Észak-Magyarország, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-17 / 90. szám

Miskolciak a tv-ben Két egri, két szegedi és két miskolci versenyző mérte össze erejét tegnap este a Június 13-án; Borsod-Expressz ?71 Kisorsolnak egy Trabant gépkocsit Isméi megrendezik Mis­kolcon, a DVTK-stadi ónban a ,, Borsod -Expressz ’71”-eí, azaz a színészek—újságírók vidám, zenés találkozóját; népszerűén: a SZŰR-t — je­lentette be tegnap Ajíai György, a Magyar Újság­írók Szövetségének titkára és Marion Frigyes rendező. immár második alkalom­mal lehetünk tehát; részesei a fővárosban már nagy ha­gyománnyal rendelkező mű­sornak, amelynek idei új­donsága, hogy szavazataival maga a közönség állította össze a szereplőket. A Nép­stadionban egy Skoda sze­mélygépkocsii; nyer az egy­milliomod ik néző — Diós­győrött még csak a negy­venezredik nézőt ünnepel­hetjük, azonban itt is lesz sorsolás, s a szerencsés néző egy Trabant gépkocsit nyer. Á június 13-i műsor meg­egyezik a budapestivel (rossz idő esetén június 27-én lesz a miskolci SZÚR), az egész műsort exportálják. A prog­ram nagy része ezúttal vas­úti szerelvényeken zajlik majd, nagy terepasztalhoz hasonlatos lesz a stadion, vonatocskák hozzálc-viszik a háromszázezer szavazat alap ján legnépszerűbb magyar színészeket, komikusokat, enekesekel. Ezúttal előfor­dulhat, hogy a miskolci SZŰR-on több híresség sze­repel, mint a fővárosban, hiszen a Népstadionban — külföldi turné miatt — nem lesz ott Gobbi Hilda és Psota Irén, Miskolcon vi­szont fellépnek. Íme, néhánv név a szereplők közül: Bár­di György, Bodrogi Gyula, Kabos László, Kazal László, Kibédi Ervin, Hlatki László (Hacsek és Sajó), Lechóczky Zsuzsa, Angyal János, Szu- hai Balázs, Aradszki László, Koós János, Korda György, Szécsi Pál, Harangozó Te­réz, Németh Marika, Pet- ress Zsuzsa, Kovács Apolló­nia, Gál Gabriella és a Raj­kó-zenekar. Természetesen a felsorol­takon kívül még sokan fel­lépnek, és sor kerül a Bu­dapest—Miskolc női futball­mérkőzésre is. Az idén is különújság jelenik meg Mis- i kolcon a SZÜR-ra. A ha­gyományos színészek—újság- j írók rangadó is izgalmasnak ! ígérkezik, hiszen a színészek ! csapatában olyan új nevek | is helyet kapnak, mint a le- j győzhetetlen Bors Máté, az- j az Sztankay István. A jegyek árusítása a ta­x'alyi módon történik, az üzemek, vállalatok, intézmé­nyek közönségszervezői má­jus 8-ig' juttathatják el jegy- igénylésüket a Borsod me­gyei Lapkiadó Vállalathoz, amely azután értesíti őket, mennyi jegyet kapnak, és az egyéb részletekről. A jegyek ára az idén is 20, illetve 25 forint lesz. „Riporter kerestetik" III. fordulójának rádiós vetélke­dőjében, amely Miskolcon, a Molnár Béla Ifjúsági és Út­törőházban zajlott le. Ter­mészetes, hogy akik a me­gyében hallgatták a Petőfi rádió 18 óra 10 perckor kez­dődött adását, a két miskol­ci versenyzőnek, Lódi György gépész előadónak és Nyakas Szilárd, újságírónak drukkol­tak . A kedélyek azonban ha­mar megnyugodtak, hiszen mindkét miskolci már az el­ső feladatoknál jól szerepelt. Márpedig nem voltak köny- nyüek az „akadályok” a nyelv­törő rigmusoktól krimihír- írásig. Végül is Lódi György, Nyakas Szilárd, valamint Tóth Ferenc negyedikes egri gimnazistá jutott be a mai televíziós vetélkedőbe. A kö­zönség segítheti őket, ha vá­laszt, információt, javasla­tot ad a 38-328-as