Észak-Magyarország, 1971. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-06 / 132. szám
6 EtnftK*MG¥MoitS2*G 1971. június 6., vasárnap A Búza téri benzinkútnál Világoskék overallban mintha forróbb lenne a délutáni napsütés a benzinszagot árasztó kutak körül. A tétlenség eleinte kellemetlen, mert a lapátnyelet bárki szívesen átadja egy műszakra, de a kút csöve — az más. Abban pénz van! Ahhoz érteni kell, azzal el kell számolni, arra rá is lehet fizetni! För/svendé«ck i Meg aztán itt vannak a vendégek, ugye. A fiúknak jó része már szinte régi barát. Az örökké vidám Tur- esányi néha beugrik egy Volgába, s míg a vezető a- olajakat szedi ölbe, arráb- viszi a kocsit. Szeret autóz ni, de mindez csak huncutság, mert Fiat. 850-esét ott égeti a nap szemben, a lánckorláton túl. De félre a tréfával, jön a „nagy vendég”. Fehér Volkswagenjével méltóság- teljesen begördül, s a brigád már körülötte van. Ezt nem is lehet kihagyni! — Jó napot, fiúk! — szól ki a dús ősz hajú, kerekképű úr. — Ma ki szolgál ki? Tudják, ez forintot jelent! — Igenis, főmérnök úr, akit tetszik választani... Nem veszi észre a vendég, hogy a fiúk közben majd megszakadnak a visz- szafojtott nevetéstől. Kiválasztja a brigádvezetőt: — Most maga fog tölteni ... úgy... úgy... csak szépen... mit mutat az óra?*.. 96 forint?... Elég! Tessék, itt egy százas, marad belőle egy forint borravaló, visszakapok három forintot. — Tiszteletem, uram! — Várjon csak — töpreng az öreg, míg tenyerén csörgeti a három forintot. — Itt van még' hozzá kettő, az öt forint, s legyen szíves ellenőrizze a gumik nyomását ... Jól számoltam? Ott matatnak a kompresszor körül. Már három gumival végzett a kutas, amikor a műszer felmondja a szolgálatot. A pótkerék és a jobb hátsó kimaradt. — Sajnálom, uram ... — Nem teáz semmit — mondja at vendég, de amikor elköszön, a fiú utána szól — hé! Jöjjön csak vissza! így két forint visz- szajár nekem! Közben mar a hosszú hajú Józsi is megjött, a másik törzsvendég. Az ő kocsijának nem ismerem a márkáját. Két ló húzza, Kese!}7 és Vitéz. A kocsin egv tartály, abba töltik a gázolajat. Naponta többször megfordul, az avasi építkezés földmunkálatain dolgozó dózereknek viszi az üzemanyagot. Hobbijuk a ragasztás í A műszak délben egy rakor váltott. Már lassan mrom óra, s még mind ott ülnek a szűk, kis irodában, s rendületlenül ragasztanak. Olyanok, mint a gyu- íacímke-gyűjtők, csak itt a benzinjegyekkel bajlódnak — Miért maguk csinálják ezt? — kérdem. — Ez még semmi, legnehezebb az anyagelszámolás, iaponta rádolgozunk két- árom órát a hivatalos ■ unkaidőre. Dekád vége van. Ada- novich László még négy óra után is az irodában ügyködik. Ma ő a soros az adminisztráció nehéz és nagy figyelmet igénylő munkájában. — Előfordult már, hogy hiba csúszott be — meséli a fiatal kútkezelő — s utána két napig a brigád minden tagja felváltva kereste, hol, mit számoltunk el. Nagyon kell vigyázni... Tíz ember munkájával, s a milliós értékű anyaggal igen sok és felelősségteljes munka van. Valóban elbírna már egy ilyen nagy benzinkút egy függetlenített adminisztrátort. Sokat beszélgettünk erről a brigád tagjaival, de végül is nem vagyok egészen biztos benne, valóban kí- vánják-e az ilyenféle segítséget. Itt ugyanis minden egy zsebbe megy. Nagy a bizalom egymással szemben, pénzt, jegyet, borravalót, mindent összedobnak, csak műszak végén számolnak el, s osztozkodnak. A a a lakatos... Mérsékelt a forgalom. Jo is, mert így közben szót válthatunk. Elmondják a fiúk, hogy ez nem szakma. Akkor mi? Talán betanított