Észak-Magyarország, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

Kettős ©ismerés Hollóházán Mszélcévesái ünnepnapok Mezőkövesden tegnap, áp­rilis 30-án délelőtt 10 órákor, a járási művelődési központ színháztermében megrende­zett ünnepségen vette át Lá­zár Gáspámé, a Matyó Há­ziipari Szövetkezet elnöke áz egész kollektíva nevében ®sév Lajostól, az OKISZ el­nökétől a Minisztertanács vándorzászlaját és oklevelét. Ezt követően a szövetkezet etoökasszonya kitüntetéseket adott át. Nyitrai Jánosné és Pál Jánosné a szövetkezeti ipar kiváló dolgozója lett, 18- an kaptak kiváló dolgozó jel­vényt és oklevelet, majd a szocialista brigádok vezetői vették át az arany-, ezüst-, bronz- és zöldkoszorús jel­vényeket. Az ünnepség a Ma­tyó Táncegyüttes műsorával zártáit Ugyancsak a járási műve­lődési központban nyílt meg tagnap este 6 órakor Mező­kövesden, a. szülőföldjüktől távol élő képző- és iparmű­vészek IV. kiállítása, ame­lyen 18 alkotó több, mint 100 művében gyönyörködhetnek az érdeklődők. Az otthoniak előtt ismerősek a nevek, amelyeket a kiállított alko­tások mellett olvashatnak: Dala Andor, Dala József, Ko­vács Gáspár, Tarái Sándor, Varga József, Bukta Imre festőművészek, Gáspár Irén, Kovács Béla, Vámos Mária Tizenkettedszer élözein A miskolci MÁV csomó­pontot ért országos elismerés mellett sem törpülhet el az a kitüntetés, melyet a Bodrog­közi kisvasút sárospataki «mtatási főnöksége érdemelt ti. folyamatos, jó munkájá­ért: most tizenkettedszer nyerte el az élüzem címet. Ä kitüntetést április 30-án adta át az ország leghosszabb ás legeredményesebb kis­vasút kollektívájának Her­mái István, a Miskolci MÁV igazgatóság vontatási osztá­súnak. főnöke. iparművészek, Papp Jó,nos, Pázmándi Antal keramikus, Pető János grafikus. Szabó György szobrász, Pető Mar­git textiltervező és Márton Márton fafaragóművész. Holnap, 2-án, a Magyar Üttörőszövetség megalakulá­sának 25. évfordulója alkal­mából nagyszabású jubileu­mi úttörő díszszemle lesz Mezőkövesden, a vásártéren. Ebből az alkalomból a járási pártbizottság zászlót adomá­nyoz a járás úttörőinek, amely előtt körülbelül 1500 piros nyakkendőé pajtás újítja meg fogadalmát. A já­rás községeiből érkezett út­törőket és szüleiket ezután egész nap változatos és gaz­dag műsor szórakoztatja majd. Kettős ünnepet ültek má­jus 1. előestéjén a hollóhá­ziak. A Fincankerámiaipari Művek helyi porcelángyára jó munkájáért, melyet a hét­szeres élüzem cím bizonyít, elnyerte a szocialista munka gyára kitüntetést. Ez alka­lommal adták át a BM. ha­tárőrség országos parancsno­ka által adományozott kivá­ló határőr jelvényt is, melyet az üzem dolgozói a helyi ha­tárőrséggel két esztendeje kötött szocialista szerződés értelmében kialakított jó gazdasági, politikai és kul­turális kapcsolat eléréséért kaptak. Az ünnepségen, amely es­te 18 órakor kezdődött, dr. Érsek Bertalan, ezredes, a BM határőrség országos pa­rancsnokhelyettese mondott ünnepi beszédet. A nyolcadik- kitüntetés Tíz év alatt nyolc kitünte­tés: ez a Hejőcsabai Cement­ipari Gépjavító Vállalat munkájának mérlege, elis­merése. A nyolcadik kitün­tetést, a szocialista munka Tapolcai hét vége Megszaporodtak a parkoló gépkocsik az Autsa préssző előtt Fojíán íjászló felvétele gyára cím elnyerését tanúsító oklevelet, valamint a Ce­mentipari Tröszt vezérigaz­gatójának jutalmait a tegnap megtartott ünnepségen dr. Mihócs Ferenc, a tröszt ve­zérigazgató-helyettese adta át a dolgozó kollektívának. Az ünnepségen, amelyen Balogh Zoltán, a Miskolci városi Pártbizottság, Kopcsik Imre pedig az SZMT elnök­sége nevében köszöntötte a kitüntetett gyárat, Szepesi Pál igazgató mondott beszé­det. Tokaj-Hegpija legjobb szövetkezetei A termelőszövetkezetek fel- szabadulási mi mtewersaiyé- nek eredményeit április 30-án. hirdette ki a területi szövet­ség elnöksége, a sárospataki Borostyán-szállóban rendezett ünnepségen, A kétezer fca~ tasztráhs holdnál nagyobb területű szövetkezetek közül az összetett versenybe«, első lett a rksei Öj Bseiezadő Tsz, s megnyerte a ya&véB&toes- meszbési és a háztésji Lep­sényt is. Második a kesséaáffi Dózsa Tsz, harmadik pedig a tektehasfcáziyi Petőfi Tsz tett A kétezer holdnál kssebb területen gazdálkodó szövet- ; kezetek közül H 210^603^4)0^-’ I mescstésSben cáteo a visel, ané- j soeffik a dámóai, tatmadik « I rátíteai temseSőszöWBlitasM^ ; Bodrog-parti randevú Fortunával Április utolsó péntekjére sárospataki ostromlóinak ígért találkát az örök fia­tal tavasziasan szeszélyes szerencse: itt került meg­rendezésre a lottó IS. já­tékhetének sorsolása. Mitől válik ez a sokad­szor ismételt, azonos mene­tű szertartás mindig áhíta­tot keltővé? Ennek a kérdésnek a lé­lektani nyitja is nyilván­való, a kiszámíthatatlan végeredmény miatt. A já­tékkedv bizonyára egyidős az emberiséggel. A szeren­cse megkörnyékezése pedig a fantáziát leginkább fog­lalkoztató játék. S a hiába-próbálkozó is mosolyogva vigasztalhatja magát; lám, Patakon pél­dául az első kisorsolt szám­húzó, Földházi István rög­tön a nyerő huszonegyet emelte ki a lottógömbből De jómaga nem játszik ez­zel a számmal. Minthogy az utána következőknek, Homonnai Gyula ipari ta­nulónak, Kerékgyártó Já­nos asztalosnak, Juhász Imre sajtolámunkásnak — sem hajlott maguk felé a számhúzó kezük. És nem volt szolidáris Fortuna Pa­takon az őt szolgáló egyet­len nővel, Ármágyi Andor- néval sem. Biztosan sok új, egész a jövő péntekig „csalhatat­lan” variációhoz ad ötletei a pataki húzás is, hiszen az y ember alaptermészete a bi­zakodás: egyszer csak be­jön az én utcámba is For­tuna. Ezenkívül minden 14. heti szelvény tulajdonosa reménykedhet még a havi jutalomsorsolásban. Mi adhat tápot az önvi­gasztalásnak? Megyénkben már háromszor volt telita­lálat is a lottón: legutóbb 1969-ben Gesztelyen nyert Szilágyi János egymillió 711 ezer forintot. Az idén pedig már 139 szerencsés lottózónak sikerült a 4-es találat. A tárgynyeremény sorsolás is befutott jó né­hány lottózónak. Egyebek között a Mályiban lakó Kovács Péter öröklakást nyert tavaly, s három autó is idegurult Borsodba. S hol van még az idei év vége! Biztatóan fütyül a sok víghangú énekesmadár az ősi iskolakertben és a Bodrog menti berek bok­rain, Berecz József Ügyeletes w* Miskolcon Megnyílt a kiállítás Megkezdőd Sít a viharügyelei A tegnapi nap országszerte, s így megyénkben is min­denhol az ünnepi készülő­dés jegyében telt eL A váro­sok és községek zászLóte, transzparensek és a napot köszöntő plakátok sokaságá­tól díszesen vártáit már az ünnep reggelét. A miskolci művelődési há­zak tegnap, a késő esti órá­kig hangosak voltak a mái majálisra készülő művészeti csoportok tagjainak hangjá­tól. A Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ Avas ének- és táncegyüttese már a holnapi napra is készült. Önálló műsort adnak ugyan­is 2-án este Kazincbarcikán, az Egressy Béni Művelődési Házban. Ök tehát vendégként érkeznek majd Miskolcról Kazincbarcikára, míg Mező­kövesdről a Matyó ének- és táncegyüttes érkezik vendég­ként Miskolcra ma, hogy este 6 órától bemutassa a Gárdo­nyi Géza Művelődési Házban a Matyó lakodalmas című produkciót. ® Tegnap délután. 5 órakor .Tok Miklós ünnepélyesen megnyitotta a Miskolci Ga­lériában a Rajzok című ki­állítást Az észak-magyaror­szági festő- és grafikusművé­szek rajzkiállításának ünne­pélyes megnyitóján a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola miskolci tagozatának ütőhangszer-együttese műkö­dött közre. Ma kezdődik a 38. balatoni viharjelzési idény a Központi Előrejelző Intézet siófoki ob­szervatóriumában. A tudo­mányos és technikai- személy­zet felkészült a nyári teen­dőkre és munkáját összehan­golta a Vízrendészeti Rend­őrkapitányság szervednek munkájával. Naponta két al­kalommal, reggel 6-kor és este 7-kor rövid távú prognó­zist, délután kettőkor pedig viharprognózist ad ki.. LOTTÓ NYERŐSZÁMOK A Sportfogadás* és Lotto Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a Sárospatakon megtar­tott 18. heti loítósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 15, 21, 22, 53 A május 3-án megtartóit rendes havi tárgynycrcmény- sorsoláson a 14, játékhét szelvényei vesznek részt. IFJÚSÁG! LEVELEZŐ KIÁLLÍTÁS NYÍLIK Május 3-án, hétfőn délután 3-kor nyílik meg az MSZBT orosz nyelviskolájának ifjú­sági levelező kiállítása Mis­kolcon, az SZMT színházi előcsarnokában. Marcziniák Sándomé nyitja meg a kiál­lítást, amely május 10-ig tart nyitva. A megnyitó után a nyelviskola gyermekvetél­kedőin díjazott csoportok ad­nak műsort. MEGNYÍLIK A PRIZMA Hamarosan új, nagyon szé­pen berendezett presszót nyit a miskolci Győri kapu­ban a Miskolci ÁFÉSZ. A Prizma nevű Ids szórakozó­hely megnyitását két hóna­pon belül további tíz szövet­kezeti bolt, szaküzlet megnyi­tása követi Miskolcon és a környéken. TERMÉKBEMUTATÓ A borsodi műszála hetek keretében a kazincbarcikai könnyűbe iongyár termékbe­mutatót rendez a MTESZ- székházban. A május 3—8 között Byitw® tartó kiállítás alkalmával május 6-án tudo­mányos ülés is lesz. 5AKKVERSENY Sakk-vülámversernyi ren­deznek május elsején, szom- ibaton a miskolci Molnár Bé­la Ifjúsági Házban. A reg­gel nyolc órákor kezdődő versenyre a helyszínen lehet benevezni. TÖBB A SERTÉS A HÁZTÁJIBAN Az újhelyi járás háztáji gazdaságaiban az idén ta­vasszal. 6508 (sertéssel többet tartanak, mint tavaly ilyen­kor. A gyarapodás megha­ladja a 20 százalékot. Ez a nagymérvű fejlődés a sertés­hús-ellátás további javulásá­val biztat. TOKAJI TÁRLAT A Ziiahy György Művé- aaetbarátok Köre május 2- án, vasárnap délelőtt nyitja laeg a Tokaji Helyitörténeti Múzeumban Ballagó Imre és M. Tóth István festőművé­szek, valamint Márky Béla keramikusművész közös ki­állítását. A megnyitón a székesfehérvári Alba Regia kórus működik közre. KOHÁSZATI ANKÉT A IX. borsodi műszaki te­tők alkalmából május 4-én kohászati anyagmozgatási an­két kezdődik a MTESZ mis­kolci székházában. Az ankét május 5-én fejeződik be. ÉSZ ÉS SZERELEM Ész és szerelem a címe Sütő Irén önálló, miskolci előadói estjének, amelyre május 4-én, kedden délután 6 órakor kerül sor a. Rónai Sándor Művelődési Központ klubjában. AZ AVAS­TÁNCEGYÜTTES MŰSORA KAZINCBARCIKÁN , Az 1951-ben. alakult Avas­táncegyüttes önálló előadói estjét tartja holnap este 7 órakor a kazincbarcikai Eg­ressy Béni Művelődési Köz­pontban. A kiváló együttes címmel kitüntetett csoport mellett fellép a műsorban a művelődési központ Borsod táncegyüttese is. Angela és «pilléi SfliElS ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓ A miskolci volt kát. főgim­náziumban az 1921-ben érett­ségizettek 1971. évi június 20 —27-én tartják ötvenéves érettségi találkozójukat. Kér­jük a volt osztálytársakat, vagy hozzátartozójukat, je­lentkezzenek az alábbi címe­ken: Hódy (Hercz) Imre, Miskolc, Petőfi tér 8. Tele­fon: 15-602, Szilas (Sztan- kovics) Géza, Miskolc, Győri kapu 42. Telefon: 33-021. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Ügyeletes állatorvos 1971. ápri­lis 30-áii, (pénteken) 17 órától 1971. május 2-án, (vasárnap) 6 óráig: dr. Fehér Miklós, Mis­kolc, I. Icer., Tóth u. 35. az. -Telefon: 15-909. Május 2-án reg­gel 6 órától 1971. május 3-án 6 óráig: dr. Nagy Pál, Miskolc, II. kér., Vörös Hadsereg u. 17. sz. Telefon: 6-605. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. ;Wv?ÄW>:::'<#» Angela Davis, aki ellen ko­holt vádak alapján bűnvádi eljárást indítottak, kihallga­tása előtt védőügyvédéivel tart megbeszélést. Egyébként a kaliforniai igazságügyi ha­tóságok ismét elhalasztották Angela Davis perét. ÜNNEPSÉG SAJÖBÄBONYBAN Az Északmagyarországi Ve­gyiművek a szocialista mun­ka vállalata és a kiváló vál­lalat cím elnyerése alkalmá ­ból ma, május 1-én ünnep­séget rendez Sajőbábonyban, A délelőtt 10 órakor kezdődő nagygyűlés a vállalat kultúr­termében lesz. EGYHÁZI GYŰJTEMÉNYEK Az esztergomi Főszékes­egyházi Könyvtár és a sá­rospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény anya­gainak kiállítását' rendezik meg Sárospatakon, a vár­templom oratóriumában. A templom és a kiállítás ápri­lis és augusztus között műi­den héten keddtől péntekig tekinthető meg. időjárás Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, néhány helyen, főként a nyugati, dél­nyugati megyékben kisebb esővel. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 17 —82 fok között. Í2SZ AK - ÍV! AG V A R ORSZÁG & Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapít* Főszerkesztő FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőséé Miskolc. Bajcsy-Z/r u u, Központ: 30-132 10- 072. 35-380. 36-579 nt kársáé 16-006 Saz- dáságpolltlkai rovat itt-036 Pártrovüt 16-07« Belpolitikai rovat: 16-451) Kultúrrovat: 10-067 Sportrovat 10-040 Munkásévé- lezés. oanas?uev“k • 16-046 / Kiaőie a Borsod megyei Lapkiadó vélJaláT Miskolc Balcsv-Zs u iß Felelős: kiadó WIRTH LAPOS Telefon. $«-181 Hirdetésfelvétel Miskolc Széchényi u itt—JV Tel a fon Terjeszti b Ma ever Előfizethető & helyi oostahívfei a jóknál ée ö kézbesítőknél Ar előfizetés alja nönaora 20 forint index • 35*9.“ Készült a Borsod*.. N,vornd£bah P'eleíőt uez.ető SZEMES ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom