Észak-Magyarország, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-13 / 10. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1972. jan. 13., csütörtök BACSÓ . PÉTER napjaink életét boncolgatja. A Nyár a hegyen, a Fejlövés, vagy legutóbb a Kitörés, mindmind napjaink társadalmi eJetének egy-egy vetületét vette bonckés alá, hogy a iilmművészet sajátos eszközeivel válaszolni próbáljon az elet támasztotta kérdésekre. A legutolsóként említett Kitörés című filmjében már a munkásosztály gondjait, azzal kapcsolatban a demokrácia mai értelmezését, az üzemi élet néhány ellentmondását elemezte. Uj filmje, a Jelenidő kifejezetten' ipari munkások Körében játszódik, nagyrészt mari munkások is játsszák, tevéssé ismert színészek sta- usztálásával és egy adott üzem kisebb kollektívájának életén belül keres választ , azokra a kérdésekre, milyen ‘ •; a' demokrácia értelmezése a mai üzemi életben, a szocializmus építésén belül miiyen . ellentmondások adódhatnak a társadalmi és üzemi viszonylatokban, és a szilárdan az igazsága mellett • kitartó munkásember hogyan el ezeknek nem könnyen át- : - hinthető szövevényében, ‘nőj. is ‘van a helye a munkás- . ;nbérnék. A JELENIDŐ központi hőse Mózes Imre lakatos. EQ- • enlmondásosnak látszik-e ^ a meghatározás, de valamiféle ..szocialista szent”. Vagy éppen mártír. Mózes Imre 48 éves, kiváló szakmunkás. Minőségi ellenőr munkakörben dolgozott, mielőtt megismer- iuk. Az igazgató megsértette emberi és szakmai becsületében, s mert az üzemen beiül hiába keresett orvoslást sérelmére, bírósághoz fordul maszával. Pereskedés közűn az igazgató egyezséget ajánlott neki, TMK-csoport- vezetőnek nevezte ki. Mózes hitt neki. Bár eleinte idegenkedve fogadták, egy huszá- - ros tettel, egy forgácsológép iiántolásával bebizonyította szakértelmét, s ahogy az idő telt, csoportjának tagjai megbecsülték, szerették, többször elnyerték a szocialista brigád címet. Később a 'rossz munkaszervezés miatt akadozott az anyagellátás, ■ vökként a munka és a ke- : »set a csoport tagjai fusi- ■• ősből éltek, s ezért Mózest ! ■ tíék felelőssé. • Amikor ‘pedig valakinek kellett egy po- --i'eió. visszaminősítették szakmunkásnak. ' A továbbiakban azt kíséri nyomon a 'film, miként pró- ) ,ji Mózes teljesen magára agyatva. harcolni, az igazért, miként állnak nagyon- ■yön lassan mellé munka- , irtai, s fordulnak szembe vállalatvezetéssel, hogy ki kényszerítsék az igaztala- nul megbántott ember teljes rehabilitációját. Kár, hogy mindez már későn történik. A Jelenidő, ha az előbbi történetet végigtekintjük, valóságos, vafjy legalábbis elképzelhető történetet jelenít meg. Mégis, a film megtekintése után olykor hitetlenkedünk. Lehetséges-e a film történése idejében, 1971- ben, ennyi visszaélés egy iparűzésiben? Lehetséges-e. hogy a termelés, a nyereség érdekében a filmben emlegetett • szabálytalanságokhoz folyamodjanak? Lehetséges-e középirányító poszton álló szakemberrel így bánni, mint Egyik izgalmas jelenet: a leváltott csoportvezető munkát kér az utódjától A pályaválasztásról konkrétem Mózessel bánnak ebben a gyárban? Lehet-e ennyire • érzéketlen egy párttitkár, vagy szakszervezeti vezető, mint a filmben? És sorjáznak a kérdések sokáig. Felmerül az a gondolat is, nem túlzottan taniörlénei-e a Jelenidő. Hiszen mindaz, ami Mózessel megesik, még a legrosszabb körülmények között is' sok lenne akár hat embernek. Itt meg minden sérelem őrá aggatódik. Túlzottan puritán és mintaszerű ember. Családi élete, körülményei éles kontrasztot jelentenek az üzemi élettel szemben. Az üzemben minden vezető egysíkúján fekete, az igazgató kigyósimasá- gú, a munkatársak, al lakatosok szinte semmiféle köz iránti érdeklődést nem mutató emberek. Valamiféle nagyon magányos ember ez a Mózes, s talán azért is már-már hihetetlen. De ha Mózes Imre története csak részben is igaz, már érdemes volt a filmet megcsinálni. De érdemes lett volna a gondolatiságon kívül a művészi megfogalmazásra, vagy inkább átfogalmazásra is több gondot fordítani. Bacsó PéA pályaválasztás minden fiatal életében döntő fontosságú esemény. Nem érdektelen tehát, hogyan döntenek a mai tizenévesek ebben a lényeges kérdésben, s milyen segítséget kapnak u felnőtt társadalomtól életük, sorsuk további formálásához. Most, hogy ismét