Észak-Magyarország, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-22 / 301. szám
eSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1971. dec. 22., szerda m Országosan még nem érlékelték az MHSZ klubok 1971. évi tevékenységét és eredményeit, de a legjobbak már elnyerték jutalmukat. Köztudott, hogy a Magyar Honvédelmi Szövetség klubjaiban a honvédelmi nevelésen kívül nagy gondot ibrdí- | tanak a minőségi sportra is. I Borsod megyében 1971-ben j jelentős fejlődést értek el a j minősített sportolók. Számos országos bajnokságot és nemzetközi versenyt nyertek meg. Szabó Gyula, a Miskolci Erdész futóvadlövője pedig a hatodik helyen végzett az Európa-bajnokságon. Az ózdi repülő modellezők egyéni és csapat országos bajnokságokat nyertek, Várközi Lajos vitorlázó repülő, az MHSZ— LKM repülőklub sportolója a szocialista országok versenyén kivívott harmadik helyezésével és a nemzetközi találkozókon elért nagyszerű eredményeivel kiérdemelte L'jahh l\B-s szakosztály Leniiivárosban Hajdú, Szabolcs-Szatmár, Szolnok és Borsod megye asztalitenisz csapatainak részvételével Decemberben rendezték meg az NB III-ba jutásért kiírt osztályozol. Megyénket a Leninvárosi MTK képviselte és veretlenül az első helyen végzett. így a szakosztály jövőre az NB IlI-ban szerepelhet. A szép siker az alábbi versenyzők nevéhez fűződik: Marosi Attila, Sztankó József, Bari István, Béka László, Szabó Elemér, Pulii Sándor. * 20 sportágában ,.az év legjobbja'’ címet. A Magyar Honvédelmi Szövetség Országos Központjának főtitkára elismerését fejezte ki az élenjáró sportolóknak, s eredményeikért megjutalmazta őket. A jutalmakat bensőséges ünnepségen L obkovicz László, az MHSZ megyei Vezetőségének titkárhelyettese adta út a szövetség miskolci székházában. 3BHE*«»JW(MIKnraKiF A Borsod megyei Tanács V. B. és a Miskolc megyei városi Tanács V. B. kereskedelmi osztályai — a KPVDSZ megyei bizottsága véleményének meghallgatása után — a 12/1970. Bk. M. sz. rendelet 6. t?-a alapján az üzletek, vendéglátó egységek, piacok és vásárcsarnokok ünnepek előtti és alatti nyitva tartási rendjét Borsod megye és Miskolc város területére az alábbiak szerint szabályozzák: 1971. december 21—23-ig: A megye és Miskolc város területén valamennyi bolt és ven- déglátóipari üzlet, piac és vásárcsarnok rendes, hétköznapi nyitva tartási rend szerint árusít. 1971. december 24. (péntek): A megye és Miskolc város területén valamennyi leétműszakos, élelmiszert árusító bolt iD óráig, az egy mű szakos, élelmiszert árusító boltok, továbbá a Centrum Áruház, a ruházati és iparcikk szaküzletek, óra-ékszer-, köny^- vesboltok és OFOTÉRT-üzletek 17 óráig, a piacok és vásárcsarnokok a rendes, hétköznapi nyitva tartási rend szerint üzemelnek. • A megye és Miskolc város területén levő vendégLátóipari egységek 18 óráig tartanak nyitva. Miskolcon az Avas-szálló étterem, a Polónia, az Otthoni a Katowice. a Kisvadász és a MÁV Utasellátó Vállalat tiszai pályaudvari étterme, valamint a megye városaiban és járási székhelyein egy-egy melegkonyhás étterem 20 óráig tart nyitva. 1971. december 25. (szombat): Valamennyi kisker. bolt, piac és vásárcsarnok zárva tart. A vendéglátói üzletek vasárnapi nyitva tartási rend szerint árusítanak. 1971. december 26. (vasárnap) : Az egész évben vasárnap is nyitva tartó élelmiszerboltok, dohány- és édességboltok, piacok és vásárcsarnokok vasárnapi nyitva tartási rend szerint árusítanak. A vendégiátóipari üzletek vasárnapi nyitva tartási rend szerint üzemelnek. 1971. december 27—30-ig: A megye és Miskolc város területén valamennyi bolt és vendéglátó üzlet, piac és vásár- csarnok rendes hétköznapi nyitva tartós szerint árusít. 1971. december 31. (péntek): Valamennyi kiskereskedelmi és vendéglátóipari üzlet, piac és vásárcsarnok a szokásos hétköznapi nyitva tartási rend szerint árusít. Az egyműszakos, élelmiszert árusító boltok 17 óráig tartanak nyitva. A zenét szolgáltató vendéglátóipari' üzletek, éttermek 1972. január l-én 0.5 óráig, a zenét nem szolgáltató vendéglátóipari üzletek pedig 1972. január l-én o.l óráig tartanak nyitva. 1972. január 1. (szombat): Valamennyi Iriskere&kedelmi üzlet, piac és vásárcsarnok zárva tart, az ünnepnap is nyitva tartó dohányboltok kivételével. A vend églátói pari üzletek a szokásos vasárnapi nyitva tartási rend szerint árusítanak. 1971. január 2. (vasárnap); Az egész évben vasárnap is nyitva tartó élelmiszerből tok, dohány- és édességboltok, vendéglátóipari üzletek, piacok és vásárcsarnokok vasárnapi nyitva tartási rend szerint árusítanak. Segítséget nyújtanak a brigádok vállalásához A szociális táj brigádok egész évre szóló vállalásaik kidolgozásánál a gyakorlat szerint szívesen veszik a különböző szervezetek, vezetőségek segítségét az LKM- ben. A közeli hetekben ez a segítségadás tovább szélesedik, mivel az MSZBT helyi tagcsoportja is a brigádok rendelkezésére áll ötletekkel, javaslatokkal. Az országos tanácskozást követően ugyanis megalakult az LKM-ben a 20 tagú elnökségen belül az 5 tagú ügyvezető elnökség, amely a többi aktíva bevonásával máris munkához látott, felosztották maguk között a gyár különböző területeit, s tapasztalataikat ösz- szegyűjtve ajánlásokat tesznek a szocialista brigádoknak. Ezek között előtérbe kerül a szovjet tudomány és technika, a Szovjetunió élete, vagyis a barátság további erősítésével kapcsolatos minden helyi lehetőség, ami jól illeszkedhet be a jövő évben megkötendő brigádszerződésekbe. A reszortosok 1972. január végéig kidolgozzák javast a. tailcat, hogy mielőbb jó útmutatóvá váljon a kohászati szocialista brigádok számára. KERESÜNK AZONNALI FELVÉTELRE központi gyáregységünk részére — MARÓS. LAKATOS, HEGESZTŐ, valamint — öntö szakmunkásokat — alumínium megmunkáló részlegünkbe 6 FŐ NŐI BETANÍTÓIT MUNKAERŐT. — GYORS- ÉS GÉPÍRÓT. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat Felsőzsolca, Állomás út 5. Munkaügyi csoport. Garázs* és vikendház építők Cl/tíl/VA lia velem! 300x230x190 min-es méretű jó minőségű és olcsó salakhlokk ''%!%%% 5 1» kapható a B.-A.-Z. m. Építőanyagipari Vállalat hcjöszalontai telepén. jÉBhhI. Előjegyzés és előleg befizetés: B.-A.-Z. m. Építőanyagipari Vállalat központjában. Édcsipai Ostyagyára MISKOLC, Győri kapu 23. Áruforgalmi csoport Dolgozókat alkalmaznak A Miskolci Vasipari Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz üzemgazdasági vezető munkakörbe megfelelő szakmai végzettséggel rendelkező, valamint anyaggazdász munkakörbe közgazdasági technikumot végzett, gyors-gépírni tudó munkaerőt. Fizetés megegyezés szerint. .Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Miskolc, Üteg u. 12— 34. Tel.: 15-420/3. A B.-A.-Z. megyei MÉH Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: anyagkönyvelő, gépíró, tehergépkocsi- vezető, autó-motorszerelő, kőműves segédmunkás. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Miskolc, Sajó-part, munkaügy. Fonó- és szövő üzem cinkbe 15 évet betöitött leányokat, át képzősnek felveszünk. A törvényesen előirt gyakorlat és korhatár után lehetővé <esszük a szakmunkás vizsgát. Felveszünk továbbá 18 éven felüli nőket egyén (gépkezelő, segédmunkás) munkakörökbe. A munkarend kétműszakos (délelőtt, délután) cs van állandó éjszftkás műszak is. Pamuttextilművek Központi Gyára, munkaerő-gazdálkodás, Budapest, XI., Hnuszmann A. u. 20. Levélcím: Budapest, 112, Pf.: 11. Kéthónapos kisfiam mellett gyermek gondozását vállalom, 1 éves korig. Miskolc, Széch(• nyi__u... 6., II/10. Pénzügyi és számviteli gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelő munkahelyet változtatna. Jelige: „Húszéves gyakori a •i éves gyakorlattal és érettségivel rendelkező gépjármű- villamossági műszerész állást keres. Ajánlatokat „Megbízható” jeligére a miskolci hirdetőbe kérek. A VOLÄN 3. sz. Vállalat ELADÁSRA KÍNÁL 1 DB 21x21-ES DV—Hl TÍPUSÚ MODULBAKAK ACÉLSZERKEZETET KOMPLETT. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk. NAGY SANOORNÉ Mcncsik Ilona 52 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése december 23-án 11 órakor a Mindszenti temetőben. Gyermekei Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, gyermek és testvér KOLLÁR BENEDEKNE Bojcsák Mária hosszú szenvedés után, 28 éves korában meghalt. Temetése december 22-én 13 órakor lesz a szirma- besenyői temetőben. A gyászoló család KÖS ZÖNETNYILV ANITAS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik halottunk, Hutka Sándor temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Varga Kálmán temetésén megjelentek, sírjára virágot . hoztak, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Mindazoknak, alak felejthetetlen, szeretett ^ halottunk, Klusoczky Lajos temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Felesége és a gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, özv. Berta Bernátné temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a károlyíalvai alál- lomás dolgozóinak. A gyászoló család Horizont televízió jótállással eladó. Mis- kolc, Hunyadi u. 46. Fiatal hízott sertés eladó. Kartács u. 12. (Tiszai pu. mellett.) Kombinált szobabútor-garnitúra, háló- és előszobabútor, fotel- ágy, sezlonok, festmény, vaságy eladók. Borsvezér u. 60. Keményfa-fürészpor eladó. Szeles u. 2. Teatűzhely eladó. Széchenyi u. 31., I., Gyönyörű fekete tacskó, piszton eladó. Kazin ebarc i k a, Hris to Botev tér 6., ill. em. 1. _____________ 95 cm hosszú irhabunda eladó. Kun Béla _u. 13., fszt, 9. sz. Eladó modern, új állapotban levő konyhabútor, Parázs tűzhely és 2—3 éves gyermek részére kisautó. Érdeklődni mindennap du. 5-től. Miskolc. III. kér., Béke-szál lp 25/12., Csil- lag u. Iker gyermekkocsi eladó. Győri kapu 65., II., 1. Eladó nemes szülőktől származott 3 éves boxer, törzskönyvezett kan. Miskolc, 111. kér., Réz u. 5._________________________ I stállótrágyát nagyobb tételben átveszek. Ajánlatot Miskolc, postaíiók 216-ra kérek. Televízió i!j képcsővel, kifogástalan állapotban eladó. Feid, Kazinczy u. 4. Budapesthez 30 km- re Tápiósüly, Szilva- fasor 47. sz. alatt, 3 szoba összkomfortos’ családi ház, azonnal beköltözhetően eladó. Vasútállomásnál, Győri. Eladó íi. emeleti, szövetkezeti garzonlakás a Ki lián-délen. Érdeklődni lehet mindennap 10 órától. Tc1 efon:__14-163.__ T apolcán 200 négyszögöl gyümölcsös eladó. Telefon: 14-545. Értesítés : Értesítem munkáltatóimat és barátaimat, hogy lakásomat és villanyszerelő műhelyemet Csabavezér u. 36. sz. alól Békési Imre u. 6. sz. alá helyeztem át. Balatoni István villanyszerelő. Skoda MB 1000-es, garazsírozott, 37 000 km-t futott, tökéletes, eladó. Miskolc, MSZB tér 6. Molnár. Nagyméretű, bontott cserépkályha, kerti hinta, mosdókagyló. nagyméretű gyermekágy matraccal (fehér). egy zománcozott kályha, egy kétaknás kályha sürgősen eladó. Érdeklődni egész nap, Leva y J. u. 2., vagy 5. sz. alatt'.