Zadorfalva 0:3, s a j óvelezd—Domahá xa elmarad t, B omodn á d a sd n.—Bá n h o rvá ti 4:2. Sátoraljaújhelyi járás. I, o.: Vajdácska—Tiszacseirnely 2 :o, Nagyrozvágy—Makkoshotyka 1:3, Füzér—Cigánd 1:1, Riese—Hercegkút 2:2. Bodro-ghalom— Olasz- liszlta 3:0, Tolosva—Bodrogolaszi 1:5. Encsi járás: Szalaszend— Ináncs 4 :0, Pere—Forró 1 :l, Ééh —Encs n. 1:1. Baktakék—Méra 3:3. Rásonysápberence—Vizsoly 3:2, Korlát—Hern ádvécse 4:3, N óva j i d rány—G ön cr u s zk a 5:4, Abaújdevecser—Vilmány 4:5. Mezőkövesdi járás: Bogács- Cserépváralja 4:2, Csincsetanya— Vatta 1:1, Mezőnagymihály—Szo- molya elm.. Borsodivánka— Szentistván 0:3, Káce—Sály 1:6. Mezőcsáti járás: Igrici A. G.— Ároktő 1:7, Nagycsécs—Tiszabá- bolna 3:1, Mezőcsát II.—Tiszatar- ján 2:0, Tiszadorogma—Nemes- bikk 1:3. Hejőbába—Tiszakeszi 2:1, Hejőpapi—Hejőkeresztúr 3.0, Ernőd—Hejöszalonta 4:2. Miskolci járás I. o.: Kazincbarcika— Sajópetri 1:1, Varbó—Harsány 6:4, Girin cs—Gesztely 4:6, Bükkalja—Ónod 2:3. n. o.: B ü k ks z en.tk er észt—B ü kik a r a n y o s 7:0 (félbeszakadt), Nyék TT.—Sa~ jőlászlófalva 2:1, SÜMSE TI.— Borsodi V. TT. 0:0. Mályi—Kis- győr 2:4, Sajclád—Sajoecseg 7:0. Vívás Egerben öt megye körzeti felnőtt vivo baj n oksagat rendezték kaidban és női tőrben. Mind a két versenyen első osztályon minősítést lehetett szerezni. Különösen a kardvenseny volt nagyon színvonalas, izgalmas. Fegyvernemenként csaknem harmincán indultak. Jól szerepelitek az ózdi vívók, öt első osztályú minősítést szereztek. Eredmények. Női tör: 1. Csépá- nyiné, 4. Fejesné, 8. Stefanek Mariann. Kardban: 4. Horváth Gábor, 9. Bozöki Adám, Teke ózd—Budapesti Csavarárugyár 6:2 (2481:2380). NB II. férfi, Ózd. A rutino&aob Kohász megérdemelten nyeri, bár ezúttal is akadtak a csapatban kisiklások. Zele i fáradtságra panaszkodott és lecseréléséi, kérte. Helyette Minya játszott. Eredmények: Baji 448, Császár 434, Révai 420, Varga 403, Nagy 394. Zelei es Minya 382. Birkózás A Budapesten megrendezett országos I. osztályú bír köze versenyen Berdo képviselte a DVTK színeit. Berdö első helyen végzett súlycsoportjában. Ugyancsak Budapesten került sor a legfiatalabb birkózók, a serdülők országos ser eg szear. léjére. Több mint 4(K) birkózópalánta vetélkedett egymással két napon keresztül. Megyénket a DVTK, a Papp J. SE, Kazincbarcika es az Ózdi Kohász birkózói képviselték sikerrel. Legeredményesebbnek a DVTK szakosztálya bizonyult. Szalontai es TV. th bajnokságot nyert súlycsoportjában, Budai második helyen végzett, Daróczi, a Kazincbarcikai Vegyész birkózója a második, Keszler (Papp J. SE) pedig harmadik helyen végzett. N. P. Magas szín vonali jellemezte a Borsod megyei Birkózó Szövetség által rendezett területi felnőtt kötöttfogású bajnokságot, amelyen az Ózdi Kohász, az egri Berva, a Kazincbarcikai Vegyész, Tiszaluc, a DVTK, a Papp József SE é> a Borsodi Bányász versenyzői álltak szőnyegje. A 45 tagú mezőnyben az alábbi eredmények születtek: 48 kg: 1. To molya (DVTK), 2. Halina (Kazincbarcika). 52 kg: JL Bach (Kazincbarcika), 2. Szabó (Borsodi Bányász). 57 kg: 1. Bogdán (Ózdi Kohász), 2. Botos (Papp J. SE), 3. Dudva (Papp SE). 62 kg: 1. Farkas (DVTK), 2. Czifra (ózdi Kohász), 3. Dékany (Tiszalúc). 68 kg: 1. Jászkai (Papp J. SE), 2. Budai (Ózdi Kohász), 3. Becs-kei (Eger). 