Észak-Magyarország, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-14 / 191. szám
1971. aug. 14,, szombat ES2AK-MA<5VÄRORSZÄG 5 Tizenheten kezdték el Jubileum a Hesyalja Ruházati Szövetkezetben Az országos verseny előtt, a bükki fakitermelők öttusa-bajnokságán ismerkedtem meg a győztesek közül Lo- patovszky Pállal, Budai Ferenccel és Greczmayer Józseffel. Mind a hárman a Bükki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság kiváló szakmunkásai, szocialista brigádvezetők. Az is közös jellemzőjük, hogy valamennyien gyerekkoruktól az erdőből élnek, az erdő ad nekik kenyeret. Lopatovszky Pál, a lillafüredi erdészet dolgozója 32 éves, eddigi életének a felét mór mint erdőgazdasági munkás töltötte el. — A szüleim is az erdőből éltek — mondja. — Apám, aki télen egy kunyhóban lakott, megfázott, és később agyhártyagyulladásban meghalt, nemcsak a kenyerét, hanem a halálát is az erdőnek köszönhette. Ennek ellenére a családból ketten is az erdőt választottuk. Bátyám, Lajos, abban a szocialista brigádban dolgozik, amelyet én vezetek. Lopatovszkyék leginkább bükkfával dolgoznak. Munka szempontjából nem a legideálisabb fafajta, hiszen télen, amikor a kitermelés folyik, nehéz, jobhan ki fagy, keménnyé válik. Mégis a fiatal brigádvezető úgy beszél róla, mint valami nemes, gyümölcsöt termő fáról, hiszen a bükkfával táplált tűz a téli nagy hidegekben legalább annyira nemes érték, mint a legfinomabb gyümölcs. Lopatovszky Pál a fát magánemberként is szereti. — A régi favágók gyerekeiknek a játékot erdei fából faragták — mondja. — Nekem is faragott az apám. Ma már nincs erre szükség. Viszonylag jól keresünk, és a játékboltban minden megtalálható a gyerekek örömére. Én azonban, ha kedvem van, cseresznyefából, barkó- oaíából még most is megcsinálom a fénykép-alátéteket. Lopatovszky Pál nem különösebben erős ember. De szereti és érti az erdőt, szereti és érti a szakmáját, s ezért egyáltalán nem csodálatos, hogy a népes mezőnyben fiatal kora ellenére is az első helyen végzett. Budai Ferenc, a miskolci erdészet 39 esztendős szakmunkása, termetre is egészen más. Ha arról van szó, 120—130 kilót is elvisz a vállán. Egy olyan szocialista brigádnak a vezetője, amely eddig már négyszer nyerte el a megtisztelő címet, és vele dolgozik Emil nevű öccse is. Egyébként az egész brigád egy faluból, Bükkszent keresztről került ki. Amikor a fejszével való célbavágásra került a sor, az egyik bíró rászólt: — Válasszon fejszét! Ránézettt a földön fekvő két szerszámra, külön-külön megemelte őket, aztán az egyiket a kezében tartotta. A szám utón megkérdeztem, miért pont ezt választotta. Rámnézett, és csak ennyit mondott: — Mert ez a nehezebb. És a nehezebb fejsze a jobb. Különösen, ha a fejsze súlya és az ember ereje, ügyessége, szakértelme összepá- szol. Budai Ferenc a fenyőfát szereti a legjobban. Ezt mondja róla: — A fenyő a legjobb, puha, mint a párna. De munka azért ezzel is van. A verseny legfiatalabb tehetsége — egyébként 5. helyezett lett — Greczmayer József, a színi erdészet dolgozója. A fizikailag legnehezebb versenyszám, a saran- golás után beszélgettünk vele. Egy űrméter kér gézét t papírfát rakott keretbe és pontosan úgy, hogy minél tömörebb legyen a sarang. s minél hamarabb befejezze ezt a műveletet. A munka öregbíti ennek az ősi városnak a hírnevét. — Ez a szövetkezet — vélekedik dr. Bartha István, a városi pártbizottság 'titkára — mind