Észak-Magyarország, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-19 / 42. szám
ESZAK-MAGYAROR5ZAG 2 1971. február 19. péntek A választások előkészítéséről tárgyalt a Hazafias Népfront (Folytatás az 1. oldalról.) tekben, állami gazdaságokban, hivatalokban és intézményekben, valamint a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és rendészeti szerveknél. Jelöltekre javaslatot tehetnek a Hazafias Népfront szervei, a társadalmi szervezetek, az üzemek (termelőszövetkezetek és más szervek) dolgozóinak közössége, illetőleg tagsága, továbbá bármely választópolgár. Egy-egy jelölögyűlésen a választópolgárok mind az országgyűlési képviselők, mind a tanácstagok esetében több jelöltet is állíthatnak. Jelöltnek tekintendő minden választójoggal rendelkező állampolgár, akinek jelölését a jelölőgvűléseken megjelent választópolgárok egyharma- da vagy annál nagyobb része megszavazta. . Növeli a választópolgárok jogait — Két vonatkozásban is növeli az új jelölési eljárás a választópolgárok jogait, fejleszti a választások demokratizmusát. Az egyik, hogy közvetlenül az érintett lakosságra és összességében a népre ruházza a jelölés jogát. A másik, hogy a jelöléseken az egyharmados arány meghatározásával az eljárási módban nemcsak lehetőséget teremt, hanem ösztönöz is, két vagy több jelölt állítására. Azokon a helyekein, ahol két vagy több személyt jelölnek ország- gyűlési képviselőnek vagy tanácstagnak, az eddigiektől eltérő vonása lesz a szavazásnak is. Ugyanis: semmit sem számít, hogy a szavazólapon milyen sorrendben szerepelnek a jelöltek nevei, mert a szavazat csak akkor lesz érvényes, ha a választó egyértelműen megjelölte a szavazólapon — kire adja le szavazatát. Aki ilyen megjelölés nélkül dobja az urnába a szavazólapot, annak a szavazata — több jelölt esetében — érvénytelen. \ Elmondta Bancsik István azt is, hogy a mostani választásokon még egyazon szervezéssel, előkészítéssel történik az országgyűlési képviselők és a helyi tanácsok tagjainak megválasztása. Az országgyűlési képviselők változatlanul négyéves időszakra kapnak mandátumot. De az új tanácstagok megbízatása már csak keit évre szól, két év múltán újraválasztjuk a tanácstagokat — akkor már négy évre. \ jelöltekről Ilyen megfontolásból a későbbiekben kettéválik az országgyűlési képviselők és a helyi tanácsok tagjainak választása. Négyéves időtartamra lógjuk megválasztani mind az országgyűlési képviselőket, mind a helyi tanácsok tagjait — de ezek a ciklusok nem ölelkeznek majd, hanem közöttük kel- éves időeltolódás lesz. — A megyei tanácsolt, továbbá a Fővárosi Tanács tagjait nem közvetlen szavazással választják az állampolgárok, hanem a választásokat követően a helyi (községi, városi), illetve a fővárosban a kerületi tanácsok első üléseiken fogják megválasztani e felsőbb szintű tanácsok tagjait. Ilyenformán a választópolgárok akarata itt. nem közvetlenül, hanem közvetve érvényesül. Egyébként; a mostani választásokon járási tanácsokat nem választunk. — Választási törvényünk alaptétele — hangsúlyozta Bencsik István —, a szocialista társadalmi egyenlőség erősítése, a választópolgárok egyenjogúságának következetes érvényesítése, a szocialista demokratizmus fejlesztése. Választási programunkban első helyen szerepel a nép jólétének növelése, szocialista vívmányaink gyarapítása, államhatalmunk erősítése oly módon, hogy a közügyek intézésében mind több felnőtt korú állampolgárunk cselekvőén vegyen részt. Programunk része, hogy a gazdasági célok megvalósulásával együtt gazdagodjék az emberek szellemi élete, gondolkodásmódja. egész társadalmunk kulturáltsága. — A választópolgárok méltán elvárják jelöltjeiktől, hogy az országos nagy célokon kívül legyenek helyes elképzeléseik a szűkebb pátria, a község, a város társadalmi és gazdasági fejlesztéséről is. Elvitathatatlan joguk a választópolgároknak, hogy aszerint jelöljenek és válasszanak: ki az az ember, aki legjobban képviseli az ő érdekeiket a parlamentben, vagy a helyi tanácsban, honfitársaik közül ki a legalkál- masabb a nemzet, az ország érdekeinek képviseletére. Beszédét így fejezte be a főtitkár: Megítélésünk szerint a népfron (bizottságok képesek arra, hogy jó programunk alapján a választások politikai munkájában betöltsék hivatásukat, és a választások sikeres lebonyolításával tovább növeljék államhatalmunk erejét, szolgálják társadalmunk szocialista fejlődését. A Hazafias Népfront Országos Elnöksége nevében előterjesztett beszámolóról és a népfront választási felhívásának tervezetéről — amelyet írásban is megkaptak az Országos Tanács tagjai — együttes vita kezdődött. Kádár Jásiis felszólalása Felszólalt a vitában Kádár János, bevezetőben kifejezte egyetértését az elnöki megnyitóval és a főtitkári beszámolóval. Támogatta az országgyűlési és tanácsi választások kiírására vonatkozó javaslatot. Ezután a párt X. kongresszusáról szólt. — A kongresszus hazai fogadtatása arról tanúskodott — mondotta —, hogy népünk helyesli és támogatja a kongresszusi határozatokat. állásfoglalásokat. Ez döntő további munkánk szempontjából. A nemzetközi visszhang is tükrözi, hogy a testvérpártok, a szocialista országok, a haladó erők értékelik és elismerik a Magyar Szocialista Munkáspárt tevékenységét, irányvonalát és politikáját. Ügy ítélik meg, hogy e politika következetesen szem előtt tartja a nemzetközi munkás- mozgalom, a szocialista társadalom építésének céljait, figyelembe veszi az ország adottságait, népünk nemzeti hagyományait. További előrehaladásunk szempontjából rendkívül fontos a X. kongresszus dokumentumainak tanulmányozása, helyes értelmezése csakúgy, mint a tettekben kifejezésre jutó egyetértés. Mindebben sokat segíthetnek, s bizonyára segítenek is a népfrontbizott- ságok, a mozgalom aktivistái. Nagy horderejű politikai esemény A Központi Bizottság első titkára a továbbiakban hangsúlyozta: az előttünk álló országgyűlési és tanácsválasztások a Magyar Népköztársaság társadalmi élétében rendkívül fontos, nagy horderejű politikai eseményt jelentenek. Utalt arra, hogy az országgyűlési képviselők jelölésével, választásával ösz- szefüggő események elsősorban az országos politika kérdéseinek megvitatására teremtenek fórumot, érintve természetesen az adott képviselői választókerület helyi problémáit is. A tanácstagi választások előkészítése és lebonyolítása pedig — az egész ország előtt álló feladatok, tennivalók megtárgyalásán túl — elsősorban a helyi politika aktuális kérdéseinek megvitatására, a választókörzet lakosságát közvetlenül érintő témák megbeszélésére nyújt jó lehetőséget. Fontos politikai cél — hangsúlyozta Kádár János —, hogy, a választások megerősítsék politikánkat, növeljék e politika hatóerejét, elmélyítsék a szocialista köz- gondolkodást, népünk szocialista egységét, összefor- rottságát., A közvetlen cél, hogy olyan országgyűlés, olyan tanácsi testületek jöjjenek létre, amelyek szellemükben, céljaikban, személyi összetételükben egyaránt eredményesen munkálkodnak majd a szocializmus magasabb szintű építésén. Azt várjuk a választásoktól, hogy eredményeikkel és hatásukkal tovább erősítsék rendszerünket s új lendületet adjanak hazákban a szocialista építőmunkának. A Központi Bizottság első titkára kitért arra, hogy a választással kapcsolatos politika . szervezési és egyéb feladatok megoldásához kedvezőek a föltételek. Ezt bizonyítja az a helyeslés és egyetértés, amely a X. kongresszus állásfoglalásait, útmutatásait fogadta. Közvéleményünknek a nemzetközi élet eseményeire való reagálása is egyértelműen arról tanúskodik, hogy hazánkban kiegyensúlyozott, jó a politikai légkör, tovább erősödik a társadalom egészséges, belső kohéziója. Rámutatott Kádár János: közös feladatunk, hogy a választási kampány idején is bátran, belső meggyőződéssel hirdessük nemes, szép céljainkat, amelyek megfelelnek népünk vágyainak és szükségleteinek. Szóljunk eredményeinkről, amelyeket az országépítésben, a gazdasági életben, a városok, falvak fejlesztésében, a köz- művelődés, a kultúra területén elértünk. Nincs okunk szégyenkezésre, hiszen a legutóbbi választások óta olyan sikereket mondhatunk magunkénak, amelyekre méltán büszke egész dolgozó népünk. Szót kell természetesen ejteni a jövő feladatairól. amelyek a közös célokhoz vezető úton előttünk állnak, ugyanakkor vázolni kell az eszközöket és módokat, amelyekkel feladatainkat megoldhatjuk. A választási munka során világos képet kell rajzolni külpolitikánkról, nemzetközi tevékenységünk alapelveiről, arról, hogy alapvető törekvésünk az épilőmunkánkhoz nélkülözhetetlen béke biztosítása, a haladás ügyének nemzetközi szolgálata, a békés egymás mellett élés elvének gyakorlati érvényesítése. Külpolitikánk, nemzetközi munkánk alapja, hogy együtthaladunk a Szovjetunióval, a Varsói Szerződés tagállamaival, a szocialista országokkal, minden haladó erővel. Szép eredményeket értünk el Kádár János felszólalása végén hangsúlyozta, hogy tiszta lelkdismerettel állhatunk a választópolgárok milliói elé: négy évvel ezelőtt meghirdetett választási programunk végrehajtásában szép eredményeket, nagyszerű sikereket értünk el. Most a választóktól olyan politika megerősítését kérjük, amelyet népünk ért és támogat, amelynek igazáról és helyességéről az elmúlt esztendők tapasztalatai is meggyőző bizonyságot adtak. * A felszólalások után Bencsik István foglalta össze a véleménycserében elhangzottakat és összegezte a vita tanulságait. „A Hazafias Népfront támogatja a Magyar Szocja- lista Munkáspárt X. kongresszusának állásfoglalásaiban meghatározott célkitűzéseket, amelyek a szocialista társadalom teljes felépítését, hazánk felvirágzását, népünk boldogulását szolgálják. E feladatok megoldásán a népfrontmozgalom minden erejét latbavetve munkálkodik, hogy a haladás ügyében egyesítsük a magyar nép, a nemzet minden alkotóerejét és még nagyobb lendülettel haladjunk előre a fejlődés útján. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságával egyetértésben, kezdeményezni fogja a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsánál a választások kiírását. Az Országos Tanács az elnökség nevében előterjesztett beszámolót és a választási felhívás tervezetét elfogadta. A Hazafias Népfront választási felhi vását későbbi időpontban hozzák nyilvánosságra/’ Az ülésen a Hazaf ias Népfront Országos Elnökségének a közelmúltban elhunyt tagjai helyére az Országos Tanács tagjai közül az elnökség tagjává választották Nagy Józsefnét, a népfront nőbizottságának elnökét, Szabó László géplakatost, a Magyar Hajó- és Darugyár dolgozóját és dr. Zse bők Zoltánt, a Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem radiológiai intézetének igazgatóját. Az Országos Tanács — érdemei elismerésével — felmentette megbízatása alól Mátyás Lászlót, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárát. Az ülés Bugár Jánosné főtitkárhelyettes zárszavával ért véget. F tp gáti ás Huh ti restben Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az Államtanács elnöke csütörtökön fogadta a Varsói Szerződés tagállamainak a bukaresti tanácskozáson részt vevő külügyminisztereit. A találkozón megbeszélést folytattak az európai biztonság, az európai enyhülés megvalósításának és a békés együttműködés kibővítésének kérdéseiről, valamint egyes aktuális nemzetközi kérdésekről. A • fogadás után Nicolae Ceausescu ebédet adott a tanácskozáson részt vevő külügyminiszterek tiszteletére és pohárköszöntőt mondott. A pohárköszöntőre Andrej Gro- miko szovjet külügyminiszter válaszolt. A 23. évforduló Csütörtökön Moszkvában ünnepi gyűlésen emlékeztek meg az első magyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának 23. évfordulójáról. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság országos elnöksége csütörtökön a magyar— szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 23. évfordulója alkalmából fogadást adott a Barátság Házában. Tanácskoztak a KíSZ-aktívák és a népművelők Simon László, a KISZ Központi Bizottsága agitáci- ós, propaganda és kulturális osztályának helyettes vezetője látogatott tegnap megyénkbe, hogy a megyei pártbizottságon rendezett KISZ-kul túrái is aktívák, valamint fiatal népművelők tanácskozásán részt vegyen. Ezen az értekezleten az MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatának megyei feladatait, módszertani kérdéseit fejtegették a megjelentek. Simon László előadásában ezt a témát elemezte. Kor- referátumot hallhatott a mintegy 60 részvevő Kováts Györgytől, megyei művelődési központ igazgatójától, aki a fiatalság művelődési, szórakozási lehetőségeiről beszélt. Gőry Árpádné, a megyei KISZ-bizottság munkatársa az ifjúsági szervezet nyújtotta művelődési lehetőségeket fejtegette korreferátumában. A IV. ötéves tervben Javulnak a postások életkörülményei Borsod és Heves megye csaknem 5 ezer postás dolgozójának képviseletében tanácskozott a postás-szakszervezet területi küldöttértekezlete tegnap, február lilán, csütörtökön az SZMT miskolci székházában. Gri- cser Péternének, a küldöttértekezlet elnökének javaslatára a küldöttek a tanácskozás elnökségébe választották többek között Besenyői Miklóst, a szakszervezet főtitkárát, dr, Palotás Magda postavezérigazgató- helyettest, Zimmermann Ferencet, a megyei pártbizottság képviselőjét, Kiss Bélát, az SZMT titkárát, Esztergályos Lászlót, a Miskolci Postaigazgatóság pártbizottságának titkárát, valamint Kocz- ka Antalt, az igazgatóság vezetőjét. A területi bizottság beszámolóját Kiss Ernő, a szak- szervezet területi titkára terjesztetne elő. Szólt arról, hogy a szakszervezeti szervek aktivan részt vettek a postaigazgatóság gazdasági feladatainak megvalósításában, teljesítményük csupán az utóbbi két esztendő alatt több mint 16 százalékkal növekedett. A beszámoló különösen a szolgáltatások minőségével kapcsolatos szocialista munkaverseny jelentőségét, valamint a lapterjesztő munkában elért kiváló eredményeket emelte ki. A vitában hangot kaptak a postás dolgozók különféle bér- és szociális problémái. Besenyei Miklós, a szakszervezet főtitkára méltatta a postás dolgozók becsületes helytállását. A postás dolgozók keresete csaknem 20 százalékkal növekedik a IV. ötéves terv időszakában — mondotta Be- senyei Miklós. A postásoknak a III ötéves tervben elért eredményeivel és élet- körülményeiknek a IV. ötéves tervben várható, alakulásával foglalkozott hozzászólásában dr. Palotás Magda is, aki a vezérigazgatóság és a Miskolci Postaigazgatóság vezetői nevében köszöntötte a küldöttértekezletet. Zárszámadás A göncruszkai Dobó István Tsz vezetősége és tagsága tegnap, február 18-án, csütörtökön tartotta meg az 1970. évi zárszámadó közgyűlését. A vezetőség csaknem mindenre kiterjedő beszámolójából — amelyet Kiss András párttitkár üdvözlő szavai után Czentnár György tsz-elnök ismertetett — ki is rajzolódtak a múlt évi gazdálkodás nehézségei, itt-ott a munka fogyatékosságai is, amelyek következtében — de természetesen elsősorban a kedvezőtlen időjárás miatt — tavaly nem sikerült elérni a tervezett célkitűzéseket. A beszámolóból — egyebek közt — kiderült, hogy —r bél a tsz állóeszközeinek bruttóértéke tavaly több mint 6 millió forinttal nőtt, és jelenleg meghaladja a 27 millió forintot —, a halmozott termelési érték csaknem 3 millió forinttal csökkent az előző, közismerten jó esztendőhöz képest. Ugyanakkor a felhasznált összes költség több mint 1 millió 200 ezer forinttal, ezen belül a munkabérköltség több mint félmillió forinttal nőtt. Növekedett az anyagköltség fel- használása is. Az egy munkanapra jutó kereset érteke viszont az előző évi 93 forint 18 fillérről 84 forint 59 fillérre csökkent. A göncruszkai Dobó István Tsz azonban mindezek ellenére 5 millió 12-1 ezer forintot tudott kifizetni a tagságának munkabér és részesedés címén S ez — a körülményeket figyelembe véve — nem rossz eredmény! Ebben a szakszerű vezetésen és tagság szorgalmas munkáján kívül közrejátszott az is, hogy az 1969. évi gazdálkodás , eredményeiből a tsz tavaly 596 ezer forintot tartalékolt. A vezetőség beszámolója után Juhász Józsej, a tsz ellenőrző bizottságának elnöke tájékoztatta a tagságot a bizottság munkájáról. A beszámolókat követő vitában kilencen szólaltak fel, köztük File Sándor, a Hennád menti Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének elnöke, A közgyűlés befejező, s egyben legnépszerűbb aktusa volt annak az 1 millió 270 ezer forintnak a kifizetése, amely a göncruszkai tsz tagságának az évközi előlegek és természetbeni juttatások után még jár.