Észak-Magyarország, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-26 / 200. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1971. aug. 26., csütörtök NAPI P OSTÁNKBÓL Lmlckczcles ünnep Magyrozvágvon Gazdag programmal ünne­peltek ‘Nagyrozvágy és Kis- rozvágy lakói alkotmányunk ünnepén, augusztus 20-án. A falu első emeletes épüle­tét, a bodrogközi falvak első egészségügyi kombinátját ad­ták át e napon. Az orvosi és védőnői rendelő, váró felépí­tése nagy örömet jelent a község lakóinak, hiszen a jö­vőben már nem kell esőben, fagyban a szomszéd, vagy még távolabbi községekbe járni a betegeknek, esetleg zsúfolt autóbuszon, hetenként 2—3 alkalommal más község­be menni a gyógyító injek­ciókért. Komfortos orvosi és védőnői lakás is van az épü­letben, amelyeket már elfog­lalták tulajdonosaik. Ugyancsak az alkotmány ünnepén rendezték meg az öregek napját. A termelőszö­vetkezet és a községi tanács 140 öreget vendégelt meg a művelődési otthonban, ahol a KISZ-szervezet és az úttö­rők ünnepi műsorral köszön­tötték a meghívottakat. Kü­lön figyelmesség volt — amit ezúton is köszönünk —, hogy a tsz gépkocsit biztosított a nehezen járó öregek részére, így ők is jelen lehettek a tiszteletükre rendezett talál­kozón. György Károly tanácselnök Nagyrozvágy Járható utcákat Tapolcán... Nagyon kellemes két hetet töltöttem Miskolc-Tapolcán, illetve csak tölthettem volna, ha a Váradi utcán — ahol naponta kétszer le és fel Izellett mennem — nem lett volna veszélyes a közleke­dés. A legutóbbi zápor 7nár annyira lehordta a zúzalékot, hogy mély árkok keletkeztek az utcán. Örültünk, hogy láb- és bokatörés nélkül úsztuk meg az utat. Szinte hihetet­len, hogy a már országos hí­rű és igazán szép környékű, kellemes vizű Miskolc-Tapol­cán ilyen elhanyagolt utcák vannak. Ha nem hiszik az illetékesek, győződjenek meg A Miskolci Építőipari Szövetkezet, Miskolc, Szeles u. íl. feltételt j 1 műszaki előkészítő clokalkuíator. 1 utókalkulátori munkakör betöltésére. S’elvételi követelmény: ! építőipari technikum, il- j letve közgazdasági tech­nikumi végzettség. Gyakorlattal rendelkezők 1 előnyben részesülnek. Fi­zetés megegyezés szerint Jelentkezés a szövetkezet központjában. róla személyesen, s akkor in­tézkednek. Bizonyára szeret­nék. ugyanis, hogy az ország szinte minden részéből ide járó üdülők ne távozzanak rossz emlékkel, esetleg tö­rött Lábbal. S. János tanácsi dolgozó Hajdú-Bihar megye hz talán mégis soli... Augusztus 15-én kirándul­tunk a bogácsi gyógyfürdő­be. Trabant gépkocsimmal egy — itt-ott hiányos drót­hálóval körülzárt — úgyne­vezett parkolóhelyre «kar­iam beállni, hogy amíg für- dünk. biztonságban tudjam a kocsimat. Jegyváltáskor kö­zölték velem, hogy csak men­jek be, kifelé jövet kell majd fizetnem. Fizetéskor azonban Miskolc megyei város Tanácsa V. B. I. kér. hivatala pál vázától hirdet bárom jogi végzettséghez és két középiskolai végzettséghez kötött állás betöltésére. Bérezés megegyezés sze­rint. Gyakorlattal rendel­kezők pályázatukat a hi­vatal személyzeti főelő­adójánál, (Miskolc, I., Vörösmarty u. 16. sz., I. em. 12.), részletes önélet­rajz csatolásával, a hiva­tali munkaidő alatt 1971. augusztus 31-dg nyújthat­ják be. meglepődve vettem tudomá­sul, hogy a parkolás dija 5 forint. Ha ezért ilyen sokat kérnek — tűnődtem — meny­nyi lesz majd a fürdő jegy ára? Itt azonban kellemes meglepetés ért, mert az mindössze csak, 3 forint 10 fillér volt. Megyénkben és az ország más fürdőhelyem is jártam, de egy-két forintnál többet soha nem kellett parkoláskor fizetni. Nem tudom, milyen alapon kérnek Bogácson ilyen magas összeget. Talán azért a céduláért fizetünk, amit jegyváltás alkalmával ka­punk a földművesszövetke­zet bélyegzőjével ellátva, az ár feltüntetésé nélkül? Jó lenne, ha megvizsgálnák, mi­ért szabott ilyen magas tari­fát az áfész? Murányi Vilmos Miskolc. Alkotmány u. 33 Az Xjj Barázda Mg. Tsz Takta- szada, gyakorlattal rendelkező juhászt alkalmaz. Lakás van. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezés a tsz föállattenyésztőjénél. Két motorkerékpárszerelő szak­munkást azonnalra alkalmaz a Miskolci Villamosipari Ktsz. A FÉMVILL Kereskedői- mi Vállalat, Miskolc, ko­csikísérő 3. sz. béiye&zője elveszett. A vállalat az elveszett bélyegzőt érvényteleníti. 36 évet betöltött lányokat szö­vőnek felvesz a Pamuttextilmü­vek Jacquard Szövőgyára. A be­tanulási idő 12 bét: ezen Idő alatt bav» 1050 forint bruttó fi­zetést, es napi 1 forintért ebé­det biztosítunk. Lakást minimális terítés mellett leányotthonszerü elhelyezésben adunk. Jelentke­zés: írásban a PTM Jacquard Szövőgyár munkaerő-gazdálkodá­si osztályán, Budapest, XIII.. Szekszárdi u. 19—25. A Csavaripari Vállalat 2. sz. gyára keres l irodagép-műsze­részt, l hőtechnikai műszerészt, TMK-Ia kanosokat, esztergályoso­kat, férfi és női betanított mun­kásokat, segédmunkásokat 41 órás munkahéttel. Fizetés meg­egyezés szerint. Miskolc és kör­nyékéről dolgozóinknak 36 Ft/hó térítés mellett utazását 1st munkahelyre biztosítjuk. Ked­vezményes MÁVAG-igazolványt biztosítunk. A férfi munkaválla­lókat a járási tanács irányító- lapjával alkalmazzuk. Jelentkez­ni lehet minden reggel 7 órától a gyárkapunál. A felvételre je­lentkezők minden nap térítés nélkül igénybe vehetik a mis­kolci Tiszai pályaudvarról, 9 órakor induló járatunkat. Gyors-gépírót, számlázót és gépkocsikísérőt azonnali belé­péssel felveszünk. Jelentkezés: ÉM Rövid- és Kötöttáru Nagy­kereskedelmi Vállalat. Miskolc, Szentpétcri kapu 80. Női segédmunkást könnyű munkakörbe felvételre keresünk 18 évtől. Jelentkezés: Miskolci Patyolat V., Győri kapu 48—-50. Reklamációs iroda. Az Erőmű Beruházási Vállalat kiemelt erőművi beruházásokhoz Leninváros, Százhalombatta, Inota helyszínen és Budapesten történő foglalkoztatásra keres építészmérnököt, technikus, hő- erőgépészmérnök, épületgépész­mérnök. technikus, villamosmér­nök, .technikusi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munka­erőket. Jelentkezés: a vállalat személyzeti osztályán. Budapest. V.. Széchenyi rkp. 3.. IT. em. 241. Időszakos kazánfűtőket és sc- gédfütőket alkalmazunk október 15-tŐl. Jelentkezni lehet szemé­lyesen a Borsod megyei Rendör- i'őkapitányságon, Miskolc. Zsol- cai kapu 32. sz. alatt. Az Építőipari Szállítási Válla­lat miskolci szállítási üzemegy­sége felvesz jogtanácsos mellé 1 jogi előadót. Jelentkezés: Mis­kolc, Tüzér u. 12. sz., személy­zeti osztály. 2 motorkerékpárszerelő szak­munkást azonnal alkalmaz a Miskolci Villamosipari Ktsz, Miskolc, I., Arany János u. 32. sz. Jelentkezés a motorkerékpár­szerviz vezetőjénél, ^ugyanott. A Miskolci TÜZÉP Vállalat Sa- jó-parti telepére keresünk rako­dógép-kezelőt, tehergépkocsi-ve­zetőt, éjjeliőrt, árukiadót, fürc- szes-baltázót. Jelentkezés a telep­vezetőnél. Felvételre keresünk 1 lakatos. 1 festő, 2 kőműves szakmunkást és 3 karbantartó segédmunkást. Jelentkezés: Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, mun­kaügyi osztály. Miskolc, III., Győri kapu 149. A Beton- és Vasbetonipari Mü­vek miskolci gyára azonnali be­lépéssel alkalmaz nehézgépkezelői vizsgával rendelkező kompresz- szorkezelőket. Jelentkezés a te­lepvezetőnél. Gyors- és gépirónöl, gyakorlat­tal felveszünk. Miskolci Házi­ipari Szövetkezet, Miskolc, Szé­chenyi ii. 19. sz. A Magyar Ilütőipar miskolci gyára azonnali belépéssel fel­vesz őr-portást, hütőgépészt, ta­karítót, gépkocsivezetőt és fiatal hegesztő*, aki ipari tanulóként végzett. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés a Magyar Hfi- tőipar, miskolci gyára munka­ügyi osztályán, Miskolc, Fonoda u.. Megközelíthető a Bé­ke téri városi 8. sz. autóbusszal. APRÓ HIRDETÉSEK ADÁS-VÉTEL Eladó Continental táskaírógép és Vili összeadógép. Mátyás kir. u. 86. sz. Szép négyszemélyes rekamié, fotel, szék, íolelágy, villanyvarró­gép, zongora, tango- liarmonika, kertitörpe olcsón eladó. Miskolc, I., József Attila u. 31. Eladó jó állapotban j levő 2 db heverő és íolel. Kukucska Gé­za né. Zámenhof u. 4.. II/2., 18 óra után. írógép olcsón eladó. Rosenberg házaspár u. 33. Wartburg de Luxe személygépkocsi kifo­gástalan állapotban, 15 ezer km-rel eladó. III., Győri kapu 12. Miskolci cgyszoba- kónyhás lakásomat elcserélném sajószení- péterire. Mikes Kele- I men u. 2. Szirmabescnyőn, Besenyei u. 76. sz. alatti ház eladó. Felsőzsolcán, csalá­di ház eladó. Szent István u. 57. Érdek­lődni ugyanott. Két diáklánynak külön bejáratú, búto­rozott szoba-konyha kiadó. Fadrusz u. 20. Bükk étterem mel­lett. Érdeklődni 17 óra után. Családi ház 400 négyszögöl telekkel, mellékhelyiséggel el­adó. Arnót, József Attila u. 17. Központi fütéses szoba fürdőszoba­használattal kiadó két diáklány részé­re. Juhász József, Chlepkó Ede u. 21., 1 1. (Győri kapui la­kótelep.) Albérleti szobát, ke­resek 6 éves napközis kisfiámmal. Leveleket ..Háztartásba besegí­tek” jeligére kérek a kiadóhivatalba. Komfortos lakásom­ba elsős diáklányt felveszek. Széchenyi u. 70.. emelet. Garázst vennék sürgősen, Kilián ­észak kornyékén. Er­délyi u. 8. Lengyel. Műanyag redőny, roletta készítését, sze­relését Mi ke István kisiparossal végeztes­se. Fizetési könnyí­tés. Hívjon. felkere­sem. Kazincbarcika. Jókai tér 6. FESTÖ-MAZOLÖ, ÜVEGES- ÉS HIDEGBURKOLÓ MUNKÁKAT VÁLLALUNK 1972. I. negyedévre. ."1. sz. Állami Építőipari Vállalat 18. sz. főépítés vezetősége, BÉRENTE. Telefon: Kazincbarcika 238. Mély fájdalommal tudat­juk. hogy a felejthetetlen feelség, édesanya, nagyma­ma, anyós, testvér és To­rokon DOBOZY JANOSNE Bova Ilona életének 58. évében, hosszú szenvedés után, csendesen elhunyt. Temetése augusz­tus 27-én, pénteken dél­után fél 3 órakor, a vas­gyári temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család KÖS70NETNYI EV ANITAS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, is­merősüknek és jó barátok­nak, akik felejthetetlen drá­ga hal oltunk. Szilágyi István tem elés én m égj el e n lek, fáj - d al munkai részvétükkel és a megemlékezés virágaival igyekeztek enyhíteni. Kü­lön köszönetét. mondunk a községi pb., a társadalmi szervek, valamint az encsi ktsz és áfész vezetőségének és dolgozóinak. A gyászoló család KÖZLEMÉNY I gazdasági Szakközépiskolája értesíti tanulóit, hogy a tan­évnyitó, valamint a felsőbb osztályokban és az érettsé­gizettek kiegészítő tagozatán a beiratkozás az alábbi idő­pontokban lesz: szepi. 1-én 14 órakor lev. Ill—IV. o., 2-án 14 órakor lev. II. o., 3_ án 14 órakor ifj. I. o., 3-án 16 órakor esti II—III—IV. o.. 4-én 14 órakor esti I. o., lev. I. o., 4-én lb órakor kiég. I.. o., 6-án 14 órakor kiég. II. osztály. A Miskolci Dolgozók Köz­Fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy a legdrá­gább feleség, édesanya, gyermek, testvér és ro­kon JUHASZ ZOLTANNÉ Kiss Erzsébet 39 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Te­metés? augusztus 2H-án délután 4 órakor Harsány­ban. A írvás/nló család Mély fájdalommal tudat­juk. iiogy a szeretett édes­anya. nagymama, / anyós, testvér és rokon ÖZV. BÓDIS BÉLANÉ Nobavicska Mária életének 75. évében, rövid szenvedés után csendesen elhunyt Temetése augusz­tus 27-én. pénteken délután 4 órakor, a Szent Anna te­metőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a felejthetetlen férj. édesapa. nagyapa, testvér és rokon ALFÖLDI JÖZSEF DIGÉP nyug. csop. vez. életének 58. évében, hosszú szenvedés után, csendesen elhunyt. Temetése augusztus 26-án, csütörtökön délután 4 órakor, a diósgyőri refor­mátus temetőben. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét min da zoknak, akik drága halottunk, Prostyák János temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igye­keztek. a gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mondazoknak, akik drága halottunk, For­gács Károly temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Közületek! Magánosok! Húzott — hengercháru — telepünket szeptember 1-én nyitjuk Bo választékban: U— I— T— — < acélok Kör- és betonacélok Fekete és horganyzott huzalok. Finom és durva lemezek. Horganyzott és fekete csövek. Egyéb idomacélok. Telepünk címe: MISKOLC, HERNÁD U. S. (Sajó-parl) Telefon: 36-207 Nyitva: 7—15.30 óráig. MISKOLC ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ Kereskedelmi Főosztálv

Next

/
Oldalképek
Tartalom