Észak-Magyarország, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-13 / 111. szám

1971. májm 13., csütörtök ÉSZAK- MAGVARORSZAG 7 90 perc „kocogás MTK—Csepel 0:0 f7 1971. május 13., csütörtök A nap kelte 1.11, nyugta 19.11 érakor. A hold kelte 22.51. nyugta 5.35 órakor. Névnap: Szerváé. Diósgyőr, 5000 néző. Napos, kellemes, jó idő, száraz tala­jú pálya, vezette: Voltává — néhány szembetűnő, igen dur­va játékvezetői tévedéssel. DVTK.: Veréb (—) — Kováé«? (5), Salamon (5), Kolláth (0), Oláh ((») (Horváth, 4), Hajas (5), Földesi (5), Csuhány (3), Sikora (ti), Gass (4), Vass (5). Edző: Mathesz Imre* Tizenöt évvel ezelőtt, 1956. május 13-án halt meg ■ 55 éves korában — Alekszandr Alekszandrovics Fa-* gycjev, a világhírű szovjet-orosz regényíró, elbeszélő. ^ Tizenhét éves volt, amikor 1918-ban belépett átkom-* munista pártba,, és fegyveresen küzdött Kolcsak je- J hérgárdisfái ellen. 1919. és 1921. között partizánként, majd a Vörös Hadsereg soraiban harcolt; özeknek az éveknek gazdag élményanyaga ihlette első elbeszélé-\ seit, regényeit. Jelentős állomás a szqcialista realisin' irodalom fejlődésében Tizenkilencet című regénye, < amelyben kiforrott tehetséggel rajzolta meg a forra-'i I dalomban küzdő ember pszichológiáját. LegismertebbJ — a nálunk is népszerű — Az ifjú gárda című re-* génye. ' Kossuth rádió. 8.20: Népműve­lő^ a mikrofon előtt. 8.35: Mikrofonnal az ókorban. 9.05: Népi zene. 9.20: Rádióegyetem. J°-05: Chopin-hángverseny. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiákok­ul. 13.40* Vita a korszerű mc- *ógazdaságról. 14.00: Debussy és Kavel müveiből. 14.44: Szól ja­jok. szép szavak! 15.10: A vi- *aggazdaság I íréi. 15.15: Rádió- J'fcinház. 16.40: Magyar dalok. Y.-03: időszerű nemzetközi kér­dések. _n. 15: Monteverdi: Tank­od és Klorlda párviadala. 17.41 : ^fogadjuk-e a választ? 18.07. Az magyar zene hónapja. 18.18: £ XX. század nagy írói. 19.30: Hetedik ecloga. 19.35: Beelhoven- hangverseny. 21.45: Verbunko- s°k. 22.20: A hallgatók vélemé­nye. 22.30: Billy Vaughn zehe- kara játszik. 22.45* Szemelvé­nyek az eszkimó népköltészet­ből. 23.00: Operettrészletek. 23.30: Nóták. Petőfi rádió. 8.05: Zenei bo­szorkány üldözés a Harmadik Bi- JJkJblombán. 8.46: Külpolitikai Jjgyelő. 9.01: Szimfonikus zene. *0.-oo: A zene hullámhosszán. 12.00: Könnyűzenei híradó. 12.33:. wenufa. 13.03: Szolnoki stúdiónk Jelentkezik. 13.20: Ady és a mu­zsika. ii. 14.00: Kettőtől hatig. J8.10: Mezők, falvak éneke. 18.29: Kádióhangvcrsenyekről. 18.59: ltá- dióegyetem. 19.35: Dzsesszfeszti- V;ű. 22.00; Csárdások. 22.10 :,Hang* Vecseny., 23.15: Az új magyar Jene hónapja. 23.33: Conchita ‘Mipervia és Georges Thill éne­kel. A (Vlagy'ar Rádió miskolci stúdiójának műsora 188 m hullámhosszon, 18—19 óráig) Megyei körkép. Mit írnak tudósítóink? . A tanácsi hivatal es a köz­egek. Időközben, munka közben . . . Aktuális jegyzet. Vasári előzetes. . A erseny előtti próbán az Avas • ^^együttesnél, ' JRy élünk Négyesen! . ^atalok zenés találkozója. 13a csütörtök. Maival rózsája (7). Madách ’bérlet. j4, péntek. Segítség, nyertem! (7). BemuLató bérlet. Béke: K: 3. f. 6 és 8 ó. A < karbonárik. Színes mb. olasz—fr. — Kossuth de.: K: n, 10 ó.' Hogyan robbantottam Iti a iná*. spdik világháborút. I—II. Mb. J lengyel. Dupla helyárral! —^ Kossuth du.: K: f. 3 és 6 ó.« Hogyan robbantottam ld a ma- ^ sodik világháborút. 3—n. Mb. c lengyel. Dupla helyárral! Filmklub (Kossuth mozi): K: 6< ó. A fehér apácák tálka. Színest angol. 16 éven felülieknek! —< Fáklya: K: f. 5 és f. 7 ó. Stan* és Pan., Amerikai. — Szikra:* K: 5 és 7 ó. Jeleik: az úton.' Lengyel. — Táncsics: K: 1. 5 ós: f. 7 ó. Tájkép csata után. Színes J lengyel. — Ságvári: K:.f. 5 és, hn. 7 ő. Olsen bandája. Mb. t / színes dán. — Petőfi: K: f. 5< és f. 7 ó. Tragikus népszerűség, < Jugoszláv. Kiállítás Televízió Miskolci Galéria: Rajzok cím­mel észak-magyarországi festő* és grafikusművészek kiállítása Nyitva délelőtt 11 órától este 7 < óráig. Miskolci Képtár: A város kép- 1 zőművészeti gyűjteményének ki-' állítása. Nyitva délelőtt 10 órától J este 6 óráig. r.ibresszó: Feledy Gyula festő- J művész grafikái. Megtekinthető« l órától este 8 óráig. Ballagó Imre, M. Tóth István < festő- és Márky Béla keramikus- művész kiállítása a tokaji hely- < , történeti múzeumban. Nyitva dél­előtt 10 órától este 6 óráig. Mezőkövesdről elszármazott kép- * ző- és iparművészek kiállítása a * mezőkövesdi művelődési központ- J ban. Megtekinthető délelőtt 10 t órától este 6-lg. ..Automatika ’71" címmel kiál­lítás a diósgyőri Vasas-klubban. Nyitva délelőtt 10 órától este íi<^ óráig. Kiállítás új könyvekből az or- « mosbányal művelődési központ-< ban. Megtekinthető egész nap. Az őskorszak és az antik mű- * vészetek címmel kiállítás a le- ninvárosi művelődési központ- 5 ban. Megtekinthető délelőtt 10 ; órától este 6 óráig. > lemiezvény Költők Hitvallása címmel iro-1 dulmt est az cmúdi művelődési1 házban, este 7 órakor. Európai körutazás címmel ve-' ti teltképes előadás az Ifjúsági, Házban, este 6 órakor. Az új lakbérrendelel — elő- ] adás a Bartók Béla Művelődési, Központban, este 6 órakor. A csillagok távolságának meg­határozása modern módszerek­kel címmel ismeretterjesztő elő­adás az ózdi csillagvizsgálóban, este (1 órakor. Korunk gondolkodói sorozat: J Strukturalizmus címmel előadás, a TIT Knzlnczy-kiubjóban, dél-, után 5 órakor. Mezőgazdasági szakkör Vz< Ady Endre Művelődési Házban, este 7 órakor: A gyümölcs elő- < készítése szeszfőzésre. A csodálatos Tátra, Diavetí-1 téses élménybeszámoló h varga-j hegyi ifjúsági klubban, este ti' órakor. ' ' Előadás a családtervezésről aj TVK-ban, délelőtt in órakor. Úgy tűnik, a közönség nem felejtette el a vasárnapi ku. • darcot, mert a Csepel elleni találkozóra is szokatlanul kevesen jöttek ki. A DVTK- ban ezúttal két változás tör­tént: Horváth és t^ekete ki­maradt, helyettük Oláh és Csuhány jött a pályára. A fiatal Oláh remekül játszott, színt vitt az első 20 percben a DVTK játékába. Csuhány sajnos, nagyon gyengén sze­repelt. 