Észak-Magyarország, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-22 / 301. szám
Kiké lesz a 20 ezer forintos hozomány? Eredmények után megfeleli elismerés A Diósgyőri Gépgyár dolgozói igen aktív részesei voltak az októberben megtartott munkásvédelmi hónapnak. A gyár illetékes gazdasági vezetői megfelelő intézkedéseket tettek, hogy a munkás- védelmi hónap valóban eredményes legyen, ne csak beszéljenek róla. Több üzemben intézkedési tervet készítettek, amelyek a. leggyakrabban előforduló balesetekre, veszélyforrásokra hívták fel a figyelmet. A munkásvédelmi bizottság értékelte az elért eredményeket. A számok és az j intézkedések alapján az E gyáregység lett az első, ez j ki a B és a K egységeknek, de az erre szánt összeg megkétszereződött, mivel érdemeik alapján 20—20 ezer forintot kaptak. A verseny győztesei és a többi gyáregység most, az év végén is arra törekszik, hogy a kialakult rend és tisztaság, az előrelátás ne csökkenjen. Az alkalmi szemlék után rendszeres intézkedéseket tesznek az észlelt hiányosságok megszüntetésére. A „Húszezer forintosok klubjának” 22 tagja van: 13 vidéki és 9 budapesti. A legfiatalabb január elsején lesz egyéves, a legidősebb pedig tíz. Ök voltak 1961 óta az ÁB-bébik, akik egy-egy élet- biztosítási kötvényt kaptak ajándékba, melyet tizennyolc éves korukban váltanak be 20 ezer forintra. A legtöbb szülő életbiztosítással is gondoskodik csemetéjéről, akiknek később nagy segítséget, előnyt jelent az életbiztosítási összeg a továbbtanulásban, a családi fészek rakásában, a kelengye megvásárlásában. Hogy kik lesznek a következő szerencsés bébik, azt közjegyző, sorsolással dönti el az 1972 első órájában születettek között. Egy biztos: 1972-ben is egy vidéki és egy fővárosi csecsemő kap 20 ezer forintos hozományt ajándékba. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a kórházak, szülőotthonok az Állami Biztosító főigazgatóságán, a 186-545 teleíonszámon újév hajnalán két óráig jelenthetik be az 1972 első órájában születettek adatait. JamÉr: i premierek iónapja Az új esztendő első hónapja nem a pihenés időszaka lesz a Miskolci Nemzeti Színházban. Egyetlen hónap az üzemrész tett a legtöbbet a biztonságos munkavégzésért. A gyár vezérigazgatósága 45 ezer forint díjat adott át részükre. A második helyezett a C gyáregység lett. A balesetek csökkentésén túlmenően több műszaki intézkedéssel szüntették meg a baleseti forrásokat. Az er- j kölcsi sikeren túl 35 ezer forint jutalmat kaptak. A harmadik díjat megosztva adták I Főpróba ionokon Szombaton, december 18- án zajlott le az újonnan létesített vízvezeték premierje Monokon. Az évszázados vízszegénység után a község központjában felszerelt két utcai főcsapon délben kibuggyant az éltető víz. Igaz, még csak vékony sugárban csordogált, de a Szőlős-hegyen épült víztároló betonÜgyeletes ^ idOjClZO jelenti allOmil Az Országos Meteorológiai Intézet miskolci, repülőtéri időjelző állomásán négy ember dolgozik, egy állomásvezető és három „észlelő”. Ellenőrzik a műszereket, megállapítják a hőmérsékletet, a légnyomást, a csapadék mennyiségét, a talajt vizsgálják. Óránként rövidhullámú adón közlik az adatokat a budapesti központtal. A körzeti időjárásjelentést Kékestetőnek továbbítják, ahová az egész Tiszántúl adatai befutnak. A miskolci alállomás néni ad előrejelzést. Bár — főként télen — gyakran előfordul, hogy néhány vállalat adatszolgáltatást, „időjóslást” kér tőlük. Ennek nem tehetnek eleget. A