Észak-Magyarország, 1972. február (28. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-05 / 30. szám
m í Szemlélet és szemléiéi Kínos beszélgetés X üzletben: — Kérem, két-három helyen is lyukas a szövet, amelyet önöknél vásároltam. A szabónál derült ki.. . Az eladó sajnálkozik: Szánkózók Igazi tél is van Borsodban, legalábbis majdnem igazi. A megye északi részében lehet megtalálni, amikor az ember elhagyja Edelényt. Szendröt, Szalonnát: ezekről az utakról az északi hegyek felé tekintve már felsejlenek a havas oldalak, csúcsok, bár messziről inkább felhőnek, vagy ködnek vélhetnék, mivel körülöttünk nyoma sincs a hónak. Közelebb érve látjuk: hó az mégis, tehát itt tanyázik a tél ezekben a hegyekben. Felvételünk néhány napja készült Bódvaszilason. A gyerekek közvetlenül a falu melletti, meredek hegyoldalról szánkóznak. Lehetne ugyan vastagabb is a hó, de amint a gyerekek elmondták, ez nem az igazi pályájuk, itt. már csak hazafele jövet csúsznak le néhányszor, amikor az „igaziról”, a másik hegyről jönnek. Des sok srác örülne ennek a „ném igazinak” is a megyében! (Foto: Szabados György.) — Sajnos ... Tetszik tudni, ez leszállított áru. A 30 százalék kedvezmény épp ezért' van . . — De így nem használható... — Vásárláskor kellett volna jobban megnézni... — De a vevőnek nincs módja rá, hogy az egész vég anyagot megvizsgálja ... — Sajnos... nem tudunk mit tenni,.. De éppen itt a főnök úr... Főnök úr kérem, hibás árut hoztak vissza. A főnök kezébe veszi, rátekint: — Igen ... Elnézését kérjük a kedves vevőnek ... Kérem, cserélje ki. S az eladó kelletlenül méricskélni kezdi az anyagot, s a vevő kezébe nyomja az immár hibátlan árut... Búcsúztatás a nyugdíj előtt Az idén, július 31-ig nyugdíjba vonuló dolgozóitól búcsúzott tegnap, pénteken délelőtt a Diósgyőri Gépgyár. A hagyományos búcsúztatásra ezúttal 74 gépgyári „.nyugdíjas-jelöltet” hívott meg a vállalat. Az idős dolgozóktól a Diósgyőri Gépgyár gazdasági, pártós szakszervezeti vezetése nevében Koval Pál szociális igazgató búcsúzott el. Koval Pál nemcsak a munkát köszönte meg a nyugdíj előtt állóknak, hanem kérte azokat, akik jó kondícióban vannak és hajlandók normá- zott fizikai területen dolgozni — esztergályosok, kovácsok, lakatosok —. maradjanak a Diósgyőri Gépgyárban, dolgozzanak tovább. Egy év múlva 7 százalékkal emelkedik a nyugdíjuk, tehát aki három évig dolgozik a nyugdíjkorhatár után, 21 százalékkal magasabb nyugdíjban részesül. irodagép bemutató a KlSZÖV-székházban A Budapesti Irodagépteeh- nikai Vállalat (a Borsod me gyei KISZÖV, a MÉSZÖV, valamint a Dél-borsodi Tsz- szövetség részvételével) irodagép-bemutatót tart februárban. Az 1949 óta működő, s 29 vidéki kirendeltség- | gél rendelkező szervezet | 2,5—3 millió forint értékben 50 ügyviteli kisgépet mutat be. A vállalat képviselői elmondották, hogy a bemutató megrendezésével az igények még jobb megismerése a céljuk, más vonatkozásban a termékek ismertetésével az ügyvitel további gépesítését akarják előmozdítani. Megbecsülése jeléül a vállalat megjutalmazta nyugdíjba vonuló dolgozóit, akik 600—1200 forintot kaptak. A 20 éves, vagy régebbi törzs- gárda-tagoknalc ezenkívül karórát ajándékozott a nagyüzem. A búcsúzta toltak nevében Nagy László, a C-gyáregység vezetője köszönte meg a gondoskodást. Brit művészek grafikái A Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Miskolci Képtár ma, február 5-ón, szombaton, déli 12 órakor nyitja meg a Miskolci Képtárban A brit művészek grafikái, 1948—1966 című kiállítást. A február 27-ig, hétfő kivételével naponta 10 órától 18 óráig megtekinthető kiállítást dr. Végvári Lajos, a Képzőművészeti Főiskola