1 A diósgyőriek vezették az első támadásokat. A 3. perc­ben Oláh—Gass volt a labda útja, a jó helyzetben levő csatár azonban a kapu mel­lé lőtt. Az 5. percben, ellen- támadásnál Kalmár elvette a labdát Salamontól, de Oláh az utolsó pillanatban hárí­tott. Egy perc múlva Csu­hány érvénytelen gólt lőtt, majd Kolláth vitte fel a láb*, dát, nagy erejű lövése a léc fölé szállt. Nem sokkal ké­sőbb Földesi labdáját ki­ütötte Fatér. Ezután két dur­va játékvezetői hiba borzol­ta a. közönség idegeit, és aa ütemes tüntetés miatt 2 perc­ig állt a játék. Először az történt, hogy Gasst ellökte Mólnál’, a bíró mégis a DV­TK ellen ítélt szabadrúgást. Egy perc múlva pedig Vel- laitól Vass elé pattant a lab­da, a játékvezető les címén állította meg az akciót. Fur­csa volt, hiszen ellenféltől kapta a labdát. Ezekben a percekben úgy tűnt, hogy valamivel lendü­letesebben és lelkesebben játszik a Diósgyőr, mint há­rom nappal korábban. Azon­ban 20 perc elteltével a Cse­pel lefékezte az iramot, a DVTK pedig fokozatosan visszaesett. Ismét sok volt az eladott labda, körülményesen alakult a. középpálya átját­szása, a csatárok pedig keve­set mozogtak, nem változtat­ták helyüket, s könnyű dol­guk v.olt a rendkívül kemé­nyen játszó csepeli védőknek 15 perc alatt szinte egyetlen akciói sem lehetett feljegyez­ni. Ez egyébként jellemzi azt az alacsony színvonalú „kocogó” játékot, ami a IDályán volt. A 36. perc­ben végül egy diósgyőri támadásnál Kovács ívelte az 5-ösre a labdát, de Fatár szépen védett. Nem sokkal később Kolláth nagy erejű lövésének tapsolt a közönség. A második félidő szórvá­nyos diósgyőri támadásokkal kezdődött, ezek azonban nem_ jelentettek veszélyt a Csepel" kapujára. Különösen a bal­szélen igyekezett a DVTK. Sikora néhány szép, indítása érdemelt említést ebben az időszakban. Az 55. percben Vass kapta a labdát, Sikorá- hoz játszott, ö szépen Csu- hányhoz továbbított, a diós­győri csatár azonban csú­nyán mellé lőtt. Elégedetlen­kedett a közönség, és vall­juk meg őszintén; arról, ami a pályán volt, nem sok jót lehet mondani. A diósgyő­rieknél tálán az erőnléttel is baj van. hiszen ahogy’tellek a percek, egyre jobban fel­jött a Csepel, a DVTK pe­dig visszaesett. A 60. perc­ben Molnár .csúnyán felvág­ta Gasst, majd ismét ő sza­bálytalankodott a kitörni ké­szülő diósgyőri csatárral. Ké­sőbb Sikora lövését szépen védte Fatér. A Csepel most 'már időhúzásra törekedett, de rajtaütésszerű ellentáma­dásai veszélyt jelentettek. .4 67. percben Oláh helyeit Horváth jött a pályára. A Ismét lesz Maliteiiisz grundbajiiokság A múlt évi sikct'és városi (betonasztal asztali tenisz-baj­nokság után a városi aszta­litenisz-szövetség vezetősége úgy döntött, hogy májusban és júniusban ismét lehető­séget ad rá a betonasztal rajongóinak, a legfiatalabb asztali teniszezőknél:. hogy egy versenysorozatban ösz- szemérjéik erejüket. Megjelent az asztalitenisz betonasztal városi bajnokság kiírása, melynek értelmében először 1 olajtelepenként bo­nyolítják le a versenyt, ahol erre megfelelő asztal van. A tervek szerint május 24—25- én a Petncházy utcai lakó­telepen, május 26—27-én a Kun Béla utcai lakótelepen, május 31. és június 1-én a Tátra utcában és június 2— 3-án a Kilián-dél lakótele­pen lesz verseny. A leg­jobb 8—8 és akiket a ver­senybíróság meghív, részt ve­het a június 5-én sorra ke­rülő városi döntőn. Az első négy helyezett plukettdíja- zásban részesül, a további 8 helyezett oklevelet kap. Újszerű lesz az idén, hogy első ízben rendeznek csapat- versenyt is. Egy csapatot két fiú és eg>’ leány alkot. A győztes csapat jutalma ván­dorzászló lesz. A versenyre a .helyszínen lehet nevezni, az 1959. de­cember 31-e után születet­teknek. Érvényesült a papírforma Ózdi Kohász—5XVSC 12:5 (2:4) Az MNK-ban a legjobb nyolc közé jutás jogáért mérkőzött egymással a két Borsod megyei kézilabda- csapat. A találkozó úgy in­dult, hogy az aránylag kis­számú nézők örömére igen sokszor rezdülnek majd a hálók. A gólok sorát újhe­lyi jói időzített átlövése nyi­totta meg. Ezt Farkas re­mek indításból gyorsan ki­egyenlítette. majd ugyanő büntetőből vezetést is szer­zett. sőt az előnyt. Tóth né­hány perc múlva tovább nö­velte. A Kohász-lányok aránylag sokat „járatták” a labdái, de a kilépös hatos falat nagyszerűen játszó vasutasok mellett nem ju­tottak igazán tiszta helyzet­hez. Ugyanakkor a miskol­ciak két-három húzás után már célba vették az ózdiak kapuját. A gyorsan esett <1 gól után hosszú szünet kö­vetkezett. Szabó büntetőt hi­bázott, Kovács viszont a há­lóba talált, s a félidő ered­ményét Farkas 7 méterről állította be. 'Fordulás után magára talált az ózdi együt­tes. Egyre másra vezette tá­madásait, s azokból gyakran „ziccerhelyzetet” teremtve, sorozatban lőtte a gólokat M. Gy. fiatal diósgyőri játékost, amint az öltözőbe tartott, megtapsolta a közönség. A hátralevő negyedórában mindössze három, említésre méltó esemény történt. A 75 percben Gass a 11-es ponton álló Horváth elé fejelte a labdát, ő azonban elvétette. A 83. percben Fatér kivetöd- ve mentett Vass elöl, 2 perc múlva pedig a kitörő Kal­márt Hajas szerelte az utol­só pillanatban. Színvonalról és iramról nehéz beszélni ez után a 90 perces „kocogás” után. Az első fél órában úgy tűnt, hogy a Diósgyőr jobb játé­kot nyújt, mint a Szeged el­len, fél, óra elteltével azon­ban egyre jobban eloszlottak a remények. Nagyjából ugyanazokat a jelenségeket lehetett felfedezni, amit va­sárnap — gondolunk itt a középpálya körülményes át­játszására, a támadások öt­lettelenségére, a kevés kom­binációt tartalmazó játékra — sőt, ezúttal még jobban szembetűntek az erőnléti fo­gyatékosságok. Szinte min­den összecsapásnál a DVTK játékosai maradtak alul, és a gyorsnak hitt diósgyőri fiú­kat is lefutották a csepeliek. A DVTK-ban kiemelkedő teljesítményről nem beszél­hetünk. Csupán Kolláth, Oláh és Sikora játéka érde­mel dicséretet. Paulovits Ágoston Labdarúgó eredmények 4’a sas—Dunaújváros 2:0 (1:0) Salgótarján — Szombathely 4:1 (1:1) MTK—Ferencváros 1:1 (0:0) Bp. Honvéd—Pécs 0:0 Komló—Videoton 0:0 Tatabánya—SZEOL 3:1 (2:1) Ü. Dózsa—llába ETO 1:0 / Az. NB I. állása: 1. Ü. Dózsa 24 16 5 3 58: :23 45 2. Vasas 24 15 2 7 48: :19 38 3. FTC 24 11 8 5 37: :20 38 4. Bp. Honvéd 24 12 M 6 45: :28 37 5. MTK 24 8 11 6 36: :31 32 6. Salgótarján 24 12 5 7 41 :37 31 7. Csepel 24 6 12 6 25 :23 30 8. Tatabánya 24 10 5 9 37 ;2(» R. Diósgyőr 24 9 6 9 23 :3S 29 10. Pécs 24 6 10 K 22 :25 27 11. fiúba ETO 24 10 3 11 26 :3l 24 12. Videoton 24 5 11 8 20 :26 24 13. Komló 24 6 9 9 28 :38 23 14. Szombathely 24 6 7 11 31 :42 22 15. Dunaújváros 24 3 5 16 20 :53 .15 16. SZEOL 24 3 5 16 22 :59 12 Megyei II. osztály: Középcsoport: Mezőkövesdi Spart. 23 18 4 1 66-13 40 2. Encs 23 13 8 2 62-25 34 3. Mezőcsáti VM 23 13 6 4 62-33 32 4. Amót 23 8 11 4 32-33 28 5. Mczönyárád 23 10 6 » 56-54 26 6. Hidasnémeti* 23 9 6 8 52-42 23 7. Alsóvadász 23 8 6 9 48-40 22 8. Kinizsi SE 23 10 1 12 44-46 21 9. Nyék 23 8 5 10 40-44 21 10. Bükkábrány 23 6 8 9 30-36 20 11. Csavarárugyár 23 7 6 10 41-47 20 12. Sajószöged 23 6 7 10 51-65 19 13. Hejőkercsztúr 23 8 1 14 28-63 17 14. Tárd* 23 6 5 12 37-53 16 15. Szentistván* 23 5 5 13 31-48 14 16. Baktakék 23 6 1 16 29-67 12 1 1—1 büntetőpont levonva. Úttörősport A VII. nyári úttörő-olim­pia kispályás labdarúgó­bajnokságát és leány kézi­labdaversenyét, valamint a fiúk atlétika egyéni és négy- tusa csapatversenyeit, ren­dezték meg a szerencsi já­rásban. Eredményeit. Kispá­lyás labdarúgás: 1. Monok, 2. Szerencs, 3. Tállya. Kis­dobos fiúk, háromtusa ösz- szetett egyéni verseny: I. Bártfai (Tárcái), 2. Kertész (Szerencs), 3. Gribovszki (Tállya). I-es korcsoport, fiúk. 100 méteres futás: J. Lóránt (Szerencs), 2. Takács (Bodrogkeresztúr), 3. Oláh (Tárcái). Távolugrás: 1. Kris­tóf (Tárcái), 2. Klausz (Sze­rencs), 3. Kondás (Szerencs). Magasugrás: 1. Takács (Bod­rogkeresztúr). 2. Kristóf (Tárcái), 3. Laczkó (Mező- zombor). Kislabda: 1. Takács (Tárcái), 2. Nagy (Szerencs), 3. Tóth (Mád). II. korcso­port, fiúk, 60 méteres fu­tás: 1. Jávor (Szerencs), 2. Tomcsányi (Tállya). 3. Sle- zsár (Tállya). Távolugrás: 1. Jávor (Szerencs), 2. Tóth (Mád), 3. Slezsár (Tállya). Magasugrás: 1. Varga (Tár­cái), 2. Bende (Erdőbénye), 3. Majoros (Tárcái). Kislab­da: 1. Jávor (Szerencs), 2. Tomcsányi (Tállya), 3. Kris­tóf (Tárcái), összetett: 1. Já­vor (Szerencs). 2. Tomcsányi (Tállya), 3. Slezsár (Tállya). Négytusa, csapatban, fiúk: 1. Szerencs 890 pont, 2. Tárcái 827 pont, 3. Tiszalúc 768 pont. Fiú egyéni verseny­ben : 1. Lónárt (Szerencs) 215 pont, 2. Oláh (Tárcái) 210 pont. 3. Klausz (Sze­rencs) 208 pont. Hagyományos távekon a Leskó Pál vándordíjért Vasárnap ötödször állnak’ rajthoz megyénk kerékpáro­sai, s a meghívott Hajdú megyei versenyzők, hogy ez­úttal is leróják tiszteletüket annak a sportembernek, aki — korán bekövetkezett halá­láig — oly sokat tett a sport­ág népszerűsítése és fejlesz­tése érdekében. A versenyt most is a szo­kott útvonalon, a hagyomá­nyos távokon rendezik meg. A Baross Gábor és József Attila utca kereszteződésétől indul a mezőny, s, a miskolc —kassai országúton teljesíti a kategóriánként kijelölt tá­volságot. A ve re en y k erekese k mindhárom géposztályában egyaránt 106—100 km lesz a követelmény, míg a vaskere­kes ifjúságiak és serdülők 40 km-t, az úttörők 15 km-t, a közhasznú géposztályban in­dulók pedig 10 km-t teljesí­tenek. A fordítás a szlovák határ közelében. Tornyosné­metinél lesz. A viadalon az MVSC és a KVSE kerékpárosain- kívül a DVSC és a hajdúböszörményi versenyzők — összesen rhinl- egy 70-en — is rajthoz áll­nak. Géra és Négyes! távol­létében a fő verseny meg­nyerésére az első emlékver­seny győztese, a debreceni Kaszab a legesélyesebb. Az elsőség kérdésébe azonban beleszólhat a miskolci Mar- czi és Kiss-Simon is. A pont­verseny győztesét jutalmazó vándordíj ezúttal is valószí­nűleg a legjobb erőket fel­vonultató MVSC’ birtokában marad. Az egyes géposztá­lyok győztesei értékes tiszte­letdijakat is kapnak, melye­ket az MVSC vezetősége ajánlott fel. (monostori) BUDAPEST 0 ?’13: Földrajz. ».00: Élővilág. KÍi • Magyar nyelvtan. 11.05: ..“■"esztétika. 13.10: Földrajz, ’•oo: Élővilág 14.55: Magyar i.J*lvtan. 17.28: Hírek. 17.35: ki ifkán á világ középé. Bolgár iríiv™- 17.50: Nemzetközi kale- űwP’kóp. 18.25: Játék a könyv- 'IV u’ 19.15: Esti mese. 19,30: tptlWradó. 20.00: Minden kilomé-. nJ , <’■ Tíz perc múlva Tni c> 71-05: Alba- Regia napok. P»i!rtas®-íeszttvél. 1971. 21.23: ,, ackp°sla. Fábry Zoltán cmlék- adás°1'' 22,1)5: Tv-híradó — 2. ki­BHAT1SLAVA Hírek. 18.30: Közvetítés , “eke kerékpárversenyről. 17.15: y, .Politikai oktatás segítségére. jn':S: Ifjú szemmel. 18.10: Kis­ül '■ ,D’n°: Tv-hlradó. 29.00: Az 20 m.£,ovákia. Dokumentumaim,-:K°ckázal. Lengyel tv-soro- "ész. 21.23: A belllgymi- s/tv rium központi zenekara ját- '7t ' 2T50: Közvetítés az Ostrava nemzetközi kiállításról. 22.15: ú ■ r "radó. 22.35: Beszámoló a Ke kerékpárversenyről. töö*árás--------­" Várható időjárás ma estig: evés nappali felhőképződés. ORfeljebb cgy-két helyen utáni zápor, gyenge ziva- . k’n'i. ®is:íl'ka gyenge, nap- őzben kissé élénkebb. vál- őzo irányú szél. A nyári idő 'őviibb tart. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet <4—29 fok között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom