Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-07 / 56. szám

Vásár után I, f: ■ m l’ I 'Ú Szovjet nődelegácié látogat Leninvárosba Kéttagú szovjet nődelegá­ció látogat március 9-én, csütörtökön Leninvárosba. Eltarova Roza Bashirova, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának osztályvezetője és Blokina Irina Nyikolajevna, a szovjet . Járványügyi és Mikrobiológiai Tudományos Kutatóintézet igazgatója a 62. nemzetközi nőnap alkal­mából érkezik Leninvárosba. A küldöttség ellátogat a Tiszai Vegyikombinátba, ahol a vállalat vezetői fogadják őket. A szovjet delegáció programjában a gyárlátoga­táson kívül filmvetítés is sze­repel, délután pedig nőakti­vistákkal találkoznak a ven­dégek a leninvárosi Derko- vifcs Gyula Művelődési Köz­pontban. Ózdi KISZ-fia tulok vetélkedője Az Özdi Kohászati Üze­mek MSZBT-tagcsoportja és a vállalat nagyüzemi KI3Z- bizottsága Hős városok cím­mel vetélkedőt rendez^ az üzem fiataljai részére. A ve­télkedő célja, hogy a KISZ- tagok jobban megismerjék a nevezetesebb szovjet városok történetét, és szerepüket a második világháborúban. A vetélkedőben mintegy kétezer üzemi fiatal aktív részvételére számítanak. A felkészülés már megkezdő­dött az alapszervezetekben, s a bizottsági szintű döntő április elején les2. A vetél­kedő legjobbjait értékes dí­jakkal jutalmazzák. Vasúti szerencsétlenség Debrecenben Szerencsétlenség érte hét- , főre virradó éjszaka a Bu­dapest — Nyíregyháza — Záhony vonalon közlekedő személyvonatot: műszáki hi­ba következtében kisiklott a szerelvény a debreceni vas­útállomáson. öt kocsi a sí­nekről legördült, s közülük kettő fel is borult. A bal­eset — amint a MÁV vezér- igazgatója közölte — hajnali 3 óra 20. perckor történt, a Güzfeíliő A csendes éjszakában már messziről hallatszott az egyenletes zúgás. ‘Nehéz ter­het cipelő teherautók mo­torjainak lassan közeledő egyenletes zajához kevere­dett valami ismeretlen hang­zás. Aztán feltűnt ,a népte- len utcán két gözfelhő. Kö­zelebb érve, mintha rriár sistergés is hallatszott volna, de leltet, hogy ez csak kép­zelődés. A felhőből időnként sárga jelzőlámpa villogott eld. S ahogy közeledett a zajos gőzíelhö. úgy'vált tisz­tábba a kocsiút burkolata. Zubogott a meleg vízsugár, csattogott az aszfalton, a villamossínek mellett a grá­nitkockákon. Az útburkolat örömmel fürdőit a vízben, a vastag porréteg - kakaó színű patakokká i radtan bújt szé­gyenkezve a csatornák ak- náiba. A Mi Utol cl Köztisztasági Vállalat két tartálykocsija járt tel és alá a főútvonalon áíombatról vasárnapra vir­radó éjszaka, s néhány mé­ternyire egymástól — hogy egyszerre két nyomsávot fogjon át — magas nyomá­sú melegvíz-sugarakkal tisz­togatta az utcát. Mire a te- . evizió éjszakai filmje véget ért, és mindenki nyugovóra .ért, már ragyogott az utca, valósággal ,,enni lehetett volna róla’’, de a két gőzfél- hős kocsi még rótta útját. • Keggel, még nem volt hat óra, kinéztem. A néhány órája tisztára mosott utcán cigarettacsutkák, mogyoró­héj, fél újságlap. viilamos- iegyek. lovak nyomai és a járdákról iesöpört vegyes -zemét hirdette- nem tudunk "Így ázni a más munkájára, mi városunk tisztaságára. (b) Nyugati pályaudvarról 23 óra 40 perckor elindult sze­relvénnyel. Farkas Imre 23 éves honvéd őrvezető, ecsegfalvi lakos a bal­eset következtében életét vesztette. Öten súlyosan, de nem életveszélyesen, 29-en könnyebben megsérüllek. A debreceni kórházban elsőse­gélyben részesítették a köny- nyebben sérültekét, akik már valamennyien elhagy­ták a kórházat. A baleset körülményeit szakértőbizott­ság vizsgálja, a rendőrség bevonásával. Békési Rezső. a MÁV Debreceni Igazgatóságának helyettes vc/.ctője a követ­kezőket mondta a balesetről az MTI debreceni tudósító­jának: „A személyvonat a biztosító berendezések sza­bályszerű kezelése mellett érkezett a debreceni pálya­udvarra, amikor a szeren­csétlenség történt. Nem for­galmi, hanem műszaki hiba okozta a bajt. E hiba kide­rítésén jelenleg is dolgoz­nak. A munkú nehezíti, hogy a felborult, (illetve ki­siklott vasúti kocsik egyes darabjai a baleset helyszí­nétől 15—30 méterre szét­szóródtak”. Héttő délutáni értesülés Debrecenből, hogy négy sú- i lyos sérült kivételével vala­mennyi utast hazaengedtek a kórházból. VÉm Mécs Ernő felvétele ? „Hogy mertél leülni az asztalunkhoz!” Takács Ernő bányamun­kás a cseitnelyi presszóban szórakozott. Munkából haza­felé jövet betért oda Bárdos József lénárddaróci lakos. Még az elmúlt év folyamán jelentéktelen nézeteltérésük volt. Mialatt Takács, a han­gulatos presszóban ropta a táncot, az asztaltársaság tag­jai hellyel és itallal kínálták Bárdost. Amint ezt Takács Ernő észrevette, nyomban odament: „Hogy mertél le­ülni az asztalunkhoz!” Bár­dosnak annyi ideje sem volt, hogy válaszoljon, Takács hirtelen felkapott egy sörös poharat, és az arcába vágta. A széttört pohár összevag­dalta Bárdos arcát. Az Ózdi Járásbíróság 3 hónapi, börtönben letölten­dő szabadságvesztésre ítél­te Takács Ernőt. A tárgya­láson Takács őszinte megbá­nást tanúsító magatartást mutatott, s ezt, továbbá! büntetlen előéletét és csalá­dos voltát a bíróság enyhítő körülménynek tekintette. Az ítélet nem jogerős. — k — Ügyeletes riporterünk jelenti: Virágok százával Több hivatalban, üzemben már tegnap megemlékeztek a nemzetközi nőnapról, másutt még csak készülődnek az ün- , népséghez. Ritkán látni any- nyi virágot hozó-vivő férfit, mint például tegnap is, mert hiába, erre az alkalomra mégiscsak a virág a legiga­zibb ajándék. A természet ezúttal igen kegyes volt: bő­ven van hóvirág, a ibolyából sincs hiány. A virágboltok ellátása is jobb a tavalyi­nál. A Miskolci Kertészeti Vállalat 5 • ezer cserép tuli­pánt, 3 ezer cserép jácintot, ugyanennyi cineráriát, zöld szobanövényt és 15 ezer szál szegfűt hoz forgalomba nő­napra. A legújabb miskolci virágboltban, a Rozmaring­ban gáláns férfiakkal talál­koztunk tegnap. — Kérek 100 szál szeg­fűt. — Kétszáz csokor hóvirá­got szíveskedjék becsoma­golni. — Szeretnénk megvenni az összes fokföldi ibolyát. ök természetesen a mun­kahelyek virágbeszerzői, de hasonló nagylelkűségről ta­núskodtak a „szóló” férfiak is: — A legszebb cserép vi­rágot kérem! — Egy csokor orchideát, ha lehetne . .. Szőlőtermesztés — szőlőmetszés Együttes programot rendez március 9-én, csütörtökön három miskolci mezőgazda­sági szakkör (Kocsis Pál. Mathiász János. Buday Jó­zsef) és az Ady Endre Mű­velődési Ház. Délelőtt 10 órakor a perecesi általános iskolában megbeszélést tar­tanak a szőlőtermesztésről és a borászatról, délután pedig szőlőmetszési bemutató lesz a Baráthegyen. Este 6 órakor az Ady Endre. Művelődési Házban folytatódik a téma. Az egész napos, gazdag prog­ramot Kiss Ervin, a bada­csonyi Szőlészeti és Borá­szati Kutató Intézet tudomá­nyos főmunkatársa vezeti. Egy csokorra való termé­szetesen nem volt, hiszen az orchidea a legritkább (en­nélfogva a legdrágább) virá­gok egyike, de már a szán­dék is megnyerő. A jelek szerint színpom­pásak, díszesek az idei nő­napi köszöntők. ' * Tegnap indult el az első idei. házgyári elemekből álló szállítmány Alsózsolcaról Egerbe. A gépkocsik éjjel­nappal hordják az elemeket a szomszéd megye székhe­lyére, naponta két és fél la­kást juttatnak a helyszínre. A BÁÉV és az ÉPFU kép­viselői tegnap a szlovákiai Trencsényben jártak, ahol szintén házgyári elemek szál­lításáról, összeszereléséről ta­nácskoztak. * Vasárnap délután fél 3-kor a sajószentpéteri Sajó-híd közelében a 9553. sz. teher­vonat elgázolta E. András, 45 éves sajólászlófalvi lakost. A súlyosan sérült ember a mentőautóban meghalt. A baleset okait tisztázó vizsgá­lat folyamatban van. * A sajószentpéteri MÁV-al- lomás közelében egy teher­vonat halálra' gázolta a sí­nek között figyelmetlenül haladó Égérszegi András 44 esztendős, • sajólászlófalvi községi pásztort. * A Magyar Nők Országos Tanácsa elnökségének nevé­ben — Kovács Juditnak, az elnökség tagjának vezetésé­vel — hétfőn küldöttség ke­reste fel dr. Szabó Zoltán- egészségügyi minisztert, s továbbította az országos nő­konferencia vitájában el­hangzott ajánlásokat, észre­vételeket. A miniszter bizto­sította a küldöttséget, hogy az észrevételeket, javaslato­kat megvizsgálja, és az ered­ményről tájékoztatja a Ma­gyar Nők Országos Tanácsá­nak küldöttségét. MAGYAR HÁRFATRIÖ Sárospatakon a Tanítókép­ző Intézet dísztermében nagy érdeklődés mellett tartotta meg hangversenyét a Ma­gyar HáiTatrió. A különleges zenei élményt nyújtó ren­dezvény műsorán Händel, Gaál, Szak Péter, Saint- Saens és Patachich István müvei szerepeltek. A NŐK KÖSZÖNTÉSE * • A TVK szakszervezeti bizottsága március S-an este, a nőnap alkalmá­ból Jogadást rendez a Derkovits Gyula Műve­lődési Központban. Az ünnepségen Beái Gyula szb-titkár köszönti a vállalat nődolgozóit, akik közül többeket ki— / tüntetésben részesítenek. ŰJJÁVÁLASZTÁS ELŐTT A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ társadalmi vezetősége már­cius 10-én, pénteken tartan­dó ülésén veszi számba a művészeti csoportok és szak­körök vezetőségeinek újjá- választásál, és megvitatja a közgyűlés elé terjesztendő beszámolót. 12 LAKÁS Mézőcsát központjában jó ütemben halad az új állami lakóház építése. 12 család kap majd benne helyet. A 12 lakásos épületet, a járási székhely új létesítményei­nek egyikét, a tervek szerint az idén adják át rendelteté­sének. TOTÓTAJÉKOZTATÖ A 10. fogadási heti totó­nyeremények "az illeték le­vonása után a következők: 13 találatos szelvény 7 da­rab, nyereményük egyen­ként 116 864 forint, ebből 13 plusz 1 találatos szelvény ‘ l darab, nyereménye 419 844 .forint, 12 találat 346 darab, nyeremény egyenként 1576 forint, 11 találat 4441 da­rab, nyeremény egyenként 123 forint, ,10 találat 31838 dargb, 26 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. FILMFESZTIVÁL A XIII. miskolci filmfesz­tivál előkészítő bizottságá­nak március 8-án tartandó ülésén a költségvetést, vala­mint a propaganda élőké-, szüleleit vitatják meg, s Tok Miklósnak, az előkészí­tő bizottság elnökének, vala­mint György István feszti­váligazgatónak előterjesztése alapján megbeszélik a to­vábbi teendőket. ENRICO CARUSO LEGSZEBB LEMEZEI Március 8-án, szerdán 18 órakor a „Nagylemezek — híres énekesek” sorozatban Enrico Caruso legszebb le­mezeit hallhatják az érdek­lődők a Borsod megyei Ró­nai Sándor Művelődési Köz­pont klubjában. NŐNAP A BVK-BAN Ma, kedden 14 órai kez­dettel a Borsodi Vegyikom­binát szakszervezeti bizott­sága nőnapi ünnepséget ren­dez a vállalat kultúrtermé­ben. vakar SZIKSZÓN Március 13-án országos állat- és kirakodóvásár lesz Szikszón. ÉPÜL A LABORATÓRIUM Épül a. Borsod megyei Ál­lategészségügyi Állomás köz­ponti laboratóriuma és ifo- daháza. A szakemberek va­lószínűleg ez idén szeptem­ber 1-én vehetik birtokukba a háromszintes épületet. PAUSZTO VSZKIJ - ÉVFORDULÓ Az idén májusban Szov- jetunió-szerle megemlékez­nek Pausztovszkij, a hires szovjet író születésének 80. évfordulójáról. Megyénkben ez alkalomból több MSZBT- tagcsoport rendez szovjet iro­dalmi estet, amelynek műso­rán elsősorban Pausztov- szkij-művek szerepelnek. ÚTIKÖLTSÉG­TÉRÍTÉS A megyei tanács vb műve­lődésügyi osztályának ren­delkezése alapján a mezőkö­vesdi I. László Gimnázium — a szociális indokok figye­lembevételével — 23 bejáró tanulónak biztosít teljes költ­ségtérítést. Ez az összeg évenként 14 ezer forint. TECHNIKA ÉS KULTÚRA ■ A Borsodi Bányász kultu­rális hetek zsorán ma, már­cius 7-én, kedden délután 5 órai kezdettel fiatal mér­nökök és technikusok tanács­koznak. Dr. Fukász György kandidátus Technika és kul­túra címmel tart vitaindító előadást. MARKALY GABOR MŰSORA Markaly Gábor, a Miskolci Nemzeti Szín­ház művésze március 9- én, csütörtökön délután 3 órai kezdettel Encsen mutatja be önálló mű­sorát. OLVASÓ- ‘ PÁLYÁZAT A Magyar—Szovjet Baráti Társaság az Üttörőszövetség- gel és az ifjúsági lapokkal együttműködve április és november között olvasópá­lyázatot szervez a 10—14 éves gyermekek részére. A pályázat fődíjait majd a Te­levízióval közösen, szerve­zett irodalmi esten sorsolják ki. KÖZÖSEN A VAROSÉRT Kazincbarcikán az üzemek és intézmények a városi ta­nács nagytermében március 8-án tartják meg városfej­lesztéssel és -szépítéssel kap­csolatos megbeszélésüket. Az értekezleten a tanács vezetői tájékoztatják a megjelente­ket a vb munkájáról és az 1972. évi „tiszta, virágos vá­ros” verseny mozgalom fel­adatairól. * MEGKÜLÖNBÖZTETETT FIGYELEMMEL Az MSZBT országos elnök­ségének idei munkaterve — ennek megfelelően az MSZBT-tagcsoporloké is — megkülönböztetett figyelmet fordít Szibéria dinamikus fejlődésének széles körű megismertetésére, és a szov­jet államiság 50. évforduló­jára. A tervek megvalósítá­sára több hónapig tartó ese­ménysorozatot szerveznek. Várható időjárás ma estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, többféle esővel. Élénk, helyenként erős keleti szél. Enyhe marad az idő." Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 7—12 fok között. Eszak-IMAGYARORSZAG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja, főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u 15 Központ. 36-132, 10-672, 35-38Ü 30-570. Titkárság. 18-83' Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovai: 16-049 Munká&Ievelezes nanaszúgyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadi Vállalat. Miskolc. Bajcsy- Zsilinszky u. 15. 1 Felelős kiadó- WIRTK LAJOS Telefon 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. 15-17 Telefon: 16-213. Ter­jeszt) a Magyar Posta. Előfizethető: a hc’yi ooetahlvataloknái és a kézbesítőknél Az előfizetés díja egy hónapra 20 forint. Index: 25635. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.: SZEMES ISTVÁN Piti/’

Next

/
Oldalképek
Tartalom