Észak-Magyarország, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-19 / 299. szám
Pöfögő „misemlék” A Lenin Kohászati Művek vezetősége „a vállalat kiváló szocialista ifjúsági brigádja" címet adományozta az LKM finomhengerművében dolgozó Szilágyi-brigádnak, amely 11 éve alakult, s november ti-ra teljesítette a KISZ VIII. kongresszusának tiszteletére vállalt 10 ezer tonnás éves tervét. A háromszoros aranykoszorús szocialista brigád ezután pótváUalást tett és a KISZ kongresszusa első napjára plusz ezer tonna hengerelt árut adott a népgazdaságnak. Ráadásul a brigád maga is részt vett a szokásos nagyjavításban, mert a „két- szakmás" mozgalomba benevezve, lakatos-képesítést is szereztek a brigádtagok. Gácsi Ferenc, az LKM szakszervezeti bizottságának titkára adta át szombaton délután a megtisztelő oklevelet Szilágyi Miklós brigádve- zelőnek. Az ünnepi aktuson megjelent Koszti Lajos, a nagyüzemi pártbizottság titkára. . A huszonnégy tagú brigád valamennyi tagja megkapta a „kiváló brigád” jelvényt, amellyel összesen 36 ezer forint pénzjutalmat osztattak ki. Nemcsak a bi'igád' dolgozóinak, hanem feleségeiknek is köszönetét mondott a kohászat és a hengermű vezetősége nevében Hegedűs Lóránt, a hengermű II. gyáregység vezetője. Ezután a Hámor étteremben a brigád családiasán megünnepelte a kitüntetést, és egyúttal a kohászat alapítójának, Fazola Henriknek nevét vette fel. . r> ' •• *' A 75 éves .jubileumát ünneplő Vörös Csillag Traktorgyár méltán büszkélkedhet régi gyártmányú G—35-ös traktorára, mely még most is szolgálja a mezőgazdaságot. Kiss Lajos hédervári lakatos a helyi termelőszövetkezettől vásárolt G— 35-ösévcl szántja a iiáztáji földjét. A „műcmlék”-traklor még jól bírja erővel Előrelépés a ssí&í^úitutáshun Alig másfél hónapja, hogy a GELKA erőfeszítései sikerrel jártak, megkapták, majd mintegy 200 ezer forintos , költséggel kialakították Miskolcon, a Széchenyi utca 94. számú házban levő új telepüket. így végre emberi munkakörülményeket teremtettek az ott dolgozó műszerészek és őket kiszolgáló személyzet számára.- A különféle munkahelyek átcsoportosításával megoldották, hogy a televízió, háztartási gép, valamint a különféle rádió-, magnetofon-, lemezjátszóegységeket különválasztották egymástól. Ez ugrásszerű fejlődést jelent a lakosságnak nyújtott szolgáltató-javító munkájukban. A munkakörülmények mejjjavulása minőségi és mennyiségi munka növekedést eredményezett. Egy-egy műszerész teljesítménye 4—5 megjavított televízióról napi nyolcra emelkedett úgy, hogy közben az egy vevőre jutó javítási idő is növekedett. A munkakörülmények meg- javulásával az ünnepeken jelár nélkül, ügyeletben javítják ki a televíziótulajdonosok állal bejelentett tv- hibákaf. Az ünnepi ügyelet alatt a 33-599, valamint a 15-601 telefonszámon a GEL- KA-szerviz hívható, s a kívánságra házhoz menő szerelők ■ azonnal kijavítják a hibákat. Ügyeletes riporterünk jelenti: A viráph ittkuátai Ködbe burkolózik a Miskolci Kertészeti Vállalat telepe, ahol most is zöldéinek a növények, 11 ezer négyzel- . méter üvegfelület védelme . alatt. Az egyik legnagyobb kultúra a szegfű, 70 ezer tő van belőle. Augusztus elejétől jövő őszig — ötször, hatszor is hajtanak virágot. A hatalmas üvegházban plusz 8 fok a hőmérséklet, ennyi is elég a szegfűnek. A dugványokat Franciaországból Miskolcra egy amerikai cég szállítja. E ködös napon, üvegházról üvegházra járva képet kapunk a kertészet téli életéről. A mostanában menyasszonyi csokrokba is közkedvelt élénk, bársonyos színű ger- berából „csak” egy üveghazzal van. Vágott virágként kerül a boltokba, szálanként 10, forintért. A gerberákkál telt üvegházban kellemes meleg Hat kisgyerek névadó ünnepsége A névadó szülők íogadalomtétele Sjttörőlánycflc díszsor ja- la között „vonult" élete első hivatalos ünnepségére tegnap délután négy miskolci kislány és két kisfiú. ’ Szüleiknek, nevelőszüleilc- nek, családjuk barátainak, munkatársainak körében került sor névadásukra a miskolci 1. kerületi házasságkötő teremben. Az ünnepség kezdetét jelző zene, s József Attila