Észak-Magyarország, 1971. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-20 / 144. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1971. június 20., vasárnap Találkozások Holnap kezdődik: 1. veszprémi tévé- találkozó Holnap kezdődik meg Veszprémben az I. veszprémi tévé-találkozó, a magyar televíziós filmművészet új, rangosnak ígérkező seregszemléje. A tévétalálkozón 23, a közelmúltban készült tv-filmet mutatnak be, előzetes összeállítást nyújtanak az idei év még bemutatásra váró műsoraiból. Ezen a találkozón nem szerepelnek lcis- fílmek, tehát nem a miskolci filmfesztivállal párhuzamos művészeti esemény- sorozat készül Veszprémben, hanem a televízió tévéjátékait, tévéfilmjeit, kísérleti filmjeit és szórakoztató filmösszeállításait mutatják be. A bemutatókan kívül alkotók. és kritikusok találkozóját is megrendezik, amelyen Nemeskürty István, az ismert történészfilmesztéta tart bevezető előadást. A társadalom ábrázolása a tv művészeti műsoraiban címmel. A bemutatott filmeket szakmai zsűri bírálja felül, s a fesztivál hatodik napján, szombaton este ünnepélyesen osztják ki a zsűri által odaítélt díjakat. A találkozóval egyidőben a Magyar Televízió és a Hungarofilm kereskedelmi jellegű bemutatóidat is tart Veszprémben a legjelentősebb európai televíziós szervezetei! megbízottjai számára. A hatnapos, első. veszprémi tévé-találkozó új színfolt a magyar művészeti szemlék, fesztiválok mind gazdagabbá váló mezőnyében, s hihetőleg a magyar tv-filmművészet jelentős vitafóruma, továbbfejlődésének jó segítője lesz. (bm) A gyár virágaiak piidozoja A BORSODNÁDASDI Lemezgyár fölé magasló domboldalon még a Rima idején megalakították a gyári kertészetet. Ez látta el virágokkal, dísznövényekkel a gyár irodáit, a gyártelep parkjait, s itt szerezhették be a májusi virágot, a névnapi csokrokat a környező falvak lakosai. Az elmúlt negyed évszázad alatt a gyári kertészet feladata, funkciója mit sem változott. Talán csak any- nyi a változás, hogy megszaporodtak az irodaházak, a parkok, több zöldet, virágot igényéinek az emberek. Változatlanok a munkakörülmények is. A kertészet az egyik legnehezebben gépesíthető mezőgazdasági ágazat, s nem véletlenül a szakemberek is azt tartják, hogy akkor fejlődik szépen a növény, ha gondozójuk naponta „kézbe veszi”, „babusgatja” őket. Varga Kázmérné segéd- kertész huszonnegyedik éve gondozója a gyári kertészet virágainak. Nem tanulta soha ezt a mesterséget, s 1947-ben, amikor ide osztották be dolgozni, bizony elsírta magát; Mert a virágok gondozása, nevelése nemcsak szép, hanem igen nehéz, fáradságot, szakértelmet igénylő mesterség. Vargán« pedig a fárasztó műszak megkezdése előtt, minden hajnalban hat kilométert gyalogolt Bekőce községből toronyiránt. Esőben, sárban, hóban, fagyban. Nyolc óra munka, hajolás, cipekedés után fáradtságtól reszkető lábakkal ugyanezt a távolságot kellett megtenni hazáig, ahol éhes család várta és a házi munka. Néhány évvel később már rendszeres buszjárat közlekedett Bekőce és Bor- sodnádasd között. Ez nagy könnyebbséget jelentett, s a virágok között könnyű volt megvigasztalódni, felejteni. Időközben elsajátította a kertészet mesterfogásait is, s most a négy üvegház növényeinek önálló gondozója, ezenkívül az ő feladata a vevők kiszolgálása is. Délben látogattunk el rövid időre a kertészetbe. A nyolc dolgozó közül csak Varga Közműmét találtuk ott. A többiek a községben parkosítottak, ültették, öntözték a virágokat. Vargá- né délre végzett a sok ezer cserép virág, különböző színű, formájú, s különböző igényű növények locsolásával. — Mire mindet megöntözöm, bizony, alig bírom a karom emelni — mondta, fáradtan maga elé ejtve kezét. — Pedig most szinte „uborkaszezon” van. Ünnepek. nevezetesebb névnapok előtt a vásárlók egymásnak adják a kilincset, s a kiszolgálás miatt egyetlen cserép virág sem maradhat szomjas. — Miből fogy a legtöbb? — Minden évben május elseje