munkások? Zsigmond János kút-cso- portvezető közben tanácsot ad egy vevőnek, aki megkérdezi, milyen olaj kell a 407-es Moszkvics sebesség- váltójába és a differenciálműbe. C—140-est ajánl a sebességváltóba. Aztán elmondja, hogy típusonként milyen olajakat kínálnak. Kereskedelem ez, de az autókhoz is érteni kell. Van ugyan egy segédeszköz, A gépkocsik kenési táblázata. de azt még l!Wi6-ban adta ki az ÄFOR. — Azóta nagyon sok új áru van — mondja a csoportvezető —, új a hajtóműolajok közül a C—80, C—90, a C—140, a FI—80. A zsírok közül a IVLolard, u Limolard, a Liton és még sorolhatnám. Hamarosan mi is áruljuk a Motorkompak- tot, a koromtalanítót. Benzinben is van nálunk újdonság, az extra szuper. — Maga nagyon ért ehhez. Hány éve van a szakmában ? — Húsz. — Gondolom, autószerelő, vagy valami hasonló a tanult szakmája. — Nem, dehogy — mondja nevetve —, drogista vagyok. Az a fiú a szabóságot tanulta, dolgozott is, méghozzá a színháznál! János lakatos, Zol: kohásztechnikus. — ... és hőkezelő — szól közbe Rajkó Zoltán —, azt a szakmát az NDK-ban tanultam. — Két ilyen szakmával Miskolcon csak a benzitkút- nál talált munkát? Vagy itt annyira jól lehet keresni? A fiú vállat von. — Nemcsak azért. Jancsival, a lakatossal együtt voltunk három évig az NDK-ban. Nagyon összebarátkoztunk. Amikor hazajöttünk, ő ide jött, s most, nemrég én is utána jöttem. Elválaszthatatlan barátok vagyunk... Aztán kiderül, hogy van itt még textiltechnikus is, s ezután nem csodálkozom már a drogistán sem. Ls jtíii az eső! Viharfelhő takarja el a napot. Nagy cseppekben esik. Beülünk az irodába, s próbálunk képet alkotni a forgalomról. Rövid számít- gatás után megtudom, hogy április, május hónapban 1 243 000 liter fehér árut adtak el. A benzint, a gázolajat nevezik így. A speciális árukból — olajok, zsírok — átlagosan 76 ezer forint körül forgalmaztak egy hónapban. Ez most a város legnagyobb, legmodernebb, legforgalmasabb benzinkútja. A hátizsákos embertől a hatalmas teherautókig mindenki megfordul itt. A kútkezelők udvariasak, szolgálatkészek. Egy év alatt csupán két beírás került a pa- naszkönyvbe, az egyik a tüzelőolaj-szezon idején, a másik beíró egy türelmetlen, siető autós volt, aki éppen műszakváltásra érkezett. Nehéz lenne megszámolni, hány kocsi gördül be ide naponta. Az irodából nézem az eső verte kutakat. Ilyen modern, ilyen korszerű, s ázik a kút, ázik a kútkezelő, ázik a gépkocsiból kiszálló ember. Ezt a Búza téri benzinkutat illene már végleg tető alá hozni, a szó igazi értelmében. Adamovics Ilona G. Sahnovics rr Őszinte beszélgetés — Beszéljünk őszintén ajánlotta az igazgató. — Rajta ! — egyeztem bele. — On korábban mérnökként dolgozott? — Igen. — Meg tudott birkózni feladatával ? — Nem tudtam megbirkózni feladatommal. — Mi, elnézőek voltunk, es részlegvezetővé neveztük ki, hogy bizonyítson. De ismét adós maradt. Ismét nem tudta kellően ellátni feladatát. — Ismét így volt. — Mi újból hóna alá nyúltunk. Főmérnökké léptettük elő. Ezt a feladatát sem volt képes ellátni. — Ezt sem — mondtam. — Ideje, hogy megváljunk egymástól. Azt ajánlom, írásban, önként mondjon fel a cégnek. — Beszéljünk őszintén — ajánlottam most már én. — beszéljünk — felelte az igazgató. — Mérnökként nem végeztem el a feladatomat, igaz? — Igaz. — Elnézőek voltak, és kineveztek részlegvezetőnek, igaz? *— Tökéletesen igaz — hagyta jóvá az igazgató. — Ismét képtelennek bizonyultam munkám ellátására, de önök előléptettek főmérnökké — vagy nem így van? — De így, ez az igazság. — Ha ez így van, akkor ajánlom, beszéljünk még őszintébben, — mondtam erre én. — Ha eddig jó voltam, miért kellene elmennem éppen most? Van lehetőség még tovább emelkedni a ranglétrán. Halálos csend következett. Én az igazgatót néztem. t> pedig engem. — Igen, igaza van — mondta elgondolkozva az igazgató. — Begyünk következetesek. Az következik, hogy kineveztessem saját helyettesemmé, műszaki igazgatónak. De figyelmeztetem, hogy ez az utolsó állomás, ettől feljebb már nem juthat! Oroszból fordította: Sigér Imre Egészségtelen üzlet ez...! Reggel van. Hétköznap. A villamos sápadt, fáradt, álmos szemű emberekkel érkezik a vasgyári végállomáshoz. A szerelvény egy pillanat alatt, kiürül. Mindenki siet, hogy mielőtt hatot fújna a gyár, jusson még id-íe lángost, tejet, péksüteményt venni, esetleg retket, zöldpaprikát is az otthonról hozott reggelihez, tízóraihoz. A tér alsó felén Volánbuszok állnak. Csak a fel- sőzsolcai gépjavító régi, piros Ikarus:: „idegen” a kocsik között. De az is éppúgy az LKM műszakból hazatérő, vidéki dolgozóit várja, mint a többi. Hat előtt néhány perccel szinte egycsapásra szakad meg a gyár felé igyekvők folyama. A téren csak kert- . jük termését áruló, vagy férjeiket váró asszonyok, s néhány, látszólag céltalanul őgyelgő nő marad. Az 1-es kapu előtti nyugalomnak azonban hamar vége szakad. Akik éjszakások voltak, először csak szállingózva, aztán egyre nagyobb csoportokban jönnek kifelé, vágnak át a kisgyőri, a harkányi, s a többi ingás busz, meg a városi járatok és villamosok megállói felé. A hazasietők közül itt is, ott is kiválik valaki, s odalép valamelyik „őgyelgő” nőhöz. Erre már billen is a női táska, s néhány másodperc múlva megcsillan a reggeli napfény a szájhoz emelt kis poháron. S aztán a „vendég” sietve elvegyül a tömegben. Mindez — a kiszolgálás és a fizetés — csodálatos gyorsasággal pereg. Még az is alig tudja egyszer-egyszer elkapni az „eseményt”, aki kifejezetten annak megfigyeléséért jött ide. Érthető ez a sietség, érthető, hogy egyik „vendéglátó” sem marad sokáig egy' helyben, hanem igyekszik minél jobban elvegyülni a sokaságban, eltűnni a buszok között. Hiszen az „üzlet” nem tiszta — sem a szó szorosan vett, sem általános értelmében. • Egy másik hétköznap reggelén is az előzőhöz hasonló kép fogad. Könnyebb is a figyelés, hiszen akik érdekelnek, már ismerősök. Ám, amikor az egyiknek nyomába szegődöm, és kísérem tér ü 1 ését-ford u lásúti hirtelen összecsukódik 3 zippzár a barna női táskán a két zöld. literes üveg fölött. Nem billen többé az 3 táska, de többi sem. A zöld- iekete szoknyás nő, kék szoknyás, kék pulóvert társával gyorsan elsiet 3 térről. S mintegy jeladásra, eltűnik az idősebb, testesebb, világos karlonruhaS nő is, s mindegyik „szakmabelijük”. Azaz mégsem mindegyik, de ez már csak később derül ki. — Van annak még vág}' félliternyi. — Van bizony. Ha nem több. Hallom, amint elsiet mellettem két cimbora. De most már hiába kutatok. „Gyanakszom” ugyan a P>' ros kardigános, pirospozí' gás, jól megtermett así' szonyságra, meg a vékonj', nagy öreg fejkendős nénit® ott, a gyárkapu közelében, de biztosat nem látok. Amikor elindulok feléjük, vagy csak kicsit is hosszabban arra nézek, rögtön továbblép mellőlük, aki ott álU meg. Közelemben megszólal égi' fiatal nő: — Hű, a mindenit, berúgtam. annyi pálinkát ittam. — Én is — így a másik. A Konzum előtt párban, négyesével és nagyobb csoportokban is pálinkát, sört, bort isznak üvegből a volt éjszakások. Feljebb, f templommai szemben is zsúfolt a gomba eleje. A Marx téren nemkülönben- S ez még nem is jelent semmit. Nem felemelő látvány ugyan, de ki tilthatja meg a nehéz fizikai munkában elfáradt embereknek, hogy a sok esetben kínzó hőségben _ ledolgozott nyolc óra után megigyanak egy nyelet italt, ha jólesik nekik, ha kívánják. Nem, ezt nem tilthatja meg senki. Persze, nem is akarja. De azt már igenis meg kellene akadályozni, hogy a cukorból, élesztőből házilag főzött pálinkát „közös” pohárral. szatyorból árulók „vendégei” maradjanak továbbra is azok, akiket csekély árkedvezménnyel sikerült „elcsábítani”. Mert egészségtelen üzlet ez mindenképpen ! Híró Péter I Jt Albion fia Itáliára pillant Ami a i\A T0 „haldoklását jelentené ’ j Lenkey Zoltán munkája j Amióta a Földközi-tengeren megtört az USA egyeduralma, és a VI. flottával szemben, békésen mellette élve, de mégiscsak ellenlábasként feltűnt a szovjet haditengerészet is, Olaszország egyre többet foglalkoztatja az angolszászokat az óceán mindkét partján. Néhány hónappal ezelőtt Két amerikai Rómában címmel írtunk róla, hogyan látja Itália helyzetét Sulzberger, a híres publicista és Schlesinger történész, néhai Kennedy elnök íródeákja. Sulzberger híres mondása, hogy az olasz helyzet, az olasz kommunisták szerepe, amolyan „spagetti chilei mártással” állapotba hozhatja az országot, azóta már bejárta az egé§z világsajtót. Schlesinger, aki a középbal szellemi atyja volt, beismerte, hogy elgondolása nem vált be Olaszországban, így közvetve kontrázott Sulzberger- nek. Az olasz LTüurope, ainei; u két amerikai nyilatkozatát ismertette hasábjain, azóta az óceán európai oldalán lévő szigetnek, Albi- onnak, fiát, Anthony Shampsont, a londoni Observer ismert olasz-szakértőjét is megszólaltatta. Mr Shampson ugyancsak a „spagetti chilei mártással” elgondolásból indult lei, amikor az olaszországi helyzetet elemezte. Szerinte az olasz kommunisták bejutása egy koalíciós kormányba megerősítené az olasz belső helyzetet, de „az amerikaiak számára a NATO haldoklását jelentené ... különösen az orosz flottának a Földközi-tengeren való jelenléte miatt”. Ugyanekkor a londoni újságíró szerint, aki korántsem kommunista, „bevonni a kommunistákat a Közös Piacba: üzlet lenne Olaszország és Európa számára egyaránt”. Hogy miért Nos, egyszerűen azért, mert „a legfejlettebb kapitalizmus tárgyalópartnere csakis a tökéletesen öntudatos kommunizmus lehet” — mondja Mr. Shampson. Az olasz polgári pártoknál: nem a szocialisták, hanem j. kommunisták a méltó partnerei, ugyanúgy, ahogy Ágnelli Fiat-cége a szovjet kormánnyal egyezett meg. Ahogy az országok közötti kapcsolat szolgálta az európai integrációt, úgy szolgálja a belső, békés verseny az olasz belső stabilizálódást. Ez pedig jótékonyan hatna egész Európára. éppen a közel-keleti helyzet miatt. Véget vetne az olasz parlament évek óta tartó üresjáratának, és megszilárdíthatná az olasz belső helyzetet. Anthony Shampson szerint a közlekedés legfőbb akadálya nem is az amerikai kormányzat beavatkozása lenne,'mert erre képtelen, hanem „az Európában lévő amerilcai iparé, a világ harmadik legnagyobb gazdasági hatalmáé”. Tehát nem a katonák, hanem az üzletemberek döntenének. Ám, ahogy Agnelli Fiatja tette — nem lehetetlen, hogy ők is az együttműködést választanák. Ebben az esetben a chilei módra alakuló olasz helyzet, a „spagetti chilei mái-lással” mindenki számára „elfogyasztható eledel” lenne, és megkönnyítené az európai integrációt, Anglia belépését a Közös Piacba, hatálytalanítaná, vagy legalábbis lényegesen semlegesítené a NATO-t. így látja két amerilcai után egy angol az olasz helyzetet. Máté Iván
