Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-24 / 71. szám
OS ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. márc. 24., péntek Merre tovább? Ta*egyénk idén érettségiző közel négyezerötszáz középis- j'f'j tolásának már döntenie kellett, vagy éppen a napokban kell döntenie, hogy merre vegye útját. Tovább tanuljon-e vagy gyarapítsa a dolgozók népes táborát? E kérdésről, illetve az e kérdésre adott válaszról gyakorta esett szó. Különösen úgy, hogy a íizikai dolgozók lehetséges, jó képességű gyermekei milyen választ adtak rá. Ezért izgalmas mindig ez a kérdés. A végső választ természetesen még nem tudjuk, hiszen az sok mindentől függ, s csak majd az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgák hozzák meg az eredményt. De nagyon érdekes — és sok szempontból már irányadó — lia megnézzük az irányulást,, a szándékot. A 4500 érettségiző fiatalból közel 2500-an tovább kívánnak tanulni. Alig ezren egyetemeken, 1500-an pedig a felsőfokú oktatási intézményekben, főiskolákon és felsőfokú technikumokban. Ez a két szám már önmagában is érdekes, de különösen azzá válik, ha azt is megvizsgáljuk, hogy a fizikai dolgozok gyermekei elsősorban mely iskolatípusokba kívánnak jelentkezni. A továbbtanulni szándékozó .munkásgyerekeknek csak 40 százaléka készül egyetemre, a fennmaradó 00 százalék főiskolán, vagy felsőfokú technikumban kívánja folytatni tanulmányait. Azt hisszük, nem túlságosan merész az a párhuzam, mely eszünkbe jut: meg itt, a felsőfokú tanintézetekbe való jelentkezésnél is élő a prakücista szemlélet; minél hamarabb végezzen a gyermek, minél hamarabb legyen diploma a kezében. Persze, azért már valamelyest megnyugtatóbb, hogy legalább diplomát akar szerezni az arra rátermett munkásgyerek s ehhez megkapja a szülői támogatási. Egyébként a továbbtanulni szándékozók közel ötven százaléka a munkás gyerek e>k közül kerül ki. Ha megnyugtató is, nem lehetünk elégedettek. További szemléletváltoztatásra van szükség, s ebből a munkából a Hazafias Népfront és a szülők munkahelyei egyaránt ki kell, hogy vegyék részüket. A tapasztalat ugyanis az, hogy a munkahelyeken még nem mindenütt érzékelik azt a felelősséget, amelyet a tehetséges munkásfiatalok, munkásgyerekek sorsának alakulásában érezniük kellene. Pedig itt nem is elsősorban anyagi segítségről lenne szó. hanem erkölcsiről. Arról, hogy beszélgessenek el a szülőkkel, erősítsek meg az iskola véleményét. Az iskolák szívesen tájékoztatják a munkahelyek vezetőit, a szakszervezeti titkárokat arról, hogy mely fiatal szüleivel érdemes beszélni. ■ Íven beszélgetéseikre természetesen már jóval korábban is szükség lenne. Akkor, amikor az általános iskolából készül tovább a gyerek. Mert az irányulás azt is mutatja, hogy jónéhány szakközépiskolában érettségiző munkásgyerek kíván továbbtanulni, s gyakran nem éppen addigi tanulmányaik folytatásaként. De ha egybe is esik a szakközépiskola "és a választott felsőfokú intézmény tanulmányi területe, akkor sem lehet ez az ideális állapot, Nem, mert azt hangsúlyozzuk, hogy a felsőfokú intézményekbe a gimnázium készíti fel a fiatal óikat. Onnan több az esélyük. A szakközépiskolákban — melynek fenntartása lényegesen többe kerül, mint a gimnáziumé — államunk elsősorban középkádereket kíván képezni. Ez azonban már egy kicsit messzire vezet bennünket, egészen pontosan az iskola- és pályaválasztás kapcsolatának problémájúhoz. Mert ha valóban el akarjuk érni, hogy az arra rátermett, megfelelő felkészültséggel rendelkező munkás gyér*-vek eljussanak az egyetem és főiskolák padjaiba, akkor most már egyre inkább az árnyalatnyi kérdésekkel is foglalkoznunk kell. Mert bizonyított mar, hogy Q gyerekek előbb-utóbb mind nagyobb zömmel kívánnak tovább tanulni. Sajnos, sokszor a korábbi rossz választás árnyéka kíséri őket. „ . , Csutora« Annamária Tanácskoznak a művelődési o Mintegy 400 résztvevővel, csütörtökön, a Szakszervezetek Országos Tanácsa Tárogató úti központi iskolájában megkezdte munkáját a művelődési otthonvezetők harmadik országos konferenciája. A háromnapos tanácskozáson részt vesznek a különböző kulturális intézmények vezetői, a népművelési irányító szerveinek képvise- , lői, közművelődés hivatásos és önkéntes munkatársai, a társadalmi és tömegszervezetek küldöttei. A megnyitó ülésen megjelent liku Pál művelődésügyi