előtt a legnagyobb a forgalom. Ezer-ezerkétszáz cserép hortenziát is eladunk. Persze, nemcsak locsolásból áll a munkánk. Ez az egyszerűbb és köny- nyebb. Hogy mást ne említsek, tavasszal sok ezer virágtövet, palántát kell kiültetni a kertbe, ősszel vissza a cserépbe, hogy az üvegházban vészelhessék át a telet. Annyi itt télen a virág, hogy szinte mozdulni sem tudunk tőlük. A szaporítás, a palánták nevelése is sok-sok vesződség- gel jár. Nehéz, de szép munka ez. Nyugdíjig még van néhány évem. Ha a lábam bírja —, .mert itt egész nap talpon kell lenni —, itt szeretnék végig dolgozni. A VIRÁGOK, szobanövények nevelésével járó fáradalmakról a vásárlók mit sem tudnak. De talán nem is akarnak... A virág a megbecsülés, a szeretet kifejezője. örül, aki adja, és örül, aki kapja. És örül a kertész is, ha a virágai szépek .., r. 1. Egv nyugatnémet Amerikában Kialakítani „saját arculatát39 — Az atom önmagában nem elegendő — Megoldani a visszavonulást Vietnamból Három vastag csövön zubog alá a víz. Fehér habot ver a kis gyűjtőmedencében, hogy azután egy csövön elinduljon végtelen útjára. Ez a Színva-forrás. Fü- löp József, a Borsodi Szénbányák vájára most itt dolgozik, a közelben. Víztárolót építenek, öten vannak itt bányászok — kölcsönben —, ahogy ők mondják, a Borsod megyei Vízműveknél. Most is a főid alól jött ki Fülöp József, hogy szomjúságát forrásvízzel csillapítsa. — Jó levegő, jő víz, jő munka, — mondja a napbarnított arcú bányász. — Más ez, mint mikor az ember nyolc órát a föld alatt dolgozik. Látom, amint friss levegővel telíti meg tüdejét, nagyokat lélegzik; látom, amint kiegyenesíti, megropogtatja munkában fáradt derekát, s látom, ahogy nézi a vizet. — Tudja — néz rám —, csodálatos dolog valaminek a szüntelen születésénél ott lenni. Sokszor elnézem. ezt a forrást, hallgatom a víz zubogását. S ilyenkor arra gondolok, hogy ez a víz, amit most én itt látok, mi minden földet bejár, hány helyen fordul meg, hová kerül. Visz-e papírcsónakokat gyerekek kezéből, oltja-e szomját valakinek, embernek, állatnak, nevel-e halakat, forgat-e malomkerekeket? A múltkor megnéztem a térképen a Színva útját. Rövid élete van. Alig néhány kilométer. S mégis úgy érzem,, hogy ez a víz, amit most itt látunk születőben, végtelen útra indul, végtelen életű. A Szinva életének derekánál, Miskolcon, a Szabadság tér háta mögött találkoztam azokkal az emberekkel, akik a patak szabályozásán dolgoznak. Elterelték, új mederbe kény- szerltették, amíg a vasbeton támfalat megépítik. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság II. számú építésvezetőségének komplexbrigádja is itt dolgozik. A kubikosok, közülük Kovács János, akivel beszélgetünk, éppen a támfalba való vasat osztályozza. Az egész brigád Szabolcs megyei. Munkásszálláson laknak, éppen a Szinva partján, amely munkát, így életet ad nekik. Hetenként egyszer járnak haza. Viszi őket az autóbusz Tiszaeszlárig, ahol várja őket a családjuk, másik életük. És hetenként egyszer Kovács János kubikos a nagyobbik gyerekének mesél arról — a gyerek által soha nem látott — vízről, amelyet Szinvának hívnak, amelyik rövid életű, amely csak kisléptékű térképeken látható, amely Kovács János kubikosnak és kubikostársainak munkát, így életet ad. * Ahol a Szinva befejezi életét, ahol a Sajóba ömlik, ott még civilizálatlan a világ. A műút is messze van. Itt találkoztam Orosz Imrével, a 3. sz. ÉPFU gépkocsivezetőjével. A szomszédból, a miskolci kavicsbányából szállítják a sódert a diósgyőri nagy építkezéshez. Mellé ültem a KRAZ-típusú szovjet gyártmányú, hatalmas tehergépkocsi vezetőfülkéjébe. Tizenkét tonna sóder volt mögöttünk a puttonyban. Kétszáztizenöt lóerős motor hajtotta alattunk a tíz kereket. A tehergépkocsi önsúlya 11,5 tonna. így hát 23 és fél tonna súllyal robogtunk az országúton, 70 kilométeres sebességgel. Orosz Imre alacsony ember, keze sem hússzú. A gépkocsi viszont nagy és erős. Minden aránytalanul nagy. A volán, amit szinte ölel, a pedálok, a sebesség- váltó kar, az ablakok, a motor zaja, az egész megterhelt monstrum remegése. Beérünk a városba. A csúcsforgalomban nagyon nehéz ezzel a járművel közlekedni. Tiszteletteljesen húzódnak félre más, kisebb gépkocsik, vagy sunyin húznak el mellettünk, ahogy szinte a kerekek magasságában megelőznek miniket. Orosz Imre Beliemót-nak hívja a kenyerét adó tehergépkocsit. Azt mondja, eddig még sohasem hagyta cserben, semmi problémája nem volt vele. Naponta 10—12 órát vannak együtt, dolgoztatják egymást. Tíz perc a rakodás, 70 perc az út oda-vissza, és 10 perc a billentés. Ezt csinálják változatlanul, egyfolytában. A 37 esztendős miskolci gépkocsivezető a kavicsbányától ott fordul mindig a műútra, ahol nem mész- sze meghal a Szinva. És ahogy az utak és a vasutak minden völgyben a folyók útját követik, ő is úgy fut mindennap a tehergépkocsijával a Szinvával párhuzamosan a kavicsbányától az építkezésig és vissza. Fülöp József vájár a víz születésénél, Kovács János kubikos a Szinva életének derekánál, Orosz Imre gépkocsivezető a patak halálánál egyformán beszél a munkát és az életet adó vízről. Szöveg: Oravec János Kép: Szabados György Pontosan két hónappal azelőtt, hogy Brandt kancellár e héten megkezdte volna eszmecseréjét Nixonnal, Schmidt nyugatnémet hadügyminiszter tanulmányt írt az Affari Esten című olasz lap számára Amerika és Európa címmel. Brandt alig érkezett meg az Egyesült Államokba, máris elég feltűnést keltő nyilatkozattal lepte meg a világot. Miközben jelképes, európai kölcsönös csapatkivonást ajánlott jó példának a továbbiakhoz, elfogadta Brezs- nyev ' álláspontját, mondván: „kóstoljuk meg a bort, ahelyett, hogy az üveg címkéjét vizsgálnánk”. Ugyanekkor ismét leszögezte, hogy a nyugatnémet politika az Atlanti Szövetségből indul ki. Ha most megpróbáljuk ismertetni olvasóinkkal a kancellár hadügyminiszterének régebbi tanulmányát, ezt elsősorban azért tesz- szűk, mert Schmidt fejtegetései szinte elvi hátteret adnak Brandt washingtoni kijelentéseinek. A tanulmány ugyanis a „fejtegetés a kapcsolatok jelenlegi helyzetéről” alcímet viseli, és az USA második világháború után történt európai behatolásának helyeslésén kívül azt szögezi le, hogy ma már mind Kelet-, mind Nyugat-Európa ki szeretne lábalni „a kontinenset megosztó bipolaritásból”. Magyarán mondva meg akarja szüntetni az „Elbától Triesztig húzódó vasfüggönyt”. „Európa, arra törekszik, hogy kialakítsa saját arculatát” — mondja Schmidt, és ennek támogatását kéri az USÁ-tól, mert az ősi kontinens nyugati része csak erre az „erőhátvédre” támaszkodva meri megtenni az első lépéseket. Nos, a fentebb idézet', Brezsnyevnek helyeslő, de az Atlanti Szövetségre támaszkodva helyeslő Brandt- nyilatkozat indoklását éppen a Schmidt-cikk idézett része adja. Schmidt azonban tovább megy, mert leszögezi, hogy ma már „a nukleáris stratégiai potenciál egymagában alkalmatlan a legtöbb konfliktus eldöntésére", vagyis megdőlt az „eröpo- J zíció” elmélete. Nyilván 1 ezért kell az útkeresés Ke- j let felé, amit a nyugatnémet politika meg is kezdett, és Schmidt rejtegetése éppen . ennek támogatását látja az USA és Európa új kapcsolata alapjának. Ehhez azonban szükséges az amerikai külpolitika szilárd vonalvezetése, ami attól is függ, „milyen feltételek mellett és milyen módon fogja megoldani a Vietnamból való visszavonulást”. A logikai menet félreérthetetlen. Bonn folytatni kívánja a „keleti kapunyitást”, de ezt csak „erős” amerikai támasszal tudja megtenni, éppen ezért az USA csökkentse érdekeltségét a Távol-Keleten, kerülje a nukleáris kalandot, mert annak ostora elsősorban Európa közepén csattanna, vagyis támogassa a nyugatnémet irányítású közeledést Európa Kelete Nyugata között. Ez • a bor, amelyet — Brandt szerint — „kóstolni kell, nem a. címkéjét vizsgálni”. j Máté Iván j Bor jűne vélő Mazsaroff Miklós munkája
