Észak-Magyarország, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-24 / 303. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÍSHHRSl A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYE! BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Magyar csapágyak 30 srszágkaR XXVIÍ. évfolyam, 303. szám Ara: 80 fillér Péntek, 1971. december 24. ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. Fock Jenő, a kormány el­nöke tájékoztatást adott a december 14 és 16 között ba­ráti látogatáson hazánkban tartózkodó Dzsemal Bijedics, a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság szövetsé­gi végrehajtó tanácsa elnöké­vel folytatott tárgyalásairól. A két kormányelnök baráti légkörű megbeszélésein ked­vezően értékelték országaik kapcsolataiban, és az együtt­működésben a legutóbbi kor­mányfői találkozó óta végbe­ment fejlődést. Megelégedés­sel állapították meg, hogy a két szomszédos szocialista or­szág együttműködése politi­kai, gazdasági, kulturális, tu­dományos és egyéb területe- • ken eredményesen fejlődik. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vet­te, és felhívta az illetékes minisztereket és orezágos ha­táskörű szervek vezetőit, hogy a kétoldalú kapcsolatok konkrét kérdéseiben a szük­séges intézkedéseket tegyék meg. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának előter­Dolgaink áramában t i jtsetek a magasból egy lj követ a vízbe! A tü­körsima felszín egy­szerre hullámgyűrűkkel, vib­ráló, s mind messzebbre ha­ló rezgésekkel, áramokkal telik meg. Mozgássá válik az előbbi mozdulatlanság, látható dinamizmussá a nyu­galom, cselekvéssé a tétlen­ség. Hullámok keletkeznek és elmúlnak távolabb; talál­koznak egymással, erősítik vagy gyengítik egymást "a ta­lálkozás pillanatától és álla­potótól függően, s az inter­ferencia törvénye szerint. Vannak hullámmozgásai életünknek is. Átéljük és olykor magunk valósítjuk meg viszonyainkban, kapcso­latainkban, tudatos tevé­kenységünkben az olyanféle találkozásokat, amelyeket a fizika interferencia-jelensé­geként tarthatna számon. Persze, más a víz felszínén lovafuló, koncentrikus hul­lámok mozgása és másfélék a, társadalom életében leját­szódó jelenségek. Találkozások? ... Amikor egy döntés megszületik, egy kollektív elhatározás érvény­be lép, megvalósulását a tár­sadalom életében a valóság­nak éppoly mozgása, tevé­keny, alakító és alakuló di­namizmusa kíséri mégis, ■mint a vízbe ejtett kő osob- banását követő hullámgyű­rűk. Volt idő, amikor a dönté­seket egy a valóságos társa­dalom fölébe emelt, elvonat­koztatott társadalmi érdek és cél nevében hozták. Korunk gyakorlata a valóságból in­dul el és visszatér a valóság­hoz. Egyetlen általános érvé­nyű elhatározás sem nélkü­lözheti ebben a társadalmi praxisban az előzetes tájé­kozódást, s a hatás, a kö­vetkezmények menetközben i regisztrálását, elemzését; an­nak vizsgálatát, hogy a ho­zott döntés és a megvalósí­tás gyakorlata összhangban van-e minden szinten egy­mással. Eszme és cselekvés ilyen egzakt és egységes érvénye­sülése, a tudományos meg­alapozottságú társadalomépí­tés tendenciája jellemzi po­litikánkat minden konkrét kérdésben. S ennek kell ér­vényesülnie minden szinten és helyen, ahol emberek ki­sebb és nagyobb közösségeit érintő, a sorsukat befolyá­soló elhatározások születnek, Vajon tényleg' úgy érvé­nyesül-e, mint ahogy elvárja a társadalom? , A .demokratizmus kiszéle­sítéséből egyenesen következ­tek azok az intézkedések. amelyek a hatáskörök növe­lését, a nagyobb önállóságot, az irányítási és intézkedési függetlenség növelését céloz­ták vállalatoknál, intézmé­nyeknél, helyi szervezetek­nél. Am a gyakorlatban né­ha találkozunk torz fel fogás­sal, hibás értelmezésekkel is. S ezek következményeként az önállóság olykor ökényes- kedéssé válhat, a megnőtt hatáskörök céltalan perpat- | varokat, presztfczsvitékat kel- | tenek. S otít van a mi sajátosan magyar betegségünk, a pár­huzamosság; a hasonló stá­tusú intézmények tevékeny­ségének annyira jellegzetes tulajdonsága. S még ennél is jellemzőbb, hogy az erők esetenkénti, meggondolt és megtervezett összefogása, egy valóban intenzív, tartalmas együttműködés helyett a párhuzamosság öncélú ver­sengést, magamutogató kira­katmunkát eredményez, s a