Észak-Magyarország, 1972. március (28. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-16 / 64. szám

! [SZAK MflBYflBBBSMB Három kiváló, öt okleveles ipari szövet f . j : Kollégánk \ vallomása j < A televízió ÖJombetüs val- } ■> lomások című, újságírókat be- { <> mutató sorozatában a minap ; < Bernáth Lászlóval, az Esti r (t Hírlap kulturális rovatának £ <> helyettes vezetőjével találkoz- ) ( tunk. Tanoncévek című val- } ■ lomása nagyon szimpatikus s volt. Nem mesélt izgalmasnak > , szánt sztorikat, nem igyeke- c ; zett a művészeti életben benn- s <j fentes újságíró pózában átte- ? j kinteni másfél évtizedes pá- l z lyáját, hanem felidézte pálya- > < kezdő riportját és egy kcsőb- ( £ bi emlékezetes újságírói mun- < £ kaját, ami akaratán kívül geo- ; > lógiai felfedezéssel zárult. < \ Mindkét riportnak borsodi vo- ) unatkozása van: az első Ómas- I ) sán, a második az aggteleki ( i cseppkőbariangban játszódik. ? ( Míg az első kitűnő alkalom ) y volt Bernáthnak, hogy visz- ( v szaemlékezés ürügyén érzék- V J letes tévériportot készítsen e z ) külső-miskolci település mai (, ( hétköznapjairól, az aggteleki- ; ) nél viszont azt tudhattuk meg, 1 ( néhány évvel ezelőtt miként $ { fedezett fel vélelenül egy ad- ^ \ dig ismeretlen járatot a bar- z l lángban. < \ A vallomás további része — } ) beszélgetés Bokor László té- ? z vérendezővel, Zolnay Pál film- j, l rendezővel és Harsányi Gábor } ) színésszel, ugyancsak á mun- z (kát, a kritikusi tevékenységet $ ( helyezte előtérbe, s nem a ) / kritikus Bernáth személyét. ? I Végül frappáns, kicsit öniró­< nikus volt a befejezés, az > z ismeretlen olvasók megszólal- ? < tatása. ) Kollégánk vallomása szép, > \ emberi, hivalkodásmentes volt. z ( Akkor is fel kellett volna rá (, < figyelnünk, ha nem szerepel > ) benne szűkebb pátriánk. I ( (b) < A Borsod megyei KISZÖV vezetősége tegnap, március 15-én, szerdán értékelte a hozzá tartozó 49 ipari szövet­kezet elmúlt évi munkáját, eredményeit. Ennek alapján a vezetőség a megye kiváló ipari szövetkezete címmel tüntette ki, elsősorban a szolgáltatásokban elért ered­ményeiért a Borsod megyei Fodrász Szövetkezedet, az ex­porttermelésben végzett jó munkájáért a Sátoraljaújhe­lyi Hegyalja Ruházati Szőr velkezelet, és elsősorban a lakásépítésben élen járó Me­zőkövesdi járási Epd.-.pari Szövetkezetei. A KISZÖV vezetősége ok­levéllel tüntette ki a Miskolci Méretes Ruházati, a Sáros­pataki Ruházati, a Tokaji Vas- és Fémipari, a Miskolci Háziipari, valamint a Sátor­aljaújhelyi Faipari Szövetke­zetét. A vezetőség döntött róla, hogy március 30-án küldött- közgyűlést tartanaik. A kül­döttközgyűlésen döntenek a alapjának felosztásáról, amely KISZÖV kölcsönös fejlesztési az ipari szövetkezetek fej­lesztését szolgálja. Mint lapunkban korábban beszámoltunk róla, dr. Kar­sai Elek, ismert történész-író a közelmúltban 11 hónapig amerikai és 2 hónapig ang­liai levéltárakban kutatott magyar vonatkozású adatok után. Tegnap, a Magyar Épí­tőművészek Szövetsége észak- magyarországi csoportjának meghívására Miskolcon járt és a művészklubban elbeszél­getett az érdeklődőkkel ku­tatód tjának tapasztalatairól. Bevezetőben néhány álta­lános amerikai tapasztalatá­ról szólt. Külön felhívta a figyelmet a keleti és nyugati partvidék városai és életkö­rülményei közötti különbség­re, majd beszámolt több egyetemi intézet, könyvtár ölest tart az LKM szakszervezeti tanácsa Március 17-én, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel ülést tart a Lenin Kohászati Művek szakszervezeti taná­csa. A részvevők értékelik, hogyan, milyen eredmény­nyel valósították meg 1971- ben "a kollektív szerződés­ben lefektetett irányelveket, s megbeszélik az idei tenni­valókat, az esetleges módo­sításokat. Ezen a tanácsülésen dön­tenek a vállalat kiváló szo­cialista brigádja címek oda­ítéléséről is. és különböző levéltárak irat­anyagában végzett kutatásá­ról, s többek között arról, hogy az amerikai külügymi­nisztériumhoz érkezett, a II. világháború kitörésének kö­zeledtét jelző táviratok anya­gából kívánja összeállítani a tanulmányútjáról beszá­moló művek első kötetét. Az angliai levéltárakban végzett kutatásai különösen sok ér­dekes adalékot produkáltak. A II. világháborút megelő­zően a magyar uralkodó kö­röknek titkos angolszász ori­entációjáról. A beszélgetésen dr. Karsai a nagy számú hall­gatóság több kérdésére vá­laszolva számos diplomáciai és politikai érdekességet mondott el. m o Ügyeletes riporterünk jelenti: Súlyos rietiizek Or. Karsai Elek előadása Miskolcon Napok óta egyre gyakrab­ban riasztják a tűzoltókat erdő- és avartüzekhez. A meggyújtott avar és a fele­lőtlenül eldobott gyufa mi­atti tüzek elszaporodása sok tízezer forintos kárt okoz er- ' dőinkben. A tegnapi nap folyamán 18 esetben kellett a tűzoltóknak kivonulni a megye területén. Erdőtüzek pusztítottak töb­bek között Ózd. Gálvölgy-te- tőn, ahol ötholdnyi fiatal ül- tetésü erdő, Mí,skolc-Tapol- cán, ahol a Nagykőbánya mellett mintegy három hek­tárnyi területen az erdő­részben az alom égett. A legsúlyosabb erdőtűz Abaújszántón pusztított, ahol mintegy 50 hektárnyi vegyes erdő és 5—8 hektárnyi ké­sőbb ültetett erdő fogott lán­got. A miskolci, diósgyőri és szerencsi tűzoltókon kívül a tűz oltásához a katonaság segítségét is igénybe kellett venni. A kár igen jelentős. Az egyre szaporodó súlyos tűzesetek figyelmeztetnek a felelőtlenül meggyújtott és otthagyott tűz veszélyességé­re. *• Néhány napja kezdték meg Buckó Istvánná kertésztech­nikus irányításával' a tavaszi munkákat a kertészeti válla­lat brigádjai. Miskolc I. ke­rületében a négy brigádnak mintegy 120 ezer négyzet- méternyi területet kell gon­doznia és ebből a legnagvobb a Népkert. A Népkerttel foglalkozó 8 tagú brigád a tavaszi avart gyűjti halmokba, ahonnan majd elszállítják. Fűmaggal pótolják a kikopott pázsitot és fürge ujjak metszik a bok­rok felesleges ágait. Végig-, néztük az ősszel ültetett örökzöldeket is, az ezüstfe­nyőket és junipéruszokat. Mintha mozdulnának a rü­gyek, Évente mintegy másfél millió forintba kerül a város legnagyobb parkjának rend­ben tartása. Akik itt dolgoz­nak, nagyon szeretik ezt a munkát. Azt sajnálják csak igazán, amikor a kiültetett virágok és bokrok egy ré­szét barbár kezek letördösik. * Március 15-én, tegnap tar­tották meg a Sátoraljaújhe­lyi Dohánygyárban a dohány­ipari vállalatok megelőző tűzrendészet! versenyét. Az elmúlt évben a Sátoraljaúj­helyi Dohánygyár igazgatója tűzrendészet! versenyre hívta ki a szakvállalatokat. A ver­seny célja az üzemekben a megelőző tűzrendészen mun­ka kifejlesztése, valamint en­nek széles körű kiterjeszté­se. A verseny értékelésére ünnepélyes keretek között került sor. A versenyben részt vevő hét vállalat közül a házigaz­da Sátoraljaújhelyi Dohány­gyár, a Nyíregyházi Dohány- fermentáló mögött a máso­dik helyen végzett. Traktorosokat képeznek A Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet 209 tanulója korszerűen felszerelt iskolában, műhelyben és oktatópályán sajátítja el a gépek kezelésének elméleti és gyakorlati tud­nivalóit. Képünkön: Kultivator beállítását gyakorolják az I. évesek. , Áprilisban folytatódik a per „Szfpsí rend van a MÉP-hen” Tegnap délelőtt folytató­dott Markovics Mihály és társai bűnügyének tárgyalá­sa. Ezúttal az elsőrendű vád­lott kihallgatására került sor. Markovics Mihály 23 éve dolgozik a gépgyárban. Jól képzett, művelt, sokoldalú ember, akinek munkáját megbecsülte a gyár. Nyolc­szor kapott kiváló dolgozó jelvényt, hatszor oklevelet, kiváló újító. Újításaiért — melyeknek jelentős hasznát vette a DIG ÉP — többször kapott pénzjutalmat. Most súlyos tett, csalás vádjával áll a bíróság előtt. A büntetőtanács a tegnapi napon a Diósgyőri Gépgyár ügymenetére vonatkozó kér­désekre kért választ a vád­lottól. — Véleménye szerint meg­felelő-e az ellenőrzés a gyár­ban? — kérdezte a tanács elnöke. — Szigorú rend van a DI- GÉP-ben — hangzott Mar­kovics válasza. — Az ügy­rend megkívánja, hogy a legkisebb mennyiségű anyag­nak is helye legyen az utó­kalkuláción. Az ellenőrzés személyi feltételei is bizto­sítottak. A kérdésre, miként történ­hetett, hogy olyan munkát is végeztek a szivattyú gyár­egységben, amelyet a belső rend szigorúan. tilt, Marko­vics azt válaszolta: 23 éves ott léte sdrán . a legapróbb szokásokat, a legkisebb „nyitott kapukat” is megis­merte. — Az általunk végzett műszaki tevékenységnek mér­hető értéke van — mondotta Markovics, mellyel azt akar­ta bizonyítani, hogy a szen­tesi Termál és a sajópetri Egyetértés Termelőszövetke­zeteknek végzett munkákért járó összegek nem törvény­telenek, noha összeegyeztet­hetetlenek a gyár szigorú szabályaival. — Egyidőben sok ilyen munkát végeztek a gyárban, ezért is született a' szigorú intézkedés. Én is száz aján­latot elutasítottam, míg a százegyediket elfogadtam. Markovicsot anyagilag is megbecsülték az üzemben, bár ő azzal érvelt, hogy szakképzettségét nem kellő­képpen honorálták. A DIGÉP ügyvitelének- megismerése alapos munkát kíván a bíróságtól. Tegnap a tanácselnök, többször fel­függesztette a tárgyalást, hogy a vádlott megismerhes­se a pótlólag csatolt bizony­latokat és okmányokat is. A tanács elnöke lehetőséget biztosított számára, hogy a könyvszakértői iratokat átta­nulmányozhassa, tanácskoz- hassék a könyvszakértővel is. A védelem műszaki szak­értő bevonását indítványoz­ta. A megyei bíróság dr. Lu­kács László tanácsa — hogy az indítvány ügyében érdem­ben mérlegelhessen, s az előzetes letartóztatásban levő elsőrendű vádlott kellőképp áttanulmányozhassa az irato­kat — ánrilis 11-ig elnapolta a tárgyalást. Lévay- Györgyi MEGYEI PARLAMENT Tegnap délelőtt 90 küldött részvételével a miskolci Mol­nár Béla Ifjúsági és Úttörő Házban tanácskozott az ifi- vezetok es úttörők megyei parlamentje. A járások, va­rosok küldöttei az ifjúsági önkormányzat, a városi es járási parlament lovábblej- lesztésének lehetőségeit vi­tattak meg. Az iljú vezetők megválasztottak az országos panalnent képviselőit is. NAPONTA 70 EZER EMBERT SZÁLLÍTANAK Üt járás területén „lut- nau” a Volán 3. sz. \ allaiata kazincbarcikai üzenugazgaui- sagának autóbuszai. Az üzemigazgatóság dolgozói na­ponta 70 ezer embert szálh- lanaa munkába, iskolába, il­letve vissza. ÚJ AUTÓKLUB Autóklub alakult a Borsodi Szénbányáknál. A klub egye­bek közölt műszaki problé­mák megoldásához nyújt se­gítségei tagjainak, a vállalat műhelyeiben kedvezményes szolgáltatást biztosit és több közös rendezvény megszerve- zesét tervezi. SZAKMA IEJÜ MESTERE A napokban hirdették ki az Ozdvidéki Szénbányák KÍSZ-bizottsaga áltál meg­rendezett „szakma iljú mes­tere” vetélkedő eredményei. A szakma ifjú mestere cí­met 18 fiatal, a kiváló ifjú­munkás elmet 20, a kiváló ifjú szakmunkás címet 21 fia­tal szerezte meg. PADAGOG1AI SZABADEGYETEM A szerencsi járási pedagó­giai szabadegyetem soron kö­vetkező, március 16-1 foglal­kozásán dr. Gönczi Ferenc, a járási pártbizottság titkára tart előadást a szocialista közgondolkodás és tudatfej- lesztés feladatairól. A PRAVDA A BORSODI TSZ-EK ES AZ LKM KAPCSOLATÁRÓL A Pravdában a lap buda­pesti tudósítója, M. Ogyinyec cikkben számol be