74 kg: 1. Hacsi (Kazincbarcika), 2. Devecsei (DVTK), 3. Kuritán (Papp J. SE). 82 kg: 1. Porielekd (DVTK). 2. Holló (Eger), 3. Soós (Eger). 90 leg: l. Farkas (Egei), 2. Buruos (Papp J. SE), 3. Szarvas (Eger). 100 kg: 1. Rozsos (Papp J. SE), 2. Zólyomi (DVTK), 3. Iiuszó (Kazincbarcikai Vegyész). Nehézsúly: 1. Tóth (Papp J. SE), 2. Hutíák (Kazincbarcikai Vegyész). A bajnokság első három helyezettjein kívül Csatlós (DVTK) a 62 kg-os súlycsoportban bejutott a vidéki kötöttfogású bajnokságra, amely Miskolcon lesz május 20—21-én. ** T. L. Kerékpár Vasárnap a szerencsi oi-szág- úton a Miskolc városi Kerékpáros Szakszövetség rendezésében került sor a területi rövidtávú bajnokságra. A verseny célja a területi bajnoki cím eldöntése volt. A területi bajnokságon az MVSC, a DVSC, a Hajdúböszörményi Bocsival SE 71 versenyzője indult. A legeredményesebben az MVSC versenyzői szerepeltek. hat számban szereztek aranyérmet. Géra, az MVSC olimpikonja a defekt ellenére is jó idővel győzött a felnőttek 100 kilométeres versenyében. A területi bajnokság győztesei es helyezettjei. Versenykerekes, felnőtt (100 kilométer): 1. Géra (MVSC) 2 óra 30 p., 2. Tárnái (DVSC), 3. Molnár (Hajdúböszörmény). Versenykerekes, junior (100 kilométer) : 1. Kiss Simon (MVSC) 2 óra 30 p., 2. Mádat (DVSC), 3. M-arczi (MVSC). Verseny kér éle es. ifj. (80 Imi): 3. Csathó (MVSC) 2 óra 2 p., 2. Szikszai (MVSC), 3. Hubai (MVSC). Vaske- rekes, ifjúsági (30 kilométer): 1. Nagy MVSC) 52 perc. 2. Lute- rán (MVSC). 3. Madarasi (MVSC). Vas kerekes, serdülő (30 kilométer): 1. Saláta (DVSC) 48 perc, 2. Borosz (DVSC), 3. Sörös (Hajdúböszörmény). Vaskerekes, úttörő (16 kilométer) V. Bartus (MVSC) 30 perc, 2. Szo- bonya (MVSC), 3. Mezővári (MVSC). Közhasznú, serdülő (16 kilométer) : 1. Nagy (MVSC) 29 perc), 2. Busies (MVSC), 3. Paska (MVSC). Autósport Szombaton és Vasárnap rendezte meg a Magyar Autóklub a 6. Mecsek rallyet, egyben az országos autós bajnokság első •fordulóját. Az AFIT Autósport Klub nyolc kocsit indiiott az igen nehéz versenyen. A rallye versenyzők távja 820 kilométer, a túra versenyzőké pedig 327 kilométer volt, amelyet Baranya, Somogy, Tolna megyék hegyesdombos útvonalán jelöltek ki. A ralilye versenyzők részére öt gyorsasági, a túra vezetők részére pedig négy ügyességi szakaszt. iktatott be a rendezőség. A versenynek nemzetközi jelleget adott a jugoszláv autósok részvétele. A miskolci autósok eredményei: Rallye osztály (37 induló) 1156 köbcentiméterig: 6. Dr. Lackner—Tóth (Skoda 1000 MB). Túraosztály (140 induló) <»00 köbcentis kategória: 14. Geil—And- rássi (Trabant). 850 köbcentis kategória: 10. Martin—Barabás (Fiait 850). 1 ISO köbcentiig: A Faragó—Bordás (Fiat Sport Coupe) a nemzetközi értékelés szerint a 3. magyar bajnoki kiírásnak megfelelően, az :igen értékes 2. helyet szerezte meg. Súlyemelés A Magyar Súlyemelő Szövetség április 22-én e«s 23-án rendezte meg a fővárosban a második vidék-bajnokságot, valamim a serdülők és az ifjúságiak kiválasztó versenyének második fordulóját. A kétnapos viadalon a Lenin városi MTK -versenyzői- is elindultak, s az alábbi eredményeket érték el. Eredményeik. Pehelysúly: l ördögit 297,5 .kg. Könnyűsúly: 2. Gulyás 325 kg. Serdülők., Könnyűsúly: 2. Réti' J. 200 kg. Váltösúly: 1. Szabó 240 kg. Nehézsúly: 9. Réti L 185 kg. Ifjúságiak. Légsúly: 6. Rimsz- ki