a városunkban, mind a járásban nagyon sokat segít a munkaerőgondok megoldásában, elsősorban a nők elhelyezésében, a nők élet- és munkakörülményeinek javításában, ami kihat a családok életére is. Dr. Németh Pál. a Sátoraljaújhelyi járási Pártbizottság első titkára így nyilatkozik: — Igen jelentősnek tartom azt, hogy a szövetkezet a járási pártbizottság kezdeményezésével és irányításával a járási, valamint az illetékes községi tanácsok anyagi támogatásával három kisebb üzemet is létrehozott. A nagyrozvágyi, a zemplén- agárdi és a tiszakarádi egységben több mint 300-an s zömmel nők dolgoznak. Illllllllllllll Egykor 17-en kezdték, s ma már 1500—1600 ember tartozik a Hegyalja Ruházati Szövetkezethez. A kollektíva Sátoraljaújhely és vidéke legnagyobb gondjában: a nők elhelyezésében segített. A segítséghez tartozik, hogy eddig 423 anya vette igénybe a hároméves szülési szabadságot, s jelenleg is 180 van így távol. A szövetkezet a terhesség negyedik hónapjával kezdődően csökkent tempót kíván, és a bér 50 százalékáig rezsiből elégíti ki a keresetet. A megbecsüléshez tartozik, hogy a nyugdíj előtti utolsó öt évben felemelik a dolgozók bérét, s talán érdemes még feljegyezni, hogy csak a III. ötéves tervidőszakban 500 ipari tanulót képeztek ki, és 20 év alatt 1000 ipari tanulót neveltek szakmunkássá. Az elvégzett munka nagyságát jellemzi, hogy pusztán a III. ötéves terv időszakában 575 millió forint értékben gyártottak női ruhákat. A IV. ötéves terv alatt közel 1 milliárd forint értékű terméket. akarnak gyártani. lllllllllllll A szövetkezet létrejöttének 20. évfordulója alkalmából ma, augusztus 14-én délelőtt a Kossuth Lajos Művelődési Központban ünnepi küldöttközgyűlést tartanak. Koltai Zoltán, a KISZÖV elnöke méltatja a szövetkezet dolgozóinak és vezetőinek, a kilencszeres kiváló kollektívának sikeres munkásságát. Csorba Barnabás VARJÁTÉK — Emlékeztek? Volt a városi pártbizottságon egy agitpropos. Akkor hihetetlennek tűnt. amit a megalakulás idején mondott: „Lesz még ebből a kis társulásból nagyüzem, emeletes épülettel, gyárkéménnyel. Több száz ember dolgozik maid ebben a ruhagyárban”. Kinevették. Pedig neki lett igaza. Lantos Miklós, a Hegyalja Ruházati Szövetkezet elnöke idézi a megalakulás húsz év előtti pillanatait. — Nem volt akkor még se varrógép, se aszta! — mondja Kecskeméti József. Arról beszél, hogy úgy szedték össze a városban a berendezést. Begalla Mihály egyetlen mondattal jellemzi a fejlődést: — Ilyen nagy szövetkezet ebben a szakmában nincs még egy az országban. INllllllllllllll! A sátoraljaújhelyiek nagyon büszkék erre az üzemre. — A „Hegyalja” pezsgést, friss vérkeringést hozott Sátoraljaújhely életébe — mondja Vavrek István, a városi tanács elnöke. Munkája révén kapcsolatban áll kelettől nyugatig sok országgal, indult el Diósgyőr felé, mások Diósgyőrből gyalogolnak Egerbe a török úton. A boríték mondja meg Hármashatárra indulunk a várjáték vezetőjével. Gépkocsink többször is átszeli a XVII. században épített török utat. Csak a Bükk jó ismerői tudják, melyik ösvény a híres, két várat ösz- szekötő öszvérút. Tóth József a várjóték céljáról beszél: „Jó, ha a miskolci gyerekek többet tudnak a páratlan szépségű Blikkről, mint amennyi tankönyveikben van. Idejekorán kihirdettük a versenytómákat. Eszerint sokat kell tudni a bükki várakról, a hegység növény- és állatvilágáról, ipar- és településtörténetéről. — Hol kapják a feladatokat? — Mindig a legközelebbi állomáson. Senki sem tudja élőre, hogy hová kell mennie, mit kell csinálnia, csak ha felnyitják a borítékokat a megadott helyeken. Csalás kizárva, hiszen minden csoportra egy döntőbíró ügyel. Egv „katonás” táborban Hármashatáron katonás sátortábor bújik meg az óriási fák alatt. Ez az egyetlen szálláshely, amelyet nem borított össze a hatalmas vasárnapi vihar. Nem véletlen: a tábor vezetője, Juhász Barna főtörzsőrmester, aki nagyon elégedett a versenyzőkkel. — Itt lövészetet, sátorve- * rést gyakorolnak a fiúk, honvédelmi ismeretekből is számot adnak. Fegyelmezett, jól felszerelt, értelmes úttörők futottak be hozzánk, s meglepően jól szerepeltek. Az ifjúgárdista csoport is áthaladt már itt, ők nem voltak olyan pontosak, mint az úttörők ... — Mi lesz a mai vacsora? — kérdezzük Borbély Pálné- tól. a tábor szakácsától. — Marhatokány, burgonya és uborka. — Az ebéd, az útravaló? — Szalonna, kenyér, hagyma, konzerv, cukor, citrom, keksz, negró cukorka, s természetesen víz. Jó étvágyú „halottak ” Részt veszünk egy rögtönzött lövészversenyen, aztán folytatjuk utunkat a Bükkben. Túl a megyehatáron, a Háromkő alatt találkozunk a libasorban vonuló pajtások egyik csoportjával, akik aznap 8-kor indultak. Leülünk a magas fűben, a srácok pedig mesélnek, boldogan, önfeledten, egymás szavába vágva. — Megnyertük a számháborút Odorvárban. — Nekünk csak két „halottunk” van — dicsekednek a 35-ös és 40-es számú általános iskolából való fiúk. Szerencsére megnyugtathatjuk Roháj Attila és Kiss Attila szüleit, hogy csemetéik a legjobb étvágynak örvendenek, éppen most vágtak be egy kis sült szalonnát. — Törökkel találkoztatok-e? — Nem, pedig őrködtünk. Mert ez is hozzá tartozik a fizikailag-szellcmileg kellemes és hasznos túrához. Óránként váltják egymást a gyerekek, rakják a tüzet, strázsálják a tábort, a'sátra- kat. — Mi volt a legnehezebb kérdés eddig? — Melyik az a két növény Nagymezőn, ami csak itt van Magyarországon ? — No. és melyik?! — Hát a boróka és a tiszafa ... Térképek nélkül A völgyfői táborban már Totyogott a vacsora az üstökben, hogy odaérünk. 17 ifjúgárdista már megérkezett, pedig térképek nélkül indultak el kedden reggel a többnapos útnak, nem csoda, hogy Hármashatár előtt eltévedtek. — Ügy indultunk, hogy lekéstük a fél 9-es kisvona- tot, a következőnek pedig bedöglött a mozdonya — mesélik a sztorit, aztán már a számháborúra készülnek, nem szabad lebecsülni az úttörő-ellenfeleket. Mi pedig a Hór völgyén keresztül indulunk vissza a Csanyikba, ahová utánunk estére valamennyi raj és őrs megtért, hogy ma, szombaton délelőtt meghallgassák az eredmény- hirdetést. Reméljük, jövőre még több miskolci pajtás veszi hátára a hátizsákot, hogy megismerje hazánk legszebbnek tartott hegységét, a Bükköt. Lévay—Nyitray után még sokáig lihegett, ve- rejtékcseppek csillogtak a homlokán, azonban egyáltalán nem látszott rajta, hogy fáradt. — Mint minden versenyhez — mondta —, a szakértelmen, erőn, ügyességen, gyakorlaton és jó idegállapoton kívül ehhez is kell szerencse. És mint ahogy az erdőben nincs két egyforma fa, s mint ahogy nincs két egyforma ember, ugyanúgy ezeket a műveleteket nem lehet időre és minőségre egyformán végrehajtani. A vetélkedő nemcsak arra jó, hogy egymással mérjük ösz- sze erőnket, tudásunkat, hanem arra is, hogy saját magunkat lemérjük. Saját magunk tudását, ügyességét. Az erdei munkásoknak nehéz az életük, nehéz a mun- Lopatovszky Pál molorfű- kájuk. Általában távol dől- résszel darabolja a lát Az első fizetésem goznak a „civilizációtól”, arra kényszerülnek, hogy saját magukról gondoskodjanak, esetleg főzzenek, mossanak, ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, kevesebbszer látják szeretteiket, és munkájuk eléggé balesetveszélyes. Mégis, akik megszerették közülük az erdőt, az erdővel járó munkát, fáradságot, azok piár nem akarnak változtatni a foglalkozásukon. S erre — véleményünk szerint — nincs szükség. Hiszen egyre inkább a technika helyettesíti erőkifejtésüket. Azok a 35 centiméter átmérőjű bükkfák, amelyekkel dolgoztak a versenyen, sokkal idősebbek, „tapasztaltabbak”, mint a fakitermelők. Ezek a bükkfák legalább kétszer annyit láttak a világból, mint ők. Mégis engedelmeskednek nekik, akkor is, ha ez az emberek életét szolgálja és az ő halálukat jelenti. Szöveg: Oravcc János Kép: Laczó József Magdi nénit örömömben megpusziltam, amikor a pénztárban átadta nekem életem első fizetését, keresetéi. Laci bácsi, a „főnök” igazán jóindulatú volt hozzám, amikor az összeget meghatározta. Túlságosan is méltányolta egy kezdő igyekvé- sét. No, Erzsébet, merre veszed az irányt a pénzzel? — kérdeztem magamtól. A villamoson hazafelé egy kicsivel több helyet foglaltam el. a szokásosnál. Ez most már jár nekem, kereső dolgozó vagyok, nem eltartott iskolai kenyérpusztító. Elképzeltem, ha például Gizivel találkoznék, hogy tennék. Fáradt mozdulattal törölném meg verejtékcs homlokomat. Majd ráterelném valahogy a dolgot a fizetésre. így: kedvesem, tartsd már ezt a szatyrot, amíg a százasokat megszámlálom, ő meg biztosan megkérdezné. Honnét vannak ezek a százasok? És én csak úgy odavetném. Tudod, dolgoztam, s ez az én fizetésem. Hazaértem. Anyámnak odaadtam. Ez a pénz a tiéd, első keresetemet neked adom. Tudtam, így járok a legjobban. Mert milyen is egy édesanya, kipótolja, hogy többet költhessen gyerekére. Két ikertestvér húgom egyáltalán nem akarta észrevenni fennkölt tartásomat. Amint megláttak, rögtön munkát adtak, ezefélét is. És mesét követeltek. Egyszer volt, hol nem volt egy leány — kezdtem —, aki dolgozni kezdett, és hazahozta első keresetét. A Hófehérkét meséld — szakítottak félbe — pedig most az egyszer én akartam Hófehérke lenni. Boda Erzsébet Augusztus 8-án kezdődött a II. diósgyőri ifjúsági várjáték. A Ősanyákban levő központi tábor vezetői csalódottan vették tudomásul, hogy a jelentkezőknek csak egy hányada jelent meg a megnyitón. Van olyan miskolci általános iskola, amely 16 úttörőt delegált a vár játékra, s csak egy tanuló jelent meg, pedig a 14-én véget érő tára izgalmas vállalkozás. Végi« a török úton Tóth József, az Ady Endre Művelődési Ház igazgatója vezeti a várjátékot. Székhelye a csanyiki indítótábor. Javában folynak a versenyek a Bükkben, az úttörő-őrsök és ifjúgárdista rajok tagjai már a hegyek gerinceit járják, amikor találkozunk. — Minden a legnagyobb rendben, rádiósunk az imént teremtett összeköttetést az éjszakai táborhelyekkel. Program szerint érkeznek és távoznak a csoportok — tájékoztat Tóth József. Azt is megtudjuk, hogy Hármas- határon, Völgyfőházon és Várkúton van tábor. A túrázók jól felszerelt sátrakban töltik az éjszakát. Egyébként az őrsök egy része Egerről Budai Ferenc a hajkolással egybekötött döntővágás művelete közben Greczmayer József sarangol Az erdő a kenyerük
