Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-08 / 32. szám
ÉSZAK-MAGYAROR5ZAG 6 1972. február 8., kedd “*'r'jjsias3PSSfiC5ar" " isissár és Beleznay két-két bajnokságot nyert Beleznay—Molnár vegyespáros. Vasárnap mérsékelt érdeklődés mellett íolytatták a városi sportcsarnokban az országos vidéki felnőtt asztalitenisz egyéni bajnokság küzdelmeit. Az összecsapások — közepes színvonalúak voltak, csupán a döntő mérkőzések hoztak időközben látványos kontracsatákat. Molnár Anna csak nagy küzdelemben tudta legyőzni a szombathelyi Csíkét. Beleznay végig simán,.vette” az akadályokat, a döntőben is magabiztosan nyert. Vegyespárosban kezdik megszokni egymás játékát Molnár Annával, és ez az eredményességen is látszik. Egyeli ü] döntőbeli ellenfelük, a dr. Horváth—Csík kettős tudott egy játszmát nyerni velük szemben. Női párosban halványabban játszott a Molnár— Brilla kettős, a Raffai—Nagy páros elődöntőben legyőzte öltét, így a miskolciak bronzérmesek lettek. Figyelemre méltó ered. mény volt Egervári harmadik helye vegyespárosban, oldalán kitűnően védő egri Patrik I-gyel. Nem sok hiányzott hozzá, hogy ők játsszák a döntői; Beleznayék- kal. Nagy közönségsikere volt a verseny közben tartott bemutató mérkőzéseknek. Egyébként a vidéki bajnokságot kitűnő rendezésben bonyolították le, csupán egykét mérkőzésvezetői hiba okozott gondot a versenybíróságnak. Női egyes: 1. Molnár (Mis. koic), 2. Csík (Szombathely). (A döntő: 2:0), 3. Raffai (Szombathely) és Patrik I. (Eger). Brillát a legjobb 11 közölt Patrik győzte le. Férfi egyes: 1. Beleznay (Miskolc), 2. Péter (Kaposvár). (A döntő: 2:0), 3. Széliért (Pécs) és Nagy L. (Szeged). Dubéczit a legjobb 8 között Beleznay győzte le. Vegyespáros: 1. Beleznay— Molnár (Miskolc), 2. dr. Horváth (Pécs)—Csík(Szombat- hely). (A döntő: 2:1), 3. Egervári (Miskolc)—Patrik I. (Eger), és Szálinger—Dobos (Kaposvár). Női páros: 1. Dobos—Hor- váthné (Kaposvár), 2. Raffai —Nagy (Sszombathely). (A döntő: 2:0). 3. Molnár—Bril- I ia (Miskolc) és Pataki—Nagy II. (Kecskemét). Férfi páros: 3. Nagy—Kal. I már (Szeged). 2. Balázs— Ivusza (Kaposvár. (A döntő: 2:0), 3. Bodrogi—Kudelich (Cegléd) és Szálinger—Péter (Kaposvár). A Beleznay— Dubéczi kettőst a legjobb 8 között a Balázs—Ivusza pár gj’őzle le. Még nem szokott össze a miskolci páros. Nemes Péter Atlétika A hét végén tartották meg . az első atlétikai versenyt az új olimpiai csarnokban, amelyet a Népstadion szomszédságában, főleg az olimpiai előkészületek biztosítására, jelentős beruházással építettek. Az első versenynek diósgyőri részvevői is voltak. Az Ózdi Kohászt Kiss Mária képviselte. Női eredmények. 50 m: 4. Kiss Mária 46 mp. Súlylökés: 2. Nyitray Zsuzsa (DV- TK) 14,20 m, 4. Veréb Erzsébet (DVTK) 13,27 m. Férfi magasugrásban: 4. j Tatai (DVTK) 208 cm, 5. j Farkas (DVTK) 204 cm. Területi úszóverseny özdon Február 5-én és 6-án rendezte meg a Borisod megyei Üsző Szakszövetség a legfiatalabb úszók, a „békák” területi versenyének első fordulóját. A debreceni úszók távolmaradása miatt csal: Ózd és Miskolc három egyesületének, az Ózdi Kohásznak, MVSC-nek és a Miskolci Postásnak a fiataljai vettek részt a területi seregszemlén. A versenyen a legsikeresebben az MVSC úszói szerepeitek, összesen 17 aranyérmet nyertek. Egyénileg Sallay Alexandra. Kropkó Péter és Fabriczius László nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt 7, 6, illetve 3 győzelemmel. A kétnapos verseny győztesei és helyezettjei. Lányok, 100 in gyors: 1. Sallay (MVSC), 2. Riba (M. Postás), 3. Havasi (Ózd). 200 m. gyors: l. Sallay (MVSC). 2. Riba (M. Postás), 3. Nagy (Ózd). 400 m gyors: 1. Sallay (Miskolci VSC), 2. Havasi (Ózd). 3. Riba (M. Postás) 800 m gyors: 1. .Sallay (MVSC), 2. Riba (M. Postás), 3. Pál (Ózd). 100 m mell: 1. Sallay (MVSC). 2. Pál (Ózd), 3. Havasi (Ózd). 200 m mell: 1. Riba (M. Postás), 2. Pál (Ózd). 3. Gubár (Ózd). Schuba ax eAsö Almássy ötödik lett A női műkorcsolyázó olimpiai bajnokságot az osztrák Beatrix Schuba nyerte, a köArcl Schenk, Hollandia gyorskorcsolyázó csillaga Sapporoban három aranyérmet szerzett: 1500. 5000 cs 10 000 méteren e/;yaránt ö! győzött a XI. teli olimpián Sakk Sikeresen rajtolt a DVTK Előkészületi mérkőzések Lcninváros—Polgár 6:0 (1:0) Leninváros, 300 néző. Vezette: Riz. Leninváros: Dohány — Orosz, Breuer (Koleszár), Toperczer, Homródi, Tóth. Palotás (Varga), Kiss, Vajda (Sízegedi), Haisz (Zelenák), Frits (Pogány). Edző: Béki Bertalan. Első előkészületi mérkőzését játszotta vasárnap a Leninváros. A találkozón tizenhat játékos jutott szóhoz. Zumpf, Kecskó és Teslér betegség, illetve sérülés miatt maradt távol. Az edzőmérkőzés első gólját egy formás támadás végén Vajda szerezte. Utána ellaposodott a játék. A megyei első osztályban szereplő vendégek kemény játékkal igyekeztek a hazaiak nagyobb tudását ellensúlyozni. Szünet útán Kiss kivételével tartalékok szerepeltek a csatársorban. A további gólokat Szegedi (2). Kiss Ülésből), Zelenák és Homródi lőtte. (—s) A Mezőcsáli Vörös Meteor Spartacus labdarúgó- csapata egyhetes bogácsi edzőtáborozáson vett részt. Az első mérkőzést szombaton dél- • után 14 órakor a helyi labdarúgócsapattal játszotta. A végeredmény 6:1 volt a Mezőcsáti Vörös Meteor Spartacus javára. Trcncsényi Síi—Bélapát- as kezdettel ismét otthon falva 5:0 (3:0). Gl.: Káplár játszik előkészületi mérkő(4) és Jablonkai. A mező- zést a Sátoraljaújhelyi Spar- kövesdi csapat szerdán 14.30- tacussal. Halál a lelátón A Cagliari—Atalanta olasz re panaszkodott, de tovább bajnoki labdarúgó-mérkőzé- nézte a játékot. Amikor hősen. amikor Ríva belőtte a rom perccel később Riva a DVTK—Zalaegerszegi TE 8,5— 5,5 Ob I., Diósgyőr. Értékelés után Ligetfalva győzött, Szu- rovszky elvesztette játszmáját, így a diósgyőri együttes sikeres rajt után az OB I. 4. helyén áll. Az OB XI-ben a Miskolci Spartacus 7., míg a MEAFC a 13. helyen áll az 1. forduló után. A megyei csapatbajnokság első fordulójának eredményei : Miskolci Spartacus II.— Miskolci VIMELUX 4,5:9,5, Miskolci Közlekedés—Sátoraljaújhelyi VM 9:5. A városi csapatbajnokság 1. fordulójának eredményei: M. Üveggyár—M. Vörös Meteor II. 4,5:5,5, Miskolci Közlekedés II.—Felsőzsolca 7:3, Molnár Béla Ifjúsági Ház— M. VIMELUX II. 0:10. A csapatok állása: 1. Miskolci VIMELUX II. 2 pont (10). 2. Miskolci Közlekedés H. 2 pont (7), B. Volán 2 pont (6.5). 32 résztvevővel kezdődőit, a városi egyéni bajnokság a Miskolci Közlekedés helyiségében. A 2. forduló után az élcsoport állása: ICorompai Győző (DVTK), Kállai Tamás (MEAFC). Bodnár Ferenc (B. Volán) 2—2 ponttal. (hernádi) * A Sátoraljaújhelyi városi és járási Sakk Szakszövetség február 6-án rendezte meg a férfi, s a női egyéni bajnokságokat 42 indulóval. Eredmények. Járási női: 1. Petercsák, 2. Rostásné, 3. Mizsákné (mindhárom Pál- háza). Járási férfi: 1. Porem- povics, 2. Mizsák (Pálháza), 3. Süveges (Kácsárd). Városi bajnokság, női: 1. Szegő (Sátoraljaújhelyi Ip. isk.), 2. Pásztor (Sátoraljaújhelyi ip. islc.,), 3. Sávéi (Sátoraljaújhelyi Szlovák Általános Iskola). Férfi: 1. Bertha (Sárospataki Gimnázium), 2. Szegedi (Sárospataki Gimnázium), 3. Kukucska (Sátoraljaújhelyi- Gimnázium). Úttörő olimpikonok fogadása Szerencsen hazaiak első gólját, egy 44 második gólt is megszerezte, éves szurkoló, Giuseppe Nieddu a szívéhez kapott, a Nieddu összeesett, s megmeliette állóknak rosszuUét- halt. Az elmúlt napokban a szerencsi Kossuth Lajos Üttö- rőházban fogadásra került sor a VII. téli,, úttörő-olimpián sikeresen szerepelt szerencsi olimpikonok tiszteletére. A fogadáson részt vettek a sakkverseny országos döntőjén idtűnően szereplő szerencsi aranyérmesek, helyezettek és edzők. A felszólalók méltatták az eredményeket. s a járás sakkéletét. Ezt követte az ünnepeltek megjutalmazása. A versenyzők és az edzőik elhatározták, hogy a jövőben is mindent megtesznek az olimpia sikeréért. A jelenlevők valamennyien csokoládégyári látogatáson vettek részt, ahol nagy szeretettel fogadtál! a kispajtásokat. A dolgozók a gyár finom termékeivel, csokoládévá! kedveskedtek a pajtásoknak. Most az egyszer vesztesként hagyták , el a verseny színhelyét, mert a sok édesség kifogott rajtuk. Győzött a jobbnál jobb csokoládé. K. I. vetkező helyeken tengeren túliak végeztek, Almássy Zsuzsa az 5. helyet szerezte meg. és ezzel 2 pontot Magyarországnak. Olimpiai bajnok: Beatrix Schuba (Ausztria) 9 hsz, 2751,5 p, 2. Karen Magnussen (Kanada) 23 hsz, 2673,2 p, 3. Janet Lynn (USA) 27 hsz. 2663,1 p, 4. Jurie Holmes (USA) 39 hsz, 2627 p, 5. Almássy Zsuzsa (Magyarország) 47 hsz, 2592,4 p, 6. Sonja Morgenstern (NDK) 63 hsz, 2579,4 pont. Mély fájdaj omm.V: tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama és rokon MISLEY JOZSEFNE Gccs Mária 6(i éves karában, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése február 30-én. csütörtökön délután órakor, a vasgyári Paxból. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, dédanya, anyós és rokon özv. HÁNYÁI ISTVANNE Dombi Erzscbcl ' 32 éves korában, csendesen elhunyt. Drága halottunk, temetése február 9-én, szírdán délután fél 4 érakor, a diósgyőri Paxbé). A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább testvérünk. sógorunk és nagybácsink FÜEÖP ISTVÁN BERNAT 62 éves korában elhunyt. Temetése február 9-én fél 2 órakor, a Mindszenti temető kápolnájából. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, özv. Holló Jánosáé temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Három gyermeke KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mindazoknak, akik feleil- hetetlen drága halottunk, Kiss József temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család 100 m pillangó: 1. Pál (Ózd), 2. Havasi (Ózd). 3. Riba (M. Postás). 100 m hát: 1. Sállái (MVSC), 2. Havasi (Ózd), .3. Riba (M. Postás). 200 m. hál: 1. Sallay (MVSC) 2. Havasi (Ózd), 3. Pál (Ózd). 200 m vegyes: 3. Havasi, 2. Pál, 3. Gubár (mindhárom Ózd). 4x100 m vegyes váltó: 3. Ózd. 4x100 m gyors váltó: 3. Ózd. Fiúk-. 100 m gyors: 1. Kropkó (MVSC), 2. Drozsdik (MVSC), 3. Dobos (Ózd). 200' m gyors: 1. Kropkó (MVSC), 2. Drozsdik (MVSC), 3. Dobos (Ózd). 400 m gyors: 1. Kropkó (MVSC). 1500 m gyors: 1. Kropkó (MVSC), 2. Drozsdik (MVSC), 3. Dobos (Ózd). 3 00 m mell: 1. Fabrí- cius (MVSC), 2. Tóth (Ózd), 3. Dobos (Ózd). 3 00 m hát: I. Kropkó (Miskolci VSC), 2. Dobos (Ózd), 3. Jakab (Ózd). 200 m hát: 1. Dobos (Ózd), 2. Fabriczius (MVSC), 3. Szepesi (MVSC). 100 m pillangó: 3. Kropkó (MVSC), 2. Tóth (Ózd), 3. Kallmant (Ózd). 200 ni vegyes: 1. Fabriczius (MVSC), 2. Dobos (Ózd), 3. Tóth (Ózd). 4x100 m gyorsváltó: 1. MVSC, 2. Ózd, 4x100 m vegyesváltó: 1, MVSC, 2. Ózd. 4x200 m gyorsváltó: 1. MVSC, 2. Ózd. K. N. Szabad kapacitás! Űj telephelyünk üzembevétel folytán VASSZERKEZETI LAKATOS. LEMEZLAKATOS, VASESZTERGÁLYOS, BOGNÁR, KÁOÁR. FAESZTEK GÁLYOS SZAKMÁINKBAN szuÍK)(ikaf>acitá$sai renílelkeziÍBik, melyre rövid szállítási határidővel munkát vállalunk Címűnk: Mezőgazdasági Felszereléseket Gyárló Ipari Szövetkezet DEBRECEN, Hatvan u. 58. Ügyintéző: Bakó I. Telefon: 15-168. KISS LÁSZLÓ LKM-dOlgOZÖ hamvasztás utáni bú out/tatása 1972. február 9-én du. fél 2 órákor,, a vasgyári temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj. édesapa, gyermek, testvér és rokon gae József életének rjö, óvében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése február H-án, kedden délután fél 2 órakor. a vasgyári Paxból. Gyászoló felesége, gyermeke és szülei Fájdalommal értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy volt munkatársunk FARKAS MIHÁLY díjbeszedő i 1972. február 6-án elhunyt. Temetése 1972. február 8- án délután 3 órakor lesz Alsózsoleán, az ottani temetőben. Emlékét kegyelettel őrizzük! Állami Biztosító Borsod megyei Igazgatósága