Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-20 / 92. szám
1972. április 20., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 1972. április 20., csütörtök A nap kelte 4.47, nyugta 18.40 órakor A hold kelte 10.10, nyugta 1.17 órakor Néviiap : Tivada r Évforduló __ — 230 évvel ezelőtt, 1742. április 20-án született Alber— tin — és Szarvason halt meg 78 éves korában — Teszt sedik Sámuel evangélikus lelkész, író, haladó pedagó— gus, a hazai mezőgazdaság korszerűsítésének nagy ~ úttörője. ~ Pozsonyban, Sárospatakon, Debrecenben, majd német E egyetemeken tanult, s megismerkedett a filantropisták E pedagógiai irányzatával. Az emberbarát eszmék hatása ~ alatt tevékenykedett hazatérése után először Surány- ~ ban, majd 1767-től haláláig szarvasi lelkészként. Elsö- ~ sorban a, parasztság helyzetének javítására törelcedett. ~ Az 1780-ban parasztfiatalok képzésére alapított „gya- ~ korlati gazdasági szorgalmatossági iskolában” gyakorlati ~ munkával kapcsolta egybe a belterjes termelési mód- ~ szerek elsajátítását. Üj rendszerű iskolájában könyv- S tárt, tanműhelyt, tangazdaságot szervezett. Országos hízz riívé vált intézetét azonban — anyagi nehézségek, vájj- lamint paptársai és a községi vezetők intrikái miatt — 1806-ban végleg be kelleti zárnia. Rádió ___ Kossuth rádió. 8.18: Nóták. 8.4«: a kutatás tárgya az ember. VII. 9.28: Verdi: Trubadúr. 11.47: Balogh László cimb almozik. 12.20: Ki nyer ma? 12.85: Melódiakoktél. 18.40: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. 34.00: Pol-beat. 14.11: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának zenekara játszik. 14.81: Dalok. 14.49: Az élő népdal. 15.10: Keresztmetszet. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Egy kiállítás képei. 16.88: Vallomás az anyanyelvről. II. 17.05: Bemutatjuk új operafelvételeinket. 17.16: Hét város Európában. 17.46: Zene indul Ferihegyről. 18.4«: Miért, igen, miért nem? 19.00: Esti Krónika. 19.25: Asztalitenisz EB. 19.85: Kritikusok fóruma. Lázár Ervin: a fehér tigris. 19.45: Népdalest. 20.31: Sánta Ferenc két novellája. 21.14: Magnósok, figyelem! 22.15: Asztali- tenisz EB. 22.25: Tíz perc külpolitika. 22.35: Félóra sanzon. 23.05: O-portugál költők versei. 23.20: Részletek Offenbach operettjéből. Petőfi rádió. 8.05: Barokk muzsika. 9.03: Katonadalok. 9.15: Könnyűzene. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Könnyűzenei híradó. 12.30: A Berlini Rádió énekkara madrigálokat énekel. 12.45: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 13.03: Zongoraszámok. 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig . . . 18.10: I-lolnap közvetítjük . . . 18.40: Hangképek az Irodalomtörténeti Társaság Janus Pannónius vándorgyűléséről. 19.10: Népi zene. 19.35: Szimfonikus zene. 21.25: Lenin és a gyarmati népek felszabadító harca. 21.40: Nóták. 22.06: Schubert- felvételek. XXIII. 23.50: Torony- zene. A Magyar nádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon 18—lí) óráig) A Parlamentből jelentjük. A megye életéből. Időközben, munka közben... Aktuális jegyzet. Bemutató előtt a színházban. Országgyűlési képviselő — munkahelyén. A megye KISZ-életéből. Diákpolitikusok vetélkedője lesz Miskolcon. Fiatalok zenés találkozója. Televízió ___ 8.10: Iskola-tv. Magyar irodalom. 9.00: Olvasás. 9.55: Számtan —mértan. 1.0.30: Tévé-ovi. Cifra palota. 11.05: Kémia. 13.30: Magyar irodalom. 14.00: Olvasás. 14.55: S zám ta n—m e rta n. 15.30: Tévé-ovi. 15.50: Kémia. 16.05: Irány az egyetem! 