Észak-Magyarország, 1971. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-12 / 137. szám

1971. iúnius 12., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Atléták és tornászok versenye Kazincbarcikán 1971. június 12.. s/.oiubal A nap kelte :U7, nyugta líi.11 órakor. - A hold kelte 22.38, nyugta 6.56 órakor. Névnap: Villö. Évforduló Harmincöl évvel ezelőtt, 1926. június 12-én halt meg — 66 éves korában — Ivan Alelcszandrovics Fomin, ismert szovjet, építész és ópitészetlörténéss, a Moszk­vai. Művészeti. Akadémia tagja. Főiskolai tanulmányai elvégzése után hosszabb ta­nulmányutal telt Egyiptomban, majd Görögországban és Olaszországban; ezek az évek későbbi tevékenysé­gére is lermékenyílőleg hatoltak. Hazatérve, egy ideig rézkarccal és metszetkésziléssel is foglalkozott. I. E. Grabarral. együtt részt vett As orosz művészet történe­te című több kötetes összefoglaló mű szerkesztésében. Forradalom előtti alkotásai közül kiemelkedik a pé- tervári Olovcov-palota (ma szanatórium), amely az orosz klasszicizmus építészetének hangulatát idézi. .4 Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után tevékenyen részt vett Leningrad városrendezésé­ben. Számos jelentős középület és több moszkvai metróállomás építése fűződik a nevéhez. Rádió Kossuth rádió, 8.20: Lányok, ■asszonyok. u.4l: Henryk Szeryng és Fischer Annie lemezeiből. 19.05: Kabarészínház. 11.15: Bee- Uioven-szon^ták, 12.20: Zenei Anyanyelvűnk. 12.80: Melódiá­koktól. 13.50: Publicisztika. 11.00: Kóruspódium. 34.10: Hét végi Nőpolitikái figyelő. 14.25: Üj Ze­nei Üjság. 15.05: Csak fiatalok­nak:! 15.55: Kis magyar nép­rajz. 16.00: 166 óra. 17.37: ..Ének a Kük üli Őröl ” 18.07: Kiváló ^artók-felvétclek. 10.29: Párizsi ^nés parádé I. 20.00: Zenés já­ték. 22.20' -Ütijegyzet. Laosz. VI. -2.30: Táncoljunk! 0.10: Melódia­koktél. Petőfi rádió. 3.05: Hölgy válasz. 8.41: Külpolitikai figyelő. 8.56: Kóták. 9.45: Válaszolunk hallga­tóinknak. 10.00: Zenés műsor. 12.00: Népdalok. 12.20: Könyv­szemle. 12.30: Gounod operáiból. 13. OS: Riport. 13.30: Copperin: t-audata puerl Dominum — mo­tetta. 14.00: Napraforgó. 15.05: Bach: a-moll hármasverseny. *5.30: Falvakban, mezőkön. 16.05: A hét műsorából. i7.45: Az ál­latvilág bédekkeré. 18.10: Ki­váncsiak: klubja. 19.00: Rimszkij- Korszakov: Szadko. 21.26: Folyó- üatszemle. 22.44 : Népi zene. 28.15; Liszt-felvételek. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m hullámhosszon. 18—19 óráig) Hét végi krónika. Építkezések a KJSZ-iskolán. Az üzem pszichológia eredmé­nyei és tervei. Nyár a könyvtárban. Akit már régen hallottunk! Borsodi földek, borsodi fal­vak. Ü1 vállalat a tsz-ek megsegí­tésére. Garázda turisták. Zenés hétvége. Televízió Közlemény Szitáz 12, szombat Segítség, nyertem! (7) Csiky bérlet. 13, vasárnap. Hatva! rózsája (3). Bérletszünet. Segítség, nyertem! (7). Déry­né bérlet. 15, kedd. Hawai rózsája (7). Bér­letszünet. 16, szerda. Hawai rózsája (7). Bérletszünet. Mozi Béke: K: f. 4. lm. 6 és fi ó.