tanára nyitja meg. Mp íHjfflr Bacsó Péter a napokban kezdi meg új filmjének forgatását ' egy új lakótelepen. Címe Boróka úr szorongásai. Próbafelvételek folynak Örkény István Macskajátéká- nak filmváltozatához. A forgatást a jövő hónapban kezdik meg. Gábor Pál most készíti elő Utazás Jakabbal című új filmjének forgatását. Befejeződtek Révész György Volt egyszer egy család című filmjének felvételei, megkezdődtek a laboratóriumi utómunkálatok. Felelősségre vonás — ököllel A 32 éves .Mikó Zoltán sa- j pszentpéteri lakos a Borsodi Vízműveknél dolgozott, mint gépkocsivezető. Munkahelyén fegyelmezetlen magatartása miatt nem egyszer panasz merült fel ellene. A közelmúltban egyik ismerősével Ózdra utazott gépkocsival. Amint az esti órákban egy utcában leálltak, észrevették, hogy előttük egy személygépkocsi parkol. Miké szabálytalannak találta ezt,-és sértő szavakkal felelősségre vonta a gépkocsi tulajdonosát, Kovács József .ózdi dolgozót. A vita fenyegetéssé, majd tettlegességgé fajult. Mikó Zoltán többször arcul ütötte a gépkocsija ablakán ki haj ló Kovácsot. Még ezzel sem volt elégedett, mert ki akarta húzni a járműből a 'tulajdonost, de a zárt ajtó miatt ez nem sikerült. Kovács Józsefnek végül is sikerült a helyszínről elhajtania. A bántalmazás következtében Kovács orrcsonttörést szenvedett. Az Ózdi Járásbíróság súlyos testi sértés miatt Mikó Zoltánt 5 hónapi szabadságvesztésre ítélte, melyet börtönben kell letöltenie. Az ítélet nem jogerős. — k — Ügyeletes riporterünk jelenti: Néma rádiók örömmel tapasztaltuk, hogy egyre nagyobb lett a választék a különböző tranzisztoros zsebrádiókból. A kereskedelem az elmúlt évvégén és az év elején megyénkben is több ezer darabot adott el. Sajnos, azóta, ha csak rövid időre is, de elhallgattak a készülékek. Nem kapni hozzájuk metgfelelő telepet. Néhány hete szomorúan panaszolta egyik ismerősöm, hogy nincs ceruzaelem. Nem hittem el, és elindultam, hogy utána nézzek. Két napig jártam a különböző üzleteket, ahol elemet tartanak. — Sajnos, nincs kérem — hangzik a válasz. — Már megint ceruzaelem — így a másik helyem Egy következő üzletben 10 percet vártam, míg rám került a sor, előttem hatan kérték az említett árut, „természetesen” nem volt. Találkoztam olyan üzletekkel is, ahol nagyon ötletesen a kedves vevő idejét és fáradságát megkímélve, az ajtóba Intetni Miskolc városi KÖJÁL újabb felhívása Miskolcon, a Szentpéteri kapui ABC-áruház előtti szeméttároló kukáknál február 1-én elhullt rókát találtak. A bejelentés nyomán a rékahullát az Állategészségügyi Intézetbe szállították. A vizsgálat veszettségre .jellemző elváltozásokat talált a rókán. Az állatot minden valószínűség szerint agyonütötték, de hogy ki tette és hogyan került a hulla az adott helyre, nem tudjuk. A veszett róka megfertőzhette mindazokat, akik vele foglalkoztak. érintkeztek. Ennek felderítésére ^elkérjük azokat, akik a rókát akár élő, akár elhullott állapotában érintették, illetve az esettel kapcsolatban tájékoztatást tudnak adni. haladéktalanul jelentsék a városi KÖJÁL járványügyi csoportjánál, a Bajcsy-Zsi- linszky u. 13., I. emeleti helyiségében. esetleg telefonon, a 35-385 telefonszámra. Az utóbbi héten már harmadik- esetben kell kutatnunk olyan ' személyek után, akik .veszett rókától megfertőződhettek azért, mert az állatot megnyúzták, vagy vele a biztonsági szabályok betartása nélkül érintkeztek, anélkül, hogy az állategészségügyi, vagy -egészségügyi szervnek bejelentést tettek volna. Nem veszik figyelembe, hogy az emberen kitört veszettség mindig halálos kimenetelű, de az idejében adott védőoltás biztonsággal megvédi a fertőzésnek kitett embert a veszettségtől. Felhívjuk ezért a figyelmet, hogy a veszettség különösen a rókáknál igen elszaporodott, ezért a vizsgalat megejtése előtt minden állatot veszettnek kell tekinteni. Megnyúzása, fogdosása, sőt. kézzel érintése is veszélyt jelenthet, ettől tartózkodni kell. Lelőtt, agyonvert, vagy döglött állatról, anélkül, hogy hozzányúlnánk, tegyünk jelentést az állategészségügyi hatóságnak. Miskolc m. városi .Közegészségügyi- Járványügyi Állomás fék a táblát, hogy ceruzael,em nincs. Belenyugodtam tehát, hogy nincs, hát nincs. Azt ugyan nem tudtuk ellenőrizni, a hiány csak megyénkre vonatkozik-e, de egyes hírek szerint $nem jobb a helyzet az ország más területein sem. Mit tehetünk, nem hallgatjuk a zsebrádiót, legalább nem romlik... — Azért, ha valaki mégis szólásra szeretné bírni, a különböző javasolt megoldások mellett látogasson el a miskolci Tungsram mintaboltba ott tegnap délután óta kaphat cei-uzuelemet. Gyarapodik a Miskolci Közlekedési Vállalat járműparkja — kaptuk a tájékoztatást a napokban. Ismét hat új négyajtós csuklós autóbusz érkezett napjainkban a vállalathoz, de a villamosok száma is gyarapszik. Sajnos, a villamosközlekedésről mégis elmarasztalóan kell szólni. A régi, rossz villamosok nap mint nap többször rövidebb- hosszabb ideig vesztegelnek, maguk mögött egész kocsisort feltartva. Tegnap is hasonló, eset miatt a délutáni csúcs- forgalmi időben több mint 20 percet állt a forgalom egy villamos meghibásodása miatt az-Eszperantó térnél. Zsják Pál 37 éves miskolci tetőfedő 1970. december 1-én családi nézeteltérés során elhatározta, hogy kiirtja családját. Egy szódásszif ónnal, illetve egy kalapáccsal agyonverte 8 éves Éva és 12 éves Pál nevű gyermekét, valamint a gyermekek segítségére siető Lánczos Pált. Rajtuk kívül életveszélyesen megsebesítette Irén leányát és feleségét. Ezért a Miskolci Megyei Bíróság halálra ítélte Zsják Pált. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta. Az elítélt kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította. Az ítéletet pénteken végrehajtották. TÖBB POLIURETÁN Bővítik az Észak-inagyar- országi Vegyiművek poliure- 5 tán üzemének kapacitását. c1 Az új üzemcsarnok építésé- \ nek földmunkáit már meg- ^ kezdték. . VERSENYTÁNCOSOK KLUBJA A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ felvételi hirdet a versenyláncosok klubjába. Jelentkezni lehet február 7-én, hétfőn 17 órakor az SZMT-szék- ház földszinti balett- termében. BÁNYÁSZAKADÉMIA A perecesi bányász művelődési ház bányászakadémiájának következő előadását Lyukóbányán rendezik meg. A téma: a korszerű termeléssel járó ösztönző bérezési formák. Az előadás időpontja: február 8-án, délután öt óra. A LOTTÓ E HETI NYERŐSZÁMAI: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a fővárosi művelődési házban megtartott 5. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 15, 18, 31, 32, 86. JUTALMAZÁSOK A BVK KISZ-bizottsága aktívatalálkozót rendez ma, szombaton délután a Radnóti Miklós Művelődési Házban. Jutalmakat adnak át az elmúlt évben jó munkát vég-' zett fiatal aktíváknak. SZOMBATI BÁLOK A Pedagógus-szakszervezet Borsod megyei és Miskolc városi Bizottsága ma. szombaton este 8 órai kezdettel rendezi meg a pedagó- crusbált az Avas-szálló összes termeiben. Szombaton még egy bál lesz Miskolcon; 21 órától kezdődik a műszaki bál a Hámor étteremben. HALÁLOS ÍTÉLET A Ívovi területi bíróság bűnügyi kollégiuma golyó általi halálra ítélte Sz. Juliánt, a tavaly szeptemberben elkövetett fegyveres rablótámadás szervezőjét. TAVASSZAL MÁR VIRÍT Ezer darab gömfyaká- cot és ezer rózsaiövet ültettek a mezőkeresztesi Dózsa György és összekötő