elérkezett a pályaválasztás ideje, célszerűnej: látszik minél szélesebb körben ismertetni a lehetőségeket. tér tehetségéből sokkal többre futja, mint tantörténetekre. Filmje, gondolati tisztaságával nem lehel vitáznunk. De a túlzottan leegyszerűsített, valami rosszul értelmezett közérthetőségből falcadó előadásmód nem vált hasznára filmjének, nem teszi a hétköznapi. témát túlzottan vonzó művészeti élménnyé. Nem javít ezen sokat néhány nehezen magyarázható apró momentum, epizód, egyéb, valamilyen jelzést, szolgáló mozzanat, RÉGÓTA ' „HIÁNYCIKK” a munkáséletet megközelítő film. A Jelenidő ezt a hiányt pótolja. S ha vele szemben az elvárások talán szigorúbbak, az elemzés keményebb, ennek oka éppen a film. értékeinek megbecsülése, s\ annak bizonyítása, hogy erről a filmről lehet és érdemes vitázni. Alakításokról nehéz szólnunk. A főszereplő Simon Ágoston nem színész, az általa formált Mózes Imré hiteles. élő ember. Néhány kisebb epizódszerep figyelmet érdemel. Csakúgy, mint Zsombolyai János fényképezése. Benedek Miklós LÉlfift BBSS Louis de Funes most ki- vételesen hem csendőrtiszthelyettesi uniformisban vi- dámkodik, hanem részben egyszerű utcai, polgári öltözetben, részben meg sportmelegítőben. Most ugyanis egy világjáró tánccsoport menedzseré. koreográfusa, gazdája, aki tizenkét lányt idomít a szó legszorosabb értelmében, s minden figyelme arra összpontosul, nehogy jól képzett és nagyon csinos lánykái szerelemre gyulladjanak és az együttest veszélyeztessék. Persze, tizenkét szerelemre vágyó és a férfiszemeket ugyancsak vc.vizó lányt nehéz pórázon tartani, mégha a jóképű unokaöcs (Olivier de Funes játssza) segíteni is próbál neki. Sok szép táncprodukció, kellemes zene, szép tájak, szimpla mese és mindenekfelett eluralkodó módon Louis de Funes túlontúl ismert manírjai, grimaszai a film jellemzői. ibm) reoyész és gépész szakon 0 Ezúttal Bodnár Jánostól, a leninvárosi Kun Béla Gimnázium és Szakközépiskola igazgatójától kértünk tájékoztatást a tanulásban tehetséges gyermekek számára. — A ^közelmúltban negyven általános iskolához küldtük el a < pályaválasztási tanácsadásul szolgáló tájékoz- 'tatót.— mondotta az igazgató. — Ebben részletesen leírtuk, milyen továbbtanulási lehetőségek vannak a 14 évesek számára Leninváros- ban. Iskolánkban, a gimnáziumi oktatáson kívül általános vegyész és gépész szakon folyik szakemberképzés. Tapasztalataink szerint a gimnáziumba általában azok a tanulók jelentkeznek — s erre ezúttal is szeretném felhívni a figyelmet —, akik még nem választottak szakmát, képességük meghaladja az átlagos szintet és kedvet éheznek-rá-, hogy/kékőbb, az érettségi után egyetemen, főiskolán folytassák tanulmányaikat. Tájékoztatásul még csak annyit, hogy a gimnáziumban újabban második idegen nyelvként az angolt, ezenkívül műszaki rajzot is tanítunk. Elmélet és gyakorlat — A legtöbb jelentkezés a szakközépiskolára, elsősorban a vegyész szakra érkezik. Sajnos, különböző okok ! Ízlelek, magánosok, figyelem! Jó minőségű száraz kavicsot és kiégett meddősalakot saját gépkocsival és vagomos tételben, megrendelés alapján azonnal szállítunk. SÓDER' 30 Ft/köbm. plusz fuvar- és rakodási költség. SALAK 15 Ft/köbm. plusz fuvar- és rakodási költség. Alkotmány Mg. Tsz, Edelény Puszit a Pici csőrére miatt csupán egy osztályt tudunk indítani a jövő tanévben is. Magas színvonalú, s igen eredményes elméleti és gyakorlati a képzés a vegyész szakon. Az első és a második évben az iskola jól felszerelt laboratóriumában tanulnak a hallgatók, harmadikban és negyedikben pedig a TVK különböző üzemeiben szerzik meg a szükségek gyakorlati ismereteket. Igen i nagy előnye ennek a szaknak, hogy a végzős • hallgatók a vegyipar bármely területén el tudnak helyezkedni. •— Ugyanez a helyzet a gépész szakon is. ahol a szak- elméleti oktatást gépészmérnökök és technikusak vezetik, a gyakorlati foglalkozásokat. pedig a Tiszai Erőmű Vállalat üzemeiben és a TVK gépgyárában tartják részükre. Sikeres érettségi után- ezek a fiatalok egyaránt alkalmasak turbina- és kazángépész munka- poszt ra. — Nagy jövő vár a leninvárosi szakközépiskolában tanuló fiatalokra, hiszen közismert, hogy a város térségében megvalósuló olefinprogram szinte korlátlan elhelyezkedési lehetőséget, igen nagy perspektívát 'biztosít a fiatal szakemberek számára. Az olajfinomító vezetői már megkerestek bennünket és felajánlották, hogy hajlandók ösztöndíjat biztosítani leendő dolgozóik számára. Szakkörök, elök észt lök bár nagy *— Középiskolánkat, még nem rendelkezik múlttá!, a legjobb ' intézmények között emlegetik megyénkben. A nálunk érettségizel!, egyetemre jelentkező diákoknak mintegy hetven százaléka kiválóan megállta helyét, a felvételi vizsgákon. Természetesen ebben, a színvonalas oktató-nevelő munkán kívül nagy szerepe van a szakkörökben folyó igen eredményes munkának, továbbá-a már hagyományossá vált egyetemi előkészítőknek. Ezeken a tanfolyamokon évről évre elsősorban a fizikai- dolgozók tehetséges gyermekei gyarapítják tudásukat. — Persze; azért gond is akad. Nagy problémánk, hogy nincs megielelő diákotthonunk. A jelenlegi szük- ségmegoldás, mindössze 140 tanulót tudunk benne elhelyezni. Pedig kétszer ennyi férőhelyre volna szükség. Természetesen bízunk benne, hogy legkésőbb 1974-ben elkészül az új 200 személyes kollégium — mondotta befejezésül Bodnár János igazgató. Lovas Lajos Növekvő feladatok, növekvő felelősség A Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága legutóbbi január ll-i — ülésén megtárgyalta a megye és Mis- kolc általános és középiskoláinak vezetési helyzetét. A rendkívül érdekes, sok gondolatot kiváltó téma különösen aktuális: hiszen a pedagógus bérrendezés és az új tanács- törvény életbe lépése után került rá sor. Akkor, amikor az iskolák közvetlenül a községekhez kerültek, s egyre növekednek az iskolák igazgatóinak feladatai, ebből adódóan felelősségük is. - .' ' Jó igazgató az, aki jól vezeti a rábízott iskolát. Tehát az a vezető, aki nemcsak az oktató-nevelő munkát képes irányítani,, hanem ezzel kapcsolatosan össze tudja fogni, meg tudja szervezni a rábízott tanári kollektívát, s aki még a község ' vagy a város gondjainak megoldásából js képes kivenni részét. De az igazgatói feladatok között mégis csak az iskolai feladatokat kell említenünk elsősorban. Fordítva nem igaz ez a tétel: nem jó vezető az, aki csak a községgel, vagy a várossal való kapcsolatokat ápolja. örvendetes, hogy általános és középiskolai igazgatóink zöme megállja helyét1. Nérti csak képes az egyre növekvő feladatok megoldására, hanem kielégítő módon meg is oldja a feladatokat. Az utóbbi években jelentős lépést tettünk ugyanis előre a megyében az igazgatói „garnitúra” kialakításában. Politikailag, szakmailag jól képzett pedagógusok kerültek e posztokra, vezetésre rátermettek. Az elkövetkező időszakban azonban újabb feladatokkal nő hatáskörük. Hiszen több igazgató, több iskola megkapja' az önálló gazdálkodás, a bérgazdálkodás és a munkáltatói jog gyakorlásának lehetőségét. Erre pedig nem készítették föl pedagógusainkat, s nem készítik fel ma sem az egyetemek, a főiskolák. Menet közben kell elsajátítaniuk e jogok gyakorlásához szükséges ismereteket, s ez a mai, meglehetősen túlterhelt körülmények: között nem megy segítség nélkül. Hiszen munkájukban továbbra is az oktató-nevelő tevékenységet kell elsősorban szem előtt tartaniuk, nem pedig az adminisztrációt. Iskoláink vezetőinek többsége képes lesz e feladatot is ellátni, ha megkapja hozzá a segítséget, az útmutatást. A végrehajtó bizottság határozatot hozott erre, mint ahogy határozatot hozott arra is, hogy a községek vezetői keressék meg a segítés módját, hiszen anélkül nem kis nehézségekkel találkoznak szembe iskoláink vezetői. Nemcsak az u.i jogkörök gyakorlása jelenti azonban iskoláink igazgatói számára azt, hogy növekednek feladataik, növekszik felelősségük. Oktatásunk egészének növekednek követelményei. emelni kell az oktató-nevelő munka színvona-' lát, általánossá kell tenni az általános iskolát, meg kell teremteni a korszerű oktatás korszerű feltételeit. Ugyanakkor például megyei szinten gondot jelent, hogy a pedagógusnők közül viszonylag kevés a vezető. A z iskola vezetése, irányítása összetett, bonyolult feladat. Összességében, megyénkben jó a helyzet. Ezt örömmel, nyugtázhatjuk a végrehajtó bizottság ülése után, hiszen ez azt is jelenti, hogy a meglevő nehézségek ellenére is jó kezekben van ifjúságunk nevelésének, oktatásának ügye. * Cs. A. 4 Lehetőségek és igények Leainvárosban | Fűm jegyzet | Jelenidő