« Lepd át. a küszöböt. Szovjet. — Kossuth de.: K: n. 10 és n. 12 < ó. Reménykedők. Magyar. Kossuth du.: K: f. 3, f. 5 és f.J 7 ó. Reménykedők. Magyar. — ; Filmklub: K: 6 ó. Az élet dolgai. J Színes fr. — Fáklya: K: 5 ó. A kis lovag. I—IT. Lengyel. Dup­la helyár! — Petőfi: K: f. 7 ó. Dr. Syn kettős élete. Színes an- < goi—am. — Szikra: K: 5 és 7 ó. A hölgy nem iszik, nem dohány- < zik, nem flörtöl, csak fecseg. 1 Színes fr. — Táncsics: K: í. és f. 7 ó. Ha kedd van. altkor ez« Belgium. Mb. színes am. — Sóg-^ vári:K:f. 5 és hn, 7 ó. Égi bá-J rány. Színes magyar. 16 éven felülieknek! — Ady Tapolca-lcert:: K: f. 9 ó Effi Briest. Színes; NDK. Kiállítás BUDAPEST 3.30: Hazánk és a nagyvilág. A tv politikai tanfolyamának ada- sa a honvédség részére. 10.00: blinden kilométerkőnél. 10. rész: A cigánylány. 11.10: Frau Ga­bel és a többiek. Riportfilm. 11.30: Rlzi-blrí. 14.53: Jackie és Hermine 7 Barátunk, az em­ber. 15.25: V. országos úttörő- találkozó. Játsszunk i 16.10: A kapu előtt. Anglia és a Közös Piac. 16.35: Hírek. 16.40: Irodal­mi Képeskönyv. Friedrich Dür- renmatt: A bíró és a hóhér. 17.45: Olombetüs vallomások. Doku- mentumfilm-sorozat. III. 18.15: lengjük a dalt. 19.15: Cicavízió. '9.30: Tv-híradó. 20.00: Mikes György ötperce. 20.05: Molnár Ferenc: Harmónia. Családi Idill karénekkel, 3 felvonásban. 32.00: Zenés képeslapok. 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.40: hoklámrevil. 22.43: Jó éjszakát, felnőttek’ Amerikai komédiák 0. rész: Bíbic Bruno nem téved él soha BRATISLAVA 14.50: Nedves labda. Kisfilm. 15.00: Csehszlovákia—Szovjetunió L>avís-kupa teniszmérkőzés. 17.30: A világ a filmobjelrtivon keresz­tül. 18.00: Lányok, fiúk maga­zinja 19.00: Tv-hiradó. 19.25: Időszerű nemzetközi kérdések. 10.35: Amiről beszélnek. 10.50: Komán természelfflm. 20.20: Matey. 21.20: Kockázat. Lengyel tv-fib-nsorozat. 15. rész. 22.15: Tv-híradó. 22.25: Társastánc- Verseny. Miskolci Galéria: Építészeti ki-1 állítás. Nyitva de. 11 órától este, 7 óráig. Miskolci Képtár: A város kép-, zóművészeti gyűjteményének ki- < állítása. Nyitva délelőtt 11 órá- < tói este 6 óráig. Llbresszó: Feledy Gyula festő-1 művész grafikái. Megtekinthető ] 1 órától este 8 óráig. Munkácsy és köre címmel ki- < állítás a mezőkövesdi művelődé­si központban. Megtekinthető < délelőtt 10 órától este G óráig. ' A drezdai Sachwerke és a bu- 1 dapesti Vasas képzőművészetig kör kiállítása a Vasas-klubban. Megnyitása fél 3-kor, megtekint- J hető este G óráig. A lengyel Pafatvag-gyár fotó-j szakkörének kiállítása a Bartók , Béla Művelődési Központban. < Megtekinthető egész nap. Teliinger István festőművész i grafikái a rudabányai múzeum- J ban. Megtekinthető délelőtt 9 < órától délután 4 óráig. Borsod népművészete címmel' kiállítás a sárospataki Erdélyi ] János teremben. Megtekinthető; délelőtt 10 órától este 6-Ig. Eszak-magyarországi szőttes, címmel diszítöművészeti kiállí­tás a Szerencsi Általános Iskolá­ban. Megtekinthető délelőtt 10, órától délután 5 óráig. Országunk, életünk címmel ’ NDK képzőművészeti kiállítás a ] Hónai Sándor Művelődési Köz­pontban. Megtekinthető délelőtti 10 órától este 6 óráig. Ügyeletes állatorvos Miskolc város területén 1971. június 12-én, (szombaton) 12 órától 1971. június 14-én, (hétfőn) 6 óráig: dr. Nagy Hál állatorvos. Miskolc, II., Vö­rös Hadsereg u. 17. az. Telefon: 16-505. Bejelentés: 8—9 és 13—14 °ra között. Kazincbarcikán, jól előké­szített pályán rendezték meg a serdülő atléták megyei bajnokságát két korcsoport­ban. Az eredmények a fia­talok nagyszerű felkészült­ségéről tanúskodtak. A fiú versenyszámok győztesei: 100 m. I. korcsoport: Bá­nyai (Kohóipari). II. korcso­port: Novak (MSI). 400 m. I. kcs: Sztermen (Földes), II. kcs: Novák (MSI). 800 m I. kcs: Pruma (105. ITSK). II. kcs: Sztermen (KVSE). 1500 m I. kcs: Balogh (Kohóip.). II. kcs: Kosárkó (I. Szakközép). 1000 m. 1. kcs: Piczil (MSI). II. kcs: Szabó (KVSE). 3000. I. kcs: Póczos (ÓKSE). II. kcs: Gál (KVSE). 5 km gyal: Anday (Borsodi Bányász). 110 gát. 1. kcs: Ködmön (ÓKSE). II. kcs: Pintér (MSI). Súl.vlökés: I. kcs: Szűcs (MVSC). II. kcs: And­rej o vies (MSI). Kalapács: Varga (Ózd, Ipari Szakkö­zép.). Leány verseny számok győztesei: 800 m gát: I. kcs: Gyülvészi (Herman). II. kcs: Galuska (MSI). 100 m. I. kcs: Károly (MSI). II. kcs: Bokk (Herman). 300 in. I. kcs: Károly (MSI). II. kcs: Gál (Edelény). 600 m. I. kcs: Bagyinszky (KVSE). II. kcs: Szegedi (KVSE). Súlylökés: !. kcs: Tóth (Ormosb.). II. kcs: Sugár (KVSE). fit A Kazincbarcikai Vegyész í SE sportiskola szép eredmé- i nyékét ért el június 6-án a Kazincbarcikán megrende­zett területi serdülő verse­nyen. A serdülő I. osztályú csoportversenyben első lett. a Kazincbarcikai Sportiskola. Egyénileg 1. Schaufíman. 3. Furman, 3. Nagy (mindhár­man KVSE). Serdülő II. osz­tályban is kazincbarcikai siker született. 1. KVSE Sportiskola, 2. Miskolci Sportiskola, 3. Egri Tanár­képző Főiskola. Egyénileg: 1. Kresztyankó, 2. Teleki (mindkettő KVSE), 3. Eör- dögh (Miskolci Sportiskola). A versenyben első helye­zést elért csapatok országos vidék bajnokságon vesznek részt. A Magyar Asztalitenisz Szövetség hétközben rendez­te meg Budapesten a legfia­talabb asztaliteniszezők MOATSZ Kupa versenyét. A MÉMTE ifjú asztalitenisz fiú versenyzői nagyszerűen helytálltak a nagy vetélke­désben. Az lí)6I-es korosztályban Kriston Zsolt az első helyen végzett. Az 1960-as korcso­portban Gulyás László első fővárosi szereplésén bronz­érmes lett. Meglepetés volt az 1959-es korcsoportban Vincze József második he­lyezése, aki már több is­mert fővárosi versenyzőt győzött le. míg bejutott a döntőbe. Csapatversenyben 5. helyen végzett a MÉMTE. Pénteken a leányok mérkőz­nek a MOATSZ Kupáért. Hétfőn és kedden, ugyan­csak a fővárosban kerül sor J a serdülő seregszemle or­szágos döntőjére. Ökölvívó Biikk tiu|)a Tizenegy egyesület ökölví­vóinak részvételével pénte­ken délután, a MÉMTE nép­kerti tornacsarnokában kez­detét vette a Miskolci Épí­tők ökölvívó szakosztályá­nak háromnapos küzdelem- sorozata. A serdülő korcso­portban 26. az ifjúságiban 35, és a felnőtt korcsoport­ban 31 „C”-kategóriájú má­sod- és harmadosztályú ver­senyző lépett szorílóba. A pénteki selejtezőkben 21, a szombati 17 órakor kezdődő elő- és középdöntőben 30. és a vasárnap fél 10-kor kez­dődő döntőben 28 pár küz­delmére kerül sor. SPÜR I MISOK Nagy küzdelmet hozott a nemzetközi kajakverseny