miskolci észlelések és adatok csak részei az országosnak, amelyből azután az előrejelzés készül. Hogy ez később beválik-e vagy sem, ez más dolog, hiszen az idő nagyon változékonty. Előfordul, hogy Miskolcról 13 óra 40 perckor adnak helyzetjelentést Budapestre, és mire 14 órakor a rádió közli a körzeti időjárás jelentést, már egészen más idő van. Kostyó Istvántól, a miskolci állomás vezetőhelyettesétől a „sokévi átlag” karácsonyi időjárását kérdezzük. A sok év háromra korlátozódik. Ezek szerint 1968-ban december 25-én párás, ködös idő volt, előző nap hullott a hó. 26-án ugyancsak esett a hó, a hőmérséklet 3 —4 fokot ingadozott napközben. 1969-ben ugyancsak esős, ködös idő volt, karácsony másnapján esett a hó. A hőmérséklet néhány fokkal fagypont alatt volt. Tavaly is esett a hó mindkét ünnepnapon, a hőmérséklet ingadozása azonban több mint 10 Celsius volt. Ügy látszik, idén eltérünk a sok évi átlagtól. „Szakmai berkekben” úgy vélik, hogy most fekete karácsonyunk lesz. A nedves idő megmarad, de sem a hőmérséklet, sem a felhőzet mennyisége nem indokol nagyobb havazást. Ha mégis tévednénk? Előfordult már az „időcsiná- lás” történetében máskor is. Boldva és Sajóecseg között, a Tornanádaskáról Miskolc felé tartó 9825. számú személyvonat a sorompó nélküli átjárónál beleszaladt az áthaladó GB 31—97 rendszámú személygépkocsiba. Személyi sérülés szerencsére nem történt, csak a személyautóban keletkezett anyagi kár. Sajóládon tegnap délután lakástűz keletkezett. A Zrínyi utca 34. számú házban — műszaki hiba miatt — kiömlött a bojlerből az olaj, szétfolyt és begyulladt. A háziak otthon tartózkodtak, eloltották a tüzet, így csak kisebb anyagi kár keletkezett. medencéjében még csak 30 centiméteres volt a vízállás, s a víz sem tisztult meg kellőképpen, így a Golop község melletti vízműnél még fertőtlenítésre is szükség van. Nagy előrelépés ez a főpróba a község életében. A vízvezeték premierje felért azzal, amikor 1948. március 15-én kigyulladt a villany Kossuth Lajos szülőfalujában. A vízmű építését tavasz- szal folytatják, s 1972 végére már minden utcában ott állnak a világoskék főcsapok, s a középületek többségében is ott lesz a víz. alatt öt bemutatót tart a színház, ebből kettőt Egerben olyan darabokból, amelyek Miskolcon már szerepeltek: 6-án a Macbeth, 20- án a Cirkuszhercegnő kerül az egri közönség elé. A három miskolci premierből egy ősbemutató, kettő pedig magyarországi ősbemutató lesz. Az ősbemutatót 'január 7- . én tartják. Ekkor kerül közönség elé Abai—Kalmár— Bágya Luftballon című zenés víg játéka, Hegedűs László rendezésében, Herédy Éva vezényletével. Ezt időrendben a Játékszín ’71 hazai ősbemutatója követi — a tervek szerint — 26-án: Ugo Betti olasz író Bűntény a Kecskeszigeten című drámáját Sallós Gábor rendezi. Végül január 28-án Méhes György romániai magyar író Noé bárkája című szatíráját mutatják be Orosz György rendezésében, a főbb szerepekben Fehér Tiborral, Len- key Edittel, Antal Anettával, Péva Ibolyával, Dariday Ró- berttel, Somló Ferenccel, Csiszár Andrással, Kulcsár Imrével, Ma'kay Sándorral. indították Az Ongai Állami Gazdaság kísérletként 160 Herefórd- marhából vásárolt törzsállományt. A húsmarha beváltotta a hozzá fűzött re-, ményeket, az első egyedeket a Miskolci Vá- góhídról feldolgozás után a Hungaro- camion hűtött kocsijában már útnak is indították Olaszországba Foto: Sr- Gy. A tárgyalóteremből Egy hónapig lopásból élt Háromévi börtönre ítélték Furkó János 32 éves miskolci lakost korábban már két alkalommal is elítélték vagyon elleni bűncselekményekért. Az elmúlt év végén járt le utóbbi büntetése. Szabadulása után munkát vállalt, de csaik fél évig dolgozott; június 30-val felmondta állását azzal, hogy Oroszlányban helyezkedik el. Már útnak is indult, amikor a Tiszai pályaudvaron ellopták csomagját, amelyben munkakönyvét is tartotta. Ezért nem utazóit el, az éjszakát a perecesi erdőben töltötte, s elhatározta, egyelőre nem is vállal munkát, lopással szerzett pénzből, élelemből tartja el magát. " Amikor kevés tartaléka elfogyott, hozzá is látott a bűncselekményekhez. Első betörését július 8-án a diósgyőri Ámyaskert vendéglőben követte el; mintegy 400 forint értékű élelmiszert, italt vitt el. Tíz nap múlva egy fűszerboltból csaknem 600 forint értéket zsákmányolt, s augusztus 7-én történt letartóztatásáig még hat alkalommal hatolt be különböző vendéglátóipari egységekbe, boltokba, sőt, egy miskolci bölcsődébe egymás után kétszer is betört. Bűncselekményei során élelmiszert, italt, cigarettát vitt el, de nem vetette meg a készpénzt sem, mint a Kék Acél presszóban talált 1200 forintot. A Miskolci Járásbíróság Furkó Jánost közveszélyes munkakerülésben, s ezzel halmazaiban 3 rendbeli, visszaesőként elkövetett, társadalmi tulajdont károsító lopásban és 5 rendbeli, lopással elkövetett, tulajdon elleni bűntettben mondta ki vétkesnek, s ezért 3 évi szabadságvesztésre ítélte, a közügyek gyakorlásától pedig 5 évre eltiltotta. — aa — BEFEJEZTÉK A TERVET Az LKM bugacsiszoló üzeme december 21-cn 14 órakor befejezte évi tervet. Az 1971. évi tervben előírt 77 ezer tonna csiszolásának korábbi befejezése az év hátralevő napjaiban lehetővé teszi mintegy 2 ezer tonna ötvözött acél csiszolását is. FÉNY ÖÜNN ÉPSÉG ÖREGEKNEK A sajúhídvégi Rákóczi Tsz vezetősége és a helyi tömeg szer vezetek fenyöünnep- séget rendeztek a nyugdíjas tsz-tagok részére. Hasonló ünnepség volt a szomszédos Körömben is. Száziizennyolc nyugdíjas vett részt a két, vidám hangulatú rendezvényen. A KÖNYVEK SIKERE A politikai könyvnapok nagyüzemi sikeréről számolnak be a következő adatok: a Lenin Kohászati Művekben több jjiint 80 ezer, a Diósgyőri Gépgyárban pedig 45 ezer forintnál is többet fordítottak eddig politikai könyvek vásárlására. TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSSAL Tisza tar jánban öregek napközi otthonát alakít ki a községi tanács. A 20 idős ember elhelyezésére szolgáló létesítmény munkálataival előreláthatóan január második felében készülnek eL SZILVESZTER A KLUBBAN Az LKM ifjúsági klubjának vezetősége ez idén is rendez szilveszteri mulatságot, amelyen a kohászati KISZ- vezetők búcsúztatják az óesztendőt vidám műsorral, disznótoros vacsorával ée sínével. KAKTUSZGYÜJTÖK EGYESÜLETE A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesületének Borsod megyei Szervezete december 27-én tartja alakuló ülését a Miskolci Tervező Vállalat klubjában (Zsigmondi' u. 2.). A 17 órakor kezdődő alakuló ülésen Kern Péter, az MKOE elnö~; ke tart előadást az érdeklődőknek. ANKÉT A MINŐSÉGVÉDELEMRŐL Az élelmiszeripari termékek minőségvédelmével kapcsolatosan minőségvédelmi ankétot tervez a MÉTE a jövő év első felében, A széles köm érdeklődésre számot tartó ankétra az élelmiszeriparral kapcsolatban álló szakembereket is meghívják. SZESZMENTES PRESSZÓ Az tfltasellábó Vállalat- tovább fejleszti szolgáltatásait. Az utazóközönség kulturáltabb kiszolgálására