Észak-Magyarország, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-26 / 252. szám

fill" Üli A MÁV miskolci Igazgató­ságánál szeptemberben mun­kásvédelmi hónapot tartot­tak, amelyet a napokban ér­tékeltek. A Tiszai pályaud­var dolgozói az értékelés so­rán szép eredményekről szá­molhattak be, és 20 százalék­kal kevesebb volt a „kiesett” munkanapok száma. Az eredményeket nem vé­letlenül érték el a Tiszai pá­lyaudvar dolgozói. A sikeres munka céljából Magyar Ist­ván és szocialista brigádja vállalt védnökséget a mun­kásvédelmi hónap felett: plakátokon, fali hirdetménye­ken, röpcédulákon tájékoz­Rajkin 60 éves Arkagyij Rajkin hatvan éves. A vasárnapi moszkvai lapok cikkekben, interjúban méltatják a neves művész pályafutását, új sikereket kí­vánnak a szatíra kiváló mes­terének. látták a dolgozókat a bale­setmentes munkavégzés je­lentőségéről. A brigádtagok felosztották maguk között a pályaudvar területét, és ki-ki felelős volt annak baleseti veszélyforrásait .feltárni, megszüntetésére intézkedést tenni. Kisvárdai János Pedagógiai szabadegyetem Szerencsen, a járási hiva­tal, a pedagógus szakszerve­zet, a TIT szabadegyetemet szervezett pedagógusok szá­mára. A szabadegyetem első foglalkozását október 28-án tartják. A foglalkozáson dr. Gazsó Ferenc, az MSZMP KB tár­sadalom tudományi intézeté­hek munkatársa tart elő­adást „A szociológia alkal­mazása a pedagógiában” cím­mel, a párt szerencsi járási bizottsága székhazában 9.30 órai kezdettek Műszaki köEyvnapok Kiállítás Diósgyőrben Az idei műszaki könyvna­pok egyik jelentős miskol­ci eseménye volt a Diósgyőri Gépgyár műszaki házában': megrendezett műszaki könyv- és dokumentum kiál_ lítás megnyitója. A megnyi­tóra tegnap, október 25-én, hétfőn délután került sor. íeSesilspoSitika A Hazafias Népfront Bor­sod megyei Elnöksége mel­lett működő telepiiléspoliti- kai társadalmi bizottság ki­bővített ülést tart 28-án, csü­törtökön Sajószentpéteren. A nagyközség IV. ötéves fej­lesztési koncepcióiról dr. Nagy Sándor tanácselnök számol be. Jakke! Béla, a nagyközség HNF-elnöke számot ad arról, hogy a munkásság miként vesz részt a község társadalmi életének alakításában. Az október 25-étől október 29-éig nyitva tartó kiállítást Hámori Sándor, a DIGÉP 'műszála igazgatója nyitotta meg. Beszédében méltatta a műszaki könyvnapok jelentő­ségét, és szólt a műszaki könyvekben felhalmozott is­meretanyag hasznosításának fontosságáról. Ezt követően Bálint Laj06, a Gépipari Technológiai Intézet igazga­tója tartott előadást Techno­lógiai fejlesztésünk aktuális kérdésed címmel. A kiállítás a Diósgyőri Gépgyár műszaki könyvtá­rának gazdag kijnyvanyagá- val és egyéb dokumentumai­val ismerteti meg a szak­embereket. Mezőkeresztesi bajnokok »1 ti Ügyeletes riporterünk jelenti: Száznyolcvanezer lakosra négy ügyeletes gyógyszertár. Sok-e, vagy kevés ez Miskol­con, kérdezhetné bárki. Azoknak, akik éjszaka a kül­területi utcákról botorkálnak el, és úgy keresik fel az éj­szakai ügyeleteket, azoknak kevés a négy nyitva tartó gyógyszertár. A gyógyszeré­szek, akik az éjszakáikat ál­dozzák fel, hogy minden ró­sz aló időben gyógyszerhez jusson, azt mondják: az ügyeletes gyógyszertárak maximálisan