Dunavarsány- ban. A miskolci Svidró ismét bizonyított — első lett. SZOMBAT Kajak-kenu, Miskolc vá­ros bajnoksága. Csorba-tele­pi tó, 16.30 óra. Kézilabda. NB I. Nők: Óz­di Kohász—Bakony Ve­gyész, Ózd. 17 óra. NB I. B. Férfiak: Miskolci Bányász— BNA, Pereces, 16.30 óra. NB II. Nők: DVTK— SÜMSE, Diósgyőr, 16.30 óra. Motor. Keletmagyar táj­egységi motoros találkozó. Csanyikvölgy, Királyasztal, 10 óra. Ökölvívás. Bükk Kupa or­szágos verseny. Miskolc, Népkerti tornacsarnok, 17 óra. Tenisz. NB III. Férfiak: DVTK—Bp. MÉLYÉPTERV, Diósgyőr, 14 óra. VASÁRNAP Atlétika. Megyék közötti Béke Kupa I. forduló. Fér­fiak Szolnok, nők Salgótar­ján. Birkózás. Országos ifjúsá­gi verseny, Ózd, 9 óra. Kaják-kenu. Miskolc vá­ros bajnoksága, Miskolc, Csorba-telepi tó, 9 óra. Kézilabda. NB I. B. Férfi­ak: Pécsi Ércbányász—Ózdi Kohász, Pécs, 10 óra. NB II. Férfiak: Miskolci Vörös Me­teor—Salgótarjáni Építők, Miskolc, Népkert, 10 óra. OGSC—MVSC, Kerepesi út, 11 óra. Nők: DVTK—SÜM­SE, Diósgyőr, 10 óra. DVSC Ás olimpiára késsiilnek (4) Molnár László tornász Rendezvény A Budapesti Madrigál Kórus, hangversenye a sárospataki mű-1 velődésl házban, este 7 órakor. A görömbölyl klubkönyvtár < irodalmi színpadának bemutatko- ' zása a Radnóti Miklós Művelő- J dési Házban, este 6 órakor. Magnós klubest a leninvárosi ' művelődési központban, este 7, órakor. Szülők akadémiája a hejokc- resztúrl művelődési házban, este ? 7 órakor. A Molnár-fivérek édesap­ja is tornász volt az 1935-ös években. Nem csoda, hogy Imre és Laci is hamar meg­szerette ezt a sportot. Fejen- álltak, bukfenceztek otthon, strandon, ahol tehették. Molnár László 1951-ben született Miskolcon, mégis csak nyolc hónapja verseny- zik a DVTK-ban. Az álta­lános iskolában Pesti Györgyné, az MSI-ben Ro­binson Gyula foglalkozott vele. A fővárosba került kö­zépiskolába, s amíg a Kép­ző és Iparművészeti Gimná­ziumot ill. Szakközépiskolát végezte a Vasasban verseny­zett, majd 4 év elteltével a most bajnok Vasas Izzóban. Eredményeit nem lenne könnyű számba venni. Ta­valy áprilisban volt először felnőtt válogatott az osztrá­kok ellen és második lett. Ugyancsak az elmúlt évben, a grúz—magyar U-válogatott találkozón, legyőzte bátyját, Imrét, s legjobb volt a ma­gyarok között. Eredményeit vizsgálva a lalajtorna és a lóugrás tű­nik legerősebb számának, leggyengébbnek pedig a ló­lengés. Mégis úgy gondolja (és edzője. Szőke István ugyanezen a véleményen van), hogy gyűrűn és korlá­ton kerülhetne döntőbe ' Münchenben. De kijut-e az olimpiára? Minden a szeptember végi mesterfokú tornászbajnoksá­gon dől el. Az első 7 helye­zett jut ki az 1972-es olim­piára. Ha minden rendben megy, az első négy között végez. Ha minden rendben... mert, rendkívül balszerencsés versenyző. Eddig háromszor indulhatott volna mesterfo­kún, kétszer az előtte levő hetekben sérült meg, amikor pedig 1968-ban elindult, a versenyen tört el a lába. Laci keményen dolgozik a sikerért. Tulajdonképpen olimpiai esküje adta vissza a tornasportnak, ugyanis, amikor a városban járt a Colosseum cirkusz, igen kedvező, anyagilag előnyös ajánlatot kapott a Tihany nyújtó-csoporttól, s alig