___ E ladó 2 db új ágyneműtartós heverő és négyszemélyes reka- mié. Tóth u. 32. Eladó Orion Duna televízió, nagykéfper- nyős, üzemképes. Vé- esei u. 17. Fejes. Konyhabútor eladó. III., Oprendek S. u. 100. Üj Passap-Duoma- tic kötőgép, kéttű- ágyas, eladó. Önöd, Rákóczi u.__56. H egyaljai házi bor eladó. Bocskai u. 34. ez.________________________ Eladó sötét háló,- négyszemélyes román rekamié, kétaknás, alig használt fehér kályha, és egy Terta rádió. Munkácsy u. 109. sz. tJj családi ház eladó. Miskolc, II., Boglárka u. 18.__ B útorozott szoba~kí- adó. III., Tokaji F. u. 9H. Leninvárosi kétszo- bn-összkomfortos, tanácsi (központi fűtése s) lakásomat; elcserélném hasonló, vagy kisebb miskolcira. Ajánlatokat „Leninvá- ros” jeligére a ki- adóba leérek. MÁV, komfortos, kertes lakásomat elcserélném Tiszáidéról Miskolcra. Lehet tanácsi is. Érdeklődni: 15-264-es telefonon. Kimondottan .igényesnek bútorozott albérleti szoba kiadó. A j á ni a to ka t ,, Kiliá n - dél” jeligére a kiadóba kérek. Hernádnémet iben, Jókai u. 70. számú szoba-konyhás ház, melléképületekkel, 500 négyszögöl telekkel, beköltözhelőséggel eladó.____________ E ladó 2 szobás, spáj- 7.03, fürdőszobás lakás. Miskolc-Pereces, Csáti u. 15. Külön bejáratú albérleti szoba kiadó. Martintelep, Balassa u. 40. sz. 46 éves, elvált ember vagyok, keresem annak a 40—50 év közötti hölgynek az ismeretségét, aki szeretne kölcsönös bizalommal házasságot kötni. „Bízzunk egymásban” jeligére a ki adóba. Áthelyeztem menyasszonyiruha-kölcsönzőmet: Rákóczi u. L, I. emelet (Sötét- kapunál). Nagy Lajos1né.__________ B undák alakítását vállalja: Lukács Pál szücsmester. Szemere u. 5. i üggctlen, intelligens, özvegy férfi ismeretségét keresem, társaság hiányában, házasság céljából, 46 —55 évesig, ki saját házamban meleg otthonra talál. Munkaköröm kielégítő. Fényképes levelekre válaszolok. „Ha boldog akar lenni” jeligére a miskolci hirde t ő b é. 45 182 cm magas, elvált, független, szőke, szenvedélymentes férfi ezúton keresi korban hozzáillő höl gy ismeretségé t, házasság céljából. Fényképes és részletes levélre válaszolok. (Magasak előnyben.) „Szakács” jeligére a hirdetőbe. A Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat Miskolc, alkalmaz: esztergályos, kainsz- szel-esztergályos, vésös szakmunkásokat és portásokat. Bérezés megegyezés szerint. 41 órás munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Miskolc, Besenyői u. 10. Azonnal felveszünk g.vors-gép- írónőt nagy gyakorlattal, fizetés megegyezés szerint. Csepel Kereskedelmi Vállalat, Miskolc, Zsolcai kapu 16. A Bodrogközi Állami Gazdaság, Sárospatak, gépészmérnököt alkalmaz műszaki osztály vezetői munkakörbe. Feltétel: 5 éves mezőgazdasági gyakorlat. Ajándékozzon! A Mezőkövesei és Vidéké ÁFÉSZ Matyóíöldi Áruháznak kedvezményes áru ajánlata: Férfi kalapok és kucsmák 20% árengedménnyel Gyermek cipők és csizmák 10% árengedménnyel Férfi, női esernyők 20% árengedménnyel Asztali és állólámpák 20% árengedménnyel 1000 Ft-on felüli férfiöltönyhöz ajándék nyakkendő, 300 Ft-on felüli vásárlás esetén ajándéksorsolás, 10 000 Ft-os vásárlási utalvány főnyereménnyel. A SZÖVETKEZET TAGJAIT 300 FT-OS VÁSÁRLÁS ESETÉN ÚTIKÖLTSÉG-TÉRÍTÉSBEN R ÉSZÉ- SÍTJÜK! Gazdag áruválasztékkal, udvarias kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinkat! Mezőkövesdi ÁFÉSZ igazgatósága Telefon: Mezőkövesd 93. ) .WMSZ-sportolók jutalmazása Az üzletek karácsony és újév előtti, valamint m ünnepek alatti nyitva tartása