Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-11 / 60. szám
1972. metre. 11., szombat ESZAK-MAGYARORSZÁG A RÓZSASZÍN abroszok nyugodtságot árasztanak. Az asztalok mellett üldögélő öregek csöndesen beszélgetnek, vagy csak néznek maguk elé. Lassan telik a délután, ám itt, a klubban hamarabb elröppen az idő. Bár, aki 70 felett van, nem sietteti a napokat. Meglehetősen nagy ez a klub a miskolci Szikra mozi mellett. Előszoba, büfé, nagyterem, biliárdszoba nyílik egybe. Csönd van és meleg itt, az Oprendek Sándor pártszervezet klubjában. A hűtőpultra állított poharak és palackok rezgése összeolvad a hűtőgép dobogásával. Csak a kártyázok felől hallatszik egy-egy mondat. — Piros tízes! — Tök ász ... Még azt sem tudni tőlük két aszlalnyira, hogy mit is játszanak? A belső teremben biliárdoznak. Két öreg mérkőzik. A testesebb egymás után szerzi a pontokat a nehéz helyzetekből, aztán úgy lövi el az elefántcsont- golyót. hogy érintés nélkül surran át a két másik között. Partnere nevelve gratulál; könnyű állás volt. A falon kézzel festett plakátok házj biliárd- és sakk- versenyt hirdetnek. Üjabb öregek érkeznek. — Hallom, bajnokverés volt! — mondja egy frissen érkezett a karambolozóknak. — Igen. Már mindenig tudja. Holnapra ezt beszéli az egész piac. i Mert a klubszoba éppen a vasgyári piactérre néz. A/, épület egyik oldalán az egyes, a másikon a kettes villamos áll meg. A nagyteremben bekapcsolják a ventillátort, hadd szippantsa ki a- füstöt. Munkásemberek és egykori tisztviselők járnak ide. Az asszonyok fejkendőt hordanak. Elütik a hosszú délutánokat; 3-tól este 9-ig tárt nyitva a klub. Akinek kedve szottyan, átmehet a moziba. — Több mint kétszáz klubtagunk van — mondja Krupvoszenekar muzsikai, társadalmi munkában. KÖZBEN leszállt az este, s egyre többen nyitnak be. A hangulat továbbra is családias és csöndes. Minden asztal foglalt, estére általában. Megszámolom: a nagyteremben 15 asztal áll, így Az olaszliszkai keltetőállomás pekingi törzskacsa-le- nyészetéböl az idén több mint 300 000 tojást várnak a szakemberek. Ezeket folyamatosan, elektromos fűtésű ..mükotlósokban” keltetik ki, és a naposkacsákkal — az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezeten keresztül — a borsodi háztáji gazdaságokat látják el. Enlegalább hetvenen szoktak | .lenni. Az előcsarnokban már j mormolásként hallatszik a j beszélgetések egybekevere- | dett hangja. Senki sincs j egyedül odabenn. Nyitray Péter nek a fajtának igen nagy előnye, hogy az előirt tápon nyolc hét alatt 2 és fél, 3 kilogrammos súlyt ér el, s így hizlalása gazdaságos. Pecsenyekacsaként már a tavaszi hónapokban piacra kerülhet. A kelletőállomásról péntek reggelig már 28 000 ilyen pekingi naposkacsát szállítottak el a közeli Tisza- és Bodrog-parti falvak háztáji gazdaságaiba. Az ország cukorrépa-vetőmag szükségletének nagy részét a nyolc millió forintos költséggel korszerűsített Petőházi Cukorgyár nagycenki magtisztító és magkikészilo üzeme szállítja a gazdaságoknak. Az idén minden eddiginél nagyobb mennyiségben szállítanak örökletesen egymagvú és mechanikusan ogyesirájúsitott vetőmagot a termelőknek. Hapsskacsák OEasziiszkáról Korábban kezdődőit Szőlőoltvány- és facsemete vásár Miért foghíjas a választék? Mezőgazdasági nagyüzemek, tsz-ek es sok ezer kiskerttulajdonos számára egyaránt izgató a kérdés: „lesz- e tavasszal elegendő és megfelelő választékú szólóoltvány és facsemete?” A rendkívüli időjárás, a szukát lanul enyhe és rövid tél miatt az idén a szokottnál mintegy 2—3 héttel korábban kezdődött meg a tavaszi szőlőoltvány- es facsemetevásár. Több kertészet, faiskola is foglalkozik szaporítóanyagok eladásúval. Az országosan legszámottevőbb beszerzési „forrásnál” érdeklődtünk az iránt, hogy mit várhat ettől a vásártól a vásárló? Az Ültetvénytervező és Szaporítóanyag Forgalmi Vállalat észak-magyarországi területi központjának igazgatója. Szabó András szerint is érdemes erről a témáról írni, mert a szaporítóanyag, sajnos, kevés, a választék foghíjas. Nincs szó a vészharang kongaíásáról, de néhány vonatkozásban bizony szükség van a csengetésre. Javait a minőség De szóljunk talán előbb arról, ami van, ami kapható, s amit kínálnak. A vállalat, területi központja megyénkben több. mint 15 helyen, így például Miskolcon. Göncön, Mezőkövesden és Sárospatakon lerakatokat szervezett, ahol 4—5 fajta csemegeszőlő- és 5 féle borsző- lőoltványt árusítanak. Az oltványok minősége az előző éveknél jobb, a szabvány magasabb követelményeket elégít ki. Málna szaporítóanyag korlátlanul kapható, s van piros és fekete ribiszke, valamint magas törzsű ribiszke is. Facsemetéből több. mint 80 ezer darabot tudtak „teríteni” a borsodi lerakatok- ba. Alacsony törzsű, jonatánalma sajnos nincs. Jó hír viszont, hogy önbeporzó, ma- liga-hibrid meggy facsemete, ami évekig hiánycikk volt, most rendelkezésre áll. És mast nézzük a gondokat. Először azt. ami leghíresebb borvidékünket, To- kaj-Hegyalját érinti. Előfordulhat, hogy az itt szükséges furmint és hárslevelű fajtákból nem tudják kielégíteni a pótlásokhoz szükséges oltványkeresletet. Persze, ez csak feltevés, mert a szükséglétét, az igényt nem ismeri senki. A vállalat nem első esetben kereste fel az üzemeket. a szőlőtermelő gazdaságokat, s próbálta felmérni az igényeket. Sajnos, az igénylések annyira óvatosak. tartózkodóak, hogy az ismert, gyakorlati szám tíz százaléka „jött be" a felmérésnél. Hegyaljai gond Más kérdés, hogy Hegval- ján csökkent a telepítési kedv. de pótlásokra nagyon is szükség lenne. Ha nem furmint és hárslevelű fajtákról lenne szó, amit sem az ország más vidékein, sem a magyar oltványok exportpiacán nem keresnek, akkor nem is lenne baj. De ki mer e fajtákból többet termeltetni, többet készletezni, mint amennyi biztosan értékesíthető?! Ráadásul, az oltvány- lermeléssel foglalkozó hevesi 1sz-ek nem is szívesen foglalkoznak e gyengébb ere- désú fajták oltásával. Az idén is csak felemelt felvásárlási áron voltak hajlandók furmint és hárslevelű oltványokat termelni. Ezért is kellene a reális igényeket idejében, oltvánvkészités előtt jelezni. És nagy szükség lenne arra is, hogy a régebbi évekhez hasonlóan, Hegyalja gazdaságai saját maguk is foglalkozzanak az oltván ■ szükséglet legalább egy szenek megtermelésével, t; Reálisabb igényeké A szaporodó kiskertek. kertszövet kezeli t eriilet ek. vikendtelkek szólőoltvány- igényei okozzák a másik gondot. Az igények itt olyan sokoldalúak, hogy azok kielégítésére valóságos fajta- gyűjteményre lenne szükség. Az ilyen választék üzemszerű előállítása lehetetlen, örvendetes, hogy nemesi- tőink nagyon sok új fajtát állítanak elő, s természetesen a szakirodalom is dicséri, ajanlja ezeket. Sajnos, ez még nem jelenti azt, hogy ezekből a fajtákból korlátlan mennyiségben vásárolni is lehet az oltványpiacon. A kiskertek reális szóló oltvány-igényeinek kialakítását elősegíthetik a szakkörök. Az is hozzásegíthet a megoldáshoz, hogy a kertszövetkezetek, s az őket patronáló áfész-ek közvetlen kapcsolatba lépnek a nemesitekkel, s kisebb-nagyobb tételekben náluk termeltetik meg az új fajták oltványait, ahol i-endclkezésre áll a szaporítóanyag. (P. s.) Előtérben a megelőzés A fiatalkorú bűnelkövetők száma 1971-ben 14,1 százalékkal emelkedett 1970-hez képest országosan. A bűnüldözés számszerű emelkedésénél meg kell emliteni azt is, hogy az ügyészi tapasztalatok szerint növekedett az elkövetett bűncselekmények tárgyi súlya is. A bűnözési helyzet értékelésénél figyelmet érdemel, hogy az elkövetők között elég sok a különféle intézetekből szökött fiatalkorú, akik csavargásaik közben sorozatosan követnek el bűncselekményeket. (Dr. Szénási Géza, a Népköztársaság legfőbb ügyésze sajtótájékoztatójából.) pa Ágoston klub vezetőségi tag, aki a pártszervezet megalakulása óta, 1945-től jár ide. — Hogy telik itt egy napja? — Megiszom egy fröccsöt vagy kettőt. Többel nem is lehet, nem szabad. (>9 éves vagyok... Szokott kirándulás is lenni. Voltunk Egerben, Aggteleken, Sárospatakon és minden ét ben elmegyünk Bélapátfalvára a 19- ben elesettek sírját megkoszorúzni. — Kell-e tagsági díjat fizetni? __ Nem. A játékokért sem k ell pénzt adni. Egyre érkeznek az öregek. Leülnek valamelyik asztalhoz, külön vagy társaságban. Akik nem játszanak, disku- rálnak. Férfiak a DVTK vasárnapi meccséről pohár sör vagy fröccs mellett, asszonyok a főzésről és a gyerekekről. Megszokták a békés témákat. A falon színes reprodukciók sorakoznak a munkásmozgalom történetéről. — Rendes programunk van —• jegyzi meg az öreg Kruppa —, 10-én például a Mars-kutatásról lesz T1T- előadás. — Ki a legöregebb a klubban? — Azt hiszem Stellernek hívják az öreget, 95 éves, ám. ha csak teheti, bejön ide. Iszik valamit, elrágcsál egy pogácsát... Hetente egyszer, pénteken zenés összejövetel van 18-tól 21 óráig. Egy orA bűnözés és a törvény- sértés egyfajta szerkezeti összetételét már korábban is elemeztük, mégis van néhány olyan fajtája, amelyre szintén fel kell figyelni. Első helyre kívánkozik a fiatalkorúak bűnözése, de érdemes szóvá lenni a közlekedési szabályok megsértését és a gazdasági jellegű bűncselekményeket is. Erről is szó esett abban a jelentésben, amelyet dr. Bojtos Ottó, városi járási ügyész terjesztett az MSZMP Miskolc városi végrehajtó bizottsága elé. A liafalkorúak bűnözése Utaltunk rá, hogy az urbanizáció mily sok veszélyt rejt a fiatalkorúakra. Az erőszakos jeilegű bűncselekmények. ezek között különösen a rablás, a garázdaság cs a szexuális büntetlek kétszer olyan gyakoriak városainkban, mint másutt. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy országosan. de Miskolcon is egyre több fiatal kerül a bíróságra. Városunkban 1970- ben 201 fiatalkorúval szemben kellett eljárni, tavaly pedig ez a szám 14 százalékos emelkedést mutatva, meghaladta a 280-at. Az általuk elkövetett cselekmények nagy része lopás, vagy betöréses lopás. A vizsgálatok során legtöbb esetben kitűnt, hogy tetteiket nem anyagi rászorultság miatt követték el, hanem sokszor azért, mert családjuktól távol élnek, elég ,.szabadoson”, a jogtalanul megszerzett tárgyakat eladják, s a pénzt könnyű szórakozásra költik. A fiatalkorú bűnözés ösz- szefügg a nem megfelelő családi környezettel, a hiányos neveléssel. Legtöbb családban mindkét szülő dolgozik. Kevés idő jut a gyerekekre. Nem alakul ki bizalom a szülő és a gyerek között. Így azután a gyerekekre inkább a jól-rosszul megválasztott barátok hatnak. Érdemes szóvá tenni meg azt is, hogy a sportegyesüietek és a művelődési otthonok sem tudják megfelelően foglalkoztatni a fiatalok egy részét. Ennek nemcsak tárgyi okai vannak, hanem hiányosak a személyi feltételek és szervezési problémák is fellelhetők. Az pedig szinte törvényszerű, hogy a veszélyeztetett gyerekek közül egyre többen lépnek a bűnözés útjára, mint a rendezett családi körülmények között felnövekvők táborából. A bűnözés elleni küzdelemben gondot okoz a falvakból, községekből városokba került nagyszámú fiatalokkal való foglalkozás hiánya is. A nagyváros ismeretien tömegében egyfajta „elszemélytelenedést” éreznek, ezenkívül hiányzik a szülői felügyelet, hézagos a társadalmi kontroll, egyszóval a korlátozás nélküli önállóság hirtelen éri a fiatalt, s ez több esetben bűncselekmények elkövetéséhez vezet. A végrehajtó bizottsági ülésen többen is hangsúlyozták. hogy a fiatalkori bűnözést előmozdító, vágj' kiváltó tényezők megszüntetése, illetve csökkentése szükségessé teszi a velük való több irányú foglalkozást, a f okozol - iabb ellenőrzést. Ehhez a társadalomnak az eddigieknél nagyobb segítséget kell nyújtania. Ebben a széles körű megelőző munkában mindenképpen részt kell vállalnia a munkahelyi kollektíváknak, a KlSZ-szervezelek- nek csakúgy, mint a különféle állami és tömegszervezeteknek. Autósok cs gyalogosok A törvénysertések nem ritkák az utakon sem. A gyakori baleseteket néha azzal szoktuk magyarázni, hogy Miskolcon is lényegesen növekedett a gépjárművezetők szama, szűkösek az útviszonyok. s megfeledkezünk például olyan fontos dologról, mint a közlekedési kultúra, amely talán elmaradt a gépjármüvek szaporodásától. Az úgynevezett „mester bajnokok”, akiknek a jogosítványán alig száradt meg a tinta, mindjárt az első napokban akarják bebizonyítani, hogy mennyire megtanulták az autóvezetést. S az ilyen bizonyításoknak néha baleset, sőt bírósági tárgyalás a vége. Persze a közlekedési balesetnek nemcsak a járművezetők szabálysértése az oka, hanem n gyalogosok fegyelmezetlensége is. Végül meg kell említeni a keskeny, elég rossz útviszonyokat, a közforgalmú közlekedési eszközöknél pedig a korai indítást, amely legalább olyan veszélyes, mint a száguldozás. Mejícló/is cs feldcríícs A törvényes rend biztosításának az élet minden területén egyik fontos eleme a megelőzés. A bűnözés elleni küzdelemnek pedig a felderítés. lgv hát érthető, hogy azok, akik a törvényesség felett őrködnek, vagy hivatásszerűen vállalják a bűnüldözést. rendszeresen elemzik, értékelik a bűncselekmények elkövetésének lehetőségeit. konkrét intézkedéseket tesznek a megismétlődés akadályozására. Vannak úgynevezett ,.fertőzött. területek”, ahol ezek az ellenőrzések gyakrabbak és talán szigorúbbak is. De szükség van rájuk. Lényegesen kevesebb lenne a különféle bűncselekmények száma, ha az emberek gondolkodásában nagyobb helyet kapna a törvénytisztelet és a fegyelmezettség. Kicsinységnek tűnik, ha azt mondja az ember-, a törvények megszegése már ott kezdődik, ha valaki tilos jelzésnél átszalad az úton. Pedig voltaképpen így van ... Ezért kell olyan közszellemet kialakítani, amelyben nem talál termőtalajra a fegyelmezetlenség és a törvénysértés. Amelyben szembefordulnak azzal, aki valamilyen módon megsérti az írott, vagy íratlan társadalmi normákat. Valamennyien segíthetjük ezt, morális értelemben humánus eszközökkel anélkül, hogy bárkit is megsértenénk önérzetében, vágj- emberi méltóságában. Paulovits Ágoston (Vége) Kártya, sakk, biliárd Bűnüldözés és törvényesség