két hétig nem is edzett. Fü- geczky Róbert, a DVTK el­nöke és Szőke Pista bácsi, az edzője pedig alaposan „meggyúrták”, de a legfőbb érv az olimpiai eskü volt. Ezért vállalja hetente min­den nap az edzést, minden második napon 6 szeren 3—3, összesen tizennyolc gyakorlatot végez. Az LKM munkaügyi osz­tályán dolgozik, tornán kí­vül minden percében fest. Olimpia után újra jelentke­zik a Képzőművészeti Főis­kolára. Gondja, hogy elavultak a DVTK tornaszerei. Vágya, elérni, amit az Imre bátyja. Ez pedig nem kis dolog, hi­szen az utóbbi 15 év legna­gyobb magyar tornasikerét éppen ö érte el: az idei EB-n 4. lett a lóugrásban. Nyiíray Pclcr —MVSC, Debrecen, 15.30 óra. Kosárlabda. NB 11. Nők: Szolnok—DVTK. Szolnok. Motor. Keletmagyar táj­egységi motoros találkozó. Királyasztal, 7.30 óra. Terep­ügyességi versenyek. Röplabda. NB II. Férfiak: Debreceni ASE—Kazincbar­cikai Vegyész. Debrecen. MEAFC—MTK, Miskolc, Egyetemváros, 11.30 óra. Nők: MVSC—MTK, Miskolc, MVSC-pálya, 9 óra. Ökölvívás. Bükk Kupa országos verseny, döntők. Miskolc, népkerti tornacsar­nok, 9.30 óra. Teke. NB II. Kecskemét— DVTK, Keoskemét, Özd— Csepeli Papír, Ózd. Tenisz. NB II. Nők: Bé­késcsaba—DVTK. Békéscsa­ba. NB III. Férfiak: DVTK —Bp. Elektronika, Diósgyőr, 8 óra. Vízilabda. OB II. Kazinc­barcika—Szentes, Kazincbar­cika, 1.1 óra. Labdarúgás: NB I. Video­ton—Diósgyőr. Székesfehér­vár, 17.30 óra. Vadas Gy. Tartalékcsoport. Videoton— Diósgyőr, Székesfehérvár, 15.30. Fájd. NB 1. B. Szé­kesfehérvári MÁV Előre— Ózdi Kohász, Székesfehérvár, 17 óra. Palotai. NB II. K. Vegyész—Kossuth KFSE, Kazincbarcika, 16.30. Király. Vasas Ikarus—Leninvárosi MTK, Mátyásföld, 16.30. Tóth L. S. Spartacus—Bor­sodi Bányász, Sátoraljaúj­hely. 16.30. Dombai. Volán SC—Miskolci VSC, Rákos­csaba, 16.30. dr. Vincze. NB III. Gáspár SE—Rudabányai Ércbányász. Hatvan, 16.30. Tóth. B. Papp J. SE—Ózd- vidéki Bányász, Miskolc, DVTK-stadion, 16.30. Lövei. MEAFC—MÁV Hatvani AC. Miskolc, Egyetemváros, 16.30 Völgyesi. E. Bányász—Zalka SE, Edelény. 16.30, Vincze- Papp. E. Bányász—Mákvöl­gyi Bányász, Egercsehi, 16.30. Jakó. Berva Vasas—Gyön­gyösi Spartacus. Eger, 16.30. Nagy J. H. Kinizsi—Tren- csényi SE. Hatvan, 16.30. Szederkényi. O. Bányász— Miskolci Bányász, Ormosbá­nya. 16.30, Fülöp. Megyei I. o.: Szuhavölgy —Taktaharkány. M. Üveg­gyár—Felsözsolca. Borsodná- dasd—Szerencs. SÜMSE— S. Kinizsi, Rudolftelep—Sáros­patak. Szikszó—Királd, Tállya—B. Volán, MÉMTE— Alsózsolca. Megyei II. o.: Északi csoport: Sajókazai Bányász—Izsófalva, Arid— Sajókazai MEDOSZ, Putnok —Szirmabesenvő, Borsodbóta —Csokvaomány, Múcsony— Herbolya, Nekézseny—Bor- sodszirák. Szalonna—Har­sány. Sajóbábony—^Bánréve. Keleti csoport: Pácin—M. Közlekedés. Tokaj—Karcsa. Monok—Hejőcsaba. Pálbáza Hernádnémeti, ,M. Helyiipar —Bodrogkereszíúr. Mád—Ti- szakarád. Bodrogolaszi—Ti- szalúc. S. MÁV Vasas—To- kaihegyalja. KözépcsoDort: Hejőkeresztúr—Mezőcsát. Bükkábrány—Szenti stvá n. Mezőkövesd—Ongaí Csavar. Tárd—Alsóvadász Sainszü- ged—Encs. ArnAi—Hidasné­meti, Nyék—Mezőnyárád, Kinizsi SE—Baktakék. A MÉMTE asztalilcniszczőinek sikere a {óvárosban

Next

/
Oldalképek
Tartalom