16.43: Hírek. 17.00: Jégkorong VB: Szovjetunió—Csehszlovákia. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-liiradó. 20.00: Érdekházasságok. IV. 21.30: Az Országliázbcl jelentjük. Aktuális riportműsor. 22.15: Telesport: Jégkorong VB: Svédország— Finnország. 22.45: Tv-hiradc, 2. Mozi> ____ B éke: K: f. 4. lm. 6 és 8 ó. Valaki az ajtó mögött... 16 é. f. Színes ol.—fr. — Kossuth de.: K: n. 10 ét» n. 12 ó. Valaki az ajtó mögött... 16 é. f. Színes ol.—fr. Du.: K; X. 8 és f. 5 o. Volt egyszer egy család . . . Magyar. Este: K: í. 7 c. Halál- tané. Színes angol. — Hevesy Iván Filmklub: K: 6 ó. A préri. Színes román. — Fáklya: K: i'.‘ 5 és f. 7 ó. A hét mesterlövész. Színes am. Felemelt helyárral! — Petőfi: K: f. 5 és f. 7 ó. Mr. Tibbs nyomoz! Mb. .színes am. — Szikra: K: 5 ó. Tizenkét szék. I—II. Színes szovjet. Dupla helyárral! — Táncsics: K: 5 ó. A jégsziget foglyai 1—II. Mb. színes olasz—szovjet. Másfél hely árral! Kiállítás ____ M iskolci Galéria: Magyar festészet a XIX—XX. században. Nyitvfe délelőtt 11 órától este 7 óráig. Lib résszé: M. Kristóf Agnes festőművész kiállítása. Nyitva 1 ó rá tél este 8 óráig. Húsvéti hím esek címmel lei- állítás a miskolci Kossuth Művelődési Házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Hobby-szabndidő — kiállítás a sajószentpéteri művelődési központban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 óráig. Ka ss János grafikusművész kiállítása a József Attila klubkönyvtárban. Megtekinthető 12 órától ele 8 óráig. Eszalc-Magyarország '71 címmel fotókiállítás a Rónai Sándor Művelődési Központban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 6 éráig. Mazsaroff Miklós festőművész kiállítása a borsodsziráki művelődési házban. Megtekinthető egész nap. Gagarin emlékkiállítás a 114. sz. ipari Szakmunkásképző Intézetben. Megtekinthető egész nap. Rendezvény----A frika viíággazdasági jelentősége — előadás a TIT-ben, este 7 órakor. Fiatalok zenés találkozója Fel- sőkelecsényben, este 6 órakor. Irodalmi est a leninvárosi művelődési központban, este 6 órakor. A számítógépek felhasználása i\y, építőiparban címmel előadás a MTESZ-ben. délután 2 órakor. A sövénygyümölcsök jelentősége — mezőgazdasági szakköri előadás az Ady Endre Művelődési Házban, este 7 órakor. Ifjúsági klubest a vargalic-gyi munltásklubban, este 6 órakor. Az űrkutatás legújabb eredményei — előadás a 114. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben, délután S órakor. Szinte 20, csütörtök Bolha a fülben. Huszka bérlet (7). Bdöiárás-------— V árható időjárás ma estig; időnként borultságig növekvő felhőzet szórványosan előforduló eső. Gyenge, napközben kissé élénkebb. változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12 —17 fok között. KÉTEZER KÉVE NAD 8 Ft/kéve egységáron, termelőszövetkezetünknél ELADÓ. Érdeklődni Béke Mg. Tsz, Miskolc, II., Görömböly, lehet. Jó szándékú törekvések a 40. sz. Általános Iskolában Ezer fiatal gyermek készül az életre a miskolci selyemréti általános iskolában. Korszerű, ú,i iskola ez. Éppen ezért érthető kíváncsisággal érdeklődtünk, vajon milyen eredménnyel járt a közelmúltban megjelent felhívás: az iskola testnevrli tagozatos osztályt szervez az 1972—73-as tanévre? Testnevelési óra két tornateremben. Az egyik teremben a fiúkat, a másikban a leányokat oktatják. Néhány percre labdák kerülnek dő Amíg a gyerekek nagy igyekezettel gyakorolnak, Lánghv Tihamér testnevelő tanárral beszélgetünk az iskola újabb