Észak-Magyarország, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-23 / 95. szám
\ 1971. április 23., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Áz ötödik kerék... AZ AMT XVI. SZAMA Autójavító Vállalata éves szinten több milliós termelési tervet teljesít. Három megyében csaknem ezer embert foglalkoztat. Autóbuszok, személy- és tehergépkocsik felújítását, szemléit, garanciális és futójavítását végzi a teljes szervizszolgáltatással együtt. A népszerű nevén „Tizenhatos” tehát a középüzemelv sorában is a nagyobbak közé tartozik. Az autósok körében, akiit jobbára a 3-as számú üzem egységgel, a hejőcsabai szervizzel állnak kapcsolatban, sokféle vélemény forog: jó is, rossz is. S vannak, akik egyértelműen, felelőtlenül elítélik az egész vállalatot. E cikkünkben, melynek anyaggyűjtése során az igazságot kerestük, s arra is rá szeretnénk mutatni, hogy az ügyfelek sem angyalok — egy alapvető dologból indultunk ki. Hazánkban ma az autó az a tartós fogyasztási cikk, melyhez a legnehezebben jutnak hozzá az emberek. Áldozat, lemondás kell hozzá az esetek legnagyobb többségében. Érthető tehát, ha az autó, amikor végre megérkezik, az egész család féltett kincse, szemefénye lesz... A fogorvoshoz megy ügy az ember, mint amikor az új tulajdonos autójához a garanciális szervizben hozzányúlnak. Elnéztem a hejőcsabai szerviz várakozójában ülő embereket. Ügy ülnek ott, félszemmel a nagyablakon keresztül állandóan a munkába vett autót lesve, mint az ifjú apák szoktak a szülőszoba előtt várakozva. Magam is autós ember vagyok, megértem ezt a türelmetlen idegességet. De egyvalamit el kell különítenünk ettől a nagyon is Átéreztem Kiss Zoltán üzemvezető idegességét. Valóban kellemetlen. A bűnjel olt van a vadonatúj Wartburgon. Narancsszínű festék. Gyors terepszemle a telepen: hol van egy narancsszínű kocsi, melyikkel nyomhatták meg'.' De volt ott kék, sárga, zöld, fehér, piros, csak narancsszínű nem. Még nagyobb cirkusz! A tulajdonos most már azt kiabál ta, direkt eldugták .. . Íme, még ilyen disznóságra is képesek! Az indulatos kiabálás nem használ. Talán a higgadt szó. Kiss Zoltán maga viszi körül a kiabáló gazdát: győződjék meg róla, nincs itt narancsszínű kocsi. S ezalatt a feleség, aki eddig gondolkodva hallgatott, nekünk, ottmaradóknak csendesen megjegyzi: „Az előbb a Centrum Áruház előtt álltunk. Ott állt szorosan mellettünk egy narancsszínű kocsi. Ügy emlékszem, talán ott...” Végszó — írná most egy színházi dramaturg, mert erre a végszóra (tessék megkapaszkodni!) befut egy narancsszínű Volkswagen, s tulajdonosa az üzemvezetői keresi: „Kérem, ez egy vadonatúj kocsi. Valami mazsola megnyomta valahol, meg tudnák-e gyorsan javítani?” Ezen szürke, azon narancsszínű festék. Tessék: lehet egyezkedni... Tudnám az ehhez hasonló sztorikat folytatni. Vannak naiv autósok. No de hát az mégiscsak furcsa, hogy vannak naiv szakemberek is. Nyíregyházán egy hivatalos vizsgabizottság visszautasított egy Wartburgot, melyet előzőleg a XVI-osban javítottak. Az ok: a motor száma és a forgalmi könyv adatai nem egyeznek. Én megértem a hozzá nem értő tulajdonos felháborodását. Rendőri segédlettel rohant Miskolcra a vállalathoz. „Kérem, a vizsgabizottság állapította meg, önöknél kicserélték a gépkocsim motorját . ,.” Mit gondolnak, mi volt áz igazság? Az a vizsgabizottsági szakember a motor számát a sebességváltó házon kereste. Talán akkor látott először Wartburgot ... Azt mondtuk, az ügyfelek sem angyalok. Néni bizony, mert sem az ózdi Trabant- tulajdonos, sem mások utána már nem mondják el: pardon, én tévedtem! A felháborodást tudatják harminc emberrel, vagy százzal, de a tévedésről bölcsen hallgatnak. S nem angyalok persze kivétel nélkül a vállalati dolgozók sem. Váradi István igazgató éppen ottjárt unkkor irt alá egy fegyelmi határozatot: az ügyfélszolgálat egyik embere durván beszélt egy autótulajdonossal. Félévi nyeresége „ugrott”. HIBÁK, TÉVEDÉSEK mint máshol, itt is előfordulnak. De ez nem lehet és nem is jellemző az egész vállalatra, mely a maga kategóriájában országos szinten is előkelő helyen áll. Onodvárl Miklós Élénkül a verseny a BAElmunkahelyein A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalatnál most is fontos szerepet tulajdonítanak a munkaversenyen belüli részvállalásoknak. A szoros vertikumbaji dolgozó egységek munkájának végeredményén múlik: idejében elkészülnek-e a nagyon várt lakások, minőségük megíe- lel-e a követelményeknek. A termelés eredményessége szempontjából nagyon fontos, hogy az építőipari dolgozók tudják: „hol szorít a cipó”, mit kell tenni a következő időszakban. .ló segítségét nyújt tisztánlátásukhoz a vállalat vezetősége által ld bocsátott felhívás. Ez a fontos útmutatás mindenkihez szól, hiszen megfogalmazásában részt vett a vállalat gazdasági vezetése, szakszervezeti bizottsága, pártbizottsága és KISZ-bizottsága, így a dolgozók minden rétege célirányos feladatot kapott. A ■aa—aa■—-——i------------nur Ic ivaszodik a földeken A jó időjárás miatt korábban kezdhették a mezőgazdasági munkákat. A tízezerholdas forráskútí Haladás Tsz-ben már teljes üzemmel dolgoznak a gépek, a tavaszi növények alá készítik elő a talajt. Képünkön: a burgonya alá szántják a földet részkérdéseken kívül nagyon lényeges e felhívásban, hogy a legfontosabbat kéri a nagyvállalat dolgozóitól: lelkiismeretes, jó munkát a negyedik ötéves ter\r első évi feladatainak sikeres teljesítéséhez. Az elmúlt évben is azok a brigádok jutottak nagyobb jövedelemhez — miskolci, kazincbarcikai, ózdi és lenin- városi példák bizonyítják —• amelyek aktívan részt vállaltak a versenyfeladatok teljesítéséből. így a felhívás utal rá: a vállalat minden dolgozójának egyéni érdéke, hogy a tervek teljesítésével nagyobb jövedelmet, magasabb életszínvonalat biztosítson magának és családjának. A vállalat vezetősége a X. kongresszus határozatai alapján még jobban érvényt akar szerezni annak, hogy megfelelően értékelje a jó munkát, jobban megbecsülje azt, aki jól dolgozik. A vállalat több ezer dolgozója tette magáévá a felhívást, s kezdeményezéseik, vállalásaik a műszaki és a gazdasági vezetés által megszabott feladatok eredményes megoldására irányulnak. így a szocialista brigádok — amelyeknek száma már meghaladja a 210-et — magasabb szintű követelményekre is vállalást tesznek. A munkabrigádok mit várnak el műszaki vezetőiktől? Egymás között úgy fogalmazzák meg; teremtsék meg részükre a szocialista versenymozgalom kibontakozásának minden feltételét, kísérjék figyelemmel és támogassák a kezdeményezések és javaslatok megvalósítását. Sz. M. természetes idegességtől: mégpedig a bizalmatlanságai, az eleve feltételezett rosszindulatot. Amikor némely autós már azzal a gondolattal indul a szervizbe, hogy „ott úgyis mindent kilopnak, kicserélnek, elrontanak ..Vajon miből fakadnak ezek a rossz előítéletek? Álljon itt néhány példa. Olvastam azt a levelet (hangja, stílusa nem tűrné a nyomdafestéket), melyet egy ózdi Trabant-tulajdonos irt a vállalat igazgatójának •— azt állítva benne, hogy gépkocsija pótkerekéről a szervizben „lelopták a dísz- tárcsát”. Az igazgató nem sajnálta az időt és a fáradságot. Kiutazott Özdra, és megmagyarázta a reklamálónak az igazságot: az ötödik kerékhez már az eladó vállalatnál nem adtak dísz- tárcsát, mert az nem is jár! Efilyen kellemetlen érzés volt a friss autótulajdonosnak a bocsánatkérés. Hiszen ő addig gépkocsija csomagtartóját jóformán ki sem nyitóttá; maga sem tudta, valójában hány dísztárcsája van, csak „hallotta, hogy a szervizben lopnak, keresni kezdte, tőle mi tűnhetett el...” Tanúja voltam egy, szinte filmre kívánkozó esetnek. A hejőcsabai szerviz gépi mosója előtt egy szürke Wartburg tulajdonosa óriási Patáliát csapott, odacsődítve a várakozó embereket. Nézzék meg — mondta —, most jöttem be az új kocsimmal és máris megnyomták az oldalát, itt, az ajtónál. Hol van az üzemvezető, az igazgató” Már csak azt vártam, megkérdi: hol van a miniszter? Ilja Ehrenburg: Lukács tábornok A LiivPílíPTn napon kezdődött a tóma- HÍM CIK^/jU dds Mindennap kétszer telefonáltam: Chemillé, San-Ramon, „Heinkelek”, „Fiatok”, légicsaták, támadások, ellentámadások. A támadás nem sikerült. A Huesca körül álló csapatok tétlenkedtek. Csák a hakai út birtoklásáért folyt küzdelem. A harckocsik késtek, és a nemzetközi brigádok súlyos veszteségeket szenvedtek, öt, vagy hat nap múlva mindennek vége volt. Most nem Huescára gondolok, hanem Lukács tábornokra. Az ismerős emberekről szólva azzal a nappal kezdeni elbeszélésemet, amikor először láttam őket, illetve, amikor a véletlen ismeretségből csodálatos kapcsolat lett: bevonultak életembe. A Mátéról szóló visszaemlékezést halálával kezdem, amely mélységesen megrendített. Igen, csak röviddel a halála előtt ismertem meg őt: emlékeim 1937. márciusához és áprilisához kapcsolódnak. Brighuega, a különböző ellenőrző pontok, azután a két falu, ahol a 12. brigád a bombázások ideje alatt pihent: Fuentes ós Mequo, majd Morta de Tajlma, Madrid és a kiégett falu, Igries. A Szovjetunióban csak két-harom ízben láttam Zalka Mátét. Közös barátaink nem voltak, igy csak köszöntöttük egymást, ha találkoztunk. Zalka Mátét nem ismertem, én a magyar Lukács tábornokot szerettem meg, a spanyol nép védelmezőjét, az Írót, aki a harcmezével cserélte fel íróasztalát. Természetesen, amikor Lukáccsal beszélgettem, Zalka Mátét láttam. Bár sokat harcolt életében, nem volt katonás típus. Bánásmódját alárendeltjeivel szemben az együttérzés, az Írói megértés diktálta. Sokkal jobban eligazodott az emberi szenvedélyek szövevényében, mint a térkép jelei között. Elolvastam Doberdo című regényét, amely arról tanúskodik, hogy Zalka igazi tehetség, élete azonban úgy alakult, hogy az irodalomban mindvégig bizonytalan kezdőnek érezte magát. A fiatal Máté a háború iskolájába, majd a frontra került. 1916-ban hadifogságba esett, a távoli Habarovszk melletti Krasznaja Reoska-i hadifogolytáborba kerüli;. Az októberi forradalom után a volt hadifoglyokból különítményt szervezett, és a Távol-Keleten harcolt a szovjet hatalomért. Majd az uráli, az ukrajnai harcokban tünteti ki magát. 1920-ban részt vesz Kijev felszabadításában és Perekop ostromában. A háború véget ért, Zalka azonban folytatta a viharos életet: a hadikommunizmus korszakában az élelmezési osztagban szolgált, agitá- ciós elbeszéléseket írt. összebarátkozott Fur- manovval, a Proletár Írók Oroszországi Szövetségének (RAPP) gyűléseire járt. Csak a harmincas években gondolt komolyan az írói munkára, és néhány héttel spanyolországi utazása előtt fejezte be Doberdo című regényét. Zalka írónak született, a kort azonban a háború jegyezte el, és lelkiismerete súgta meg, hol a helye a háborúban. A gnaiialajarai niadás megkezdése előtt (az akciót „erőszakos felderítésnek nevezték, és sok áldozatot követelt) Zalka Máté Fuentes faluban a következőket mondta nekem: „Rengeteg ellentmondó, de még ki nem elemzett benyomás tornyosul bennem. Egy jövendő könyv témája. Ha meg nem ölnek, öt éven belül elkészülök vele... A Doberdo még bizonyíték. Itt már nem is kell bizonyítanom, a kövek maguk beszélnek. Csak az embert kell megmutatnom, azt, hogy milyen az ember a háborúban.” Amikor Zalka meghalt, negyvenegy éves volt. Nem sokkal halála előtt, születésnapján ezeket írta: „A sorson gondolkodtam, az élet viszontagságain, az elmúlt éveken, és elégedetlen voltam magammal. Keveset tettem... Kevésre jutott időm. Keveset értem el.” Másokkal szemben elnéző volt, de önmagával szemben szigorú. Írói útja elé azonban állandóan az „élet viszontagságai” tornyosultak. Valencia ünnepélyes gyászpompával temette el a dicsőített Lukács tábornokot, s csak néhány harcostársa tudta, hogy az írótól is búcsúznak, áld sohasem írhatta meg nagy könyvét, amelyről álmodozott. Vidám volt, barátkozó természetű, szerette a csendet. És csaknem egész életében a fegyverek ropogását kellett hallania, úgy aludt, hogy „fülét a földhöz szorította”, ahogy maga mesélte. Meg tudta hallani az emberi szív dobbanásait: zajos életet élt, de halkan, csendesen beszélt. Lehet, hogy írói talentuma segítette őt, hogy megértse katonáit? Mindenki szerette, pedig a nemzetközi brigádok tagjainak nemcsak a nyelve volt más, hanem olykor politikai hitvallásuk is különbözött egymástól. A parancsnoksága alá tartozó csapatokban voltak lengyel bányászok, olasz emigránsok, kommunisták, szocialistáik, köztánsaságpártiak, Párizs vörös munkáskerületeinek dolgozói és mindenféle politikai árnyalatú francia antifasiszták, vilnai zsidók, spanyolok, az első világháború veteránjai és zöldfülű kamaszok. Hol Hemingway-vel vagy Szaviccsel, hol egyedül látogattam el a 12. brigád törzsparancsnokságára. Mindannyian szerettünk Lukács és harcosai körében tartózkodni. A brigád tanácsadója az értelmes és barátságos Fritz volt. Lukács két közvetlen segítőtársa a lobbanékony, szenvedélyes bolgár Petrov (Kozovszkij) és a csendes, komoly törzsparancsnok, az ugyancsak bolgár Belov (Lukanov) volt. Emlékszem, hogy Fuentesben kecskegidát szereztek és Petrov venyige tűzön sütötte meg. Nagyszerű lakomát rendeztünk. Régi barátom, Fernando Cherassi spanyol művész eleinte Zalka törzskaránál dolgozott, később zászlóalj parancsnok lett. Stefá- val jártam Mequohan, aki a férjét jött meglátogatni. Aljosa Eislert, Zalka segédtisztjét még Párizsból ismertem. Gyermekkorában került el Olaszországból, Párizsban verseket írt, és lép- ten-nyomon szenvedélyes kommunista szónoklatot tartott. Lóháton jött Spanyolországba, Lukács tábornokot valósággal istenítette, sokszor beszélgettek irodalomról, Hemingwayre elragadtatással tekintett fel. A brigád komisszárja Gustav Regler volt, aki szintén szeretett irodalomról beszélgetni, ós állandóan füzetébe írt valamit. Zalka nevetve jegyezte meg: „Oda nézzen! Bizonyára valami vaskos regényt ír.” A zászlóaljparancsnokok közül Janekre emlékszem, a francia szocialista Bernardra, a bátor, elragadó Pacciardira. A magyar Neuburg mindig botra támaszkodva járt, így indult a Lukács tábornok halálát követő támadásra is, és hősi halált halt az ütközetben. A megsebesült Regler, amikor eszméletre tért, így szólt: „Menjetek Lukácsért, meg kell menteni Lukácsot!” (A tábornok halálát eltitkolták előtte.) Két nap múlva már a harcosok között találkoztam a törékeny zsidóval, a galíciai chaszidista (a chaszidizmus zsidó misztikus vallási irányzat) fiával, aki Európa minden nyelvén beszélt, és négyszer sebesült meg Madrid alatt. Elcsukló hangon mondta Zalkáról: „Igazi férfi volt”. Morata de Tajunanál Lukács komoran jegyezte meg: „Ez a spanyol Doberdo”. Ki kellett tapogatni az ellenséget, elfoglalni jól megerősített állásait, aztán másnap otthagyni az egészet. Lukács a huescai támadás előtt nyugtalan volt, tudta, minden teher a nemzetközi brigádok vállalna nehezedik. Féltette az embereit, önmagát azonban nem kímélte. Ügy halt meg, hogy az ellenőrző pontra sietve, 1937. június 11-én, az ellenséges tűz alatt tartott országúton haladt át, és egy fasiszta lövedék telibe találta az autóját. Másoknak az útvonalon megtiltotta a közlekedést. .. amikor Fuentesből visszatériiciuiuynay, tün}c Madridbai ezt mondta: „Nem tudom milyen író, de amikor hallgattam, és néztem őt, állandóan mosolyognom kellett. Nagyszerű ember!”