róla, hogy a Lenin Kohászati Müvek egy sor mezőgazdasági ter­melőszövetkezet fejlődését se­gíti. A tudósítás közli, hogy a nagy múltú diósgyőri üzem több mint 35 Borsod megyei termelőszövetkezettel tart fenn szoros kapcsolatot. la vasz... Foto: Laczó József ÚJÍTÁSI ANKÉT A Diósgyőri Gépgyárban ma, csütörtökön délután újí­tási ankétot tartanak. A vál­lalat vezetősége és a szak- szervezeti bizottság az újitó- mozgaloan eredményeinek, s a további feladatoknak a megvitatására hívta meg a mozgalom aktív résztvevőit és támogatóit. SAJÖSZENTPÉTERI RENDEZVÉNYEK A sajószentpéteri Petőfi Sándor Művelődési Központ­ban dr. Kulin György már­cius 17-re hirdetett előadá­sát későbbi időpontra halasz­tották. Kosa Erzsébet, a te­levízióból ismert pszichológus pedig — a tervektől eltérően — nem 20-án, hanem 18-án találkozik a sajószentpéteri- ekkel. LABIRINTUS A Nehézipari Műszaki Egyelem kulturális bizottsága meghívására a budapesti Kas­sák Ház Stúdió március 18- án este hal és nyolc órai kezdetei az egyetem E/l. klubjában bemutatja Labi­rintus című produkcióját. ÍIÜSVÉTRA A Borsod megyei Adatfor­galmi és Húsipari Vállalat megkezdte a húsvéti pácolt és füstölt készítmények ki­szállítását a megyében és Miskolcon. A hét első két napján 180 mázsa húsvéti ínyencség került az üzletekbe. BOLGÁR IKONOK Nino Nikolov, a Bolgár Kulturális Központ igazga­tója ma, március lG-án dél­után 5 órakor nyitja meg a Bolgár ikonok című kiállí­tást a megyei Rónai Sándor Művelődési Központban. A Szomszédaink, barátaink so­rozat c kiállítását március 26-ig tekinthetik meg az ér­deklődök. KITÜNTETÉS NYESTÉN Kis ünnepségen átadták Nyestén Kramcsák László es Tóth Ferenc önkéntes tűzol­tóknak a tűzrendészet! érem bronz fokozatát. (Szabolcsik István leveléből.) népfrontvAlasztás SUSAN Az ózdi járásban, Susa köz­ségben is újjáválasztották a helyi népfrontbizottságot. A susai népfrontbizottsúg már munkához is látott, társadal­mi összefogást szerveznek a község belterületének szépí­tésére. (Tóth Béla leveléből.) TANFOLYAMZARÄS MEZÖCSÁTON Szabó-varró tanfolyam fe­jeződött be a mezőcsáli mű­velődési központban, márci­us 14-én. A résztvevő 17 nő — közülük 11 lány, (1 asszony — november 15-e óta tanult, gyakorolt Balogh Ferencné női szabó vezetésével. A heti 2x3 órás elfoglaltságot jelen­tő foglalkozások iránt nem­csak a mezőcsátiak, hanem a vidékiek is érdeklődtek. ÜNNEPSÉG KARCSAN Karcsán tegnap, március 15-én. szerdán 9 órai kezdet­tel központi járási ünnepsé­gen emlékezett meg a járási pártbizottság, a községi párt- szervezet. a községi tanács és a Hazafias Népfront Dó­zsa György születésének 500. évfordulójáról. Az ünnepsé­gen megjelent dr. Német Pál, a járási pártbizottság első titkára. Ünnepi beszé­det Porkoláb Albert, a járási pártbizottság titkára mon­dott. ESZAK-MAGYARORSZAG. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapia. Főszerkesztő-. FODOR LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc. Balcsy-Zsilinszky u 19 Központ 3b-132« 16-072. 35-380 36-579 Titkárság: 16-8df Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Pártrovat: 16-078. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovatj 16-067 Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezes oanaszúeyek t^-046. Kiarlla: a Porsod megyei Lapkiad* Vállalat Miskolc Baicsy- Zsilinszky u. 15 Felelős kiad* WIRT»* LA.ios Telefon Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u 15-17 Telefon- 16-213 Ter­jeszti a Maeyar Posta Előfizethető- 13 helyi oost.a hivataloknál e© a kézbesítőknél Az előfizetés dí1a eey hónapra 20 forint Index: 25GEi5. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vez.; SZEMES ISI VAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom