Észak-Magyarország, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-19 / 42. szám
1971. február 19. péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Mc czdódött a munkh Bükkábrány első ipari üzemében. Örömmel újságolják « tanácsnál, hogy milyen gyorsan megszokták a község háziasszonyai, vagyis az új üzem dolgozói a gépeket, a zuhanyozót, az üzemi körülményeket. — Ök az újhoz szoknak, én a régihez — szól közbe a fiatal adminisztrátor. — Nekem ehhez a Mária Terézia korabeli épületéhez kell hozzászoknom. Sok mindent láttak már ezek a 95 centiméter vastag faluk. Mária Terézia uralkodásának végén építették a házat. Postaállomásnak — magyarázza a vb-titkúr. — Forgalmas útkereszteződés volt itt már akkor is. Itt pihentek meg az Egerből Miskolcra utazók. — Abban a szobában, szóval a tanácsteremben találtunk 1904-ben, a tatarozáskor néhány II. József korabeli réztallért, a mestergerenda hasadékában. — Ez szokás volt akkoriban, Elrejtettek néhány pénzérmét az új épületek gerendái között. — Bezzeg lépcsőt építeni, szigetelni elfelejtettek az őseink. Ha tudnák, mennyire kell vigyáznunk az aktákra, hogy meg ne pen eszed jenek!. .. (lévay) Az Amfora ÜVÉRT Vállalat február 16-án kiállításon vonultatta fel azokat a cikkeket, amelyeket Magyarországon megrendezésre kerülő vadászati világkiállítás alkalmából hoznak forgalomba. Mintegy 12(1 darab porcelán és üveg, ajándék- és használati tárgyat állítottak ki a hazai tervezők munkájából. 90 cikket külföldről importálnak majd Ered óién vek, tervek a szövetkezeti iparban A párt X. kongresszusa behatóan foglalkozott a szövetkezeti mozgalmakkal. A határozat egy pontja kifejezetten az ipari szövetkezetek számára szabta meg a tennivalókat. Koltal Zoltán, a KISZÖV elnöke úgy- véli. hogy az értékelés, az elismerés és bizalom jó hatással van az ipari szövetkezetekre. — A harmadik ötéves tervben — értékel Holtai elvtárs — megyénk ipari szövetkezetei az országosnál nagyobb mértékben fejlődtek, s így az 1965 évitől 76 százalékkal többel. közel 900 millió forintos értéket állítottak, elő. A belkereskedelmi termelés 30, az export 236 százalékkal nőtt. Az építőipari termelésben 81 százalékos a fejlődés. Negatív vonás viszont, hogy csökkent a lakásépítés üteme. 1967-ben például közel 500 lakást adtak át a szövetkezetek, tavaly sajnos, csak 280-at. Nem kielégítő a helyiipari tevékenység , sem. mivel öt év alatt mindössze 9 százalékos ebben a fejlődés. — Mik a tapasztalatok a vezetőségek újraválasztásában? — Az elmúlt év decemberében kezdtük meg a veze tőségek újraválasztásál. A mai napig ez a kollektívák felénél már megtörtént. A tapasztalat szerint a dolgozók aktívabbak, kritikusabban mérlegelik a kollektívák. a vezetők munkáját. Az eddig újjáválasztott 26 szövetkezet vezetőségben: 118 vezetőségi tagból 50, 75 ellenőrző bizottsági tagból 33, 79 szb-tagbó! 42 cserélődött ki. A régiek helyére többnyire fiatalok és nők kerültek. A szövetkezeti válasz1 tások befejezése után várhatóan ez év júniusában, kerül sor a megyei küldöttértekezletre. — Hogyan érvényesül a KISZÖV érdekvédelmi szerepe? — Érdekvédelmi feladatunk sokoldalú, s e szerepünk a jövőben fokozottan érvényesül. Ezt biztosítja az anyagi alap is. Az új közgaz iasági szabályzók szerint a kölcsönös fejlesztési alappal a KISZÜV rendelkezik. Szeretném hangsúlyozni, hogy nemcsak ilyen érdek- képviseletről van szó. A KISZÖV nem lehet passzív szemlélője például a szövetkezeti demokrácia megsértésének. Sajnos, már van példa rá, hogy a visszaélések, a bűntettek alapos gyanúja miatt eljárást kellett indíttatnunk szövetkezeti vezetőkkel szemben. — Érdekképviseletünkhöz tartozik, hogy elvileg, s ha szükséges, gyakorlatilag is segítséget nyújtunk a szövetkezetek középtávú terveinek készítéséhez. Erre a segítségre szükség is van, hiszen a IV. ötéves terv végére i termelést 1 milliárd 100 millió forintra szeretnénk fejleszteni. Különös figyelmet fordítunk az építőiparra ahol öt év alatt 300 millió forint értékkel több munkát, kétezer lakás építését várjuk. A lakossági szolgáltatásban 50—55 százalékkal akarunk nagyobb eredményt elér l. s különösen a textiltisztításban, építőipa javításban, az autók, valamint az elektroakusztikai készülékek javításában szeretnénk többet végezni, mint c -*.g. — Milyen tervek vannak a szövetkezetek fejlesztésére? __ Az új koncepcióknak m egfelelően. 10 év alatt korszerű termelési, munkás- és egészségvédelmi teltételeket akarunk teremteni. Ennek érdekében három kategóriába soroltuk a ktsz-eket. Az elsőbe azokat, amelyek már kielégítő körülmények között vannak, és saját erejükből fejlődhetnek tovább. A másodikba azokat soroltuk — számszerűen 16-ot —, amelyeknél ebben, s a harmadik kategóriába tartozók esetében pedig a következő ötéves tervben kerül sor rekonstrukcióra, korszerű üzem kialakítására. Ez nagy gondot jelent, hiszen az említett 16 szövetkezet fejlesztéséhez több mint 80 millió forintra van szükség, s ebből még 32 millió hiányzik. Ezt csak a tanácsok és a megyei szövetség közös ösz- szefogásával teremthetjük elő. Más vonatkozásban elő kell készíteni a következő ötéves tervidőszakra eső rekonstrukciót is. Éppen ezért arra kérjük a szövetkezeti kollektívákat — hangsúlyozza Holtai elvtárs —, hogy a mostani és a következő években esedékes fejlesztési, elosztási alapból tartalékoljanak, a jelen és a jövő érdekében. Csorba A Pénzügyminisztériumban a megyei tanácsok elnökhelyetteseinek és pénzügyi osztályvezetőinek részvételével a közelmúltban tárgyalták a lakosság adózásával kapcsolatos feladatokat. Borsodból Bárczi Béla, a megyei tanács vb-elnökhe- lvettese és Nagy László osztályvezető vett részi ezen a megbeszélésen. Nagy László osztályvezetővel a lakossági adóztatás tanácsi feladatairól, s az adóztatással járó tanácsi tevékenységről beszélgettünk. Az osztályvezető a következő tájékoztatást adta: — A lakosságtól származó adóbevétel a tanácsokat illeti. Az így befolyt pénz leginkább a községi tanácsok pénztárában jelentékeny, mert bevételük nagy hányadát adja a beszedett adó. Feltétlenül érvényesíteni kell az adó jövedelemszabályozó szerepét. Olyan helyi adópolitika kialakítása szükséges, amely korlátozza, gátolja a spekulációt. Akadályozni kell a törvények kijátszásával szerzett jövedelmeket. Ennek szükségességét egyebek között az indokolja, hogy nemegyszer találkozunk olyan esetekkel, amikor egyesek eltitkolják a jövedelmüket, s így akarnak jogtalan előnyökre szert tenni. Eddig például nem voltak megfelelő jogszabály-kitételek a tsz-ek égisze alatt a különféle „maszek” tevékenységei folytatók jövedelmének adóztatására. Megyénkben is voltak ilyen visszásságok. Az új tanácsi adóztatási forma, s a módosított, bővített jogszabályok lehetővé teszik itt is az adónolitika helyes alkalmazását. — Az adópolitika másik oldala az adócsökkentés lehetősége. Hogy mást ne említsünk, a kisiparosok, kiskereskedők, szolgáltatást rés- iák hasznos tevékenységét A pulinak melyik oldalán? — Az lenne az egészséges — mondotta az egyik kereskedelmi vállalat igazgatója — ha az újságírók végre a pultnak a mi felénk eső oldalára kerülnének. A mechanizmus bevezetése óta bizonyos túlérzékenységet tapasztalunk a kereskedelem vezetői és a tanácsok kereskedelmi ügyekkel foglalkozó egyes vezetői részéről. Szerencsére nem általánosíthatunk, de elég gyakori, hogy rossz néven veszik azokat az észrevételeket, amelyekben a fogyasztók igényeit, érdekeit tesszük szóvá. Szeretnénk azonban néhány olyan dologra rámutatni, amelynek szemszögéből nézve, ugyancsak meg kell kór- dőjéleznünk, hogy a sajtónak a pult melyik oldalán van tulajdonképpen a helye. Az élelmiszer-kereskedelemben nagyon sok nő dolgozik. Kis fizetésű, szerény körülmények közt élő emberek. Ha szóvá tesszük, hogy nagyon drága a gyermekholmi, ha elmondjuk, hogy a gyermek-harisnyanadrágok minősége erősen kifogásolható, s nincs arányban az árával. altkor a pultnak melyik oldalán van a helyünk? Ez nem gond valamennyi, kereskedelmi szakmában dolgozó nőnek és apának sem, ugyanúgy, mint ahogy nem az a g5'ári dolgozóknak? Minden kereskedelmi dolgozó időnként vásárló is. Azok a gondok, amelyeket a sajtó esetenként szóvá tesz, az ő gondjaik is. Egy bizonyos, a gyárakban, hivatalokban dolgozó emberek nincsenek annyira reflektorfényben, mint a kereskedelmi eladóit. Emberekkel foglalkozni nem könnyű, s nemcsak türelemre, de hozzáértésre, szakmaszeretetre is szükség van hozzá. Az összeütközés lehetősége itt sókkal nagyobb, mint más munkaterületeken. Ezzel a körülménnyel sem állnak egyedül a kereskedelmi dolgozók, mert ugyanígy van ez a közlekedési vállalatnál, de így van az egészségügyben, a vendéglátó- iparban is. Alti elad, az közlekedik is, az vendég is az étteremben, s esetleg várakozó beteg a rendelőintézet folyosóján. Az ápolónő, aki türelmetlenül rászól a szintén türelmetlenkedő betegre, műszakjának letelte után maga lesz érzékeny, ha a kereskedelmi eladó udvariatlan vele szemben. Az lenne a helyes, ha nem huzakodnánk a pult körül, s egyik oldalát sem tartanánk az igazság egyedüli fórumának. Éppen ezért ;ió lenne, ha egyre több kereskedelmi vezető mutatna hajlandóságot rá, hogy legalább néha a pultnak a mifelénk eső oldalára is állna. Azt a nagyon nehéz, de szép feladatot, amelyet a negyedik ötéves terv a kereskedelem elé tűzött, közös megelégedésre, csak közös összefogással lehet megvalósítani. A. I. ezen nz utón is támogatni kell. Borsodban pedig a lakossági szolgáltatás, .s több helyen a kiskereskedelmi hálózat területén is találunk fehér foltokat. — A tanácsra, illetve a tanácsi dolgozókra ezután nagyobb feladat vár. A megnőtt önállóság az eddigi szemlélet megváltozását is jelenti. Azzal, hogy nagyobb felelősség hárul az adóztatás pontos és következetes végrehajtásában a tanácsiakra, a bevételek fokozott jelentő, ségiie kké váltak. — A megve területén számos vállalat, szövetkezet, intézmény a Pénzügyminisztérium Bevételi Igazgatóság Borsod megyei Hivatalának fizeti az adói. A befolyt pénzből a tanács részesül. Tehát érdeke a pontos adó- befizetés. A kettős felügyelet pedig a vállalatokat, szövetkezeteket, intézményeket sarkallja a pontosságra. A megyéi tanácsnál több vállalat és szövetkezet jelentkezett, kérve, hogy könnyítsenek adójukon A tanácsiak terve az, hogy az adóbefi- z.etésben semmilyen szerv ne kapjon kedvezményt. Am a tanács pénzügyileg támogatja a lakossági .szolgáltatásokat végző kérelmezőt. A tanácsokra hárult az a feladat, hogy rendszeresen tájékoztassák adófizetőiket jogaikról és kötelezettségeikről. Továbbá, hogy az adóügyekkel foglalkozó dolgozókat felkészítsék — tanfolva- mok útján — a felelősségteljesebb. körültekintőbb munkára. Az adópolitika helyes alkalmazásával — szem előtt tartva a lakosság érdekeit — eredményesen érvényesítik az adó segítségével az arányos, igazságos teherviselőd. Gergely László r Uj arcú város Az ország egyik legkorszerűbb városa lesz Salgótarján. Régi, elavult épületeit fokozatosan lebontják, bogy helyükre a modern újat építsék fel. A Lakástervező Vállalat kollektívájának tervezésében épülő Salgótarján az ország egyik legszebb, legmodernebb városa lesz. Képünkön: Salgótarján új arca , A házfelügyelők gondjai Gyakran panaszkodna,, házfelügyelőkre. Sok esetben jogos is a lakók problémája: nem mindenütt látják el feladataikat, ahogy mondani szokták, munkájuk sok kívánnivalót hagy maga után. Érdemes azonban megvizsgálni ennek okait is, Például munkaviszonyukat szolgálati lakáshoz kötik. Ez rengeteg munkaügyi vita forrása. Ugyanis a nyugdíjba menő házfelügyelő köteles átadni szolgálati lakását. Gyakorlatilag azonban C6ak akkor tudják kiköltöztetni, ha cserelakást biztosítanak a részükre; erre pedig, úgyszólván nincs lehetőség. Ebből adódik, hogy nagyon sok nyugdíjas názíel- ügyelő kénytelen tovább dől gozni. Az is gond, hogy a házfelügyelők egy része pincelakásban kénytelen élni. Bérüket egv 1958-as MüM- rendelet szabályozza, amelj azóta sem módosult, így fizetésük igen alacsony — éves bérszintjük a 15 ezei forintot sem éri el! A házfelügyelőknek maguknak kell gondoskodniuk helyettesről, betegségük vagy szabadságuk idejére; ugyanakkor csuk évi alupszabad- ságukra kapnak bért. Pót- szabadságukat ugyan megkaphatják, azonban bért nem kapnak rá! Ráadásul a helyettesítő dolgozó a ház- felügyelő évi bérének csak 4 százalékát kaphatia meg, i'z pedig általában a. házfelügyelők kétheti fizetésének felel meg. Nem csoda, hogy nagyon nehéz helyettest találni. s a házfelügyelők még fizetett szabadságuk idejét sem tudják minden esetben pihenéssel eltölteni. Az már csak ráadásként kívánkozik ide. hogy a házfelügyelőknek nem tár munkaruha. és nem illet i meg őket gyermekgondozás- segély sem! Ez tehát az érem másik oldala, amikor a házfelügyelők munkáját kritizáltok. Gondjaikat minél gyorsabban meg kell oldani. Ezért örvendetes, hogy a HVDSÉ megyei küldöttértekezletén elhangzottak ezek a problémák. Várható, hogy rendeződnek végre a házfelügyelők munkajogi kérdése: s javulni fog. szociális helvze- tiik. V. p. Tanácsháza Mária Terézia korából A spekuláció ellen, a szsigáltatások érdekében