Észak-Magyarország, 1971. november (27. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-07 / 263. szám

1971. nov. 7., vasárnap

ESZftK-MAGYARORSZÁG 7

£25

Három nappal

ezelőtt

futott ki a „Professzor Vize” nevű hajó Leningrad kikötőjéből. Különleges hajó, különleges felszerelésekkel és utasokkal. A személyzet nemzetközi: szovjetek, angolok, svédek, németek, lengyelek, és köztük egy miskolci fiú, az egyetlen magyar.

Visi Károly. Hangját sokszor lehetett hallani — szülte naponta — a Kossuth rádió reggeli krónikájában. Nyugodt, csendes, megnyerő és meggyőző hang. Mindig a várható időjárásról beszélt. Visi Károly ugyanis meteorológus. Az Országos Meteorológiai Szolgálat központi előrejelző intézetének tudományos csoport- vezetője. Jelenleg, útban a Déli-sark, a jeges Antarktisz felé ugyancsak meteorológiai előrejelző a „Professzor Vize” fedélzetén.

Miskolcon született, 1935- ben. A Kilián Gimnáziumban érettségizett. Innen ment egyetemre, Budapestre, az ELTE meteorológia szakára. 1957-ben államvizsgázott. Azonnal visszatért Miskolcra, és a repülőtéri meteorológiai szolgálatnál dolgozott. Két évig. Azután; Ferihegy. Ott is meteorológus volt. Az An- tarktisz-expedíeiót , már 1963-ban megpályázta. Óceánra és jégmezőkre vágyott. Megígérték neki, hogy sor kerül az utazásra, mert nagyon tehetséges, felkészült szakember. De várnia kellett. Egy Antarktisz-expedí- cióba nem volt könnyű bejutni. Most sikerült. A „Professzor Vize” 1971. november 4-én elindult Leningrád kikötőjéből. Fedélzetén ott van Visi Karcsi. Nemrégen beszélgettem vele. Hogy mennyyire boldog volt — nehéz lenne leírni.

— Nyolc évig vártam erre a napra — mondta. — És ha hiszed, ha nem, nyolc éve mindig készültem. Leginkább tanulással. Tudtam, hogy egyszer elmehetek.'

— Nyelveket beszélsz? — kérdeztem, mintha nem tudtam volna.

— Annyira igen, hogy megértjük egymást a hajón. Oroszul, németül, angolul is, bár hiányosan.

Ez a 17. szovjet oceanográfiai és Antarktisz-kutató expedíció. A „Professzor Vize” kutatóhajó építése és felszerelése a legmodernebb a világ összes* hasonló hajói között Nemrég épült. A mostani csak a második expedíció« útja. Kutató személyzete különböző szakemberekből áll. Valamennyi élettudományt és földtudományt kutatják. Felsorolni, hogy milyen célokkal és eszközökkel — sokáig tartana. A hajón minden szükséges műszer és felszerelés a kutatók rendelkezésére áll.

Az útvonal: grSLd™:

nári-szigetelt Ausztrália, Antarktisz — Mimij sarkköri kikötő- és kutatóállomás. Az út több mint négy hónapig tart. Az Antarktiszira hat hét múltán érkeznek meg. Ott eltöltenek három-négy hetet, azután az Atlanti-óceánon át visz- szatérnek Európához, és majd valamikor márciusban érkeznek meg a Baltitengerre, s azon végig •

, Károlyinak a hajón szolgálati és tudomá- kutató feladata van. i a hajó meteorológiai jelző szolgálata szentének. Ez naponta _ is s és felelősségteljes

munka. Két témát külön is kutat.

Egyik: tanulmányozza a csak az óceánok felett kialakuló speciális (cellás) felhőrendszereket, amelyeknek alaposabb megismerése a jövőben sokat segíthet a pontosabb meteorológiai előrejelzések kialakításában.

Másik: a hidegfrontokhoz kapcsolódó rendezett zivatarvonalak tanulmányozása. Ez egy nagyon érdekes természeti jelenség. A hidegfrontokhoz kapcsolódó rendezett zivatarvonalakat eddig csak bizonyos szárazföldi térségekben sikerült megfigyelni. Visi Károly tudományos kérdése: előfordulnak-e hasonló zivatarvonalak a nagy vízfelületek — az óceánok — fölött is? Ez a természeti jelenség csak a szárazföldhöz kötődik, vagy általános légkörfizikai jelenség?

A kutatáshoz a ^

minden szükséges műszer és felszerelés rendelkezésre áll. Többek közt: időjárási radar, mesterséges holdak felhőfényképeit vevő berendezés, rádiészondázó berendezés, és minden olyan műszer, amelyek veszik, s rögzítik az útvonalhoz közel levő meteorológiai szolgálatok időjárási térképeit és egyéb információit,

— Ezek a témák csak a magyar tudományt érdek- lile, vagy más nemzetek kutatásaihoz is kapcsolódnak? — kérdeztem Visi Károly- tól az indulás előtt.

— Az expedíció nemzetközi — válaszolta, — Ezért, miként a tudományban általában, itt nincs nemzeti érdek. Az ilyen expedíciókban minden nemzetközi, a feladatok éppen úgy, mint a kutatások eredményei. Hazatérés után az expedíció valamennyi tagja folytatja munkáját. Sőt, talán azután következik a munka nehezebb része. Fel kell dolgozni a kutatási anyagot, ki kell cserélni tapasztalatainkat, s végül átadjuk egymásnak az összegezett következtetéseket.

Visi Károly még fiatalember. Tanulmányúton, tudományos tapasztalatcserén járt már más országokban, Az óceán, az Antarktisz, a jégmező — eddig csak álmaiban és vágyaiban élt.

•— Ugye, te vagy az első borsodi ember, aki elindul és eljut az Antarktiszira — mondtam neki indulás előtt.

— Nem, nem — tiltakozott. — Borsod és Miskolc ilyen vonatkozásban is szerencsés vidék. Előttem már járt borsodi srác az An- tarktiszon. Baráth Jóska, aki Hejőcsabán született, ö volt az első. És ő is meteorológus.

Márciusban $£££

Karcsit addig felesége és két kisfia várja. A feleség agrármérnök, Már az indulás előtt is izgult Most bizony, várhat és drukkolhat márciusig. S vele együtt várunk és durkkolunk mi is, valamennyien miskolciak és borsodiak. Kívánjuk, hogy sikeresen teljesítse valamennyi feladatát, s a szerencsés visszatérés után reggelente ismét szólaljon meg a Kossuth rádióban és mondja el milyen az időjárás, milyen tavasz várható.

Szcndrei József

Miskolci utcák, házak, emberek (II)

VAN A MAGYAR TÖRTÉNELEMBEN egy nem különösen kiemelkedő szerepet játszó személy. Kézai Simon emlékezik meg róla a Gesta Hungarorum című történeti művében. Ez a személy a türingiai Frey- burgból származó Altmann, a páncélos lovag. Ö is a királyné „hemádvölgyi jövevényei” — hospesei — közé tartozott, akiír Gönc, Rusaka, Vizsoly, Dobsza és Németi környékén új anyagi kultúrát termetettek a XIII. század elejétől. Részt vett II. András hadjárataiban, de sűrűn fordult meg a merániai Gertrudisz spanyol udvarhölgyei és bársonyba öltözött francia, német, merániai lovagjai között. 1213-ban már a Rimaszombattól keletre húzódó Balog folyó völgyében kapott birtokot. Felépítette Balog várát, majd a Sajó partján Szécs várát.

Ez volt az az idő, amikor Gertrudisz királynét a fellázadt magyar urak (Bánk bán!) megölték, a társaságában mulató osztrák herceget Bécsig kergették, és a királyné öccsét, az iskolázatlan Bertold kalocsai érseket csúfosan összevertél'

Az egyre gyarapodott család mind nagyobb szerepet kapott az ország életében. De amikor az Árpádház kihalt, és III. Andrást, „Szent István törzsének utolsó arany ágacskáját” 1301. januárjában eltemették, Balog és Szécs várából a család, Ivánlsafia Miklós és fiai az ország déli részébe vonultak, és hűséget esküdtek annak az új királynak, az Anjou Károly Róbert- nek, akit egyelőre Zágrábban koronáztál! meg. A családi birtokon az Athfy-ág maradt és Csák Mátéhoz, a Felvidék urához csatlakozott.

A poli ti lkai szerencse a déli végekre leköltözött Szécsi-ágnalc kedvezett. Károly Róbert király nyolc éven belül úrrá lett a helyzeten, és az Altmann-uno- icáknak meghálálta hűségüket. Dénes és Péter a király udvarában a legbizalmasabb állásokhoz jutott, s 1320-ban megkapta Miskolc, Csaba, Mályi birtokát is az addigi bocsi, keresztúri és kistokaji, elkobzott Miskolc-családi birtokokhoz.

4 páncélos lovag unokái

AZ ÜJ FEUDÁLIS adománybirtokos család, a Szé- csiek így tartoznak Miskolc népének történetéhez.

1320-től 1364-ig voltak itt az urak. Mindössze 44 évig tehát és amit az ősbirtokos Miskolc-család tagjai elmulasztottal!, azt a Szécsi-csa- lád hajtja végre. A vásáros jobbágyfalu, Miskolc a Szécsiék idejében vetette meg városiasodásának alapjait.

Űj vonások jelentkeztek Miskolc életében. Piac- és vásár jogok, szisztématiku- san végrehajtott és kiterjedt szőlőtelepítés, hegy- vámszedés, bíráskodás, telepesek beköltöztetése, kezdeti közigazgatás, falunagy és teleifcrsndezések. Megkezdődik az avas! pincesorok létesítése. „Kövesút” szerepel Bábony és Keresztúr között, egyre több a vízimalmok számára a „ma- lomhelyek” és halastavak említése. Határjelekkel (méta terrea) látják el földjeiket. A birtokhatároknál határt (fossatum árok vo- catum) ásnak. Miskolcról Szirmán és a Sajón át Al- zsolcának utat építenél!, ez a „via herbosa”. A Sajó- átfcelőn sókockák számára

sódepozitumokat létesítenek. A Miskolcról Tapolca felé vezető úton a csabai határt kő-métákkal (métám lapideam) látják el. Itt szerepel ebben az 1356. évi okmányban az az óriási szeder-ligeterdő, amely a Dudujka déli részét lepte eL Miskolc települési határa, a Szinva déli oldalán, Mindszent felé húzódik el, az itt betorkolló „via magna”, az esztergom-budai nagyút mentén.

A jövevények egyelőre elvegyülnek az ősi portál! között újonnan szerzett telkeikkel, de egyre több a Szinva északi partján létesült új teleksor, amely előbb a Széchenyi utca déli oldalán jön létre, majd átcsap az északi oldalra. A Sötétkapu alatt spontán kialakult piactérséget az új települők tudatosan meghagyják. A Hunyad utca—Tanácsház térnél mutatkozó ipszilon- formájú átvezetést, az addig kialakult szekémyomok alapján utcává formálják Diósgyőr, illette a Bábonvi bérc szőlőtelepíttényei felé.

EBBEN A FEJLŐDÉSBEN

a két monostori gazdaság, a tapolcai és a diósgyőri kolostor gazdasága versenyt fut a miskolci szőlőtelepítők, iparűzők termelésével, a feudális Szécsiék „modem gazdaságszemléletével.” A várossá fejlődés folyamatának vagyunk^ e korban a tanúi.

Komáromy József

VÍZPARTON

(Laczó József felvétele)

E

zelőtt . huszonhat esztendeje barátkoztam'meg vele. Főhadnagy édesapját akkoriban helyezték a táborparancs- nokságra, s társaságában Misenlia gyakran meglátogatott bennünket a hadifogolytábor klubjában. Később már egyedül is be-be- nézett hozzánk.

Tudta, hogy én vágyói! a kultúrfelel ős, s ennek különösképpen örvendezett, mert ő is efféle tisztséget töltött be a pioníroknál.

Hanem már a bemutatkozásunk után kihívott sakkversenyre. Kénytelen voltam elállni a játéktól, mivel nem értettem hozzá.

— Nyicsevó — mondta Misenka, s csupa-tűz igyek- véssel ajánlotta, hogy megtanít sakkozni.

Nem rajta múlott, hogy nem sokra ment velem, nekem, úgy látszik, nem osztottak tehetséget a fehérfekete kockákon, különböző figurák Ide-oda rakosgatá- sából álló játékhoz.