B. 185 kg. Váltósúly: 12. Vermes 267,5 kg. Nehézsúly: 1. Ka- kóczki 315 kg. Kézilabda Budapesti Híradótechnika— Oz.d 10:8 (5:5). NB I. női. Ózd, l(MK) néző. Vezette: Leányvári, Szekeres. Két sérülttel lépett pályára a Kohász. Az első félidőben így is többször vezetett. Szünet után a Híradó' sok szabaddobáshoz jutott, amit átlövője. Kása, rendre értékesített. A múlt heti idegenbeli győzelem után nem várt vereség. Ld.: Hegyi. Szabó (3-3). Özd—Pécsi Bányász 21:14 (11:8). NB L férfi. Özd, 1500 néző. Vezette: Bereczki és Szilágyi. Klein nem állt a csapat rendelkezésére, sérülés miatt. Az egy hónapot pihenő Marosi is csak 50 százalékos telj el tin én yt nyújtott. A hátránnyal induló és játszó ,.újonc” özd azonban rendkívül impozáns győzelmet aratott Benkő vezérletével. A nyurga beállős a falból irányította a játékot. Meglepő húzásaival sok gólveszélyt jelentett. Ld.: Bénitő (7). Marosi (4), Bár- sod (3). Jók: Benkő (a mezőny legjobbja). Novak, Kosák. Bár- sód es Noviczki. Csavar SK—DVTK 14:8 f7:2). NB H. női, Budapest. A tartalékos DVTK javuló fönn át mutatott. Góllövők: Pappné (5), Tóth, Fegyó és Szűcs. Budakalász—Miskolci Bányász 16:10 (10:5). NB I. B. férfi, Budakalász. A bány ászcsapat széteső, gyenge játéka miatt veszített. Gl.: Gera (6). Bachor (2), Kiss, Pál. Miskolci Vörös Meteor—Salgótarjáni Építők 22:15 (11:8). NB IL, férfi. Salgótarján, Kalandos utazás után. kissé késve érkezett a miskolci együttes Salgótarjánba, de a kezdeti merevség után gyors indításokkal, jó védekezéssel végig irányította a játékot, és biztosan nyeri. Gl.: Futó (8), Csoltkő (5), Simonyi és Molnár (3—3), Breitenbach (2), Kosánkó. T. G. Kazincbarcikai Vegyész-—Salgói tarjánk BTC 10:10 (5:5). NB II. női, Kazincbarcika. A Vegyész közelebb állt a győzelemhez, hiszen kétszer is megszerezte a vezetést, de a hajrában a salgótarjániak egyenlíteni tudtak. Ld.: Stefan (4), ill. Nagy (6). Borsodi Bányász—Savaria Cipő 9:8 (5:4). NB I. B női. Sajó- szen péter. Mindkét csapat szóró« emberfogást alkalmazott, és gyors indításokkal igyekezett meglepni ellenfelét. Kapu előtti helyzeteiket a Bányász-lányok jobban kihasználták. és ezzel nyertek. Ld.: Bodnámé (5). Gond (4). Jók: G ond I., Knittelné, Bodnár né. S 7 a rvasi S p a rí; a eu s —DVTK 14:10 (7:fi). NB I. B férfi. Szarvas. Nagy küzdelem folyt a pályán, a diósgyőri együttes egyenrangú ellenfélnek bizonyult, de a mérkőzés eredményének kialakulásában közrejátszottak a gyengén és elfogultan működő játékvezetők is. Góldobók: Marosvári (4). Simon, Kisbenedek (2—2). Herr, Tóül Sakk DVTK—Budapesti Spartacus 2.5:11.5. NB I. férfi. Diósgyőr. A fővárosi együttes tíz mesterrel érkezett a diósgyőri találkozóra, ez az erőkülönbség megmutatkozott a végeredményben is. A diósgyőriek erejéből csak döntetlenekre tellett.. Bokor. Perec/,, Szabó. Lőrincz és Czina értek el döntetlent. Röplabda Zalaegerszeg—Ozdvidéki Bányász 3:1 (9, —12, 12, 5). NB I. férfi, Özd, vezette: Zsillé. Hatalmas küzdelmet vívott a két együttes. A középmezőny élén álló vendégek nyugodtan, a kiesés rémétől fenyegetett Bányászok idegesen játszottak. A ZTE pontosabb leütéseivel szerezte értékes poénjeit. Jók; Für- j es. Fodor. Díjbeszedők—DVTK 3:0 (1,1, 6). NB IL női, Budapest. A fővárosi csapat az elmúlt évben az NB I-ben szerepelt, az újjászervezett DVTK esélytelen volt -és csupán a harmadik játszmában. tudott pontokat szerezni. K. Vegyész—MVSC 3:0 (2, 8, 6). NB H. férfi, Kazincbarcika. A hálónál a magas termetű barcikaiak jól érvényesültek, s meglepően jól blokkolták az MVSC labdáit. Jók: Kovács. Gáspár, illetve Dobai, Szabó. Asztalitenisz MÉMTE—Savaria Cipő 13:12. NB 1. női. Szombathely. A tavalyi bajnokság 6. helyezettje ellen több mint 3 eras szoros küzdelem után győzött, a MÉMTE. A győz elm eket Molnár, Kolos dr. (4—4). Brilla (3) es Ditroi L (2). szerezték, DVTK—BSE 16:9. NB IL férfi Budapest. A diósgyőriek átszervezett együttese az ötödik forduló után is megőrizte veretlenségét. Ezúttal is jó játékot nyújtottak a csapat tagjai, Gy.: Ignácz, Ne~ v elite. Fischer (4—4). Bartha, Rozsnyói (2—2). Borsodi Volán—Bp. YEGYTERY 10:6 NB H., női, Miskolc. Weiszné egymaga négy játszmát nyert, és ez döntött. Rajta kívül még Kurimainé 3, Gábor 2. Tatár egv győzelemmel járult hozzá a miskolci csapat sikeréhez. * Régen látott népes mezőny érkezett a Miskolcon megrendezett megyei újonc és serdülő asztalitenisz seremszemlére. A ME.M- TE négy, az Ózdi Kohász pedig két bajnokságot nyert. Rajtuk kívül Ózd, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Leninváros legfiatalabb asztaliteniszezői vetélkedtek egymással. Eredmények. Újonc fiuk: 1. Gulyás (MÉMTE), 2. Zdra- viak (M. Spartacus), 8. Reményi (MÉMTE) és Csaba (DVTK). Újonc Leányok: egyes: 1. Jer- szi, 2. Répási (mindkettő MÉMTE) , 3. Túrái évS Széles (mindkettő Ózdi Kohász). Serdülő fiuk egyéni: 1. Losonczi, 2. Fejes (mirkettő MÉMTE), 3. Varak és Mocsári (mindkettő DVTK). Csapatversenyben 1. MÉMTE, 2. Ózdi Kohász, 3. Miskolci Spartacus és DVTK. Serdülő leányok, egyes: 1. Széles, 2. Kovács (mindkettő Ózdi Kohász), 3. Dit- rói II. és Jerszi (mindkettő MÉMTE). Csapatversenyben: 1. Ózdi Kohász, 2. MEMTE, 3. Leninváros. N. P. Kosárlabda MEAFC—DVTK 83:75 (42:40), NB II. férfi. Miskolc. Csak azok számára meglepetés az eredmény, akik nem látták a mérkőzést. A lelkesebb es szervezettebben védekező egyetemisták az első félidőben szoros küzdelmet vívtak a széteső játékot mutató DVTK-val. A második félidőben ll pontos előnyt szerzett- a MEAFC és ezt csak 8-ra tudta lecsökkenteni a DVTK. Az egyetemi együttes minden tekintetben jobb volt ellenfelénél, és megérdemelten nyerte meg a miskolci rangadót, Ld.: Varga (19), Sipos (17), Bukta (12). Pelyhe (10). illetve Galy- lyas (24), Kelemen (18). Nagy (14). DVTK—Mezőberény 73:45 (39:17). NB II. női. Diósgyőr. Gyengén kezdett a hazai együttes, majd sorozatos cserék után megélénkült a játék, és a dobások is sikeresebbek voltak, Jelentős előnye birtokában a második félidőben nem nagyon, erőltette magát a diósgyőri együttes, de így is biztos fölénnyel nyerte meg mérkőzését. Ld.: Vízkeletinó (23). Leninváros! MTK—Hódmezővásárhelyi MEDOSZ 71 :61 (35:33). NB n. férfi. A csapat kitűnően helytállt, nagy küzdelemben legyőzte az esélyes hazai együttest. Valamennyi játékos tudása legjavát nyújtotta. Ld.: Jávorszki (16), Kersch, Bánsági (14—14). Szegedi Tanárképző—Leninvá- í'osi MTK 62:56 (30:31). NB II., női. Fej-fej melletti küzdelmet vívott a két csapat. A hazai együttes csak a mérkőzés utolsó három percében tudta a maga javára fordítani a találkozót. Ld.: Kerschné (17), Varga (iá). Sporteredmények