Észak-Magyarország, 1971. október (27. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-16 / 244. szám
Komócsin Zoltán látogatása Borsodban Tájékoztató és üzemlátogatás a házgyárkan VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A MAGIAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVII. évfolyam, 244. szám Ara: 80 fillér Szombat, 1971. október 16. Eszmecsere a HL kerületi tanácson Munkásőr zászlóavató-ünnepség ilhcrttclepcn Komócsin Zoltán elvtárs, az MSZMP Politikai Bizottságának tag.ja, a Központi Bizottság titkára, Miskolc 'város országgyűlési képviselője tegnap, október 15-én megyénkbe látogatott. A kedves vendéget dr. Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára fogadta, majd társaságában ellátogatott a Házépítő Kombinátba. Kíséretükben volt dr. Havasi Béla, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első titkára, valamint Bárczi Béla, Miskolc megyei város Tanácsának elnöke. A kombinátban Vincze Géza, a Borsodi Állami Építőipari Vállalat vezérigazgatója tájékoztatta a Központi Bizottság titkárát a vállalat több mint két évtizedes múltjáról, jelen eredményeiről és gondjairól. Mint mondotta, a kombinát 1969. január 1-én kezdte meg a termelést, s a tervek szerint a teljes kapacitás kihasználásával 4200 lakás gyártására lesz alkalmas. A vezérigazgató, beszélt íóla, hogy korábban a hagyományos módszerekkel milyen eredményeket értek el. s egész megyénk lakásépítési programjának megvalósítása milyen nagyot változott a „futószalagszerű" gyártással. Komócsin elvtárs részletesen érdeklődött a házgyár és a vállalat gazdaságosságáról, egy-két termék előállítási költségeiről, az építkezések koncentráltságáról, műszaki fejlesztéséről, valamint a vál- laiat munkaerőhelyzetéről. A házgyári látogatás során Vincze Géza vezérigazgató tájékoztatta az üzem munkájáról a vendégeket Foto: Agotha Tibor menyekről. Elmondotta többek között, milyen eredményes volt az elmúlt évben a társadalmi munka, milyen értékes támogatást adnak a kerület fejlesztéséhez az itt levő nagyüzemek. Szólt a hivatal működéséről, az új munkarendszerről. A rövid bevezetőt termékeny és - igen tartalmas eszmecsere váltotta, fel. Komócsin, elvtárs részletesen érdeklődött, hogyan válik be a kerületi hivatali rendszer, A Borsodi Szénbányák önálló zászlaja , szociális, kommunális ellátottságáról és bérezési problémáiról. A tájékoztató után a vendegek megtekintették a házgyárat. A vállalat vezérigazgatója szinte a technológiai sorrendnek megfelelően bemutatta a korszerű üzemet. Jóleső érzés volt látni, milyen fejlett körülmények közölt. mennyire előrehaladott technológiával készülnek Miskolc város és Borsod megye ú j lakótelepeinek elemei. Különösen a készre szerelt, rendkívül ízléses és a célnak nagyon megfelelő komplett fürdőszobák nyerték meg a vendégek tetszését. * Komócsin Zoltán elvtárs délután a Miskolc városi Tanács 111. kerületi Hivatalába látogatott el dr. Bodnár, Ferenc, dr. Havasi Béla és Bárezi Béla kíséretében, ahol találkozott a kerület vezetőivel, oltani városi tanácstagok egv részével. Maiiák István, a _ kerületi hivatal elnöke tájékoztatta Komócsin elvtársat a kerület életéről, a gondokról, eredmunkásőr századának csapat- Foto: Laczó József jobb. vagy rosszabb ez a lakosságnak, több, vagy kevesebb munkát jelent a hivatal dolgozóinak. Maiiák István és dr. Gyi- inessy Béla, a hivatal helyettes vezetője azt válaszolta, hogy kétségtelenül gyorsabb lett az ügyintézés, bár ez évben nőtt az ügyfélforgalom a kerületi hivatalnál. A továbbiakban az iránt érdeklődött a kerület képviselője. milyen kapcsolata van a hivatalnak a lakossággal, hogyan pótolják azt az ösz- szeköttetést, amelyet korábban a kerületi tanácstagság biztosított. A válaszban megfogalmazták, hogy ez a kapcsolat nem gyengült, most és a jövőben nagyobb szerepet kapnak a lakóbizottságok, amelyek egészségesen hálózzák be a kerületet. Komócsin elvtárs többek között részletesen tudakozódott a küszöbön álló, gépi segítséggel történő lakáselosztás előkészületéiről. Ennek jelenlegi állásáról Bárczi Béla, a városi tanács elnöke és dr. Gyimessy Béla, aki egyben a lakáselosztási társadalmi bizottság elnöke is részletes és alapos információt adott. Faragó Erzsébet tanácstag, az LKM nőbyottságának vezetője a í^káskérdésekkel kapcsolatos eszmecsere során konkrét kérést is terjesztett a képviselő elé. Kérte, segítsen Komócsin elvtárs abban, hogy épüljön egy olyan garzon-ház, amelyben magános munkásnők kaphatnának lakást. Sok van köztük, aki lassan már nyugdíjba kerül, albérletben lakik, s bizony, nem sok reménye van rá, hogy akár gépi, akár más lakáselosztási módszerrel belátható időn belül a sor elejére kerülhessen. Komócsin Zoltán elvtárs nagyon egyetértett az elképzeléssel,' s megfontolásra ajánlotta a jelenlevő városi vezetőknek. * A Borsodi Szénbányák önálló munkásőr százada tegnap délután Alberttelepen, a Hunyadj János Művelődési Házban tartotta névadó és zászlóavató ünnepségét. Az elnökségben helyet foglalt Komócsin Zoltán. a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, dr. Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei párt- bizottság első titkára, Nagy György, a munkásőrség országos parancsnokának he(Folytatás a 2. oldalon) Pakisztáni csapatösszevsnások Mia latéra« Mint a Press Trust of India hírügynökség jelenti, az utóbbi napokban fokozódó pakisztáni csapatösszevonásokat hajtalak végre Kasmír- ' ban. A jelen pillanatban a nyugat-pakisztáni határon tíz gyalogos hadosztály, két páncélos hadosztály és a hozzájuk tartozó segéderők állnak készenlétben. Mint a PTI közli, Punjab indiai államból a határ pakisztáni oldaláról szüntelenül hallani a dobpergést és a csapatmozdulatok zaját elfojtó hangos beszélőivel. Továbbra is feszült a helyzet India és Kelet-Pákisztán határán, különösen Comillaés Jessore térségében. A jelentéseié szerint a határ mindkét oldalán — különösen Kasmírban — nagyarányú csapatmozdulatok észlelhetők. „Minden tőlük telhetőt elkövetünk, hogy megakadályozzuk a konfliktust — mondotta csütörtökön a tudósítóknak Indira Gandhi indiai miniszterelnök —. ugyanakkor azonban az országnak fel kell készülnie a veszély elhárítására. Mint az AP hírügynökség jelenti, Jahja Khan pakisztáni elnök ki jelentette, hogy jóllehet a határon fokozódik a feszültség, még mindig nem késő megakadályozni a hadműveletek kirobbanását. Dr. Bélák Sándor elnökletével pénteken a Parlament gobelin termében ülést tartott az országgyűlés mező- gazdasági bizottsága. A tanácskozáson amelyen részt vett dr, Diménv Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter, Patai János, a SZŐ VOSZ elnökhelyettese és Simka István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának titkára — a képviselők megvitatták a zöldség- termesztés helyzetét, fejlesztési teendőit. Mohommal Re»s_PahIarI sah nagyszabású bankettet adott Pc rsepol i sbnn a földkerekség minden részéből össze seregiéit magas rangú vendégeknek a perzsa birodalom fennállásának 2500. évfordulója alkalmából. A képen (balról jobbra)- a^nxemburgi nagyhercegnő, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Grace monakói hercegrnö a banketten Biszku Béla hazaérkezett az NDK-ból Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, valamint Borbándi János, a Központi Bizottság tagja, a KB osztályvezetője és Háry Béla, a KB osztályvezető-helyettese pénteken reggel hazaérkezett a Német Demokratikus Köztársaságból. Fogadásukra a Nyugati pályaudvaron megjelent Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Jelen volt dr. Herbert Plaschke. a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete. Befejezte küldetését a Szaljut (2. oftíal) Ausztria idény után */ (2. oVdal) Színház a megyében- (4. oldal) . < * A traktoros nem lehet finnyás (5. oldal) A Biszku Béla vezette delegáció látogatásáról közleményt adtak ki. amely többek között hangsúlyozza, hogy a két párt képviselői kicserélték nézeteiket és tapasztalataikat időszerű elméleti és gyakorlati kérdésekről, részletesen megvitatták a Magyar Szocialista Munkáspárt X. és a Német Szocialista Egységpárt VIII. kongresz- szusa határozatainak megvalósításában szerzett tapasztalataikat, az elért eredményeket, valamint a két párt testvéri együttműködése további megszilárdításának és elmélyítésének kérdéseit. Pénteken magyar pártküldöttség érkezett a csehszlo- . vák fővárosba, élén Jakab Sándorral, az MSZMP KB tagjával, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának vezetőjével. A delegáció tagja Szabó Imre, a KB alosztályvezetője. . Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára péntek délután fogadta a magyar küldöttséget. Jelen volt Frantisek Ondrich, a CSKP KB titkárságának tagja, valamint dr. Kovács Béla, a Magyar Nép- köztársaság nagykövetségének ügyvivője. Szadat ma számol be tárgyalásairól Szombat délelőtt Szadat elnökletével rendkívüli ülést tart az Arab Szocialista Unió Központi Bizottsága, s meghallgatja az egyiptomi államfő jelentését a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalások eredményeiről, továbbá kuvvaiti, iráni, jugoszláviai és Szíriái látogatásáról. Szadat egyben tájékoztatja a Központi Bizottságot a közel-keleti válság politikai és katonai fejleményeiről, s felvázolja a következő, döntőnek minősített időszak . programját. ' A csütörtökön véget ért damaszkuszi látogatás során egyébként Szadat egyiptomi elnök a közel-keleti térség fejleményeit, x a szovjet— egyiptomi tárgyalások eredményeit, az arab államszövetség belső ügyeit, valamint az Arab Szocialista Unió és a Szíriái Baath-párt közötti együttműködés kérdéseit vip tatta meg Asszad szíriai államfővel. A damaszkuszi látogatás eredményeként az egyiptomi Arab Szocialista Unió és a , szíriai Baath-párt közös biz- . zottságot alakított, amely két- . havonta tart megbeszélést' a két párt együttműködésérői. Siti map píliiíséicí fogadoil Képviselők a mezőgazdaságról