A lényeg azonban az, hogy a kitűnően sakkozó kisfiú soha nem éreztette ebbéli fölényét, s még akkor is próbálkozott velem, amikor néhányszor megmondtam neki: hasztalan fáradozás az igyekvése .. .

A táborban hetenként egyszer, előfordult, hogy kétszer is rendeztek filmelőadást. A hadsereg klubjának főtörzsőrmester-gépésze hozta, s vetítette a filmeket.

Misenika mindannyiszor eljött a mozinkba.

Egy alkalommal a Puskin életéről szóló filmet láttuk. Eléggé jól ismertem a nagy orosz költő írásművészetét, élete történetét, - de előadás előtt a fiúcslia annyi, általam ismeretlen dolgot meszovjet rendszer iskolapolitikája a Horthy reakcióét..

Nekem az volt a legfőbb feladatom, hogy vasárnap esténként két-háromórás

előadást produkáltassak

akár a színjátszó-csoporttal, akár a zenekarral, szavaló- inkkal, vagy énekeseinkkel.

sélt róla, hogy nem győztem ámulni rajta. Vetítés közben aztán magához húzta fejem, s ezt súgta: „Nálunk Puskin ugyanaz, mint nálatok Petőfi”.

— Petőfi? Honnan tudod, hogy ki ő?

— Óh, mi nagyon szeretjük a szabadságharc nagy magyar költőjét.

Előadás után próbaképpen mintegy harminc egyszerű fogolytársamtól megkérdeztem, mit tud Petőfi Sándorról. Volt, aki azt mondta: ő írta a Himnuszt. A többi sem sokkal jobban „ismerte” a legnagyobb magyar költőt. De hogy Puskin kicsoda, s hogy azonosság is van az irodalom két tündöklő csillaga között — sejtelmük sem volt. (A kérdés első részét illetően még a filmelőadás után sem.)

így buktatta meg egy kisgyerek, Misenka révén a

(Volt közöttük egy rádióénekes is.)

Hónapok múltán azonban gondot okozott a műsor ösz- szeállítása. Érthetően nem volt meg az a lehetőségem, hogy könyvtarból, műsorfüzetből válogassam össze az előadandókat — mi még a „János vitéz”-t is emlékezetből írtuk meg vagy tizen. s ha itt-ott hozzá is toldottunk, vagy elvettünk belőle, azért sikert aratott az előadás.

Emlékezetünk legelrejtet- tebb zugában sem maradt végül színpadra vihető „matéria”, s mondhatom: kétségbe voltam esve.

— Nyicsevó — derített fel a már naponta meglátogató Misenka. — Rendezzünk olyan előadást, amelyen a népek dalai szerepelnek.

— Hogyan?

— Holnap megtudod — válaszolta, s huncutul mosolyogva elviharzott.

Másnap éppen az ablaknál állva merengtem sorsomon, amikor látom, hogy kicsi barátom, hozzá hasonló társával, egy nagy ládát cipelve igyekszik a klubba.

— Sztyepán — ugrott a nyakamba. — Itt vannak a népek dalai. Ötten grama- fonlemezt hoztam a kom- szomolistáktól.

Nem tagadom: a három nappal későbbi előadás alatt titokban elsírtam magam.

*

Amikor hazaindulásra várva a pályaudvar melletti térségen napoztunk, itthon, enyéimnél jártak már gondolataim, de szeretteim körében ott láttam Misénkéi is, akit nagyon szerettem volna összeölelgetni, megcsókolni a búcsúzás percei ben.

S nem akartam hinni a szememnek.

Hófehér pionír ruhában, két másik fiúcska társaságában eljött hozzánk utoljára, drága kicsi barátom. Virágcsokor volt mindegyikük kezében.

[isenkát a magasba kaptam, váliamra ültettem, s ő. amiről soha nem beszélt, most a felnőttekhez illő komolysággal ezt- mondta valamennyiünknek: ..Elvtársak! Nekünk soha nem szabad ellenségként találkoznunk. Mi csak mint barátok láthatjuk egymást viszont!”

Tarján István

Ötbai

fi;

MISENKA