kezdeményezéséről. — Milyen az érdeklődés a testnevelési tagozatos osztályok iránt? — Meglepő eredménnyel járt felhívásunk. Ennyi jelentkező nem volt az előző ki sérletezéseánk alkalmával. Háromszoros volt a túljelentkezés, és sajnos, aránylag sok tehetséges gyermeket kellett visszautasítanunk, a meghatározott létszámkeretek miatt. — Milyen volt a gyerekek felkészítése? — Az I. kerületi óvodákban már előzőleg ismerték terveinket, a felvételi vizsga gyakorlatanyagát, és az óvodai foglalkozás alatt már gyakorolták a jelentkezők. Ez a negyedik év, amelyet testnevelési tagozatos osztállyal is kezdünk. De úgy vélem, ennek az előkészítése sikerült minden tekintetben a legjobban. Az 1—II. osztályban heti 6, a III—IV-ben heti 8, utána pedig hetenként 11 óra testnevelési elfoglaltságot jelent ez a tagozatos osztálynak. — Milyen feltételeket teremtett az iskola a szép tervek megvalósításához? A válasz kissé meglepett bennünket. — Megjelent egy miniszteri rendelet a tagozatos osztályokra vonatkozólag, amely előírja a személyi és • a tárgyi feltételek biztosítását. Ezek nagy része az iskolánkban is megvan. Két tornatermünk biztosítja a téli foglalkozásokat, tornaszereink kellő mennyiségben rendelkezésükre állnak. Viszont sajnos, gondjaink vannak a szabadtéri foglalkozásokat illetően. Egyetlen kézi labda-kispálya területnek megfelelő udvarunk van. az is bekerítetten, elhanyagolt. Felújítása jelentős összeget kívánna. Ez bizony fokozott mértékben gátolja eredményes munkánkat Több fórumon elhangzott már ez, reméljük, agyszer a megoldáshoz is eljutunk. — Mi történik a tagozatos osztályban feltűnt tehetségekkel? Edzőmérkőzései DVTK—Borsodi Bányász 4:0 (3:0) Sajoszentpeter, 300 néző. Vezette: Csáti DVTK: Veréb — Oláh, Salamon, Hajas, Horváth, Görget Sikora (Újvárosi), Dru- zsin, Földesi (Kolláth), Tábori, Gass (Udvarev), edző: Mathesz Imre. Borsodi Bányász: Soltész — Szakács, Katona, Budis, Szálkái, Karajz, Gyeregur, Csipke, Kertész, Thomesx, Verebélyi, edző: Bolemányi Karol}'. Az igen nagy lendülettel játszó diósgyőriek a 9. percben Salamon lövésével megszerezték a vezetést. Az NB I- as csapat továbbra is fölényben maradt, Földesi és Sikora révén újabb két góllal terhelte meg a Bányász csapat hálóját. A cserék után kiegyenlített lett a játék. Ennek ellenére, a vendégcsapat több helyzetet hagyott kihasználatlanul. A 78. percben. Tábori nagy lövésével állította be a végeredményt. Az első félidőben igen jó benyomást keltett az NB I-es csapat játéka. Gl.: Salamon, Földesi, Sikora, Tábori. Jók: Salamon. Sikora, Földesi, illetve Soltész, Katona. (kerékgyártó) MVSC—Borsodi Volán 6:0 (2:0) Ifjúsági sporttelep, 100 néző. Vezette: Szkokén. MVSC: Kun (Juhász) — Buczkó, Herr, István (Krorn- paszky), Locker, Kunfalvi, Krisztián, Maróti (Lukács), Kiss. Karczagi. Edző: Szentmarjai Tibor. Borsodi Volán: Veres (Vitányi) — Juhász, Mike, Magyar, Tótfalvi, Körösi, Sverla, Csontos, Boros (Tóth), Pálur. Edző: Márton Zoltán. Az első 45 percben .nem volt eléggé gördülékeny az MVSC támadósorának játéka. Csupán egy öngól és egy „becsurgó” gól jelezte az NB II- es csapat fölényét. Ebben a játélvrészben a helyzetek sorozata maradt kihasználatlanul. A második félidőre elfáradt a Volán. A kondiciótfölény és a technikai különbség döntötte el a mérkőzés eredményét Gl.: Körösi (öngól), Kroon- pasziky (1), Kunfalvi (2), Krisztián (1), Kiss (11-esből). Jók: Herr, István, Kiss, ill. Pálul-, Csontos, K. L BVSC—K. Vegyész 4:3 (2:3) Kazincbarcika, 300 néző. Vezette: Ambrus. K. Vegyész: Fülöp — Lipcsei, Ködmön, Erdősi. Szűcs, Gál, Simkó, Kálmán, Moklár, Ráczi, Cservenka. Edző: Túrái András. Nagyon jó iramú mérkőzést játszott a -két csapat. A Vegyész háromszor is vezetéshez Jutott. Az elmúlt héten Debrecenben játszottak, ott a Vegyész győzött 6:4-re Gl.: Kálmán (2), és Cservenka a Vegyész részéről. Ózd—Lenin város 0:0 Vezette: Hangonyi. Űzd: Katona (Kovács) — Abuczky (Maohai), Murányi, Kovács B., Kovács Z„ Barna (Holczhauser), Zalai (Parajt)), Dolezsál, Csuhány, Egri, Tóth. Lenin város: Dohány — Brenner, Zumpf (Toperczer), Kecskó, Homródi (M. Varga), Tóth. Teschlár, Gunics, Ha- isz, Koleszár, Frits (Vajda). A Kohász kiábrándítóan játszott, a vendégek pontosabban szőtték támadásaikat. Jók: az Ózdból senki, a Le- ninvárosból: Dohány, Zumpf, Toperczer. Ganz-MAVAG—Ózd 2:1 (0:0) Űzd, vezette: Tátrai. A labdarúgó ifjúsági Vasas kupában a vendégek minden csapatrészükben jobbak voltak. Góllövők: Strasz- szer, Veiland, illetve Érsek. * Miskolci Pamutfonó— Zrínyi Gimnázium 10:0 (5:0) A jó formában levő fonó- ! lányok az első mérkőzésükön nagyarányú győzelmet arattak. Gl.: Varga I. (3), Juhász j (2), Varga II., Rácz, Konkoly, J Czakó, Dudás. Jók: Varga I.. j Rácz, Varga II, K. I. 1 — Elvileg már II—III. osztályos tanulóink is részt vesznek a Miskolci Sportiskola sportfoglalkozásain, eset. leg versenyein is, ha megfelelő felkészültséggel rendelkeznek. Az V. osztálytól kezdve pedig már kötelező versenyszerűen sportolniuk a Miskolci Sportiskola valamely! k szak osztályában. — Van-e úszásoktatás a testnevelési tagozatos osztályban? — Az első bét év' tananyagának jelentős löszét az úszás oktatása képezné, de sajnos, nem tudjuk megvalósítani, mert az iskolához közel levő Augusztus 20. strandfürdőt ebben az időszakban a f üldözök veszik igénybe. Így csak később, a többiekkel együtt vesznek részt úszásoktatáson. Ha megvalósult volna a tervezett óvodai „miiniuszoda”, az megoldotta volna ezt a problémáikat is. Így sajnos, tor- nagyakorlatokikal helyettesítjük az úszás oktatását. Azt mondják — mondotta kesernyés megjegyzéssel a testnevelő tanár —, Miskolc fürdőváros! Sajnos, gyermekeink egyelőre fürdőző, de nem úszó vendégei a strandoknak. Búcsúzóul megmutatja a poros, szűkös iskolaudvart, amely bizony a szünetek alatt igen korlátozott mozgási lehetőséget biztosit ezer gyermek számára az egyébként igen szép és modern iskolában. Marad tehát a jószándéfc, az egészséges törekvés, hogy minél több kiváló sportolót neveljenek a magyar sport számára, még ilyen nehézségek á'án is. Nemes Péter Táblázatok MEGYEI II. O. északi csoport 1. Bánszállás 20 11 6 3 37:31 28 2. lzsófalva 20 11 5 4 39:17 27 3. Sz-bescnyő 20 11 4 5 31:22 26 4. Üveggyár 20 10 4 6 38:34 24 5. S.-ltaza 20 9 4 7 35:25 22 6. B.-bóta 20 8 5 7 36:26 21 7. Cs.-omány 20 8 5 7 34 :20 21 8. Múcsony 20 7 6 7 23:18 20 9. Putnok 20 8 4 8 25:28 20 10. Bánréve 20 7 5 8 34:29 19 11. S.-kazai B. 20 7 5 8 26:28 19 12. M. Kinizsi 20 5 6 9 20:34 16 13. Szalonna 20 5 5 10 27:32 15 14. F.-telekes 20 6 3 11 25:34 15 15. Herbolva 20 7 1 12 22:39 15 16. B.-szirák 20 5 2 13 24:52 12 KELETI CSOPORT 1. MÉMTE 20 17 2 1 70:17 36 2. S. MÁV 20 13 4 3 47:20 30 3. B.-keresztár 20 11 6 3 45:16 28 4. Mád 20 11 4 5 41:29 26 5. T.-lúc 29 11 3 7 49:33 23 6. Karosa 20 9 3 8 3L :32 21 7. H.-németi 20 7 5 8 32:43 19 8. Pálliáza 20 7 4 9 13:25 18 9. Pácin 20 8 2 10 32:38 IS 10. T.-karád 20 7 4 9 31:40 18 11. Bocs 20 8 2 10 32:42 18 12. Tokaj 19 7 3 9 30:41 17 13. Hollóháza 20 3 8 9 26:34 14 14. M. Közi. 20 5 4 11 27 :38 14 15. Tárcái 19 2 5 12 23:54 9 16. T.-szada 20 3 3 14 22:59 9 KÖZÉPCSOPORT 1. Mező cs át 20 14 4 2 52:12 32 2. Encs 20 14 2 4 51:14 30 3. Mezőkeresztes 20 12 5 3 49:18 29 4. Nyék 20 12 5 3 41:22 29 5. Amót 20 11 4 5 3G:28 26 f. Onga 20 8 6 6 4S:i2 22 7. Aszaló 20 9 3 8 37:35 21 8. A.-vadász 20 7 6 7 27:31. .20 9. Kinizsi SE 20 8 2 10 25:33 18 10. Tárd 20 7 3 10 38:64 17 11. H.-németi 20 7 2 11 26:46 16 12. T.-palk. 20 6 3 11 29:41 15 13. S.-szöged 20 4 6 10 27:35 14 14. Szikszó 20 5 2 13 39:52 12 15. M.-nvárád 20 3 5 12 25:59 31 16. B.-ábrány 20 1 6 13 25:43 S Sokan vallják nálunk —• nagy büszkén —, hogy sport- nemzet vagyunk. Mégis, ha megkérdezzük az illetőtől, hogy ő maga milyen sportágat űz rendszeresen, a kitérő, sopánkodó válaszban szinte biztosak 1 elletünk: „sajnos, az utóbbi időben nincs időm rá, de diákkoromban több sportágban hajtottam, s eredményeim is voltak.” Valóban, így igaz: időhiány miatt nem jut eszünkbe, hogy egyre inkább puliuló izmainkkal is törődjünk. Nagyon elfoglalt emberek vagyunk, van másodállásunk is, csupán azért, hogy a fő- foglalkozás gyötrelmeit valahogy „változatossá” tegyük. A kétlaki-ingázóknak továbbá ott van a „harmados” ka- pálnivaló, már csak azért is, hogy továbbterheljék munkában, utazásban fáradt szervezetüket. Este pedig, mint egy taposómalomba, leülünk a televízió elé, aliová még a vacsora is hűségesen követ a feleség második műszakjának eredményéként. Némi kis változatosságot csak a sarki presszó, a mozi, esetleg a szinház nyújt. Arra, hogy legalább 10—15 percet szenteljünk akár reggel, vagy este a szervezet által annyira igényelt „átanozgatásra”, már nincs időnk. Ka a tömegek sportolási lehetőségeit vizsgáljuk, nem nyújt kibúvót, hogy sportlétesítményekben, uszodákban szűkösen állunk. Nincs és belátható időn belül nem is lesz annyi sportpályánk, tornatermünk, amely befogad, ná a nem versenyszerű sport után vágyókat. (Fejlett testkultúrával rendelkező, gazdagabb országokban sem elegendő maximálisan a létesítményhálózat.) Lemaradásunk azonban nem behozhatatlan és nem pótolhatatlan. A tömegek sportolási feltételeinek megteremtése nemcsak központi, hanem egyéni feladat is. Fel kell ismerni az otthoni, „háztáji” testedzés lehetőségét és szükségszerűségét. És itt elsősorban nemcsak a rádió reggeli zenés tornájára utalunk. A tavaszi és a közelgő nyári időszakban számos alkalom lehetőség kínálkozik szervezetünk „karbantartására”. Időnkénti kirándulások megyénk szebbnél szebb tájaira, strandolt, uszodáit látogatása mind megannyi eszköz a cél érdekében, és még az idősebb korosztálynak sem kell visszariadni a mérsékelt iramú, de rendszeres futástól, a kocogástól. Vitorlázás, evezés, kerékpártúra, tollaslabda-játék, aszlalite- niszezés, motorozás, vagy autós túra —, hogy csak néhányat említsünk — közül bármelyik könnyen elérhető, csak választani kell belőle.- Variálási lehetőség bőven van, csak a rendszerességet nem szabad felváltam egy kis lustálkodással, vagy kényelemszeretettel. Nincs szükség sem kifogásokra, sem önámításra. Kifogást sokkal könnyebben találunk, mint akaraterőt, elhatározást. Nem vagyunk any- nvira elfoglalt emberek, hogy saját magunk, egészségünk érdekében ne jusson idő egy kis testedzésre. A döntést pedig ne halogassuk máról holnapra. hanem határozzunk és kezdjük el — még ma. Tóth László dz után Ne sajnáljuk az üt maiunkul