Észak-Magyarország, 1971. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-19 / 195. szám

Ovi! ruhás rendőrök ellenőrzik a közlekedést Budapesten és a balatoni utakon már hetekkel ezelőtt megkezdődött az úgynevezett civil ruhás ellenőrzés. Augusztus 19-től, vagyis a mai naptól Miskolc legforgalmasabb útjain is civil ruhába öl­tözött közlekedési rend­örök ellenőrzik a közle­kedés rendjét, s ez az ellenőrzési módszer hamarosan a megye útjaira is kiterjed. Különös figyel­met fordítanak a kötelező elsőbbségadás betartására, a több sávos úton való szabá­lyos közlekedésre, és termé­szetesen a gyalogosok közle­kedését is figyelemmel kísé­rik. A szabálysértőket vagy a helyszínen bírságolják meg, vagy — a rendszám felírása után — postán küldik el a pénzbírság befizetésére köte­lező csekket. A civil ruhás rendőrök jól felszerelve, látcsővel, rádióval ellátva teljesítc- j nck szolgálatot. Állomás- helyük közelében rend­szerint URH-s gépkocsik parkolnak, amelyek szükség esetén ak­cióba lépnek. Kevesebb a szabálysértés azokon a helyeken, ahol már korábban bevezették a civil ruhás ellenőrzést. A szakér­tők pszichológiai hatással magyarázzák az eredményt. Reméljük, mától Miskolcon is javul a közlekedési morál. Ismerkedés Nem változott a profil Kereken húsz évvel ez­előtt, 1951. augusztusában alapították meg a Miskolci Viliamosipari Szövetkezetét. Az első évben 11-en dolgoz­tak a ktsz-nél és mintegy 130 ezer forint értékű szol­gáltatást végeztek. A szövet­kezet tevékenysége, „profil­ja” azóta nem sokat válto­zott. A létszám azonban 130-ra nőtt azóta és a meg­termelt érték, a javítások el­lenértéké 11 millió forintot tesz ki. Hozzájuk tartozik a motor- kerékpárok garanciális javí­tása, amit egyre nehezebb körülmények között látnak el. A nálunk készült moto­rokhoz sem könnyű besze­rezni a szükséges alkatrésze­ket, a külföldről vásárolt jár­művekről nem is szólva. Pe­dig akik motorkerékpárt vá­sárolnak, nem szívesen nél­külözik, — különösen nyár- időben — a motorokat. Javí­tásra néha még 10—15 éve gyártott kétkerekű járművek is érkeznek, amelyekhez oly­kor maguk készítik el az al- katrészeket. Ezenkívül vil­lanymotorok tekercselésével is foglalkoznak, amely ugyancsak jelentős értéket képvisel évente. Villanyszerelési munkákat gyakran rendel náluk az ÉMÁSZ és nagyrészt a szö­vetkezet végzi, ellenőrzi, ké­szíti el a földeléseket is. Újabban szögbelövéssel is foglalkoznak a házgyári la­kásokban. A IV. ötéves terv időszakában megépülő új, Ady Endre utcai szolgáltató­házban a lakossági igények ellátására ügyeleti szolgálatot szerveznek majd. A tervidő­szak végére valószínűleg el­készül a Sajó partján a szö­vetkezet új, központi telep­helye is. ZEBRÁN Foto: Lacző Ügyeletes Ili riporterünk * , ' _ jelenti: SZilfÉlMÓS Debrecentől Győrig Tegnap, 18-án, szerdán Debrecenbe utazott az ózdi Liszt Ferenc Művelődési Központ népi táncegyüttese. Ma, 19-én a kelet-magyaror­szági táncfesztiválon vesznek részt, majd 20-án a debrece­ni virágkameválon szerepel­nek. A borsodi tánccsoporto­kat ez alkalommal először kí­sérte él a 40 tagú ózdi ve­gyeskórus, mely a Villőzós cí­mű tánckompozícióban lci- séri az együttest. 