Észak-Magyarország, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-25 / 304. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1971. dec. 25., szombat A filmnek a tömegszórakoztatásban és tudat- formálásban betöltött, és a nézőszám csökkenése ellenére ma is vitathatatlan szerepe, a magyar filmművészet nemzetközi súiya és tekintélye indokolttá teszi, hogy most, az év végén végigtekintsünk 1971 magyar filmtermésén és néhány következtetést levonjunk a bemutatott alkotásokból és azok fogadtatásából. l!)71-ben összesen 18 új magyar film került a mozik vásznára. Nem szívesen nyúlunk statisztikákhoz, de érdemes megnézni, milyen kategóriákba tartoznak 1971 magyar filmjei. Tehát: krimi egy (A gyilkos a házban van), gyer- mekíilm • egy (Hahó, öcsi!), Klasszikus mű adaptációja kettő (Hangyaboly, Szind- oád), operett egy (Csárdás- királynő), mai katonai témájú egy (Együtt), kalandos film egy (Kapaszkodj a jellegekbe!), korábbi időszakokat elemző módon bemutató alkotás kettő (Égi bárány, .4 halhatatlan légiós), közelmúlt eseményeit elemző módon közelitő dráma egy (Szerelem), mai életünket vitára sarkalóan elemző, szo- ciológizáló, valóságfeltáró film négy (Kitörés, Staféta, Horizont, Végre hétfő!), ugyanezt a témát vígjátéki megközelítéssel ábrázoló film kettő (Sárika, drágám, Madárkák), s végül vígjáték, szatíra kettő (Én vagyok Jeromos, Reménylzedők). dés, olyan, az adott műfajon belül is szembetűnő logikai töréssorozat, mint ebben tapasztalható, szerencsére ritkán látható magyar filmalkotásokban. Sajátos dolog, hogy ugyanakkor azokban a filmekben, amelyek akár mai társadalmunk éleiének a legkülönbözőbb vonatkozásait elemzik, akár közelebbi vagy távolabbi múltunk történéseit próbálják elemző módon, újraértékelve láttatni, amelyek szociológiai kérdéseket közelítenek meg, valóság fel tárádra törekszenek — mind eredményesebbek, művészileg értékesebbek, társadalmilag hasznosak. Még akkor is, ha egyik-másikkal kapcsolatban komoly viták adódnak, vagy éppen hosz- szú vitasorozatot váltanak ki. Gondolunk itt például Jan- csó Miklós filmjeire, konkrétan az 1971 áprilisában bemutatott Égi bárányra, amellyel lehet egyet nem érteni, amelyet esetleg el lehet ítélni, csak egyet nem lehet: tudomást nem venni róla. Csaücúgy, mint Bacsó Péter, Gábor Pál, Kovács András és mások filmjeiről. Ezek a valóságfeltáró filmek mindenképpen figyelmet érdemlők és a maguk vitára sarkalló mivoltában is értékesek, hasznosait. Az Én vagyok Jeromos egy öt-hatesztendős szatirikus kisregény kevésbé sikerült adaptációja, a Reménykedők pedig egy lakásszerzési manipuláció túlbonyolított története. E két vígjáték közül az első viszonylagos közönségsikert ért el, 30—35 százalékos látogatottsággal, a másiknál 24—27 százalékos volt csak a közönség érdeklődése. Sokkal többet nem is érdemelt. Kiemelkedően magas volt a látogatottsága a Hahó, öcsi! című, gyermekeknek szánt filmnek, amely tagadhatatlanul kedves történet, de magas látogatottságát nagymértékben indokolta, hogy gyermekfilmet régen kaptunk, és ilyenekre vagy az igény. Sorrendben a második legmagasabb láto- gatotiságú film, a Hejtő Jenő munkáiból és életrajzi adalékaiból készített A halhatatlan légiós volt, amely tartalmi értékeiben bizony elmaradt a vele szemben támasztott igényektől, és magas látogatottságát alighanem csupán Rejtő Jenő népszerűsége indokolta. Mint e felsorolás is mutatja, a magyar filmtermésből éppen az a műfaj hiányzik, amit a közönség nagyon szeret: a vígjáték Akárhogyan nézzük a 18 filmet, s bár- manmyire is — derűs jellegénél fogva — szórakoztató filmnek tekintjük a Hahó, öcsit, vagy a krimit és ide sorolható esetleg a Csárdáskirálynő is, ezek nem pótolhatják a tartalmas, jól szórakoztató vígjátékot, a nemesebb kommerszek hiányából adódó műfaji űrt. Jogos a közönségnek az a kívánsága, hogy legyenek jó magyar vígjátékok. Hiszen éppen a vígjátékok közé sorolt két alkotás nem tartozik sem a műfaj legjobbjai, sem a sikeres, a közönségtől sűrűn látogatott alkotások közé. Évék óta visszatérő kívánalom, hogy legyen több jó magyar film vígjáték, évek óta elhangzott ez a pécsi játékfilmszemle tanácskozásain, és egy sor más fórumon, de tulajdonképpen hat év óta, A tizedes, meg a többiek 1965 áprilisi bemutatását követően nem született olyan magyar filmvígjáték, amely hosszabb időre emlékezett« lett volna, amelyre egy év múlva is szívesen emlékeznénk, és amely a puszta másfél órányi időtöltésen kívül valami mást is adott volna a nézőnek. (Eilenvet- hető esetleg A veréb is madár 1969-es sikere, de ez a film sem sorolható egyértelműen a vígjátékok közé, és közönségsikerét nagyrészt a benne rejlő pikantéria és a sztriptízjelenet eredményezte.) A pécsi filmszemléken sem tudtak hat év óta vígjátékot bemutatni; pedig oda nem is a kritikusok, hanem maguk a filmalkotók „szavazták be” a bemutatandó filmeket. A vígjáték tagadhatatlanul gyenge oldala a magyar filmművészetnek, ás kevéssé sikeresek azok az alkotások, amelyek ennek irányába tolódnak el. Például a Kapaszkodj a fellegekbe! című, szovjet—magyar koprodukcióban készült /magyar film alighanem hosszú évek óta legkevésbé sikeres alkotásunk. Olyan műfaji kevereHa számba vesszük az év filmjeit, kiemelkedik közülük kettő. Az egyik, az azóta nagy nemzetközi elismerést is szerzett Szerelem, Maífck Károly remek alkotása, Dé- ry Tibor két novellájának — Bacsó Péter dramaturgi közreműködésével készült — csodás filmváltozata. E film, mint ismeretes, az 50-es évek első felében játszódik, és két asszony meg egy férfi (az egyiknek férje, a másiknak fia) hármasában mutatja fel egy, már tovatűnt időszak nagyon jellegzetes vonását, halhatatlan emléket állítva a mindeneik felett győztes szeretetnek és szerelemnek. A másik, hasonlóan kiemelkedő alkotás, a november végén bemutatott Szindbád, amelyet Huszárik Zoltán a Krúdy Gyula ismert novel- lah ősének történeteiből írt ’ és rendezett, s amely cap- ricciószerűen, a képzőművészet, a zene és a film szinte szimfonikus ötvözetében teremti újra azt, a századfordulói hangulatot, azokat a századfordulói izéket és színeket, amelyben ez a sohasem volt, és mégis halhatatlan novellahős élt, élvezte az életet, kereste a szeretetet, és nagyon boldog és magányos is tudott lenni egyszerre. Hosszú évek legszebb filmjének tekinthetjük. Ugyancsak soron kívül kell kiemelnünk a Fábri Zollán rendezte, és október végén a közönség elé került Hangyaboly című adaptációt, Kaffka Margit legényének nagyon szép, költői filmváltozatát, amely viszonylag magas látogatottságot is mondhat magáénak, hiszen mintegy 40 százalékig kihasznált nézőterek előtt vetítették. Az év egyéb filmjeit is érdemes áttekinteni. Időrendben elsőként Bán Róbert alkotását, A gyilkos a házban van című krimit láttuk, amelyben a maga műfajában minden nagyon jól a helyén volt, a közönség is tetszéssel fogadta, s látogatottsága Borsodban 45—50 százalék között mozgott. (Azóta a televízióban is bemutatták^ A nagyon sokat vitatott Égi bárány, amelyet a bemutatása óta, szinte szakadatlanul tartó viták ellenére is, igen jelentős alkotásnak tartani:, bár Miskolcon nagyon kevés előadásszámban mutatták be, és az egész megyében sem tartottak belőle száz előadást, nem számítva a keskeny mozikat, elérte a 35 százalékos látogatottságot A mai valósággal foglalkozó, annak egyes kérdéseit elemző filmek közül az egyébként szőkébb értelmiségi réteg témáit tárgyaló Staféta vonzotta relatíve a legtöbb nézőt (50 százalékos látogatottság), közvetlenül utána a Kitörés című, Bacsó Péter alkotta film következik 40 százalékkal. E film, mint ismeretes, többek között azt vizsgálja, hogyan értelmezendő napjainkban a demokrácia egy üzemen belül, milyen lehet a kapcsolat a munkások és a munkásból lett vezető, a munkásíiú és az igazgató „már más körülmények közölt nevelt” lánya között. A Horizont, amely arra keresett választ, vajon a munkásasszony fia saját vágyai szerint szakmunkás legyen-e, vagy anyja ábrándjait követve tintakuli valamilyen hivatalban, sajnálatosan alacsony, mindösz- szie 18 százalékos érdeklődést vonzott. Ennél alacsonyabb csak a Végre, hétfő! látogatottsága volt, amely a katonaságtól leszerelő fiataloknak az életbe való visszatalál ásátj elemezte. November, végén:mutatták be a Madárkák* című - filmet, amely komédiái megközelítéssel láttatja az elnéptelenedő faluból városba menekülő fiatalok két életforma közötti verdesését. Rövid kifutási ideje miatt látogatottságát még nem tudtuk felmérni. Sajnos, a roppant érdekes Sáriiul, drágám se érte el azt a sikert a közönségnél, amit méltán elérhetett volna. (Miskolcon 25, vidéken 40 százalékos volt a látogatottsága) Az Együtt című film, katonai jellegénél fogva, nem elemzés tárgya, a Csár- dáskirálynö pedig még csak két napja van a mozikban, nyilatkozni korai lenne fogad tatásáról. Az elmúlt év filmjeire visszatekintve, sajnálattal kell megállapítani, hogy nem történt lényeges előrelépés filméletünkben a kispolgári „kikapcsolódásra” vágyó szórakozási igények és a filmművészet teljes egybe- mosásának megakadályozására sem. Ugyanakkor nagy értéke 1971-nek a fiatal filmalkotók előretörése. Benedek Miklós JUHÁSZ JÓZSEF: DEM JEN ISTVÁN: Hazához kötve Mi már itt keményszünk meg, mint a forradalom fegyverei Vagy a formátlan, folyékony acél a lehűlés merevedésében. Csontjainkat is összetöri a futó évek sodraiban megfúlt remények ritmusa, a békés idők betelt poharában harc közben is tisztán forr vizünk. És bokáinkban észrevétlenül lerakodott köszvényt viselünk, de sziszegés nélkül hordozzuk el a büntetlenül ránk csapolt ütést. Akkor is gunnyasztunk őrtüzeink mellett, hogy őrizzük magunknak e hazát, és az utánunk tóduló fiataloknak, kik árva fiaink cs leányaink lesznek. Itt, hol az értelem összehordja mind, amihez jogot alkotott az ember Vagy az értetlenség pazarolja el nehéz éjszakáink édes gyümölcsét. Honnan mindenki fölhorgonyzik, aki fényes karriert akar, csak, aki az igazság véres riadóját fújja, a békességgel az köt fegyverszünetet. AKÁC ISTVÁN: Véremmel írok, hattyú-hóra Ilyen decembernek örvendek. mint gyermek, — bár a két kezembe fagy-szögeket vernek. S hogyha reményemnek el is fogy papírja, agyam még vágtázik. Csak a szivem bírja... — Tessék szépen ülni! Ne beszélgess, Pistike’ Fiatal, törékeny kislány osztja az ebédet a Hoffmann Ottó utcai óvodában. A gyerekek, az óvoda legkisebbjei bizony-bizony még rászorulnak a figyelmeztetésekre. Hiszen érthetően nehéz kivárni csendben, amíg elhangzik a „jó étvágyat kívánok”, s kezükbe vehetik végre a kanalat. De megtörtént. S Klára néninek újabb tennivalója akad. — Ejnye, nem segítünk a kezünkkel! Kézzel csak a húst szabad megfogni A figyelmeztetés bizony helyénvaló volt. mert egyikmásik apróság nagy buzgalmában a kezét is segítségül hívta az evéshez. A másik csoportnál közben már be is fejeződött az ebéd. Erna „néni” a mosakodásnál volt elfoglalva, az étkezés utáni fogmosásban segítette az apróságokat. — Tulajdonképpen szerencsénk van. A feszültséget, amely bennünk volt, már feloldották a kollégáink, a vezetőink, és hát maguk, a gyerekek. Klára „néni”, azaz Angyal Klára, az óvoda képesítés nélküli óvónője vallott e szavakkal e szép pálya kezdetéről. Móré Erne szí iva pedig folytatta: — Mind a ketten érettségéi után jöttünk ide; Tapasz- * tálát ■■ nélkül, de lelkesen. í- Dolgozunk, s közben készülünk a felvételire. Levelező úton szerzünk képesítést. A két fiatal a szarvasi óvónőképző sárospataki kihelyezett levelező tagozatán szeretné megszerezni a diplomát. — Itt ismerkedtünk össze egymással — vette vissza a } szót Klára „óvó néni” —, de mindketten hasonló cipőben járunk. Eredetileg is óvónőnek készültünk, s ilyen módon Patak közelebb van, mint Szarvas. — Azért nem lehet köny- nyű!... — Nem is volt az. Be ahogy mondtuk, szerencsénk volt. Sok segítséget kaptunk és kapunk. — És a gyerekek... Azt nem lehet elmesélni, azt Szépen, lassan __ Klára óvó n éni segítségével persze köny- nyebben megy az evés. érezni kelleti, auogy jöttek felénk az első napon, ahogy kérdeztek minket. Az ő ragaszkodásuk, barátkozásuk feloldotta a kezdeti görcsöt. Klára visszavette a szót: szinte vibrált körülötte a levegő, ahogy mondta: — Velük együtt izgultunk, amikor a Télapót vártuk. Előtte tanítgatluk őket versekre, énekekre, hogy jól menjen minden. Aznap csak 11-re kellett bejönni. De az ünnepség 10-kor volt Nem tudtunk aludni, és már 7- kor itt voltunk. — Mondd meg, hogy azért, mert nekünk is ez volt az első Télapó-ünnepségünk. Jobban izgultunk, mint a gyerekek. Akárcsak most, amikor már készítjük a többiekkel együtt a ltarácsony- fadíszeket. Sok örömet adott e két fiatalnak alig-alig megkezdett pályájuk. De nemcsak örömet adott, nehézségeket is okozott. Nehézségeket, melyek számukra többszörösen adottak, mint képesítéssel induló társaiknak. — Tanfolyamra járunk. Az első foglalkozáson megkérdezték, hogy milyen problémáink vannak. Annak alapján állították össze a tematikát:. Ez nagyon segíti a mi munkánkat. Hospitálunk is. — Mi okozta a legnagyobb problémát? — A szülőkkel való kapcsolat. Mind a kettőnknek. Fiatalok vagyunk, és ők tudják, hogy nincs képesítésünk. * Miskolcon a IV. ötéves tervben kétezerrel bővül az óvodai férőhelyek száma. Több száz új óvónőre lesz szükség. — Tudjuk, hogy ez nagy gondot fog okozni — mondta Marcziniák Sándorné, a Miskolc városi Tanács művelődésügyi osztályvezetője. — Gondot, mert a képzőkből nem tudjuk kielégíteni az igényeket. Szükséges, hogy képesítés nélkül is alkalmazzunk óvónőket. Olyan fiatalokat. akik élethivatásnak választották ezt a pályát. Sokat gondolkoztunk, hogy mit tehetnénk. Végül is úgy döntöttünk, hogy a képesítés nélküli óvónők részére előkészítő tanfolyamot szervezünk. A foglalkozásokat Sárközi Andomé vezeti. Ezek a szervesen egybekapcsolódó előadások és a megadott szempontok szerinti hospitálások segítik mostani munkájukat, bizonyos vértezetet adnak, s egyben felkészülnek a felvételi vizsgára is. A legjobbakat javasolni fogjuk a szarvasi óvónőképző sárospa- ’nkí kihelyezett levelező tagozatára. Tudomásunk szerint egyedülálló ez a kezdeményezés, így, ilyen formában nálda- ként is ajánljuk Csulorás Annamária Fotó; Szabados György Jaj, mi lesz a nyuszikkal?! A délutánt mesét Móré Ernesz- tina mondja el. Oldódik a feszültség Tizennyolc éves óvó nénik íijutási» Holnap már teli ágak hajbóklásznak avarba burkolt szívünknek éket majd hópelyhek (űznek az egyetlen-úti csendek még hallgatagabbak lesznek csalt vágyunk nem vásik de erősödik újulásig