telefon- számon ma reggel 8-tól 15 óráig, a következő három kérdésre: mi a véleménye a háziasszonyoknak a miskolci piaci árakról? Milyen remé­nyei vannak a miskolci fia­tal házasoknak lakáshoz jut­ni? Miért nem udvariasabbak egymással az emberek csúcs­forgalom idején a miskolci autóbuszokon és villamoso­kon? Nők a fodrászatban L250-en dolgoznak a Bor­sod megyei Fodrász Szövet­kezetben, s 167 üzlet 218 részlegében igyekeznek ki­elégíteni a megye lakossá­gának szépítkezés! igényeit. A fodrászok jelentős része (944) nódoigozo. A fokozott erkölcsi és anyagi megbe­csülésük érdekében megvizs­gálták élet- es munkakörül­ményeiket, s egy sor ked­vezményt biztosítottak a nők számára. Ügyeletes riporterünk jelenti: Urálii a nárcisz Emberségből jeles Balesetek Virágzik a nárcisz az Avas oldalán, a Szabadság téri szökőkút, mellett pedig a já­cint. Még az ősszel ültette ki a kertészeti vállalat. Most, vágták ki néhány öreg tölgy­fát a tapolcai játszótéren, sajnos elszáradtak az „óriá­sok'’. Tulipánnal is jócskán be­népesült Miskolc, és mivel változó virágzás! idejűekét' ültetlek ki, így még jó né­hány hétig élvezhetjük szín- pompájukat. Tegnap meg­kezdődött a fű nyírása is, a Kilián lakótelepi nagy zöld­sávban berregtek először a- gépek. Május 1-re kikerül-1 nek az utcákba, parkokba a j virágtálak is, az egynyári vi- I rágok kiültetése május 10. j körül kezdődik. Csütörtökön éjjel egy vi­déki . körorvos gépkocsija megmakacsolta magát Mis­kolcon, a Marx Károly utcá­ban. A doktornak nem sike­rült inegrepat'álnia. Néhány járókelő megtolta a kocsit, ám így sem indult. Teher­autó és autóbusz is megállt segíteni, de nem volt köte­lük. így taxiért kellett tele­fonálni. Jött; is hamar. Icaz amikorra odaért, már elin­dult a Polski Fiat. mert esv iárókelő megjavította, sőt szakszerűen meg is magya­rázta. ml lehet a hiba egv- egy mosatás után. Már a búcsúzkodásnáL derüli ki, hogy a segítő járókelő Bar­tók Mihály nyugalmazott közlekedési rendőr, aki nem­csak autószerelésből, hanem emberségből is jelesre vizs­gázott. Szerencsés kimenetelű bal­eset történt tegnap Diósgyőr­ben a Kiss tábornok utcá­ban, ahol a 46 éves Nádasi Imre, miskolci lakos erősen ittas állapotban a villamos elé esett. Weis István villa­mosvezető lélekjelenléte mentette meg életét. A vil­lamoskocsi már föléje került, de kerekei 10 centiméterrel előtte megálltak. így a bá­nyász csak az eséstől sérül' meg. A Ruházati Bolt Vállalat lépést tart a legújabb divattal. Hamarosan az üzletekbe kerülnek az új modellek, amelyek­nek szenzációja a színes mini-sort Rekordforgalom a Matyóföldi Áruházban j Tavaly !)3 millió forint, az idén már 103 millió forint a Mezőkövesdi ÁFÉSZ /Ma- tvóföldi Áruházának árufor­galmi terve. Bár az áruház előtti útjavítás, csatornázás, kábelfektetés viszonylag sok Sikerek és gondok # orron Az ’ ipari szövetkezetekre is nagy feladatok hárulnak a IV. ötéves tervidőszakban. Az építőknek — általában olyan munkákkal is kell fog­lalkozniuk, amelyekre jó né­hány évvel ezelőtt, gondolni, sem mertek. A Hernác! menti Építőipa­ri Ksz-nek például 51 is­kolai tantermet, 450 tanul« számára alkalmas kollégiu­mokat kell építenie. Segítenek az egészségügynek, rekonst­ruálják a szikszói kórházai, s rájuk vár a hidasnémeti állomás épületének készíté­se is. A nagy feladatokat. új technológiával. UNJ VAZ-us építési módszerrel akarják megvalósítani. Ehhez to­ronydarura. van szükségük. ] Kölcsön kaphatnának ilyen ; berendezést, de ez 2.1 mii- . hóba kerülne. Sokkal ol- • esőbb az új vásárlása, hi­szen -az csak 1,6 milliót ven­ne igénybe, és 36 hónap alatt j megtérülne. A szövetkezel ehhez vár az érdekelt felső ; szervektől segítséget. vásárlótól fosztja meg az aruházat — hiszen forgalom- elterelés van — mégis, hús­vétitól’ rekordforgalmat bo­nyolítottak le. Április 1-től l()-ig csaknem 5,5 millió fo­rint értékű árut adtak el, amelyből főleg a konfekció-« és a műszaki osztály' vette ki részét. Tavaly, áprilisban egész hónapban 7 milliós volt a forgalom. Az idén több olyan elkép­zelést. igyekeznek megvaló­sítani, amellyel biztosítani akarják áruforgalmi tervük végrehajtását. így például .sor kerül a műszaki osztály kettéválasztására; jármű- és alkatrész, valamint villamos­sági és háztartási cikkek osztályára. Egy próbatermet is létrehoznak, amelyben több napon keresztül üze­meltetik a különféle beren­dezéseket, gépeivel. Elsősorban a választék bő­vítését szolgálja, hogy a Ma. tyóföldi Áruház a nagyke­reskedelem kiik látásává 1 közvetlen kapcsolatot épített és épít ki a különféle ter­melővállalatokkal. NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási es Lottó Igazgatóság közlése szerint a Salgótarjánban megtartott 16. heti labtósorscláson a következő számokat húzták ki: 17, It), 68, 74, 85. A BÖLCSÜDE JUBILEUMA Ózd első bölcsődéje, az Al­kotmány úti, ebben a hó­napban ünnepli megnyitásá­nak huszadik évfordulóját. Az első bölcsőde megnyitá­sa óta a gyárváros sok száz bölcsődei férőhellyel gazda­godott, legutóbb az elmúlt év őszén adtak át új böl­csődét a Béke-telepen. FIATALOK TÁRSADALMI MUNKÁBAN A Farkaslyuki Bánya­üzem ifjú kommunistái az új öltöző és művelő­dési otthon környéké­nek rendezésében tűn­tek ki. Társadalmi mun­kában 30 lovas kocsira való földet mozgattak meg. HONVÉDELMI VERSENY Összetett honvédelmi ver­senyt rendez az MHSZ-szel közösen április 18-án, va­sárnap a perecesi bányász művelődési ház. A verseny 9 órakor kezdődik. HOLLO IIA 7,1 LAKÁSOK A Hollóhazi Porcelángyár dolgozói a rekonstrukció so­rán új lakásokat is kapnak. Eddig négy háromszobás la­kásba költöztek be a gyár dolgozói. Hamarosan nyolc hasonló nagyságú lakás ké­szül el; a tervek szerint má­jusban költözhetnek be az új tulajdonosok. BÖLCSŐDÉK A rnunkaba járó anyuk helyzetének megkön nyi lésé­re a szerencsi járásban két új bölcsödét építenek a IV. ötéves tervben: a járás szék­helyén, Szerencsen negyven, Taktaharkányban pedig har­minc kisgyermekről gondos­kodnak majd a bölcsődék­ben, míg a szülök dolgoz­nak. POLITIZÁLÓ ASSZONYOK Legalább 150 szerencsi asszony és lány jött össze a napokban a Rákóczi-várban megtartott választási gyűlés re. Mezei Zsófia tanácstag- jelölt beszélt a nagyközség jövőjéről, majd az asszonyok számos kérdést és kérést fo • galmaztak meg szűkebb ha­zájuk további fejlődésével kapcsolatban. II'JU V AltOS — SOK ÓVODÁS r Kazincbarcikád nagyon sok az óvodás keiét 'gyerek. A negyedik ' ötéves terv idő­szakában a város • éppen ezért 175 új óvodai férőhe­lyet kíván biztosítani a gye­rekeknek. A meglevő épüle­tek 140 százalékos kihasz­náltságával is a tervidőszak végére csak minden máso­dik óvodás számára tudnak ellátást biztosítani. VÁSÁR Mezők eresz les na gyk özség- ben a legközelebbi orszá­gos állat- és kirakodóvásár április . 86-án. hétfőn lesz megtartva, amelyre vészmen- les helyről mindenféle állni felhajtható. TALÁLKOZÁS A VÁLASZTÓKKAL Csépányi Sándor, Ózd va­ros országgyűlési képviselő­jelöltje április 19-én, .hétfőn lsét alkalommal is találko­zik a választópolgárokkal. Délután 2 órakor Farkas* lyukban. 6 órakor pedig Ói­don, a Kun Béla Művelődé­si Házban tart előadást, ÜT A VÁRHOZ ' Megyénk egyik idegenfor­galmi nevezetességéhez, a boldogkői várhoz hamarosan jármüvek számára is bejár­ható út, s a várhegyen par­kolóhely épül. A napokban „felvonullak”, s megkezdték a munkát a kivitelezők. A tervek szerint augusztus 20- ra átadják rendeltetésének a mintegy 1200 méteres útsza­kaszt. SZÓLJATOK, SZÉP SZAVAK! Ma délután fej 4 órakor rendezik meg Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központ, színháztermében a „Szóljatok, szép szavak!” or­szágos pályázatának Borsod- Abaúj-Zemplén megyei dön­tőjét, amelyen megyénk leg­jobb amatőr irodalmi szín­padjai és színjátszó csoport­jai mérik össze • erejüket. SZOCIALISTA VÁLLALAT A Volán 3-as számú Vál­lalatánál a dolgozók igen jelentős része, 70—74 száza­léka vesz részt a szocialista brigádmozgalomban. Ezen túlmenően, a. különféle egy­segek a szocialista, cím el­nyeréséért küzdenek. A szó­fiai ista mozgalmakban ki­fejtett munka, s az ered­mények alapján a Volán 3" as számú Vállalatát a szo­cialista munka vállalata címmel tüntették ki. MUN K A ÉRTEK ÜZLET ■ A választási előkészületek eddigi tapasztalatait, értéke­lik ina, szombaton délelőtt Mezőkövesden a járás terü­letén levő községek párttit­kárai. tanácsi és népfront- vezetői, valamint a válasz­tási felelősök. Megbeszélik további tennivalóikat, fel­adataikat is. SHOYV-MÜSOR A BARADLÁBAN Az idei első barlonO' hangversenyre e hét régén, április IS-áu, va­sárnap délelőtt fél Ú órai. kezdettel, kerül so* nz aggteleki Baradld- han. Koncz Zsuzsa es » Bergendi együttes tánc­zenei koncertje szerepel a programban. A show miisor ríme: Szerelem. ü.i kényfegvAk A megyeszékhely, Miskolc kenyérellátása a negyedik ötéves tervben tovább javul- 70 millió forintos beruházás­sal új kenyérgyárai építe­nek. A kenyérgyárra ige'* 1 nagy szükség van. Jó] ki­egészíti a környező közsé­gek termelőszövetkezeteinek mind több helyen létesített „házi” sütödéit. KÖZteméliy Ügyeletes állatorvos szombaton cléHol hétfőn reggelig: dr. Nagy Pál, Miskolc, II. kér., Vörös Had­sereg u. 17. Telefon: K>-tíU5. Be legbejelentés: R—fi és 13—-M ' órá ­ig. ÉSZAK M A<; V A!!Olts / A<5 a Magyar írVociaJKta Munkáspárt Borsoo mpcívpi Bizottságán** la cia Koszerkesziö : l'ODMH I AS/I O Szer uesziösec Miskolc Ba.lesy- /.*• u 16- Kői* POOI 0>- 131* Ui-HVV !Ui-;j8ö- 30-57S Ml Kársáé Ja'/" Tá.ságpcl}tikai »cvai ifi-flüö Pörtrcvai Ki-ovji BeJpoJitJK^ re var 16- A 50 K u 11 ú n c v u t: *<•- 06" ■ Sportrovat Munkásieve­lezés. nana:-vm?v«i< • Kiadta a Börse a negyei Lapkiudr Miskolc B»1/*-, u lö. I' Kian" WliriH LA.IH.S 1 ? I 2 I f. r. 1 a \ i-drcJeiésfeJvéiel' Miskolc Széchenyi u i&— Telafnn­Toriesm w IVlacv ki Pr.«ta •» 'tel V ) : • I . - ,, K'iíái íb b KéV hl; Fi t <* K né I < >Uih?e|d>- hír cm nér» aP1**’ ven forint index: Készüli a Borsodi Nyomdába** ir0|p|Au n* ÜZJSM&& 1ST VAis Jön a mini-sort...

Next

/
Oldalképek
Tartalom