Észak-Magyarország, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-21 / 17. szám

I í Fiatalok a ki&vYtárban Kpül u dél-borsodi vízrendszer F orirásioglalás tavasszal Borsod megyében mintegy 140 millió forintos költséggel, valamint a lakosság anyagi hozzájárulásával már a má­sodik nagy ivóvízrendszert építik. A Bükk-hegységben fairadó kácsi és sályi karszt- források foglalásával kilenc dél-borsodi községben csak­nem 50 ezer ember vezetékes ivóvízellátását biztosítják. Az új regionális vízmű építése jó ütemben folyik. A kácsi forrást íves vas­beton héjszerkezettcl fedték le, kialakították tárolómedencéjét és a ge­rincvezeték építői már Mezőnyárádot is elhagy­ták. A munka most új szaka­szához érkezett. Tibolddaró- con a vízműtársulat segítsé­gével megkezdték az elosz­tóhálózat kiépítését, amely­ből eddig 800 méter készült el. Tavasszal fognak hozzá a sályi forrás foglalásához és onnan Bükkábrányig a csat­lakozó gerincvezeték lefekte­téséhez. A dél-borsodi regionális vízmű építése során több — utcáiba mintegy 500 köz­kifolyót létesítenek. Az új vízmű 1973-ban készül el. Hét éve munkálkodik már az edelényi járási könyvtár ifjúsági könyvba'rátköre, mely a KISZ-korosztályú fiatalokból gyűjti tagjait, közülük pótolja a felnőttkor­ba lépőket is. A könyvbarát- kör célja, hogy a fiatalok esztétikai, világnézeti neve­lését elősegítse, fejlessze* a szocialista tudatot, a szocia­lista hazal'iság érzéséi. Mind­ezekhez természetesen nagy .segítséget nyújtanak a könyvek, a könyvekkel, az irodalmi élettel kapcsolatos események, szellemi vetélke­dők. író—olvasó találkozók stb. A . könyvbarátkör idei programja is sok érdekessé­get ígér. Januárban a ter­mészet jobb megismeréséi elősegítő filmek vetítése, ké­sőbb egészségügyi előadás szerepel műsoron. Február, ban a ..Kell a jó könyv” ol­vasómozgalom alkalmából rendeznek vetélkedőt Fagye- jev, Jevtusenko, Solohov mű­veiből. élménybeszámoló hangzik el a KISZ VIII. kongresszusáról és . farsangi klubestet is rendeznek, sok humorral, mókával. Tavasz- szal, ..Beszéljünk a szerelem­ről” címmel rendeznek mű­sort klasszikus írók művei­nek fel használása vált 1843-ra ..Forr a világ” ,címü műsor­ral emlékeznek. A későbbi programban vi­dám illemtan, író—olvasó la. lálkozó, számos filmvetítés és mindvégig sok társasjáték, zenehallgatás, szabadfoglal­kozás szerepel. A könyvtár a még fiatalabb korosztály részére is elkészí­tette a gyermekfoglalkozásbk idei programját. A gyerme­keket számos mesedélután, diafilmvetítés, sok közös já­ték várja és rendeznek szá­mukra őrsi találkozót, az ol­vasási napló kérdéseiből iro­dalmi vetélkedőt is. mint 36 kilométer hosz- | szú gerincvezetéket, 137 kilométernyi elosztóháló- j zatpt helyeznek a földbe j és az érdekéit községek — így Súly, Kács, Bükkábrány, i Tibolddaróc, Mezőny árúd, Me- zőüövesd. Mezőkeresztes, Me- zőnagymihály és Szentislván I Régi hagyomány — különö­sen falun, hogy a hideg idő­járás beköszöntővel megkez­dődnek a disznótorok. A házi disznóölés amellett, hogy a családok évi zsír-, hús- és kolbászsziikségleténck java részét fedezi, ünnepi ese­ménynek is számít. Képünk Nyáregyházán, üzv. Surmann Mihályné portáján készült a b Ügyeletes riporterünk ‘jelenti: Fagyban - tagyi Országos közműtérkép készül Térkép készül az ország helységeinek közműhálóza­táról. Ez lesz az első ilyen „tükör” a föld alatti létesít­ményekről. Hiánya egyre több kellemetlenséget és kárt okoz a lakosságnak s a kü­lönböző szerveknek, beruhá. zóknak. Gyakran elvágják a csöveket, a vezetékeket a földmunkák során. A föld alatti, „káoszhoz” az vezetett, hogy évtizedek óta koordiná­( Levelezőnktől.) Az örömszerzésre, az ön­zetlen segítségnyújtásra szá­mos lehetőség van. A sok líözül egy ilyennel él most KISZ-szervezetünk is. Tagi jaink, akik lelkesen dolgoz­nak a kommunista vasárna­pokon, a munlzával szerzett pénzből a megyaszói gyer­mekotthonban élőknek ] igyekszünk csekély örömet, \ meglepetést szerezni. Kará­csonyi ajándékként így tud­tunk több mint ezer forintért ajándékot vásárolni a gyere­keknek. Ez évben megtartottuk már az első kommunista va­sárnapot, és szervezzük a másodikat is. Szívesen dolgo­zunk. hogy mosolyt fakasz- szunlc kis patronáltjaink ar- j cára, A gyerekeknek — akik_ röl szüleik megfeledkeztek — szeretnénk pótolni az idősebb testvért, a barátot, megnyer­ni bizalmukat, szeretetüket, ami — remélhetjük — mi­előbb sikerül is majd. A megyénkben levő KISZ- szervezelekét pedig arra sze­retnénk kérni; keressenek patronálásra érdemes csopor­tos nélkül végezte a külön­böző felszín alatti építkezé­seket a posta, a vízmű, a vil- lanytelep, a gázmű stb. Az időközben bekövetkezett sze­mélyi cserék következtében még egyes vállalatokon be­lül sem tudják pontosan hol, milyen formában és mély­ségben helyezték el a közmű­veket. Ez a javításoknál, újak elhelyezésénél hátráltatja és drágítja a munkákat. lot. Csekélységgel, egy kis törődéssel is lehet örömet szerezni. Nagyon jó érzést nyújt ez patronálónak és patronáltnak egyaránt. Leleszy Margit szervező titkár Bodroglceresztúri Kerámia Ksz. A nyári meleg napokra emlékszünk, amikor Mis­kolc egyik legforgalmasabb cukrászdája, a Napsugár előtt elhaladva szinte der­mesztő látvány tárul elénk. Hogy mi? Fagylaltot nyalo­gató fiatalok lépnek ki a cukrászda ajtaján. Megkérdeztünk közülük néhányat — hogy mer ilyen fagyban fagylaltot enni? — Nem merészség kérdé­se. csak jó torok kell hozzá — hangzik a válasz. — A fagylalt egész évben jó — szól egy másik, megóvja az embert a torokfájástól. Komolyra terelve a szót, kíváncsian érdeklődünk az üzlet vezetőjétől, mennyisé­gileg mi a különbség a nyá­ri és téli fagylaltfogyasztás között. — Nagyon érdekesen ala­kul. Mig egy átlagos nyári napon 4—5 mázsa fagylalt fogy, addig télen átlagban 1 mázsa körül. Befolyásol - ja a fogyasztást természete­sen a hőmérő híganyszála is. Ahogy a1 higany egy kicsit emelkedik, a fagyi fogyasztás azonnal ugrásszerűen nő. Igaz, Miskolcon ez az egyedüli cukrászda, ahol egész évben kapunk fagy­laltot, ezért aki nem félti a torkát, óm tessék, próbálja meg a téli fagylaltozást! * Csendesélv a bükki .turis­taházak. A hó még mindig várat magára. A Bükk leg­magasabb pontjain, Jávor- kúton, Nagymezőn, Bánkú­ién van ugyan néhány cen­timéteres hóréteg, de ez még sportolásra nem alkalmas. A turistaházak tehát még csen­desek, hiszen a téli sportok kedvelői várják az igazi ha­vas telet. Az erdőgazdaság dolgozóinak viszont kedvez a derűs, napos idő. Megkét­szerezett erővel folyik a munka a hegység különböző pontjain. af: Sok a vészeit róka az egész ország területén. Az elmúlt héten már hírt ad­tunk, hogy Somogy, Zala és Szabolcs-Szatmár megyében veszett rókákat találtak. Azóta átterjedt a veszély megyénkre is. A tapasztala­tok szerint különösen a me­gye északi részein fordulnak elő beteg állatok. A beteg­ség emberre életveszélyes és gyógyíthatatlan, ezért felhív­juk a lakosság figyelmét, aki szelídnek tűnő beteg rókát, vagy vadmacskát lát, azon­nal jelentse a körzeti állat­orvosnak! * Tegnap délután riasztották az ózdi tűzoltókat az Észak- magyarországi Állami Épí­tőipari Vállalat Ózd, Dózsa György úti telepére. A tűz keletkezési oka: a felvonu­lási épületben levő olajkály­ha erős hősugárzása fel­gyújtotta a közelben levő padokat, s a tűz átterjedt I az egész épületre, amely le­égett. A tűzoltóság vélemé­nye szerint a tüzet későn jelezték, ezért beavatkozá- 1 suk már nem segített. A kár i tetemes. Kép szöveg nélkül Példamutató KISZ-szervezet Vadászat pisla nélkül A közelmúltban vadászok és főleg hajtők sokasága gyü­lekezett Edelény környékén, a fiukéi vadásztársaság terüle- j tén. Az emberek nagyobb része ■ most puska nélkül volt.1 hiszen a vadászoknak sem a fegyvert kellett használni j ezen a hajtáson, hanem — a hálót. A linkéi vadásztársaság ugyanis élő nyulakat fogott be. j Az arra alkalmas területen körülbelül másfél kilométer i hosszúságban feszítették ki a hálót és megkezdődött a haj-; tás. A nyulak közül nagyon sok „meglógott” ugyan, de így \ is körülbelül ötvenet sikerült a hálóval megakasztani,! majd ládákba rakni. A befogott, élő nyulakat Franciaor­szágba szállították. MIZSEK PÁL KIÁLLÍTÁSA A Miskolci Galériában ja­nuár 23-án, vasárnap délben nyitja meg dr. Lukács Fe­renc, Vác város tanácselnöke Mizser Pál festőművész kiál­lítását. , A kiállítás megnyitá­sa után Somogyi József, a Magyar Képzőművészek Szö_ vétségének elnöke mond mű­vészeti bevezetőt. NÉGY ÉS FÉL MILLIÓ HEKTOLITER — HORDÓBAN A Sátoraljaújhelyi Faipari Szövetkezettől ebben az év­ben igen sokat várnak a ha­gyományos termékeiből, a hordókból is. Az igényelt, s elkészülő 3—500 literes hor­dók ossz űrtartalma négy és fél millió hektolitert tesz majd ki. ÓRIÁS ÁFOR-TELEP Megkezdte működését Észak-Magyarország legna­gyobb ÁFOR-telepe Füzes­abonyban. A 70 millió forin­tos költséggel kialakított el­osztótelepen több millió li­ter benzint és gázolajat tárol, hatnak. Berendezései a leg­korszerűbbek közé tartoznak. BANK- ÉS EMBERRABLÁS Egy tólciói bank 20 millió yent fizetett csütörtökön an­nak az ismeretlen csuklyás férfinek, aki behatolt a bank­ba s tőrrel egy női mosdó­ba kényszerített két tisztvi­selőnőt és fogva tartotta őket. A rablót végül mintegy 100 rendőr segítségével elfogták. KORMÁNY- I KÜLDÖTTSÉGGEL, AFRIKÁBAN Ma, január 21-én, este há­romnegyed 8-kor Tarján Ist­ván, a Déli Hírlap főszérkesz- tőhelyettese tart előadást a TIT Kazinczy Ferenc klubjá­ban. Előadásában Losonczi Pál elvtárs kíséretében tett afrikai útjának élményeit eleveníti fel. CSEMPÉSZHARC A LEVEGŐBEN Ivét sportrepülőgép valósá­gos légicsatát vívott egymás­sal szerdán a brazil—pa­raguayi határ térségében. Az egyik gépből géppisztoly tüzet nyitottak a másik repülőre. Feltételezik, hogy a pilóták rivális csempészek voltak. ÜLÉST TART A KÖNYVBARÁT BIZOTTSÁG A Hazafias Népfront Bor­sod megyei elnöksége mel­lett működő könyvbarál bi­zottság szombaton, január 22-én tartja ülését. Az ülésen az olvasó népért mozgalom időszerű feladatairól és a Kell a jó könyv olvasópá­lyázat első negyedévi tapasz­talatairól hangzik el tájé­koztatás. SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA Üj színfoltot jelent Sáros­patak életében a szakmun­kástanuló ifjak képzése. Év­ről évre nő a számuk, és ma már mintegy 550-en igyekez­nek elsajátítani a különféle ipari szakmákat a nagy múltú diákvárosban. Éppen ezért szükségessé vált egv korszerű szakmunkásképző iskola építése, amely még a negyedik ötéves tervidőszak­ban elkészül. A városi tanács a Rákóczi-vár szomszédsá­gában közművesített telket biztosít hozzá. VÖRÖSKERESZT TITKÁRI ÉRTEKEZLET Ma, január 21-én Miskol­con. a Magyar Vöröskereszt megyei székhazában a Vörös- kereszt járási és városi tit­kárai értekezletet tartanak., Az értekezlet napirendjén a szervezet elmúlt évi mun­kája. valamint az 1972. évi munkatérré szerepel. TAKARMÁNYKEVERŐ ÜZEMEK A mezőgazdasági nagyíize- i mek szükségleteinek kielégí- j lésére ez évben napi 48 ton­na kapacitású kis takarmány- j keverő üzemet —. míg ke- I sőbbi befejezési határidővel 120 tonnás új takarmányke- j verő üzemet építenek Mts- I kolcon. ÜLÉST TART A LENINVÁROSI TANÁCS V. B. Ülést tart ma, január 21,-cn a Leninvárosi Tanács Végre­hajtó Bizottsága. Az MHSZ és ja vb együttműködéséről, j az 1971. évi költségvetési revíziók végrehajtásáról és a városi általános iskolák ká- derhclyzctéröl tárgyalnak. ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Krasznai Gáborné, a mis­kolci városi úttörőtitkár él­ménybeszámolót tartott h KISZ VIII. kongresszusáról szerdán este a miskolci 114. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet diákotthonában. Száz­húsz tanuló hallgatta meg az érdekes előadást. BODROG-PARTI BARKÁK Az átmeneti hideg után, bi­zonyára a korábbi és az újra beköszöntött enyhe időjárás hatására a. Bodrog mentén kibontották selymes barkái­kat a fűzvesszők. Gyerme­kek, felnőttek egyaránt öröm­mel kötik csomókba1 és vi­szik haza friss szobadísznek a januárban különösen ked­ves barkás vesszőket. VÉRADÓNAK A CENTRUMBAN Eredményes véradónapot tartottak tegnap, csütörtökön a miskolci Centrum Áruház­ban. Az áruház 80 dolgozója jelentkezett az önkéntes, té_ rRésmentes véradásra, akik­től több mint 20 liter vert vettek a véradóállomás dol­gozói. eszak-magyakouszag a Magyar Szocialista Munkáspárt ßorsod menyei Bizottságának iaola P'0 szerkesztő: ' rOÜOH UASZLO Szerkesztőséé: Miskolc. Balcsv-Ze u. 15 Központ *6-132 16-672. 85-380. 3H-07ÍJ VitkarsäG! 16-886 Gaz-- dasaepolitikai ’ovar 16-035. °ártrovai i6-'i h Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovot: 16-067. Sport.rovat: Munkásleve­lezés oanaszüeyek1 16-046 Kisdia a Borsca uicevei LapKiaac Vállalat Miskolc BaicsvZs u. 15. FeleJA« TiadO- VV1RTH LAJOS 1 eietun : s*>- i3j Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. lő—17. Telefon • 10-2W Teneszt.i a Maeyar Posta Előfizethető ■a nelvi postahivataloknál Ps h kézbesítőknél az -"lőfizetét mii, *gv hénaora fonn^ inaex : í&fí&f. Készüli b Borsodi MyomaaPan Felelős vezető: SZEMES «3TVAV Vetélkedők — Vurr ti vilé$*— Uraséijünk a cserelemről

Next

/
Oldalképek
Tartalom