20-án dél­után a hajdúszoboszlói sza­badtéri színpadon a miskolci Avas Együttessel együtt lép­nek fel, s egyórás, önálló mű­sort adnak. Az ózdiak műso­rában helyi eredetű és fel- dolgozású palóc táncok szere­pelnek. Az ózdi fúvószenekar ugyanezen a napon Győrbe utazott, ahol a város 700. év­fordulója alkalmából ma, 19- én megrendezésre kerülő vasas fúvósok országos ta­lálkozóján vesznek részi. 20- án este a vízi színpadon rendezendő gálaesten a diós­győri, a salgótarjáni, és a győri fúvósokkal együtt lép­nek fel. Két római hirt olvastam a minap.. Az egyik szerint három francia turistát be­börtönöztek, mert közelhar­cot kellett velük vívniuk a Szent Péter bazilikát őr­ző svájci gárdistáknak. Az történt ugyanis, hogy a franciák a nagy hőségben a bazilika lépcsőin hüsöl- tek. Az örök fejkérték őket, pihenjenek másfelé. Erre az egyik francia, véletlenül éppen nő, és fiatal, lecsúsz­tatta magáról az apró forró nadrágot, és az ülepét mu­tatta a. szent hely őrének. Lehet, hogy nem értett jól olaszul, félreértette az őr beszédét, és ezért pucér- kodott, de lehet, hogy gú­nyolódott. Az olasz hatósá­gok az utóbbi feltételezést fogadták el, és „a. vatikáni erkölcsök megsértése miatt” bevágták társaival a bör­tönbe. Szeptember 1-tői létrehoz­zák a centrum vevőszolgála- tot — közölte tegnap sajtó- tájékoztatón Tarján István, a centrum áruházak vezérigaz­gatója. Eszerint a 222-600-a.s telefonszáxnon a vásárlók né­hány másodperc alatt meg­tudhatják, melyik áru melyik áruházban kapható, a vevő Egy másik római hír sze­rint a bíróság felmentette azt a két olasz fiatalem­bert, aki a híres Trevi-kút- ból kiszedte a babonás tu­risták oda dobált pénzda­rabjait. Persze, nem azért, hogy _ visszaadja, hanem magának. A bíróság meg­állapította, hogy a turisták saját jószántukból dobál­ják a kútba a pénzt, a két élelmes ifjú tehát nem kö­vetett el semmi bűnt. Érde­kes, hogy a Trevi-kútba év­tizedek óta pereg a pénz, és eddig senkinek nem jutott eszébe — nem kiszedni! — azon töprengeni, vajon ho­vá lesz belőle, kik szedik ki, és miért. tgy megy a. nyár Rómá­ban. Nehéz ott is igazsá­got tenni. lb) Büntetés és felmentés kívánságára a keresett árut el is teszik. Ugyancsak ősztől bevezetik a csomagküldő ke­reskedelmet, a prospektusok­ból kiválasztott műszaki cik­kek levelezőlapon megrendel­hetők, sőt, kérésre még az OTP-hitelt is elintézik a centrum áruházak. Áramütés érte tegnap dél­ben fél kettőkor G. János, 39 éves erenyői bányászt, akit a mentők a miskolci baleseti sebészetre szállítottak. Sze­rencsére eddig nem bizonyult súlyosabbnak a hatás, min­denesetre a bányászt néhány napig belgyógyászati megfi­gyelés alatt tartják. A miskolci és a szerencsi tűzoltókat is riadóztatták szerdán délután 16 óra 50 perckor Újcsanálosról, ahol is a helyi Rákóczi Termelő­szövetkezet „Malkranc-dülő- jében” kétszáz mázsa össze­húzott kombájn-szalma égett. Sajnos, a bejelentés késve ér­kezett, nem sok szalmát si­került megmenteni. A becsült anyagi kár majdnem tízezer forint. A tűzrendészet még vizsgálja a keletkezési okot. Egy tegnap kiadott bűn­ügyi statisztika szerint ta­valy is „megtette a magáét” az alkohol a bűnözés indíté­kai között, ugyanis 1969-hez képest 7,8 százalékkal nőtt az alkoholfogyasztás hatására bűnt elkövetett személyek száma. Az alkohollal össze­függő bűncselekmények el­követőinek 52,4 százaléka a közbiztonságot és a közren­det sértette meg, 14,2 száza­léka pedig személy elleni bűntettet követett el. Sze­rencsére a nők aránya vi­szonylag csekély az ittasan bűnt elkövetők között, 1969- ben 2,9, tavaly pedig 2,8 szá- \ zalék volt. A fiatalkorú bűnelkövetők az ország fiatalkorú lakosai­nak 1,1 százalékát képvisel­ték. Sajnos, a fiatalkorú bűnelkövetők száma 6 száza­lékkal növekedett az elmúlt évben, 1969-hez viszonyítva. ? Ad hoc egészségügyi amtoét- ra került sor tegnap délután Edelényben. Dr. Buga Lász­ló, a népszerű orvos előibb a ruhagyárban, majd a tanács nagytermében tartott anké- tot, amelyen a részvevők kérdéseire válaszolt. A neves orvos-népművelő válaszaira töibb mint kétszázötvenen voltak kíváncsiak e járási székhelyen. Érdekes, hogy mindkét helyen sok kérdés hangzott el az üzemi zajár­talmakról, az allergiáiról es a fejfájásról. Foto: Szabados Kitüntetések az úttörő-olimpia szervezéséért Az 1V1TS Országos Tanácsának elnöksége a közelmúltban, Miskolcon megrendezett VII. országos nyári úttörő-olimpia szervezésében és lebonyolításában kifejtett eredményes mun­kásságáért „A testnevelés és sport kiváló dolgozója” kitün­tetésben részesítette Dudla Józsefet, a KISZ Borsod megyei Bizottságának első titkárát és Tok Miklóst, a Miskolc me­gyei város Tanácsának elnökhelyettesét. „A testnevelés es sport érdemes dolgozója” kitüntetést kapta ez alkalomból Tóth Ferencné, a KISZ megyei bizottságának titkára, a me­gyei úttörőszövetség elnöke és Köpfner Lajos, az MHSZ me­gyei szervezetének munkatársa. A kitüntetéseket tegnap, augusztus 18-án Miskolcon. Papp Gazsi Imre. az MTS megyei elnöke nyújtotta át. AZ ÜJ PÁRTOKTATÁSI ÉVBEN... A szeptemberben kezdődő új pártoktatási évben az Északmagyarországi Vegyi­művek 52 dolgozója kezdi meg tanulmányait a marxista középiskolában. A marxis­ta-leninista esti egyetem általános tagozatára heten nyertek felvételt. HASZNOS IDŐTÖLTÉS Több éves szünet után ismét megalakult a Borsodi Vegyikombinát fotószakköre, amelynek munkájában kez­detben csak- húszán vettek részt. Az először elméleti ok­tatásban részesült fotóamatő­rök száma az alakulás óta eltelt néhány hónap alatt megduplázódott. MA NYÍLIK A GYÁRTÖRTÉNETI MÚZEUM Ma délelőtt 10 órakor nyílik meg az ózdi gyár­történeti múzeum a volt Béke étterem épületé­ben. TAKARÉKOSSÁGI FÉLÉV Taikarékossági félév van a Borsodi Szénbányáknál, fel­ajánlásokat tesznek és szer­ződéseket kötnek a brigá­dok, fél év múlva pedig az összegyűjtött tapasztalatok birtokában sor kerül a ju­talmazásra. FUTBALLISTA ÉS BANKRABLÓ A nyugtnémet rendőrség egy pályára felsorakozott női futtballcsapat tagjai közül „emelte ki” az augusztus 11-i bajorországi bankrablás tet­tesét, a 21 éves Monika Zol­iért. A sportszerető hölgy an­nak idején férfinak álcázva magát, 18 ezer márkával tá­vozott a játékpisztollyal el­követett bankrablás színhe­lyéről. SÚLYOS KÁROK VEGYIPARI KIÁLLÍTÁS Gór Nagy Sándor nehéz­ipari miniszterhelyettes szer­dán a várpalotai vegyipari múzeumban megnyitotta „A magyar vegyipar fejlődése a XIX. századig” című kiállí­tást. A miniszterhelyettes el­mondotta, hogy a történelmi környezetben, a legendás hí­rű Thúry György várában otthonra talált vegyipari mú­zeum, az utóbbi két évben már harmadik önálló kiállí­tását rendezi meg. HOKI LENIN VÁROSBAN „Halló, itt a Balaton* címmel lesz műsor au­gusztus 30-án Leninvá- rosban, a Derkovits Gyula Művelődési Köz­pontban. A program el­ső részében szerepel Ho- fi Géza és Koós János, a másodikban pedig Ha­rangozó Teréz és Korda György. Mindnyájuknál az Expressz-cgyüttes mű­ködik közre. ÉV VÉGÉRE ELKÉSZÜL Az Ózdi Kohászati üze­mekben két éve kezdték meg — mintegy 20 millió forin­tos beruházással — egy 1100 személyes öltöző-fürdő épí­tését. Már a belső szerelé­seknél tartanak az építők, s év végén a nagyolvasztómú, a közlekedési üzemek és az energiaszolgáltató gyárrészleg dolgozói birtokukba vehetik az új szociális létesítményt. FÉL FÜLLEL .,. Kél férfi beszélget. — Mi újság? —kérdi az egyik. — Képzeld el, megcsal a feleségem — hangzik a válasz. — Én azt kérdeztem, tudsz-e valami újdonsá­got. A pakisztáni rádió szerdai jelentése szerint a Gangesz áradása több, mint másfélr millió lakost sújtott Kelet- Pakisztánban, a Daccától északra eső övezetben. Sú­lyos károk estek a rizster­mésben is. KISZ-OKTATÁS ORMOSBÁNYÁN V MARTON ENDRE A NEMZETI SZÍNHÁZ IGAZGATÓJA Marton Endre Kossuth-dí- jas kiváló művészt, a Nem­zeti Színház főrendezőjét ■> művelődésügyi miniszter a Nemzeti Színház igazgatójá­vá nevezte ki. Jó ütemben halad Or­mosbányán a KISZ-ok- talás szervezése. Végle­gessé vált, hogy ősszel hat oktatási körben kez­dődik el a munka, ösz- szesen mintegy százhúsz részvevővel. A MÚZEUMOK ÜNNEPI NYITVA TARTÁSA Augusztus 20—21—22-én, pénteken, szombaton és va­sárnap minden múzeum nyit­va tart, 23—24-én, hétfőn és kedden pedig zárva lesz. SZÁZEZRES KÁROK Fokozódott a tűzveszély az elmúlt hetek rendkívül me­leg és száraz időjárása kö­vetkeztében. Emiatt, vala­mint a tűzrendészet! előírá­sok figyelmen kívül hagyása miatt számos tűzeset kelet­kezett az elmúlt időszakban, amely százezres károkat oko­zott a népgazdaságnak. gszak-magyarorszag A Maeyer Specialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának la Dia Főszerkesztő: FODOR I.AS/LO Szerkesztőséé: Miskolc. Bajcsy-Zs a. 15. Központ 86-132 16-672. $5-380. 30-579 • Titkársós: 16-886 Gaz­daságpolitikai rovat: 16-0S5. Partrovat: 16-078 Belpolitikai 'pvat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sport.rovat? 16-049 Munkásleve­lezés oanaszOevek* ifi-046. Kiadja a Borsod megyéi Lapkiadó vállalat Miskolc. Qaicsv*/s u. 15 Felelős raadC: WIRT« LA.IO« Telefon; 16-13] Hirdetési elv étel: Miskolc Széchenyi u 15—-17. Telefon Terjeszti » Magyar Posta Előfizethető­o nejyi oostahivatalokná) As a kézbesítőknél a2 előfizeré:* ma ecy henanra if) fönn* Lnoe* * Rrrerrt- A’vnmdöbau Felelő?, vezető: SZEMES ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom