Észak-Magyarország, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

W71. mcrftis 1., szombat ESZAK-MAGYÄRORSZÄG 5 A bányai partoldalon sát, mint Csanyi István. És ez meglátszik a traktoron is. — Amikor dolgozik a gép — mondta Csanyi István —, akkor itt csak hangosan lehet beszélni. Egy kicsit hozzá is szokik ehhez az ember. S az is jó, hogy néha akad ilyen ritka eset, amikor útitórsa van az embernek. Mert több­nyire csali egyedül vagyunk, s ilyenkor az ember két ke­zét. két lábát lefoglalja a gép, szemét a föld, s legfel­jebb csak gondolkodni lehet. Nekem rendszerint a gyere­keim járnak eszemben, öt gyerekem van. A legidősebb 9 éves, a legkisebb 2 éves. Tudja — vetett rám egy pil­lantást —. szolgálati lakásban lakunk. És jól megvan a mi családunk. Én nem bántam meg, hogy ilyen messzire ke­rültem szülőföldemtől. Háromezernél több szakszervezeti tag hallatta szavát a t,enin Kohászati Művekben, az alig fél éve lezajlott bizalmi- választásokon. Százak és százak szóltak hozzá a műhely- és osztálybizottságokat újjáválasztó szakszervezeti gyűléseken, s észrevételeik elhangzottak a magasabb szintű, szakszerve­zeti szerveket választó küldöttértekezleteken is. A három- ezernyi hozzászóló a vállalat húszezres kollektívája örömeit és gondjait, észrevételeiket, s a kohászok életét érintő ja­vaslataikat formálta szavakká. Olyan vélemények és javas­latok hangzottak cl, amelyek nem évülhetnek el a választá­sok lezárásával, amelyekre oda kell figyelni. A dolgozók vá­laszt várnak és — ahol szükséges — intézkedéseket. Az elhangzottakat jegyző­könyvek őrzik. De a jegyző­könyvek nem valamiféle irattárban porosodnak. Min­dennapi „kötelező olvasmá­nyai” lettek az LKM szak­szervezeti vezető testületéi­nek, s hosszú időre munkát adnak mind a szakszervezet­nek, mind a vállalat gazda­sági vezetőinek. Szóltak a munkások az üdültetés problémáiról, szót emeltek a törzsgárda foko­zottabb megbecsülése érde­liében, sürgették a vállalat bérezési rendszerének töké­letesítését, a differenciált, természetesen a valóban el­végzett munkán alapuló, a kollektíva igazságérzetével is egyezően differenciált bére­zés elveinek mind teljesebb érvényesítését. Kérték, hogy a nyugdíjasok is kaphassa­nak vasúti igazolványt, szó­vá tették a munkaruhákkal, a védőételekkel és védőita­lokkal kapcsolatos gondjai­kat. Hangot kapott a szocia­lista brigádmozgalom to­vábbfejlesztésének, fokozott elismerésének igénye. A szer­vezett dolgozók megfogal­mazták a szociális és mun­kásvédelmi helyzet javításá­val kapcsolatos, a IV. ötéves terv időszakára szóló kíván­ságaikat. A hozzászólások egy részét a miskolci tanácsnak címezték: jobb áruellátásra, családi étkezésre alkalmas vendéglőre, gyors és igazsá­gos ügyistézésre tartanak igényt a vasgyár környékén élő emberek. A szakszervezeti választá­sok során elhangzott észrevé­telek, a dolgozók javaslatai nem kerültek le napirend­ről. A vezető testületek va­lamennyi javaslattal érdem­ben foglalkoztak. Eljuttatták a vállalat vezetőihez azokat a javaslatokat és kéréseket, amelyeket a vállalat hivatott valóra váltani, s továbbítot­ták a városi tanácshoz cím­zett észrevételeket is. Válasz mar innen is, onnan is érke­zett. Ezzel azonban még nem zárták le a javaslatokat. A válaszokat ismét megvizsgál­ják a testületek, s mert a válaszok között itt is, ott is akad olyan, amely nem kie­légítő, ezeket nem fogadják el. Üjra és újra eljárnak minden jogos panasz és ész­szerű javaslat ügyében, egé­szen addig, amíg meg nem születik a megnyugtató in­tézkedés. Természetesen a kérések, a javaslatok között olyanok is akadnak, amelyekre nemet kell mondani. Nemet kell mondani a jó szándékú, még­sem indokolt kívánságokra és nemet kell mondani akkor is, ha a javaslat megvalósítá­sát a lehetőségek határai akadályozzák. Egy valami azonban nagyon fontos: a nyílt, az őszinte beszéd. A szervezett dolgozók őszintén mondtak véleményt minden kérdésben, a legkényesebb­nek tartottakban is. Joggal várják el ugyanezt az őszin­teséget azoktól a testületek­től, amelyek az ő bizalmuk­ból töltik be hivatalukat. Az LKM-ben elhangzott javaslatok közül sokat meg­szívlelnek a szakszervezeti testületek és a gazdasági ve­zetők is. Ezek fontosságuk sorrendjében és a lehetősé­gek alakulása szerint fokról fokra meg is valósulnak. De foglalkozni mindegyikkel Kell, s a kielégítő választ is minden esetben meg kell ad­ni. Ezt vallják a húszezres gyáróriás szakszervezeti ve­zetői, s ez minden szintű fel­sőbb szakszervezeti szerv ál­láspontja is. A napokban összeülő XXII. szakszervezeti kongresszus a kohászok és az összes többi ágazatok szerve­zett dolgozói nevében, az ő gondjaikról, az ő érdekeik képviseletében tanácskozik majd. A kongresszus bizo­nyára számos kérdésre ad majd választ, hiszen éppen ez a mindenkori válaszadás a bizalom alapja. Hazánkban a szakszerveze­tek olyan jogokat élveznek, amiért ma még a világ szá­mos országában küzdenek a szervezett munkások. A dön­tési, az egyetértési, a véle­ményezési jogok széles lehe­— Ilyen ez az április — mondta Csanyi István, a Szendrői Állami Gazdaság traktorosa, amikor mellé ül­tem a szűk traktorkabinban. — Hol esik, hol süt a nap. Az időjárás megengedheti magának, hogy rapszódikus legyen, mi, emberek azonban nem. Nekünk mindennap dolgoznunk kell. Magunkért, meg gyermekeinkért. Zötyögtünk a traktorral a rudabányai partoldalon. Csa­nyi István kukoricát vetett. — Ez csak három hold — mondta •—, de amott a má­sik oldalon 98 holdon dolgoz­tam. vetettem el a kukoricát. Csanyi István 33 esztendős. Felsőkelecsényben lakik. Szatmár meg.yéből származott ide. Tizenhat éves korától ül a kormánynál. A traktor munkagép. Nem sétaútra, ki­rándulásra való. Mégis, a traktor is lehet olyan ked­venc, mint egy személygép­kocsi, ha az ember annyira szereti a munkáját, hivatá­sokéig nem szólt, csak nézte a nyomot, amely irá­nyítja a gép útját. És amikor a tábla végében megálltunk, úgy váltunk el, mintha évek óta ismernénk egymást, pe­dig csak egy fél órácskát ül­tem mellette a traktor kabin­jában. A nagy zaj után szo­katlan volt az a csend, ami körülvett bennünket, hiszen állt a gép. Valahol fenn a hegyoldalban kakukk szólt. Mind a ketten odafigyeltünk. Azt figyeltem, számol-e Csanyi István. De nem. Nem számolt. A kézfogás után egy mozdulattal begyújtotta a traktort és elhallgattatta a kakukkot. Még ott maradtam egy darabig a tábla végében, és néztem az egyre kiseb- bedő piros traktort, a zöldre festett vetőgépet, és ponto­san tudtam, hogy benne kék munkásruhában ott ül Csanyi István traktoros, aki talán most is öt gyerekére gondol. Megszívlelt javaslatok

Next

/
Oldalképek
Tartalom