Észak-Magyarország, 1972. április (28. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-18 / 90. szám
TV-JEGYZET Turgenyev, Sándor Kálmán, riport este tízkor I smét mozgalmas, változatos volt a hét televízióműsora. Akár a költészet napja alkalmából sugárzott három érdekes adást — Nagy László keddi, Halhatatlanul című összeállítását, Zolnay Pál rendezésében, akár a magyar és szovjet költők keddi beszélgetését, vagy a szombati József Attila-műsort —, vagy Bajomi Lázár Endre figyelmet érdemlő fordítói estjét, esetleg Bánki Iván nagyszerű riportfilmjét az Állami Balettintézetről, vagy Gyöngy Pál zenés önéletrajzát tekintjük. Kiemelkedően értékes negyven perc volt Oláh Gábor riportfilmje — „Hogy ne legyünk egyedül ...” — Lovász Gáborné rapóskai parasztasszonyról, s alighanem minden nézőt megrázott a Kék fény adásában a szerencsétlen kecskeméti taxisofőr fiatal gyilkosainak a cinizmusa. Feltétlenül kiemelést érdemel azonban három műsor a hétről. Turgenyev elbeszélésének Csányi Miklós rendezte tv-film- változatát, az Ászját őszinte örömmel fogadhattuk péntek este. A csendes, halk szavú, az életben csalódott író találkozása egy furcsa testvérpárral és egy fiatal lány szerelmével, majd váratlan elválása e rajongó lánytól, a szerelem beteljesülésének elmulasztása, s mindössze fájó emlékként való megmaradása jelentik a történet felszíni fordulatait. A hazájuktól távol, idegen környezetben élő műit századi orosz nemesek gyölcértelensége, céltalansága a legfőbb mondandója Turgenyev kis remekének. Az írót az idegen környezetben pusztán a közös származás, az anyanyelv sodorja a festő és húga mellé, de mire észreveszi, hogy megváltozhat életének tartalmatlansága. igaz emberi érzésekkel találkozhat, már késő. Halász Mihály képei segítettek a játékot lebegövé tenni, Csányi Miklós kitűnően érzékeltette a kor hangulatát, s elismeréssel kell szólnunk a három főszereplőről: Kozák Andrásról, Pálos Zsuzsáról és Kertész Péterről. Ebben az évben lesz tíz éve, hogy elhunyt Sándor Kálmán. 1957-ben megjeleni novellayálogatásából — Szép lányok sisakban — válogatták ki a három novellát, amelyek tv-vál- tozatával most emlékeztettek rá. (Néhány más munkája is képernyőre kívánkozik; A harag napját is szívesen látnánk.) A Kenyérsütés és A lcőszáli sas a Horthy-világ egy-egy jellemző epizódját jeleníti meg. a címadó Szép lányok sisakban pedig a korlátolt fasiszta bürokrácia kegyetlen vonásokkal megrajzolt torzképe. Igazán televízióhoz illő vállalkozás volt a csütörtöki Műszakváltás, három üzem körkapcsolásos bemutatása este tízkor, műszak váltáskor. A nagyszerű riport a tavalyi hasonló, de szinte az egész országot átfogó, bravúros körműsor jó folytatása volt. Igaz, nagy erőfeszítést igényelt — 217 munkatárs dolgozott benne —, de jó lenne ilyen sorozatokat látni gyakrabban is. (hm) j ípiivészel számveíése A Magvar Építőművészek Szövetségének észak-magyarországi csoportja ebben a hónapban három bizonyára nagy érdeklődésre számot tartó rendezvénnyel jelentkezik. Ezzel már ötre emelkedik idei ankétjeik száma. Persze, ez az ötös szám is elenyésző az egész évi munkához. a tervezett előadásokhoz képest. A szövetség ebben az évben ünnepli húszéves jubileumát. s ezt a helyi csoport a szövetségi munka további fejlesztésével és programgaz- dagítással kívánja megünnepelni. Ugyancsak ebben az évben jár le a korábban választott tisztségviselők megbízatása is, ezért a számvetés mindenképpen indokolt. Néhány számadatot érdemes feljegyezni: az elmúlt esztendő második felében négy létesítmény alkotó kollektívája részesült Miskolc város építészeti nívódíjában, illetve oklevelében, s ez összesen nyolc építőművészt érintett. 1971-ben a szövetség helyi csoportja taggyűlésen kívül tizenhárom rendezvényt tartott. amelyen összesen 635 érdeklődő vett részt. Sajnos, elég magas volt a megtervezett, de többségben kívülálló okok miatt megtartani nem tudott rendezvények száma is: elérte a tízet. Az 1972-re elkészített munkaterv is igen gazdagnak és színesnek tűnik, de talán több is, mint, ami az adott körülmények között megvalósítható. A jubileumi év programgazdagsága látható, s a szövetségi munka további fejlesztése is bizonyára meglesz. Kulturális napok Mezőkövesden Csütörtökön, április 20-án kezdődnek a mezőkövesdi kulturális napok rendezvényei. Az egy hónapig — május 20-ig — tartó rendezvénysorozat sokszínű, változatos tematikát kínál az érdeklődőknek. A kulturális napok egy hónapja alatt a mezőkövesdiek megemlékeznek a győzelem napjáról, a nemzetközi ifjúsági szolidaritás napjáról, megrendezik a járás ifjú, tanácstagjainak fórumát. Érdekesnek ígérkezik a kulturális napok zenei programja. A hangversenyek, zenei vetélkedők közül külön is figyelmet érdemel, hogy május 12-én a mezőkövesdi művelődési központból közvetíti a Kossuth rádió a közkedvelt Ki nyer ma? adását. Gazdag és változatos a kiállítások programja is. A művelődési központ szakköreinek, öntevékeny művészeti csoportjainak életét bemutató kiállítást április 20-án nyitják meg. Dokumentumkiállításon mutatják be — többek között — a nagyközség szocialista brigádjainak életét, tevékenységét. Ezt a kiállítást egyébként tanácskozással is egybekapcsolják. Figyelmet érdemel még a Történelmi festészetünk a XIX. században című kiállítás. amelyen a Nemzeti Galéria anyagából láthatnak ízelítőt az érdeklődők. A kulturális napok kapcsán a legkülönbözőbb témákból rendeznek ankéto- kat, továbbképzéseket. A változatos témákból kiemelnénk a Matyóföld folyóirat munkatársainak tanácskozását. s a járás kitüntetett pedagógusainak eszmecseréjét a nevelés hatékonyságáról. A mezőkövesdi kulturális napokhoz kapcsolódva területi néptáncfesztivált rendeznek a Matyó együttes fennállásának 25. évfordulója alkalmából. Bizonyára sokan lesznek kíváncsiak a kabaréműsorra is. amelyet április 23-án tartanak Merről fúj a szél címmel; Felvételre keresünk miskolctapolcai üdülőnkbe, felszolgálói munkakörbe női munkaerőket 1972. május 15-től október 15-ig tartó időtartamra. Bérezés kollektív szerint. Jelentkezés: Borsodi Hőerőmű V. Kazincbarcika, munkaügyi osztály. Kőműves, festő szakmunkásokat, segédmunkásokat. és festő csoportvezetőt keresünk felvételre. Jelentkezés: Ónod. Építőipari Szövetkezel, Rákóczi u. 47. Felvétel esetén útiköltséget terítünk. Eszak-magyarországl „m£H" Nyersanyagliasznosiló Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: gyors-gépírónő; targoncavezetői vizsgával rendelkező munkavállalók. \Vei- már típusú rakodógépre vizsgával rendelkező dolgozó. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a munkaügyi csoportnál, Miskolc, Sajú-part. Felvételre keresünk 2—2 éves gyakorlattal rendelkező, közgazdasági egyetemet végzett iparszakos közgazdászt, vagy 5—to éves munkaügyi gyakorlattal és felsőfokú munkaügyi képesítéssel rendelkező dolgozót. Tovább- jogi egyetemet végzett, legaláb' 2—3 éves szakmai gyakorlattá: rendelkező jogászt teljes munkaidős elfoglaltságra. Jelentkezés írásban, rövid önéletrajzzal „Középvállalat” jeligére a Hirdetőbe. Gépkocsivezetőket felveszünk. Cím: Szövetkezeti Szállítási Vállalat Miskolc, Kun Béla u. 11. Telefon: 13-224. Szakképzett statisztikust keresünk azonnali felvételre. Jelentkezés a Moziüzemi Vállalat főkönyvelőjénél. Rákóczi u. 5. A Magyar Hütöipar Miskolci Gyára azonnali belépéssel felvesz mezőgazdasági technikum növénytermesztési vagy kertészeti szakán végzett technikusokat belső nyersanyagátvevö- nek és motorkerékpározni tudó férfiakat külső nyersanyagátvevőnek. valamint jó írás és számolási készséggel rendelkező mérlegelőket. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. Bérezés megegyezés szerint. Megközelíthető a Béke téri 8. sz. városi autóbusszal. Jelentkezés: Magyar Hütöipar Miskolci Gyára, munkaügyi osztály, Miskolc, Fonoda u. Fonó és szövő üzemeinkbe 15 évet betöltött lányokat átképzésnek felveszünk. A törvényesen előírt gyakorlat és korhalár utáh lehetővé tesszük a szakmunkásvizsgát. Felveszünk továbbá 18 éven felüli nőket egyéb (gépkezelő, segédmunkás) munkakörbe. .Egyedülálló vidéki dolgozók részére szállásról gondoskodunk. A munkarend kél- müszakos (délelőtt, délután) és van állandó éjszakás műszak is. pótlékkal. Pamuttextilművek Központi Gyára, munkaerő-gazdálkodás, Budapest. XI.. Hausz- mann A. u. 2(1. Levélcím: Budapest 112. Pf. 11. A MEZÖPANEL Mezőgazdasági Epületeiemgyár Nyékládháza egy fő, „D”-vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt ötéves szakmai gyakorlattal felvételre keres. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Fiatalok, figyelem! Ipari tanulókat felveszünk fonó- és sz.ö- vőszakmára. Jelentkezhet minden 14. életévüket betöltőit 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező fiatal. Juttatások: Különélési pótlék vidékieknek havi 300 FI. Társadalmi ösztöndíj helybeli lakosoknak havi 25(1 FI. Havi 90 Ft-ért reggeli, ebéd, vacsora, munkaszüneti napokon is. Ingyen tankönyv és munkaruha. Elhelyezés díjmentesen a gyár munkásszállásán. Kezdő tanulóbér 300 Ft, amely az előmeneteltől függően emelkedik. Felszabadulás utáni bér havi 1300—1700 Ft. Begyakorlott szakmunkásaink 1700—2500 Ft-ot keresnek. Jelentkezni lehel bármely munkanapon 7-től fél 4-ig. Levélre részletes tájékoztatást küldünk, A gyár címe: PNIfV, Magyar Pamutipar. személyzeti oktatási osztály, Budapest, IV., Erkel u. 30. Plakátragasztól állandó munkára felvesz a Magyar Hirdető. Jelentkezni: Széchenyi u. 83, sz. alatt. Magyar Pamutipar, Budapest, IV. kér. (Újpest), jirkel tt. 30. felvesz. 15. életévüket betöltött lányokat szövő, fonó, cérnázó, csévélő betanulóknak. Szállást biztosítunk. Jelehtkezés: személyesen, vagv levélben a gyár munkaügyi osztályán. köszönetnvilv Anitas Hálás szívvel mondunk köszönetét. mindazoknak akik felejthetetlen, drága édesanyánk, özv. Bartha Béláné temetésén megjelentek. «írtára virágot, koszorút helyeztek, részvé tűkkel fájdalmunkat eny- ! hitem igyekeztek. A gyászoló rsalád » ÉRTESÍTÉS! Értesítjük fogyasztóinkat, hogy április 20-tól május 12-ig az alábbi utcákban, hálózatfenntartás miatt munkanapokon 7 órától 16 óráig az áramszolgáltatást szakaszosan szüneteltetni fogjuk. Pacsirta u„ Bedeghvölgy, Napfürdő u., Közdomb. ÉMÁSZ I. sz. kirend. Keresünk 150—200 négyzetméter alapterületű szabad tárolóhelyei, raktározás céljából. AUTÖKER, Miskolc, József Attila u. 72. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a ismereteit édesapa, nagyapa és rokon icl. BOGNÁR JÁNOS ny. MÁV felügyelő életének 85. évében elhunyt. Temetése április 20-án, csü törtökön du. fél 2 órakor a Mindszenti ka- to-Likus temető ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa LISZONYI MIKLÓS életének 64. évében elhunyt. Temetése április 20-án, csütörtökön du. fél 2 órakor a Mindszenti róm. kát. temetőben lesz. A gyászoló család Mélyen megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, és szerették, hogy ÖZV. BEDÖ ZOLTANNÉ Lichtmann Anna 1972. április 16-án. életének 66. évében súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése f. hó 18-án délután 3 era kor lesz a Kazinczy utcai templom udvaráról. Emlékét soha el nem múló szeretettel őrizzük. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. BALOGH BERTALANNÁ Szalipszki Rozália elhunyt. Temetése április 18-án délután 2 órakor a Deszka temető ravatalozójából. A Fortuna család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen, drága jo férj. édesapa, gyermek, testvér és rokon TRIZSI PÁL iskolaigazgató párt titkár életének 42. - évében tragikum hirtelenséggel elhunyt. Temetése április 18-án, kedden délután 5 órakor a gesztelyi temetőben Gyászoló felesége és gyermekei KÖSZÜNETN YIL V ANlTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét, mindazoknak, akik drága halottunk, Makranczi Istvánné temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak. akik felejthetetlen halottunk, Bumbera Lászlóné Kovács Ágnes temetésén megjelentek. sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik felejthetetlen, jó édesanyám. Hódos Józsefné temetésén megjelentek, snjáia virágot. koszorút helyeztek és r éiszv étü kk el fájdalmunkat enyhíten igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A g.yászoló család állás Autószerelő tanulót f el veszek. Szent n< i er i János. tVksküjC, Kossuth Cit _I •» _________ F iatal műszaki, fel7 sőfokú gépipari végzettséggel több éves s za k rn a i gyakorlattal elhelyezkedne. Miskolcon vagy környéken. Ajánlatokat ..Május” jeligére a miskolci hirdetőbe kérek. Háztartási kisegítőt keresek napi 4 órai munkára. Telefon; 22-293. Szép. új, kétszemélyes rekamie eladó. Kun B u. 12 407-es Moszkvics eladó. Megtekinthető: Petneházy u. 13. Tóin esz. _ Wartburg (kiskoréiul) kifogástalan állapotban eladó. Győri kapu 103. öthónapos sötétbarna vizslakölyök sürgősen ela*dó. Érdeklődni : 22-488 telefonon 14 órától. Zongora rövid, páncél t őkés, t disk airgép bérbe adó. Telefon: 21-605. Keni un v ut 8. Törzs k ö ny vezeti, gyermekszereto 11 hetes spaniel kölyökkutya eladó. Telefon : 16-749. Eladó egy darab 1 j állapotban levő 25 kW hegesztő-dinamó. Miskolc. Hl., Herczeg F. u. Eladó egy jó állapotban levő modern háromajtós szekrény, középen üvegrésszel. Szeles u. 14. Jó állapotban levő CO Trabant eladó. f. kér., io zsa u. 58. Eladó fel ná'ó, oltott mész, kő és egy szuterén magános nő részére kiadó. László Jenő u. 8. ___ E sztergapad 1000 csúcstávolságú eladó. Érdeklődni lehet: Somogyi István. Kál, Arany János_ u._ 9. Svájci egytűágyas kötőgép eladó. Érdeklődni lehet: Miskolc, 1., Mikes Ke’e- men u, 1, Eladó új állapotban levő fényezett hé lősz o b ab ú t. o r. E r de k 1 ő d m: déle t á n. \l is- kolc I.. Kőműves u. 2. szám. Kifogastplan állapotban levő mély gyermekkocsi e’adó. Tetemvár, Alsó sor 63 a. Kis képernyős Orion tv eladó. Gomon tor 6. Ugjai Attila Eladó mely gyermekkocsi i g ó' nyesnek. S zi.rm a bes éri y ö, Aii o - más u. 76. ___. E ladó égytűágyas kötőgép. Érdeklődni: délután a-to': Felsorol ca. D jzsa György u. 23. Nagy Béla. 1 1 2 cm 96x40 cm-es fehér márvány lapot vennék. Barabás György, Miskolc, II., Tempóm-. u. lói. Eladó jó állapotban levő dáwa Ideál tip. motorkerékpár. Érdeklődni: Huszár u. 8. 16—20-ig. Wartburg 1000-es. CI-s elfogadható áron eladó. Telefon: 33-804. Társasházban (III. kér.. Gyula u.) kétszobás Összkomfortos lakás garázzsal együtt eladó. Címet „Szeptemberi beköltözés” jeligével a kiadóba kérek. Beépíthető, déli fekvésű házhelyek eladok a Közdomb utcában. Érdeklődni szerda, szombat, vasárnap délelőtt Fábián u. 13. sz. alatt. Családi ház eladó Alsózsolcán, Árpád u. IQ. sz. alatt. __ G yermektelen házaspárnak külön bejáratú bútorozott szoba azonnal, vagy elsejére kiadó. Avar utca 11a. Szabó (a Marx térnél). Kétszoba konyhás ház melléképületekkel és 400 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Szirma, Kelet utca 12. szám alatt. Tapolcán 300 négyszögöl telek használatra kiadó Érdeklődni levélben: dr. CsekŐ Gyuláné. Kazincbarcika. Gagarin út 4. 1/3. Szövetkezeti garzon eladó. Gagarin u. 18., fszt. 2. Érdeklődni: 5 óra után. Azonnal beköltözhető 1 szobás lakás eladó. Ajánlatot „Szép lakás” jeligével a kazincbarcikai hirdetőbe kérejn. Leninvárosbaji kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Leninváros, Nógrádi út U. III:;. Belvárosban szere- löak,nás garázs eladó. „Kazinczy utca” jeligére a kiadóba. Elcserélném Szent- péteri kapu. Pozsonyi u. 68. 14. sz. 2 szobás lakásomat nagyobb kétszobásért. Uj bérháziak előnyben. Érdeklődni: munkaidő alatt: 15-433 telefonon Illésnél. Házhelyek a Közdomb utcában eladók. Érdeklődni: Major óit 69. szám alatt. Garázs kiadó a Kun Béla u. 17. sz. alatt. Bútorozol t szoba 2 no részére kiadó, Miskolc. I. kér., Ki- ni zsi _u. 20. R ozs ás szép hegyen 1000 négyszögöl szőlőgyümölcsös részben eladó. Ánk u. 4. Gyermektelen nő megismerkedne házasság céljából minden káros szenvedélytől mentes, gyermektelen nyugdíjas férfival 65—70 évesig. Lakás kell. ..Csendes otthon’ jeligére a kiadóba. Menyasszonyok, figyelem l Nagy választékból válogathatnak a „Csilla” kölcsönzőben. Kun Béla u. 2. Középiskolai könyvvitelből korrepetálót keresek. Ajánlatokat „Sürgős 2069’ jeligére a ki adóba kéréin. Kérem azt a becsületes megtalálót, aki f. hó 2-án a perec esi úton megtalálta a Balkán motor szerszámait és fedelét, jutalom ellenében adja le az Lperjesi u, 13. sz., fszt. 4. alá. olaj kályha is megvásárolhat«» hitellevélre! Most válogathat! Minden típussal szíves rendelkezésére állnak a szaküzlelek és áruházak A Gyöngyösi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum és a Putrioki Mezőgazdasági Szakközépiskola vezetősége és dolgozói, valamint a pórt-. KISZ- és szakszervezeti szervei és a gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy JÓNÁS ISTVÁN, a putnoki növénytermesztési tagozat igazgatóhelyettese, a mezőgazdaság cs oktatásügy kiváló dolgozója 1972. április 15-én. életének 51. évében, váratlanul elhunyt. Jónás István igazgatóhelyettes élvtársat az intézet saját halottjának tekinti. Temetése 1972. április 18-án 15.30 órakor Miskolcon a Mindszenti temetőben.