átalakítják a Tiszai pályaudvaron, az étterem szomszédságában levő kistermet. Szeszmentes presszóként fog üzemelni. AUTÓBUSZVÁRÓ PAVILONOK Két autóbuszváró pavilon épült Miskolcon a vasgyári gesztenyefasorban. Az LKM-ben házilag tervezett és kivitelezett pavilonok műszaki átadása december 23-án, csütörtökön lesz. ÜJ GYÓGYSZERTÁR Csütörtökön adják át ren- deltésének a Miskolc-Tapolcán épült új gyógyszertárat. A korszerűen berendezett, többszintes létesítmény építésére mintegy 3 millió forintot fordított a Megyei Gyógyszertári Központ. AZ ÉV UTOLSÓ TÁRLATA A miskolci művésztelepen élő képzőművészek az idén a megye 30 nagyobb településén rendeztek kiállítást. Seres János festőművész, aki már negyedszázada alkot itt, Borsodnádasdon rendezett olajfestményeiből és grafikáiból kiállítást, mely tegnap, december 21-én nyúlt meg. Ez az év utolsó borsodi tárlata. MŰSZAKI KONFERENCIA A megyei Gabon afel'vásárló és Feldolgozó Vállalat vezetősége és szocialista brigádjainak vezetői elhatározták, hogy 1972. január első felében műszaki konferenciát tartanak. Megvitatják a párt Központi Bizottságának a munkaversennyel és a szocialista brigádokkal kapcsolatos határozatát. t Spórolni kell! — Kocsit vettem — dicsekszik egy fiatalember barátainak. — Miből?... A család mellett! Hisz alig keresel! háromezret. — Spóroltam. Gyalog járok munkahelyemre, nem veszek bérletet, reggelire zsíros kenyeret eszem, és ahol tudom, ».megfogom": a forintot... A buszbérlet például havi negyven; iorint lenne. Dg ha úgy; számolom, hogy oda-visz- sza jegyet váltanék, aZj huszonhat munkanapon 104 forintot tesz ki. EZÍ tiszta pénz. Ha például reggelre sonkát ennék) zsemlével, az naponta 7 forintba kerülne. Egy hónapban ez 200 forint. A zsíros kenyér egy ötvenesből megvan — ifjabb 150 forint megtakarítás. — Így már értem... No.| de, most már kocsival1 jársz?! — Már hogy járnék kocsival? A benzin pénzbe kerül . . . Meg kell gondolnom, mire költőm a pénzt. (takács) FÉLMILLIÁRD FORINT ÉRTÉKBEN Borsod megyében a termelőszövetkezetek házi, úgy. nevezett egyedi építő brigádjai a mostani esztendőben ;Céakneni 500 millió forint értékű munkát, építéskivitele- zési beruházást végeztek el. Elsősorban a saját gazdáknak — a tsz-eknek — építettek. LEÉRTÉKELIK A DINÁRT Belgrádban hivatalosan bejelentették, hogy a Jugoszláv Szövetségi Képviselőház illetékes tanácsai, a kormány javaslatára úgy döntöttek, hogy a dinárt 18.73 százalékkal leértékelik, így 1 amerikai dollár szerdától 17 dinárt ér (ez az arány eddig 1:15-höz volt). A döntést, tekintettel a dollár néhány nappal ezelőtti devalválására, sürgős eljárással hozták meg. eszak-iyiagsarokszag * Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának j <a o1a Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőséé: Miskolc. Bajcsy-Za u. 15. Központ! $6-132, Ifi-672, 80-380- J6-579. Titkárság; 16-880 Gaz- daságDOÜlikai -ovat: 16-035. Pártrovat: 16-078. Belpolitika* *! rovat: 16.450. "éultúrrovat: 16-067. Sportrovai: 16-040 Munkásleve-, lezés oana sz hevek • ifi-046. Klatíia a Börsen megyei Lapkiadó vállalat Miskolc. Bajcsy-2s. u. 15. Felelős ‘riadó: W1RTB LA.IOS Veleíun: 3fi-J3) Hirdetésfelvétel: j Miskolc. Széchenyi u 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magvar Posta Előfizethető: i e helyi oostahívc'ualoknál b kézbesítőknél ! A? előfizetés illa esv hónapi** 2(i fonni index • 2565.1 Készüli h 8oj*scd’ Nvomdábatf Felelős vszeiő- SZFMFS ISTVÁN ÍHÍlHSiSÍ