miniszter. Molnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és kulturális osztályának helyettes vezetője, Borbély Gábor, a KISZ Központi Bizottságának titkára, Hantos János, a fővárosi tanács elnökhelyettese, politikai és kulturális életünk számos kiválósága. A rendező szervek nevében Virizlay Gyula, a SZOT titkára üdvözölte a résztvevőket. Ezután Garamvölgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes fűzött szóbeli kiegészítést a művelődési otthonok tevékenységét bemutató írásos dokumentumokhoz. Bevezetőben hangsúlyozta: legfőbb törekvés, hogy a művelődési otthonok a közösségi nevelés, a közösségteremtés intézményei, a helyi közösségi társasélet otthonai legyenek. Mint mondta, csak a különböző, kisebb közösségekhez tartozó erős kötelékek fejlesztheti ki az egyes emberben a nagy társadalmi ,cé1 okkal és erőfeszítésekkel való azonosulást. Ebben fontos feladat hárul a művelődési otthonokra. A miniszterhelyettes külön kiemelte, hogy a fiatalság kulturális nevelésének és közösségi életének felkarolását a párt Központi Bizottságának ifjúságpolitikai állásfoglalása, és az ifjúsági törvény is megköveteli napjainkban a művelődési otthonoktól. De erre ösztönöznek a KISZ különböző fórumainak határozatai, ajánlásai, valamint a fiatalok növekvő szerepe az iparban és a mezőgazdaságban. Éppen ezért a művelődési otthonoknak elsősorban az ifjúság otthonaivá kell válniuk, az ő művelődésüket kell elősegíteniük. Ehhez azonban sok helyen jelentős szemléleti változásra is szükség van. Általánossá kell tenni azt a nézetet az intézményvezetők és fenntartok körében, hogy a fiatalok „nem vendégek, hanem otthon vannak” a művelődési házakban. A programok összeállításában messzemenően figyelembe kell venni elsősorban a már dolgozó, kereső fiatalok, és a lanulóifjúság sajátos igényeit. Megkülönböztetett gonddal kell támogatni az olyan formákat, amelyek kerülik a merev, iskolás módszereket, összekapcsolják a szórakozást, a közösségi nevelést, és amelyek alkalmat adnak a fiataloknak kisebb közösségek, intézmények vezetésére. BOLGÁR TENGERPART (Lenkey Zoltán munkája) Dolgozókat alkalmaznak Tokaji Kőbánya üzem gépko- j esi vezetőt keres felvételre | dömperre. Fizetés teljesítmény- j bérben. Jelentkezni lehet mun- i kanapokon 8—J6 óráig a gépko- csielőadónál. Csavaripari Vállalat felvételre keres egy fő gyors- és gépírót, egy fő hőtechnikai műszerészt. Érdeklődni lehet: 17-641/127. mellék telefonszámon. A Miskolci Kertészeti Vállalat alkalmaz nyugdíjas munkavállalókat parkőri és könnyebb fizikai munkára, férfi munkaerőt kubikosnak és női munkaerőt segédmunkás munkakörbe. .Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Szentpéteri kapu. Az Észak-magyarországi MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére. Központban: gyors-gépírónő, jelentkezhetnek érettségivel rendelkező kezdők is; karosszérialakatos, motorszerelő. Edelényi átvevő- helyre: átvevőhelykezelő; pályázhatnak középiskolai érettségivel és kereskedelmi gyakorlattal rendelkező egyének, edelényi lakosok. Encsi átvevőhelyre: tehergépkocsi-vezető, Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: munkaügyi csoportnál, Miskolc, Sajó-part. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz részmunkaidős gép- írónőt napi .7 órás fogalkozta- tással. Jelentkezés a pénzügyi osztályon. Miskolc, Zsolcai kapu 34. Raktári segédmunkást felveszünk. Fizetés: kollektív szerződés szerint, alapbér és jutalék. Csepel bázis. (Zsolcai kapu 16.) A Magyar Pamutipar Budapest, IV. kér. (Újpest), Erkel u. 30. felvesz 15. életévüket betöltött lányokat, szövő, fonó, cérnázó, csévélő betanulóknak. Szállást biztosítunk. Jelentkezés: személyesen, vagy levélben a gyár munkaügyi osztályán. Szerkesztőt felveszünk műszaki munkához. Nyelvtudással és jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Telefon: 36-959, munkaidő alatt. Fafaragók és alkotásaik Sárospatakon, a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Házban március 2(i-án, délelőtt 10 órakor nyitja meg dr. Janó Ákos múzeumigaz- galó a fafaragó művésztábor alkotóinak kiállítását. A városban ugyanis április 5-tól I2-ig megrendezik a fafaragó népművészek alkotótáborát. A népművészek a központi iskolában dolgoznak majd, s az érdeklődők ,a délelőtti órákban munka közben is megtekinthetik a születő, új alkotásokat.. Az alkotótábort a Népművelési Intézet, a megyei és a Sárospataki városi Tanács művelődésügyi osztálya, valamint a sárospataki művelődési ház hívta életre. Mm ne Díszelőadás és kél bemutató április! készülődés a SIÍÉÉZlM A Miskolci Nemzeti Színházban most, a szezon végéhez közeledve sincsen pihenő. Mint ismeretes, áprilisban ítél darabul is bemutatnak: 7-én kerül közönség ele G eurges Feydeau francia rendező Búiba a jülbe című vígjaiéiul. 21-én pedig Örkény István tragiitomediája, a Macska játék. Előbbi előadását Hegedűs László és Orosz György rendezi, utóbbit pedig Nyilassy Judit állítja színpadra. a A Bolha a fülbe előkészületei már igen jó ütemben haladnak. A roppant szoru- kozlalónak ígérkező és Budapesten. a Vígszínházban igen sikeres darab nagy szereplőgárdát mozgat, s remélhetőleg Miskolcon i.s kellemes órákat szerez majd a közönségnek. A Macskajátékban Málhé Éváé a legfőbb szerep, a külföldi testvért pedig felváltva alakítja majd Soús Edit és Márffy Vera. Örömmel adunk hirt Márffy Vera megbízatásáról, mert hosszú idő után most jut képességeivel egyenrangú, nagy Jeladatot jelentő szerephez. Hasonló örömmel és érdeklődéssel várjuk a Macska játékban Komáromy Éva prózai szerepét Egérke alakítójaként. Nyilassy Judit irányításával az elmúlt hét végen kezdődtek meg a darab próbái. © A műsortervben ugyan nem szerepeli, de lesz áprilisban egy harmadik premier is. Néhány év alatt nemes hagyománnyá lett Miskolcon, hogy nagy jelentőségű állami ünnepeken a váró« társadalmának képviselői a színházban ünnepelnek, s a megemlékezést díszelőadás egészíti ki, teszi teljessé. Így lesz most hazánk felszabadulásának 27. évfordulóján, április 4-én is. Az ünnepnap estjén, 4-én, kedden a magyar es a szovjet himnusz hangjaival kezdődik a műsor, majd Süllős Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója mond ünnepi beszédei. Ezt követően bemutatják — ez egyben a mű ősbemutatója is lesz — Szüts Bernát Galambot nevellek szivükön című küllői oratóriumát Ságvári Endréről. a Kalmár Péter összeállította kísérőzenével. Ezt követően Beethoven VII. szimfóniáját mutatja be a Miskolci Szimfonikus Zenekar Mura Péter vezényletével. Jobbagy Károly Sírok című versét pedig Kendeffy Gyula mondja el. Végül az Interna- cionaléval ér véget a diszün- nepség. A műsor, illetve az előadás rendezői Jurka László és Sallós Gábor. 9 A díszelőadásból érdemes kiemelni az oratóriumot. Sziits Bernát müve — Galambot. nevellek szívükön — balladai tömörségű és töre- dezettségű játék, amely 1937 februárjától, a pécsi -bányászok éhségsztrájkjától és az akkori csendőrsortűztől 1944 júliusi hősi haláláig követi nyomon Ságvári életútját, illetve e hősi élet hét esztendejének néhány kiragadott mozzanata n keresztül az ifjúkommunisták harcát és az ellenük folyó rendőri eljárást érzékelteti. A néhány szereplőn kívül narrátor és kar közli a történelmi eseményeket, illetve az emlékezetes dátumok felidézésével áthidalja az éveket. • Mindhárom bemutatóra felhívjuk a figyelmet. (hm) Válasz cikkünkre Kicserélik a „dél ekles''könyveket Az Észak-Magyarország március 9-i számában megjeleni Recenzió helyeit című cikkünkre válaszolva, az Európa Könyvkiadó műszaki osztálya sajnálkozását fejezte ki a Világirodalom remekei sorozat legutóbbi „defektes” példányaiért. Válaszlevelükben egyebek közt a következőket írják: „Az Alföldi Nyomdát kértük, hogy soron kívül küldjön el a szerkesztőség címére két kifogástalan példányt Franz Werfel: A nápolyi’ testvérek című könyvből." A levél kitér arra is, hogy hasonló esetben a ..defektes könyvet a kiadó, a nyomda, vagy a KÖNYVÉRT bármely boltja átveszi, és ha nem tudja azonnal kicserélni, az érdekellek címére a kifogástalan példányi elküldi." (esc) A Volán 3. sz. Vállalat azonnali belépéssel felvételt hirdet gépkocsivezetői, kalauzi és gyors-gépírói munkakörbe. Autóbuszvezelőket az alábbi telephelyekre alkalmaz; Bükkaranyos, Miskolc, Bükkszentlászló, Csenyéte, Muhi, Ragály, Harsány, Sajóbábony, Sajópálfala, Sajósenye 2 eves vezetési gyakorlattal rendelkezőket autóbuszvezetőknek átképezi. Kalauzok at az alábbi telephelyekre alkalmaz: Dekrete, Polgár, Kány, Ragály, Kéked, Sajóbábony, Miskolc, Sajópálfala, Ónod, Szirmabesenyő, Pamlény, Üjcsanálos Jelentkezés a Volán 3. sz. .Vállalatnál, Miskolc. József Altila u. 70. sz. (bejárat a Tüzér utca felől), a munkaügyi főosztályon.