utcát szegélyező parksávokba. A rózsák a tavasszal már virítanak. ELŐADÁS A SÖVÉNYGYÜMÖLCSÖSÖKRŐL A mezőgazdasági könyvhónap rendezvényeként a sövénygyümölcsösök népgazdasági jelentőségéről tart előadást Mihályffy József, a Kertészeti Kutatóintézet munkatársa február 6-án 10 órakor a Bartók Béla Művelődési Központ Vasas Klubjában. állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos Miskolc város területén február 5-én, (szombaton) 12 órától február 7- én, (hétfőn) reggel 6 óráig: dr Wirtz Ferenc állatorvos. Miskolc. X, Selyemrét u. 10. sz. Telefon: 34-379. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. KOSZORÚZÁS Tegnap, február 4-cn a miskolci Mindszenti temetőben — halálának első évfordulóján — megkoszorúzták Németh Imrének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa volt tagjának sírját. KÖNYVTÁRAVATÁS TELKIBÁNYÁN A Telkibányai községi Tanács és a járási József Attila Könyvtár ma, szombaton este tartja a községi könyvtár avatását. Az est vendége Gulyás Mihály író, akit Nagy Zoltán, a megyei párt- bizottság osztályvezető-helyettese mutat be. VEZETÖSÉGVÁLASZTÁS Sajószentpéteren, a bányatelepi Petőfi Sándor Művelődési Központban is újjáválasztják az intézmény társadalmi vezetőségét. Február 16-án délután 5 órakor ünnepi műsorral és több kiállítás megnyitásával egybekötve ünnepi közgyűlésen kerül sor az új vezetőség megválasztására. NÉPMŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A Borsod megyei Népművelési Tájékoztató most megjelent, februári számában a szokásos tapasztalatcsereszerű közleményeken, programokon kívül nagyobb szabású tanulmányt olvashatunk a borsodi nagyközségek közművelődési helyzetéről, továbbá egy érdekes cikket a honismereti filmezésről. TAPOLCAI SZOLGÁLTATÁSOK Bővült a Borsod Tourist tapolcai kirendeltségének szolgáltatási tevékenysége. Turista szálláshelyeket biztosítanak, valutabeváltást intéznek, menetjegyet — repülőjegyet is — kiszolgálnak, s társas kirándulásokat szerveznek a Tapolcára érkező turistáknak. HÁZI STATISZTIKA A miskolci Gólya Áruház kollektívája házi statisztikát készít a bolt forgalmáról. A kis statisztikából tudjuk, hogy tavaly 213 ezer vásárlója volt a Gólya Áruháznak, 55 100-zal több, • mint 1970-ben. [d$rárás Várható időjárás ma estig: nyugaton időnként megnövekvő felhőzet, cgy-két helyen kisebb havazással, ónos szitálással. Keleten derült idő. Főként a hajnali és reggeli órákban helyenként köd- kepződés zúzmarával. Mérsékelt, tübbí’elé élénk, néhány helyen átmenetileg erős délkeleti, déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz Z—plusz 3 fok között. FSZAK - M AGY ARORSZAG a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő? FODOIt LÁSZLÓ Szerkesztősbe: Miskolc. Bajcsy-Z« u. 18. Központi «0-13?.. 16-872. 85-380. 38-579 Titkárság: 16-886 Gazdaságpolitikai -ovat: 16-035. °«in.rovat i6-o.a Belpolitikai rovat: 16-450 Kuitúrrovat: 16-067. Sportrovat: ik-<>4P Munkáslevelezés oanaszügyek: 16-046. Kiadja a Borsod megye) LamaadC vállalat Miskolc Bajcsy-Zs. u. 15. kejelrt«! dado* WIRTB LAJOS Telefon: 3&-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi u 15—17. Telefon: 16-2U Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: o nelyj postahivataloknál és a kézbesítőknél ! A2 előfizetés díja egy hónapra zc forint index - »5655 Készült 8 Borsodi Nyomdáb*»’- F el el ős vezeti): l SZEMES ISTVÁN Az miskolci irodája bel- és külföldi vendégei részére fizetővendégszoSgálati szállásokat keres LENINVÁROS ÉS MEZŐKÖVESD TÉRSÉGÉBEN. A szobafelajánlásokat kizárólag írásban fogadjuk el, melyet kérjük címünkre, IBUSZ Utazási Iroda, Miskolc, Széchenyi u. 56. sz. megküldeni.