biztosítják a. városban levő betegek éjsza­kai gyógyszerszülcségletét. Ez a feladatuk, — folytat­hatnánk a gondolatot — de ez nem ilyen egyszerű. Az ügyeletes gyógyszerész igen gyakran nappal is dolgozik, hiszen a kollektív szerződés­ben csak az van rögzítve, hogy 24 óránál többet folya­matosan nem tölthet a gyógyszertárban. Igen gyak­ran a nappali szolgálat meg­A Néphadsereg Művészegyüttese líövesdcn Október 25-én este a me­zőkövesdi járási népművelési központban mutatta be 3 ré­Gs-iiiiisirize *arizerért szaladtak le. Mindketten fehér köpeny­ben. Az egyik pénztárcát szorongatott, a másik zsebében csörgette pénzét. Egyik szőke volt, a másik fekete. Mindketten nagyon éhesek. A boltban csodás illatok áradtak. A pulton katonás rendben piroslották, kínálták magukat a sült csirkék. Grillcsirkék. Nagyokat nyeltek. Az egyik megrázta a kis kék pénztárcát, a másik megcsörgette zsebét. Egyet gondol­tak. Egyszerre szóltak: — Grillcsirkét! S egy szép gömbölyű csirke került a mérlegre. — Harmincnégy forint negyven fillér — közölte a magas, őszes férfi a pult mögül. A szőke és a fekete egymá.sra nézett. Egyik a zsebe tartalmát, a másik a pénztárcáét borította az eladó elé. Az számolni kedett... Kétszer is számolt, de az ösz- szeg néhány fillérrel így is rövidebb volt. Ránézett két vevőjére, s visszatolt nyolcvan fillért: — A tejboltban vegyenek hozzá két zsemlét. Nehogy elrontsák a gyomrukat! — s elébük tette a szépen be­csomagolt, illatosra, pirosra, kívánatosra sült grillcsir­két. Szegeczky Ha szes tánoműsorát a Magyar Néphadsereg Művészegyütte­se. A „Mese a játékikatoná- ról” című táncjátékot, a „Dó­zsa” című táncdrámát és a „10 magyar néptánc” című összeállítást. Közreműködött a Magyar Néphadsereg Mű­vészegyüttesének szimfónifcus és népi zenekara. A műsor nagy közönségsikert aratott. Gyermekrajzok kiállítása Gyermekrajz kiállítás nyí­lik csütörtökön, a miskolci Molnár Béla Űttörőházban. A miskolci általános iskolások munkáinak tárlatát Stanis­law A. Sochacki, a budapes­ti Lengyel Ku&úra igazga­tója nyitja meg délután 4 órakor. A kiállítást a Mű­vészeti és Propaganda Iroda rendezte testvérvárosunk, Katowice hasonló tárlatának viszonzásaképpen. '' -b : I &•*-. __h__A'£t|js éöl Vasárnap befejeződött az országos hajtóbajnokság harma­dik fordulója Mezőkeresztesen. A háromnapos vetélkedő ismét bebizonyította, hogy a magyar hajtők tudása világ- színvonalú. A verseny szoros volt. A vasárnapi akadály- futamban három-négy hibaponttal szerepeltek a verseny­zők, s a mezőkeresztesi Jakab Miklós hibapont nélkül vette az akadályokat. Ezzel holtversenyben a 2—3. helyezést érte el az Európa-bajnok Papp József mögött. A 4. helyezett Mátyus Viktor mezőkeresztesi hajtó lett. Pénteken még a Hortobágyi Állami Gazdaság csapata volt az esélyes, a III. forduló viszont a keresztesiéknek kedvezett: megnyertek az első helyet. szakításával biztosítható csak az előírás■ betartása, mert az éjszalcai Ügyelet után ismét munkanap következik. A gyógyszerész szó nélkül kiadja a gyógyszert éjszaka is, és csak akkor teszi szó­vá, hogy álmából riasztották fel, ha többnapos receptet lobogtat az éjszakai vásárló, továbbá akkor, ha a gyógy­szerkiadás nem indokolt. És igen gyakran egy-egy eltöl­tött ügyeleti éjszaka után ki­derül; az esetek többségében a zörgetők várhattak volna reggelig. A felelőtlenség- két tűzese­tet okozott a megyében. Ti- szakarád Örszem-dülőben a még lábon álló nádas, vala­mint a nagymennyiségű kö­vezett nád fogott tüzet. A lángokat a helyi önkéntes tűzoltók és a Sátoraljaújhely­ből kivonult egységek közö­sen fékezték meg. A kár je­lentős. A másik tűzeset Edelény- ben a Réti-dűlőben történt. Az Alkotmány Tsz szérűjén a takarmányszalma gyúlladt meg. A tüzet a miskolci és az edelényi tűzoltók közösen oltották él. A tűzeset oka még ismeretlen, a kár itt is jelentős. Baleset történt Szerencs belterületén. A 37. számú főúttól balra kanyarodás közben Rohács Imre nagyhe- gyesi tehergépkocsivezető nem adta meg az elsőséget a vele szemben szabályosan közlekedő Kádas Antal sze­rencsi motorkerékpárosnak. Az összeütközés következté­ben a motorkerékpár vezető­je 8 napon túl gyógyuló sé­rülést szenvedett. A baleset után a sérültet a miskolci Szentpéteri kapui kórház baleseti sebészetére szállí­tották. o© Ülésesei! a Marfas Népfront miskolci bizottsága Hétfőn délután 4 órai kez­dettel tartották meg Mis­kolcon a népfront megyei bi­zottságának tanácstermében a Hazafias Népfront városi bizottságának ülését. Az ülé­sen jelen voltak a városi, párt-, és társadalmi vezetők. A tanácskozás napirendjében megvitatták a társadalmi munka új vonásait, valamint a Hazafias Népfront V. kong­resszusának , előkészítésével kapcsolatos feladatokat. Az ülésen sok szó esett a társadalmi munkások meg­becsüléséről, és megállapítot­ták, hogy a társadalmi mun­ka fogalma napjainkban mi­nőségi változás előtt áll. Az előadáson hangsúlyozták, a társadalmi munkában rész­vevők fokozottabb megbe­csülésénél!: szükségét, és en­nek javaslatát a bizottság el­fogadta. A tanácskozás Szuchy Róbertnak, a Haza­fias Népfront városi titkárá­nak zárszavával ért véget. EGYRE TÖBB A BÉRLET A dolgozók, a hozzátarto­zók és az iskolások mind na­gyobb mértékben veszik igénybe Miskolcon a bérle­tek nyújtotta előnyöket. En­nek eredményeképpen az autóbuszokon 81,6, s a villa­moskocsikon utazók 72 szá­zaléka már bérlettel rendel­kezik. TÁNCKARI BEMUTATÓ Huszonötödik évfordulóját ünnepli a diósgyőri vasas tánckar. Ebből az alkalom­ból október 30-án tánckari bemutatót tartanak ottho­nukban. A műsort Juhász Tibor állította össze, koreog­ráfus Manninger György. KIÁLLÍTÁS TOLCSVÄN Borsod megye műemlékei címmel nyílik kiállítás Tolcs_ ván, a művelődési otthon­ban, október 28-án, 18 órakor. A kiállítást Gádor Judit, muzeológus nyitja meg. MŰSOROS EST A KISZÖV városi bizottsá­ga műsoros estet rendez ok­tóber 30-án este Miskolcon, a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A műsorban fellép a siófoki szövetkezeti dal­kör, és a miskolci szövetke­zeti ének- és tánckar is. IFJÚSÁGI BRIGÁDMOZGALOM A szerencsi járásban az utóbbi két évben fellendült az ifjúsági brigádmozgalam. Míg 1969-ben az iparban 17, a mezőgazdaságban 23 bri­gád dolgozott, ebben az év­ben az iparban 20, a mező- gazdaságban pedig 31 ifjúsá­gi hígad működik. MŰSZAKI KONFERENCIÁK A VASÜTI CSOMÓPONTON Az elmúlt héten műszála konferenciákat tartottak a miskolci vasúti csomópont egységeiben. A háromnegyed évben végzett munkát érté­kelve megállapították, hogy, jól alakult mind ezémély-, mind tehervonatok menet- rendszerű indítása. Az év hátralevő részében javítani kell a tehervonatok közleke­désének tervszerűségét, és csökkenteni a kocsitartózko­dási időt. MATYÓ LAKODALOM . Mezőkövesden, a járási mű­velődési központ klubtermé­ben Matyó lakodalom 1935- ben címmel Dala József tart előadást október 29-én, 18 órai kezdettel. LU iíáras Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, legfeljebb egy-két helyen kisebb csővel. Megélénkülő déli, délnyugati, majd nyugati, északnyugati­éi ra forduló, néhány helyen ,» megerősödő szél. Várható £ legmagasabb hőmérséklet: az \ északkeleti megyékben 15 i fok körül, máshol 20 fok kö- ^ zelében. TOVÁBBADOTT TAPASZTALATOK A Diósgyőri Gépgyár rá­diósklubja továbbadja ta­pasztalatait a fiataloknak. Szabó Sándor, a gépgyár rá­diós MHSZ-klubjának veze­tője irányítja a Molnár Béla Ifjúsági Ház nemrég alakult rádiós szakkörét. > BRIGÁD VEZETŐK FÓRUMA A kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központ „szocialista brigádvezetők fó­ruma”' következő előadásán Miből élünk? címmel árak­ról, bérekről, bérarányokról hallhatnak előadást, az érdek­lődők. Az előadást október 28-án, 14.30 órakor tartják meg. MAGYAR GAZDASÁGI NAPOK BELGIUMBAN A belga főváros jelentős gazdasági eseménye volt hét­főn a magyar gazdasági na­polt megnyitója. A belga részről megnyilvánuló érdek­lődés e sole szempontból új­szerű rendezvén}' iránt tűk- . rözte az is, hogy a megnyitó ülésen Belgium gazdasági. üzleti életének mintegy 200 vezetője, képviselője jelent meg. GÉPJÁRMŰ­KONFERENCIA Az autóbusz- és a teher­gépkocsi-gyártás technikai- tudományos kérdéseivel fog­lalkozik a Sopronban hétfőn megnyílt II. nemzetközi gép­jármű- és motortechnikái konferencia. A 240 hazai szakemberen kívül 13 ország gépjárműgyártó cégeinek, autóipari’ kutató intézeteinek képviseletében 60 szakember vesz részt a tanácskozáson. PICASSÓT ÜNNEPELTÉK Pablo Picasso távollétében ünnepelte meg vasárnap a nagy mester 90. születésnap­ját a dél-franciaországi Val- lauris városka apraja és nagyja. A városkát a „Guer­nica” alkotója tette híressé azzal, hogy Vallaurisban ke­rámiaművészettel foglalko­zott. Házasságát is a városká- . ban kötötte — tíz esztendő­vel ezelőtt. ÉSZAK - M AGYA R ORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt. Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zß u. 15. Központ: 30-132. 10-072. 35-380. 36-57V Titkárság- 10-886 Gaz­daságpolitikai rovat' 16-035 Pártrovat: 10-07« Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-007. Sportrovat: 16-049. Munkásleve­lezés. rannszügyek: 16-046. Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Ba.H:sy-Zs u. 15. Felelő« kiadó: W1RTH LAJOS Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u ifi—1$. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető n helyi post.^ híva takarnál és a kézbGsIiökri*' Az előfizeié« dija sérv hónapra 20 fenni index 25655 Készült a Borsodi Nyomdában Felelős vezető: SZEMES 1ST VAJ4 Sikeres vsdniségvállalás SípzeÉzi ifÉÜa

Next

/
Oldalképek
Tartalom