rendelkezésre álló anyagi és szellemi tőke még inkább szétíorgácsolódik. Sokszor mondogatjuk egy elképzelésről; szép, szép, de nincs rá pénzünk, nem tud­juk • megvalósítani. Pedig többnyire nem újabb anyagi ráfordítást kívánnak ezek az elképzelések. Inkább több belátást, másfajta szemléle­tet, kevesebb presztizsféltést és több hajlandóságot a koordinációra, az együttmű­ködésre. Evek óta emleget­jük Miskolcon a szabadtéri színpad hiányát. A város művelődési otthonai össze­fogva a rendelkezésükre ál­ló anyagi fedezetből csodá­latos szabadtéri színházat te­remthetnének. Panaszoljuk egy reprezentatív, magas képzettségű kórus hiányát. Ez is csupán anyagi kérdés lenne? Vagy a vissza-vissza- térően emlegetett városi né­pi együttesé? S ha ez az együttes a meglevő csopor­tokból verbuválódna? Nem volna-e többre, jobbra, ran- gosabbrá képes, mint azok külön-külön. Nem pénzről van szó tehát, hanem arról, hogy jobban, okosabban gazdálkodjunk a meglevővel. Szellemi és anyagi javaink­kal. A rról, hogy egymással találkozó elképzelések, törekvések, nemes szándékok ne egymás elle­nére, hanem egymással ki­egészülve, egymást erősítve váljanak valósággá életünk nagy áramában. Ehhez újabb követ sem kell a vízbe dobni. Eapp Lajos I jeszlése alapján a kormány rendeletet fogadott el a csa­ládi pótlék érvényben levő rendszerének továbbfejlesz­téséről. A január 1-től éleibe lépő kormányrendelet értelmében a három és többgyermekes családok gyermekenkénti csa­ládi pótléka havi lül) forint­tal emelkedik, az egyedülálló egy- és kétgyermekes szülő­ket azonos mértékű emelke­dés illeti meg. A munkaügyi miniszter, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárá­nak előterjesztése alapján a Minisztertanács megtárgyal­ta a Munka Törvénykönyve végrehajtásának négyévi ta­pasztalatairól szóló jelentést. Megállapította a kormány, hogy a Munka Törvényköny­ve összhangban van gazdasá­gi-társadalmi fejlődésünkkel. A törvény végrehajtása során tapasztalható folyamatos elő­rehaladás ellenére fokozott ügyeimet kell fordítani a végrehajtás színvonalára azért, hogy felszínre kerülje­nek a szabályozásban adott lehetőségek, s tovább javul­jon a törvényesség, A kor­mány elrendelte, hogy a mi­niszterek az 1972. évi tervek­kel és feladatokkal kapcsola­tos értekezleteken a vállala­tok igazgatói részéve adjanak megfelelő útmutatást a Mun­ka Törvénykönyve szabályai • naiv végrehajtására. A kor­mány utasította a minisztere­ket és a tanácsokat, valamint felkérte a Szakszervezetek Országos Tanácsát és a szak- szervezeteket, hogy remdsze- j iesen kísérjék figyelemmel a gyakorlati végrehajtást és eh- j hez adjanak továbbra is tar- ; talmi útmutatást, lépjenek fel a tudomásukra jutott jogsza­bálysértésekkel szemben és alkalmazzanak hatékony fe­lelősségié vonást. A kormány (Folytatás a 2. oldalon) Kétszáz különböző alaptípusú és 400 féle csapágyat gyár­tanak a Magyar Gördülőcsapágy Müvek debreceni gyárában. Termékeik 45 százaléka exportra kerül. A Magyar Gördülő- csapágy Müvek termékeit 30 országban ismerik. Képünkön: Nagyméretű csapágyak végső ellenőrzése Mai számunkból: A 102. akció (2. oldal) O Az ózdi kommunisták számvetése (3. oldal) © Radio­es tv-műsor (6. oldal) O közvetlen tárcsázással (S. oldal) Határőrök Csütörtökön délelőtt 11 órakor kezdődött Miskolcon a BM Határőrség magasabb egysége parancsnokságának alakulóterén az a központi ünnepség, amelyen az 1971. évi szocialista versenymoz- galomban résztvevő határ­őröket köszöntötték. A katonai díszpompával felvonuló alegységeket a Himnusz hangjai után Új­vári László ezredes, a ma­gasabb egység parancsnoka köszöntötte. Értékelte azt a tényt, hogy a személyi állo­mánynak 100 százaléka be­nevezett a szocialista ver­senymozgalomba, továbbá azt a különösen szép teljesít­ményt, hogy a személyi állo­mány 80 százaléka a válla­lását teljesítette is úgy, hogy a versenyben részt vevő ha­Tanácskozás Moszkvában Moszkvában hivatalos köz­leményt adtak ki arról, hogy a szovjet fővárosban a szo­cialista országok képviselői megvitatták oi-szágaik to­vábbi együttműködésének kérdéseit a nemzetközi mun­kaügyi szervezetben. A december 21—22-én megtartott tanácskozáson a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság, a Bolgár Nép­köztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Len­gyel Népköztársaság, a Ma­gyar Népköztársaság, a Mon­gol Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársa­ság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége és a Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság képviselői vettek részt. Rövidesen várható Bhutto—Rahman találkozója tárótok valamilyen fokoza­tú kiváló címet értek el. A parancsnok elvtárs ki­tért a versen ymozgalomnak a határőrségnél a totónak nevelésében betöltött szere­pére. Arra. hogy a verseny nagy segítője a szocialista gondolkodásmód és a közös­ségi szellem kialakításának. A szocialista verseny segítsé­gével erősíteni tudták az er­kölcsi fegyelmi helyzetet, s ez kihatott az országhatárok biztonságos őrzésére is. . A kétnapos ünnepség szer­dán az alegységeknél kez­dődött, ahol ünnepi személyi állományi gyűléseken emlé­keztek meg az alegységek ki­váló katonáiról és a kiváló alegységekről. A központi ünnepségen azok a határőrök és parancsnokaik vettek részt, akik elértélv az egység kiváló katonája címet, illet­ve a határőrség és magasabb egység kiváló alegysége cí­mei. A magasabb egység hí­radós alegysége országosan is kiemelkedő fegyvertényt hajtott végre, amikor ez év­ben tizenegyedszer érte el a határőrség kiváló alegysége címet, míg az ABV alegység ez évben hatodszor érte el ezt a megtisztelő címet. Az elismerő oklevelek és kitüntetések átnyújtása után Nagy István őrvezető, a ti­zenegyszeres kiváló alegység KISZ-titkára köszönte meg az elismerő szavakat, s egy­ben fogadalmat tett az alegy­ség KlSZ-tagjainak nevében a további jó munkára. Hang­súlyozta, az idei felkészülé­sük ..a pártkongresszus szel­lemében, a KISZ kongresz- rusz sikeréért” jelmondat jegyében történt. A tizenegy- szeres kivaló alegység cím megszerzésében igen nagy szerepe volt a parancsnokok segítő munkájának, valamint a kollektíva nevelő erejének. A magasabb egység pa­rancsnoksága a kiváló címet elért alegységeket és határ­őröket a csapatzászló előtt lefenyképeztette és jutalom­szabadsággal jutalmazta, to­vábbá értesíti a kiváló ha- : tárótok- hdzzátártfoaájt és a bevonulásuk előtti munkahe­lyeiket is. Az ünnepség befejezése­ként Újvári László' ezredes megköszönte a parancsno­koknak, valamint a politikai munkatársaknak az ralegység felkészítésében folytatott jó munkáját, és további segítsé­güket kérte az 1972. évi fel­adatok elvégzéséhez. Készülnek a tsz-ek zárszámadásai Rawalpindi-i forrásból kö­zölték, hogy Zülíikar AU Bhutto pakisztáni köztársasá­gi elnök és Rahman sejk, el­ső tárgyalásai várhatóan ..haladéktalanul” megkezdőd­nek, s hogy az immáron nyolc hónapja őrizetbe tar­tott Rahman sejk csütörtö­kön vagy pénteken fogadja a nemzetközi Vöröskereszt Rawalpindi ben tartózkodó küldöttségét. A kelet-pakisztáni politi­kus pontos tartózkodási he­lyét „biztonsági okokból” ti­tokban tartják. A pakisztáni kormány szó­vivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a hírt, csak annyit mondott, hogy „bő­vebb míőrmádókra vár”. Csaknem 2400 közös gazua- ságban kezdték meg az idei év eredményeinek számbavé­telét. A termelőszövetkezetek az, évet jó eredménnyel zár­ják, a felosztható jövedelem — az elmúlt évhez képest — megnőtt. A nagyobb anyagi lehetőségeié a közös gazdasá­gok vezetőinek és tagjainak felelősségét is megnövelik, ezért az idei zárszámadásnak különös jelentősége van. A zárszámadások során a gazdaságokban kimutatást készítenek a közös vagyonról, kiszámítják a gazdálkodás eredményeit, és átfogóan ér­tékelik, elemzik egész évi tevékenységüket. A termelőszövetkezetekben mindenhol dolgoznak a zár­szamadással kapcsolatos lel­tározásokon. A zárszámadás jóváhagyása 1 iá rom év óta a közgyűlés kizárólagos joga. A MÉM il­letékesei azonban azt ajánl­ják, hogy az összeállítóit zárszámadást jóváhagyás előtt a közös gazdaságok ve­zetői ismertessék a bankok munkatársaival és a Terme­lőszövetkezetek Területi Szö­vetségének szakembereivel. A zárszámadást tárgyaié közgyűlés időpontját a gaz­daságok önállóan határozzák meg. Az első közgyűlésekre már az új év első napjaiban sor kerül majd, és február végéig várhatóan mindenhol megtartják a közgyűlést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom