Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-06 / 31. szám
I Brit művéssek grafikái Tegnap, február 5-én, délben dr. Végvári Lajos egyetemi tanár nyitotta meg a Miskolci Képtárban A brit művészek grafikái 1948—ö6 című kiállítást. A Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Miskolci Képtár által közösen megrendezett kiállítás megnyitóján részt vett C. R. Hewer, Nagy-Britannia nagy- követségének kulturális attaséja is. A megnyitóban dr. Végvári Lajos utalt a magyar és az angol festészet szoros kapcsolatára: „Elég egyolda. lú ismereteink vannak az angol grafikáról, s ez a kiállítás kicsit közelebb hozza hozzánk”. C. R. Hewer köszönetét mondott a bemutatkozás lehetőségéért, s kifejezte afölötti örömét, hogy a magyar és angol kulturális kapcsolatok egyre mélyebbek és gyümölcsözőbbek lesznek. A kiállítást február 27-ig tekinthetik meg az érdeklődök a Miskolci Képtárban. Pedaoófíiai tanácskozások Kazincbarcikán Báli divat Hétfőn és kedden, február 7-én és 8-án Kazincbarcikán tartózkodik Petró András, a Művelődésügyi Minisztérium általános iskolai osztályának vezetője. Az első nap délutánján a város általános iskolai igazgatóinak, igazgató- helyetteseinek és más. iskolai vezetőknek tart előadást, illetve konzultációt vezet az iskolavezetés demokratizmusának szélesedéséről, majd este ötszáz szülő részvételével városi szülői munkaközösségi tanácskozáson az iskola és a szülői ház kapcsolatáról beszél, illetve vezet vitát. Másnap, kedden a Pollack Mihály úti általános iskola tantestületével vitatja meg az időszerű közoktatási és iskolavezetési témákat. A tárgyalóteremből Más pénzén szórakozott Egy régi ismerőse megkér, te Szöllősi László 33 éves sajószentpéteri lakost, hogy vásároljon számára gázszili- kát-elemeket munkahelyén, a Kazincbarcikai Könnyűbetongyárban. Szöllősi meg is ígérte, s elvette az építőanyagért járó 8 ezer forintot, majd rövid idő múlva közölte, hogy befizette az összeget, a szállítás a következő hónapban, 1971. márciusában várható. Szöllősi azonban nem fizethette be a pénzt, mert a gyár abban az időben nem vállalt újabb megrendelést. Szöllősi ekkor szórakozni kezdett, s apránként elköltötte az ösz- szeget, miközben nem felejtett el gyakori ígéretet tenni ■ jóhiszemű ismerősének. Az idő azonban múlt, a hi_ tegetőt feljelentették. A vádlott a tárgyalást megelőző napon 4 ezer forintot eljuttatott „megbízója”, immár felperese címére. A tárgyaláson elismerte a cselekmény elkövetését, de a másik 4 ezer forint hollétét illetően elfogadhatatlan érveket hozott fel védekezésképpen. A Miskolci Járásbíróság folytatólagosan elkövetett sikkasztásban mondta ki bűnösnek Szöllősi Lászlót, s hathónapi, szigorított büntetésvégrehajtási munkahelyen eltöltendő szabadságvesztésre ítélte. Enyhítő körülményként értékelték Szöllősi büntetlen előéletét, azt, hogy családos, és hogy a kárt részben megtérítette. Két, fekete anyagból varrt, esti midi-öltözck Megyénk takarékszövetkezeteiben megkezdődött a küldöttgyűlés időszaka. Idáig három szövetkezet tartotta meg, és a mai napon 12 községben adnak számot az el-, múlt év eredményeiről. A 12 szövetkezet mintegy 170 millió forint lakossági takarékbetétet kezel, és az 1971. évben több mint másfél millió forint nyereséget ért el. A nyereségből a szövetkezetek 7 százalékos részjegytérítést biztosítanak a tagság részére. Ügyeletes riporterünk jelenti: léli »pilisiéit Ismét ragyogó napsütés volt a hét végén. Az időjárást sokan kihasználtak, és mivel szabad szombat is volt, mi is elindultunk, hogy ízelítőt kapjunk a téli ví- kendnapról. Már kora reggel sokan álltak a Bükkszentkereszt felé haladó autóbuszmegállónál. Néhányan még síléceket is vittek magukkal, amelyre valószínűleg még a hegyekben sem lesz szükség. A déMiuiknki Pali bácsija... A hírhozó — Nekem, nincs levelem? Meghozta már a nyugdíjamat? Elvinné a postára ezt a levelet? — hangzik el a kérdések és kérések özöne nap mint nap, szinte házról házra. — Tizenhat kilométert leszek meg naponta — mondja Tóth Pál postás. — Mióta dolgozik ebben a szakmában? — 1942-töl vagyok postás. Pontosan 30 esztendeje: Alig van 6 évem a nyugdíjazásig. — Ezalatt a 30 év alatt hány helyen volt? — Mindössze két területet jártam eddig. Húsz éve ,.postáskodom” jelenlegi házaimba, amely a Széchenyi utcán levő Royal kisáruház- tól egészen az SZMT-szék- házig terjed ki. Természetesen, a főutcán kívül, a sok-sok mellékutcákban is. Naponta 14—15 kilót cipelek a táskámban. Nehéz munka, de szeretem. — Pali bácsit mindenki ismeri és mindenki szereti. Hogy lehet ennyi arcot és családot megjegyezni, megismerni? — Maga az a tény, hogy 30 éve ugyanazokba a házakba járok, elegendő lenne a válaszra. Ehhez viszont még hozzá tartozik az is, hogy majdnem minden lakóval váltok egy-lcét szót. Ismerem arcukat, problémájukat. En hozom a családi híreket, s én hallgatom meg sok helyen a panaszókat, az örömöket, a bánatokat. Ha valamire megkérnek, szívesen megteszem, s ezt az emberek nem felejtik el. — Mettöl, meddig dolgozik, Pali bácsi? — Reggel 7-kor kezdjük a levelek és a különböző küldemények kihordását. 8 órás a munkaidőnk, de ez nem jelent semmit, hiszen nem hagyhatom abba munkámat, a leveleket muszáj kihordani. Így nagyon gyakran megtörténik, hogy csak este 7—8-kor érek haza. — Mit szól ehhez a család? — Megértik, és azt hiszem, már megszokták. Küllőn öröm számomra, hogy két lányom közül az egyik, aki most húszéves, szintén ebben a szakmában helyezkedett el. — Nagyon hamar eljön a nyugdíj ideje. Milyen érzésekkel várja. Pali bácsi a leköszönést? — Szokatlan lesz. Rám fér már a pihenés, mert fárasztó munkám van, de nagyon fognak hiányozni az ismerős arcok, az emberek, akikkel naponta találkozom és beszélgetek, s azt hiszem, talán egy kicsit én is hiányozni fogok. Monos Márta li órákban Lillafüreden szinte ellepték a sétányokat, és a parkokat a Palotaszálló téli üdülői. Sokan a padokra is leültek egy kicsit napozni. Lillafüredről az Avas felé vettük utunkat. Tél végi, •vagy inkább itavaszias hangulat fogadott. Rövid tartózkodásunk alatt sok érdekességre figyeltünk fel. A pincesoron füstölgő kémények mutatták, hogy élet van bennük. Feltűnően sokan keresték fel a kilátót, és sokan megemlítették, hogy bizony, jó lenne, ha a tv-presszó ilyenkor is nyitva volna. A melegből még kényelmesebb lenne gyönyörködni a panorámában. A Népkert, majd Tapolca következett sétánk állomásaként. A Népkertben napoztak a kisbabák. Nyugodtan mondhatjuk, mivel sok apróságot sétáltattak szüleik, kit kocsiban, kit pedig kézén fogva. Tapolcán a termál- és a barlangfürdő zárva, mégis nagy a forgalom. Délután 3 óra felé közeledett az idő, de a nap még ragyogóan sütött, A csónakázótó alig 5 centiméteres jegén több gyerek korcsolyázott vidáman — nem számolva a veszély- lyel. Február eleje van, az igazi tél hónapja, de mint már a tél folyamán annyiszor, a zord hideg és a hó helyett most is napsütéses idő volt egész nap. * örömmel tapasztaltuk, hogy e héten nem történt megyénkben jelentősebb baleset. A mentők tájékoztatása szerint egyszer ,sem kellett beavatkozniuk jelentős eseménybe. A tűzoltóknál is csendes volt a központi ügyelet. Baleseti szempontból tehát rendkívül nyugodt hét volt. amire rég volt példa. Álltéra várók, figyelem! Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítették ki a gépkocsiigényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a leendő tulajdonosokat): Trabant Limousine 37 350 Trabant Combi 4 779 Trabant Limousine HYC ' 641 Wartburg Limousine 17 370 Wartburg de Luxe 13 472 Wartburg Tourist 1 805 Skoda S-—100 25 972 Moszkvics 23 207 Polski FIAT 1300 7 281 Polski FIAT 1500 2 552 Zaporozsec 4 506 Zsiguli (Budapesten) 9 006 Zsiguli (Debrecenben) 5 341 KEREKASZTALKQNFERENC1A Hétfőn, február 7-én este kerekasztal-koníerenciát rendeznek a Kazinczy-klubban, „Úrrá lesz-e a technika az ember felett?” címmel. ‘ A résztvevők: a budapesti Kos- suth-klub, a debreceni TIT és a miskolci Kazinczy-klub. A TSZ AZ ÖREGEKÉRT Forró községben a helyi Űj Világ Tsz igyekszik a lehető legtöbb segítséget nyújtani az öregek napközi otthonának fenntartásához. így többek között a tsz csárdája önköltségi áron főz kitűnő ebédet a napközi húsz lakója számára, s naponta 5 liter tejet is ajándékoznak az öregek uzsonnáztutására. A SZAKSZÖVETKEZETEK KÉPVISELŐ! Tokaj-Hegyalján igen jelentős a szőlőtermelő szak- szövetkezetek gazdasági szerepe. A szövetkezetek II. országos kongresszusán két küldött képviseli majd a hegyaljai szakszövetkezeteket, s az országos érdekvédelmi testületben, a TOT-bam is helyet kap két tanácstag országunk leghíresebb borvidékéről. VILLANY A FOLYÓPARTON Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság nagy gondot fordít a lakott, településektől távol eső gátőrtelepek korszerűsítésére. A gátak mellett levő, a folyókat őrző vízügyi dolgozók legtöbbje már villanyvilágításhoz is hozzájutott. Az elmúlt évben is nyolc gátőrtelepre vezették be nagy tá- . volságokról a villanyt. DIPLOMÁSOK A miskolci Csoríos Gyula Színpad 20 éves jubileuma és a. kiváló együttes címmel történt, negyedszeri kitüntetése alkalmából mutatta be Raffai Sarolta Diplomások című drámáját. Az együttes azóta több helyen szerepelt u produkcióval, s most, 12-én Miskolcon, á Rónai Sándor Művelődési Központban adja elő ismét a miskolci közönségnek. KÉT PROGRAM EGYSZERRE Ózdon, a Liszt Ferenc Művelődési Központban mozgalmasnak ígérkezik február 8-a. Fél 6 órai kezdettel az -ifjú zenebarátoknak a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad koncertet a táncteremben, fél 7- kor pedig a színházteremben az Állami Déryné Színház mutatja be Shakespeare: Szentivánéji álom című játékát. ELŐKÉSZÍTŐ ÜLÉS A XIII. miskolci filmiesz- livál előkészítő bizottsága február 11-én délelőtt ülést tart a Rónai Sándor Művelődési Központban. A fővárosi előkészületekről György István, a fesztivál igazgatója, a helyi propagandáról Flach Antal, a Művészeti és Propaganda Iroda igazgatója, a feladatokról Tok Miklós, az előkészítő bizottság elnöke ad tájékoztatást. KOMMUNISTA MŰSZAK A 3. számú ÉPFU K1SZ- alap szer veze te kommunista műszakot tartott tegnap, a szabadszombaton. A 20 fiatal a vállalat gazdasági vezetőinek javaslatára szétszerelt három selejtes tehergépkocsit. Munkájuk mintegy tízezer íoiántot ér. ÜTIBESZÄMOLO ÉS IRODALMI ÖSSZEÁLLÍTÁS Két foglalkozást tart februárban a Gárdonyi Géza Művelődési Ház koktél-klubja. Február 13-án Turista- . ként Spanyolhonban címmel hangzik el élménybeszámoló, 20-án pedig a pécsi színjátszók mutatják be Állati történetek című összeállításukat. TVK-PROSPEKTUS Egyre több iskola szervez csoportos látogatásokat a TVK-ba, ahol a diákok a műtrágyagyártás, a festékgyártás technológiai folyamataival ismerkednek. A TVK vezetői — hogy megkönnyítsék a diákok munkáját — hatoldalas prospektust állítottak össze, amely a legfontosabb ismereteket tartalmazza. NEM VOLT ÖTÖS Az 5. játékhéten öttalálatos szelvény nem akadt. 20 darab négytalálatos, egyenként 214 165 forint, 3475 darab háromtalálatos, egyenként 61C forint, 131 988 darab két- találatos 20 forint. Alfaforvosi ügyeiét Ügyeletes állatorvos . Miskolc’ város területén február 5-én (szombaton) 12 órától, február 7-én (hétfőn) reggel ti óráig: dr. Wirtz Ferenc állatorvos, Miskolc I-, Selyemrét 10. sz. Telefon: 34-379. Bejelentés: 0—9 és 13—14 óra között. I Várható időjárás ma estig: nyugaton időnként megnövekvő i'eihőzet, néhány helyen kisebb havazással. Keléten derült idő.' A hajnali cs reggeli órákban egy-két helyen köd. Mérsékelt, napközben megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap mínusz 3— plusz kettő fok között. ÉSZAK MAC.VAKOKSZAG a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod cnegy°t Bizottságának lapja Főszerkesztő: FODOR I A>7LO Szerkesztősei; Miskolc Baicsy /.fc u 15 Központ '<f>- l i'/ S5-360. 30-379 Tukársáe J6-6HP ;**/- dasáq politikai -ovat «6-035. 0(1 rtrovai mvO.p Belpolitikái rovat: lf»- <io0 Kuitúrrovat: 16-067. Spor’rcvat m- o<n ,viurikásleve- lezés oanaszmrvek 16-046 Kiadja a Borsod megyei La okiad? vállárát Miskolc Baicsy-Zs u 13 FsieJó« őadC- WIR TB LAJOS Telefon: th-isj Hirdetésfelvétel • Miskolc Széchenyi o 15—17. Telefon: Terjeszti a Maeyar Posta Előfizethető: 9 helyi Do-stabivataloknáJ ös a kézbesítőknél Az előfizetés dl)a eey hónapra íd forint index: U5655 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető’ SZEMES ISTVÁN &z mirileoici irodája bel- és külföfüi ventüégoi részéro fizetővendégszolgálati szállásokat keres LENINVÄR06 ÉS MEZŐKÖVESD TÉRSÉGÉBEN. A ezobafelajánlásöísat kizárólag írásban fogadjuk el, melyet kérjük címünkre, IBUSZ Utazási Iroda, Miskolc, Széchenyi u. 55. sz. megküldeni. n Takarekszi^etkezeti ■ küldöttgyűlések