Altató című versének elhangzása után Vaszily Lászlóné anya- könyvvezető az anyakönyvi bejegyzés alapján kihirdette a kicsik utóneveit; Du- csay Lajosék kislánya Krisztina, Kovács Györ- gyék kislánya Beatrix, Lo- sonczi Lászlóék kisfia László, Zsolt, Nagy Tiborék kislánya Anna, Saliga Józsefek kislánya Nóra, Szmandray Györgyék kisfia Norbert, György utónevet kapott. A szülők és névadó szülők miután fogadalmat tettek a kicsik goridos. szocialista szellemű nevelésére, illetve nevelésük figyelemmel kísérésére, aláírták az emlékalbumot. Az anyakönyvvezető köszöntője után a Fazekas utcai általános iskola Hómén Kató Úttörőcsapatának úttörői dallal, zenével, köszöntötték a kis ünnepeiteket, _ kisdobos nyalckendővel, virággal ajándékozták meg őket, s csapatuk tagjaivá, a Mese őrs kisdobosaivá fogadták. A megyei párt-végrehajtóbizottság nevében Deme László, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte az ünneplőket, s a szülőknek — a megyei pártapparátus dolgozóinak — átadta a megyei párt-vb ajándélcát. Az emléklapok kiosztása után baráti, rokoni körben ünnepelték a hat kicsi névadóját. van, 18 ’ fok. Naponta 80— 100 mázsa szenet tüzelnek el a kazánokban. Nem régen állítottak be egy nagy teljesítményű gázkazánt. A .jövő télre el is tűnik a szén a telepről. Ilyenkor lényeges munka a kertészetben a k ortenzia és a hagymás növények (tulipán, jácint) hajtatása, melyekből nők-napjára és hús- ' vétra lesz virág. Folyik az egynyári virágok magvetése, a partokba kerülő muskátli dugványok cserepezése. Körülbelül százféle növénnyel foglalkoznak a vállalatnál, közülük búcsúzóul megcsodáljuk a ciklámeneket és a Mikulás-virágokat... aztán kilépünk a gomolygó ködbe. A süni köd okozta tegnap azt a balesetet is, melyet Gá- bura Gábor miskolci lakos követett el, aki Szerencs felé haladva a 37-es út 10-es számú ikilométerkövénél előzött Trabantjával és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Varga István vezette, szerencsi Lenin Tsz tulajdonát képező személygépkocsival. A ‘baleset következtében Gabura Péterné 8 napon túl gyógyuló, súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett. Az anyagi kár körülbelül 15 ezer forint. A napok óta tartó köd és sok baleset miatt figyelmeztetjük a gépkocsivezetőket, tartsák szigorú kötelességüknek, hogy nappal is ködlámpával, vagy tompított fóny- nyel közlekedjenek, mert a j helyzetjelző lámpát csak 5— 6 méterről lehet észrevenni! A Kiskörén épülő Tisza II. duzzasztómű üzembe helyezé- < se után jelentősen megnöveli a víz magasságát a folyó délborsodi szakaszán is. Ezért — figyelembe véve a tartósan magas vízállást — szükségessé vált a Tiszafüred—Tisza- bábolna és Tiszadorogma kö- !] zötti szűk folyószakasz szabályozása, hogy elkerüljék a partszakadásokat és megakadályozzák a medervándorlást. A munkák során mintegy 25 kilométer hosszúságban a veszélynek kitett partrészeket kőburkolattal látták el. a mederfeneket kőszórással jj erősítették meg és a hajózást akadályozó gázlókat kotrással, valamint terelőművek építésével rendezték. A mederszakasz szabályozására 12 millió forintot költöttek és a munkákat pénteken fejezték be az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság dolgozói. Autóra várók, figyelem! Lapzártáig az alábbi sorszámokig elégítették ki a gépkocsiigényeket (illetve értesítették a kocsik megérkezéséről a leendő tulajdonosokat): Trabant Limousine Trabant Combi Wartburg Limousine Wartburg de Luxe Wartburg Tourist Skoda S—100 Moszkvics Polski FIAT 1300 Polski FIAT 1500 Zastava Zaporozsee Zsiguli (Budapesten) Zsiguli (Debrecenben) ÖREGEK NAPJA MÄLYIBAN Mályiban a szakmaközi bizottság, a Hazafias Népfront, a Mályi Téglagyár szakszervezeti bizottsága, a helyi Vöröskereszt szervezet, a községi pártszervezet és tanács közreműködésével tegnap, december 18-ún, szombaton jól sikerült öregek napját rendezett. A meghívottakat •Szepesi Sándor tanácselnök köszöntötte. TANFOLYAMZARAS A PÄRTJSKOLÄN A megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának bentlakásos pártiskoláján tegnap befejeződött az első háromhónapos tanfolyam. 55 alapszervezeti párttitkár ismerkedett meg alaposabban a .szocializmus építésének kérdéseivel, nemzetközi feltételeivel. a pártirányítás és pártélet időszerű kérdéseivel. FŰTŐOLAJ A mezőkeresztesi Aranykalász Termelőszövetkezet több ezer literes üzemanyagtartálykocsija télen ,sem pihen. A kocsi a téli hónapokban a környéken levő. tíz községbe szállít rendszeresen íú tőoia jat. KISMOTOROK A Sátoraljaújhely városi Tanács 28 ezer forint értékben vásárolt kismotorokat az MHSZ technikai klubja részére. Az új eszközök hatha- 1 tósan segítik a klubba tömörült fiatalok technikai képzését. ÜJ VETÍTŐ Űj vetítőgépet vásárolt az Észak-magyarországi Horgász Egyesület Miskolcon, a Vörösmarty utcai klubban most már az új, 16-os géppel vetítik a filmeket a klubnapokon. GYÓGYxNÖVÉM yeket KÉRNEK A Herbaria miskolci gyógynövény szaküzletébe az ország mind távolabbi helységeiből is érkeznek megrendelő levelek. A boltból mostanában főleg „C” vitamint tartalmazó árukat és speciális teakeveróket kérnek. SERES JÁNOS KIÁLLÍTÁSA Seres János festőművész 17 festményt és 13 grafikáL tartalmazó kiállítása december 21-én, délelőtt 11 órakor nyílik meg Borsodnádasdon, a művelődési házban. Megnyitó beszédet Lőrincz József, községi tanácselnök mond, a megnyitáskor zeneszómmal közreműködik Nemes Ferenc és Kincses Margit. ÓVODABŐVÍTÉS A közelmúltban adták át Tiszalúcon az óvoda új szárnyépületét. A községfejlesztési alapból megvalósított épületrész építési költsége mintegy 230 ezer forintot tett ki. Az óvoda bővítésével elérték, hogy a községben minden óvodás korú gyermek elhelyezését 3 csoportban, kulturált körülmények között, a jövőben már biztosíthatják. 36 672 4 669 16 608 12 660 1 722 24 017 28 207 7 251 2 532 2 106 3 961 7 322 4 196 KUBA KÉPEKBEN A Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ színházi előcsarnokában december 22-ig tekinthető meg a Kuba képekben című kiállítás. A tárlat naponta délelőtt 10-től esle 6-ig tart nyitva. FILMEK KARÁCSONYRA Három filmet mutatnak be karácsonyra a premier- mozik. Csütörtöktől vetítik a Csárdáelrirálynő magyar— nyugatnémet filmváltozatát, a legifjabbaknak a Csipkerózsika című NDK mesefilmmel szereznek örömet a mozik, s ugyancsak csütörtöktől, felújításban láthatja a közönség a Balkezes újonc című szovjet filmvígjátétot. A JOBB ELLÁTÁSÉRT Az Ózd és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet TÜZÉP-telepet létesített Csokvaomány községben. A telep a környező községeket látja el tüzelő- és építőanyaggal. ZENÉS EST A miskolci 114. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiumában zenés műsort adott pénteken este a Bartók Béla Művelődési Központ vegyeskara, kamarakórusa és a Szinkron lánczenekar. A sikeres esten 320 diák vett részt. MUNKÁSVÉDELMI VERSENY Az Egri Közúti Építő Vállalat ózdi építésvezetősége háromhónapos munkásvédelmi versenyt hirdetett. A verseny célja a baleseti források feltárása és megszüntetése, a kiesett munkanapok számának csökkentése. Az október óta tartó verseny értékelésére hamarosan sor kerül. 530 SZOCIALISTA BRIGÁD A Borsodi Szénbányáknál jelenleg már 530 szocialista brigád tevékenykedik összesen 8500 taggal, amely a vállalat létszámának 53.2 százalékát teszi ki. ESZAK-MAGV A KORSZAG * Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságánál; lapla Főszerkesztő; FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Balcsy-Zs. u. 13. Központ: 30-132. 16-672. 35-380. 16-579. Titkársáa: 16-886 Gazdaságpolitikai -ovat: 16-033. Pártrovat: 16-078 Belpolitikai rovat; 16.450 "tultürrovat: 16-067 Sportrovat: 16-049 Munkáslevelezés. panaszügyek; 16-046. Kiadja a Borson megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Balcsy-Zs. u. 13. Fel -Jő? kiadó; WIRTB LA.IOS Telelun; so-131 Hl rdetésf elvétel; Miskolc. Széchenyi u IS—II. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: ; a helyi postahivataloknál % a kézbesítőknél az előfizetős álja ecv hénapr* 20 forlm Index ■ 23603 Készüli h Boisrdi Nyomdában Felelős vezetői SZEMES ISTVÁN Kitüntették a Fazola Henrik- brigádot