Észak-Magyarország, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-13 / 10. szám
1971, január 13., sxercta I GSZAK-MAGYÄRÖR5ZAG 3 Bátorítsuk a helyes kezdeményezésekei Az MSZMP Miskolc városi Végrehajtó Bizottsága január 12-én, kedden délelőtt ülést tartott. A végrehajtó bizottság dr. Havasi Béla első titkár elnökletével — többek között — megvitatta a város 1970. évi gazdálkodását és az idei feladatokat. A tanácskozáson részt vett Veres Sándor elvtárs, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a pártbizottság osztályvezetője. „A munka tartalmi színvonala javult, az operativ gazdaságtervező tevékenységet mindinkább felváltja, az elvi-politikai gondolkodás, az átfogo, lényeges kérdésekkel, való foglalkozás. Mindezek eredményekénl a város dolgozóinak aktivitása fokozódott, növekedett a gazdasági. párt- és társadalmi vezetők politikai és közgazdasági, fel készültsége, vezetői, alkalmassága.’' Jivorsiiiérleg — léteics lelsorolássál Az MSZMP Miskolc városi küldöttértekezletén hangzott el e megfogalmazás az elmúlt év őszén, mégis ide kívánkozik a városi párt- végrehaj főbizottság legutóbbi ülésén megvitatott témához. A napirenden — melyet Balogh Zoltán, a pártbizottság osztályvezetője terjesztett élő — Miskolc város elmúlt évi gazdálkodósa és az idei feladatok megoldása szerepeli, Merlég volt ez, meghozza gyorsmérleg, az ország második városának nemcsak egy, eredményekben gazdag év munkájáról, hanem arról is, hogyan kell dolgozni, gazdálkodni a. jövőben. Az eredmények és fogyatékosságok szinte tételes felsorolása, gondos, számszaki kimunkálása és elemzése — talán az első eset volt, hogy a vb- anyag összeállításánál a szerzők igénybe vették a gyors gépi adatfeldolgozást is — egyben körvonalazta azt a közgazdasági gondolkodást, amely immár a mindennapi munkában is tapasztalható.’ Mind az előterjesztés, mind az ennek kapcsán kibontakozó, hozzáértő, sokrétű alkotó vita is bizonyította, hogy a gazdaságirányítási rendszer bevezetése jól. szolgálta. céljainkat, és segítette a III. ötéves terv sikeres teljesítéséi, Ugyanakkor egyes területekéit újabb gondokat okozott, amelyeknek gyors felszámolása biztosíthatja a további fejlődést. Jobb (cltételek, (áriulmasabb verseny A mechanizmus adta jobb feltételeken kívül az elmúlt év gazdasági sikereit segítette az. a széles körű munkaverseny, amely hazánk fel- szabadulásának 25, évfordulója. a bontakozott ki, és a X. pártkongresszus tiszteletére újabb kezdeményezésekkel gazdagodott. A kedvező politikai légkör és a széles körű társadalmi aktivitás közepette további vállalások születtek a nemzeti jövedelem 1 százalékos növelésére. Így azután a tervezett feladatokat évi szinten és a III. ötéves terv vonatkozásaiban is sikerrel teljesítette Miskolc ipara és gazdasága. Az ipari termelés és a nemzeti jövedelem növekedése mintegy 6 százalékra tehető. A város teljes termelési érték összesített mutatója várhatóan 7—7,5 száza1 lé.,i;al magasabb lesz, mint 19(i9-ben volt. örvendetes az export árbevétel alakulása. amely mintegy 25 százalékkal múlja felül az előzi) évii. és kedvező, hogy ipari üzemeink több mint 80 százalékban a termelékenység növekedésével érték el termelésnövekedésüket. Munkaerőhiány és szakmunkásképzés Érdekes, egyben tanulságos Miskolc munkaerőhelyzete. Érthető hát, hogy e tómat illetően többen is szót kértek a végrehajtó bizottsági ülésen. Napjainkban 1700-ra lehető a városban a hiányzó férfi munkaerők szama. 1969-hez viszonyítva ez nem jelent növekedést, viszont stabilizálódás, amin szükséges volna, változtatni. Különösen, ha figyelembe vesz- saük, hogy 900-an az iparban. T00-an az építőiparban és ugyanennyien a többi ágazat vállalatainál hiányoznak. A munkaerőigény kétharmad, része a szakképzetlen munkások iránt tapasztalható. A vállalatok egyre inkább rászorulnak a saját képzésű szakmunkás-utánoótlásra. Bérpolitika. fluktuáció A munkaerőigénnyel ösz- szefügg a munkaerő-vándorlás, az úgynevezett fluktuáció. S ami a legszembetűnőbb, változatlanul a munkás állománycsoportban a legnagyobb a munkaerőmozgás. Ezen belül is a nők változtatják leggyakrabban munkahelyüket Talán magyarázat rá egyrészt a szerződéses munkaviszony, másrészt pedig a város nehézipari jellege. Szakszervezeti választás a 3. sz. ÉP (Tudósítónktól.) .Január 9-én. szombaton a BAEV selyemréti munkásszállójának éttermében tartották meg a 3. sz. ÉPFU szakszervezeti vezetőséget újjá választ ó k tUdöl I éri ekezletél. A 121 küldött mellett a városi párt bizottság képviseletében megjeleni Gál Albert, az SZMT képviseletében Kriskó László, valamint Győző László, vállalatunk központjának szb-titkára. Kiss János megnyitója után Hutnyik László, az üzemegy- ség szb-titkára adott szóbeli kiegészítőt, az írásos beszámolóhoz. Elmondotta, hogy az elmúl! két évben a párt IX. kongresszusának, valamint a szakszervezetek XXI. kongresszusának határozatai nyomán a szakszervezeti bizottság eredményes politikai nevelőmunkát végzett, jelentős segítséget nyújtott a gazdasági feladatok megoldásához. Munkálkodását, jellemzi, hogy az üzemegységben egyre jobban kibontakozik az üzemi demokrácia. A vállalat élüzem szintű eredményeket ért el. Ebben többek között a munkaver- seny jó szervezésével nagy része van a szakszervezetnek is. Örvendetesen egyre több fizikai dolgozó veszi igénybe a szakszervezet által biztosított üdültetést. A küldöttértekezlet TI szakszervezeti tanácstagot választott, s a szakszervezeti bizottság titkára Ismét Hutnyik László lett. Molnár Lajos Mindezt figyelembe vették a vállalatok, s bérpolitikájuk kialakításánál szem. előtt tartották a munkaerő-vándorlás mérséklését, a törzsgárda fokozottabb megbecsüléséi, és lekül '".ét. Mi' 'ez helyes is addig, amíg a bérkérdések rendezése nem megy a minőségi, vagy a mennyiségi, munka ösztönzésének rovására. Ha azonban a szakemberek mindenáron való megtartása válik elsőrendű célkitűzéssé a bérpolitikában, esetleg még a nyereség részesedés terhére is, az mar helytelen, és aligha segíti az üzemben a jobb és a több termelést. Könnyen el- veszitheti ösztönző erejét. — A statisztikai adatok kimunkálása. azok összehasonlítása csak akkor cr valamit, ha. a tények birtokában levonjuk a szükséges következtetéseket, és hasznosítjuk őket n mindennapi munkában — mondta dr. Havasi Béla elvtárs. Érdemes kissé részletesen foglalkozni az idei feladatokkal. Paulovits Ágoston (Folytatjuk) Hunt jak a Icmezhcngmorl Márciusban megkezdik Ozdon a folyamatos acélon lom ű építéséi Az Ózdi Kohászati Üzemekben gyorsuló ütemben folyik a durvahengermű elavult lemezsorának bontása. Ennek a hengersornak a területén építik fel ugyanis az évi 350 ezer tonna kapacitású folyamatos acélon tóművel, A korszerű üzemben az acélból — egy hengerlés! folyamat elhagyásával — úgynevezett kdsbugákat öntenek majd. A számítások szerint ezzel a módszerrel egy tonna acélból az eddigi S30 kilogramm helyett 960 kilogramm buga készíthető. Így az öntőmű — amelynek alapozását márciusban kezdik meg — igen gazdaságos lesz. Ez a mű látja majd el alapanyaggal Ózd másik nagy létesítményét, a Center község határában megépülő és évi 300 ezer tonna termékei: kibocsátó rúd-drótsori hengerművet. Az új üzemben I különböző hengerhuzalokat. betonacélokat és egyéb koracélokat, gyár- I tanuk elsősorban a hazai ipar kiszolgálására. A hengermű előkészítő munkái már megkezdődtek. A dolgozók elhelyezésére szükséges 300 férőhelyes munA Heves megyei Állami Építőipari Vállalat huszszinics házat épít Gyöngyösön, a Mátraaljai Szénbányászati Tröszt dolgozói részére. A 156 lakást a tervek szerint 1971. június 30-án adják majd át rendeltetésének. Hasonló magasház épül Miskolcon, a Győri kapuban is 4 szivattyútelepek bravúrja Csaknem 13 millió köbméter belvizet emeltek át Megyénkben a Tisza és a Bodrog téli áradásától jelentős belvizek keletkeztek, a 27 településből álló Bodrogközben. Az alföldi jellegű vidéken a talaj- ós a vadvizek mintegy 200 kilométer hosszú főcsatornát töltöttek meg és 3 ezer hold, mezőgazdaságilag müveit területei öntöttek el. A kemény, hideg időjárás rövid idő alatt 5—10 centiméter vastag jégpáncéllal vonla be az elöntött földeket, így a jég alól kellett elvezetni a káros vizeket. Az északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság az év első napjától szinte éjjel-nappal üzemelteti törökéri, tiszakarádi és ricsei szivattyútelepei!, hogy a mezőgazdaságilag iontos vidéket mielőbb ..megtisztítsa'’ a belvizektől. A három szivattyútelep segítségével január l-löl tegnap reg gélig több mint 13 millió köbméter vizet, emeltek át a főcsatornákból a folyókba, s ez a mennyiség a Bodrog csaknem háromnapi vízhozamának telel meg. A jó munka eredménye, hogy az állandó szivattyúzással a bodrogközi főcsatornák kiürülték, és már csak a mélyebben fekvő részeket borítja a vadvíz. A „víztelenítés" után érdekes kép alakult ki a tálcák határaiban. A beszakadt es magasba terpeszkedő jégtábláktól az. .északi sarkhoz” hasonlít a vidék, és a jég egy része a lak törzset körülfogva, illetve azokon fennakad va valóságos ., som - basában!” alkot. kásszálloda — ahol hideg- melegvizü íiirdö, konyha és étterem biztosítja a kényelmet — tavaszra készül el és jó ütemben halad az építésre kijelölt ingoványos terület feltöitése is. Erre a célra mintegy félmillió köbméter földet használnak fel. Az új üzem alapozását szintén tavasszal kezdik meg és a két nagy beruházást az Északmagya rországi Állami Építőipari Vállalat dolgozói 1973-ra, illetve 1975-rc valósítják meg. A folyamatos acélöntömú és rúd-drótsori hengermű építésére, berendezéseinek vásárlására és felszerelésére a kohászati üzemek fejlesztési alapjukból, valamint bankhitelből mintegy 2 milliárd forintot fordítanak. Megye&zerle sok gondot okoz ezekben a napokban a tél „bőkezű ajándéka”, a hó. Különösen nehéz helyzetre számítottak az idén az. észak —déli irányú völgyekkel szabdalt, szoljára edelényi járás apró falvainak lakói. Amint azonban a járási tanácson beszámoltuk róla, derekasan helytállnak a KPM hóügyeletének szakemberei. Az itt-olt másfél méteres hófúvások ellenére sehol sein volt tartós fennakadás sem az áruszállításban, sem a személyforgalomban. Eddig még minden hóakadályt eltüntetett néhány órán belül a gép és az ember közös erőfeszítése. Naponta eljutnak céljukhoz a bányászjáratok, s több-kevesebb késéssel mindenhova megérkeztek tegnap, a II. félév első tanítási napján az általános iskolásokat és gimnazistákat szállító iskolabuszok is. Nehéz esztendő után A megye valamennyi termelószövetkezeteben megkezdődtek az 1970-es esztendő eredményeinek számbavételi munkái. A termelőszövetkezeti vezetők es a számviteli szakemberek ezekben a hetekben szinte éjjelnappal dolgoznak, hogy pontosan felmérjék a mezőgazdaság szempontjából közismerten nehéz esztendő eredményeit . es megállapítsák a szövetkezet jövedelmét. Az 1970-es valóban nehéz volt. Az időjárás mostobasága, az elemi károk hosszú idő óta nem tapasztalt mértéke a’mezőgazdasági üzemek és elolmiszer-gazdaságunk termelését nagymer fékben befolyásolta. Nagy kíváncsisággal várja tehát a tagsággá! együtt megyénk közvéleménye is az összeadások és kivonások végeredményét. Az izgalom több érzésből táplálkozik: a szövetkezeti gaz- öák jogos várakozással tekintenek a közös vagyon fejlődését kimutató számok elé, hiszen az összehasonlítást csak ezek alapján tehetik meg a korábbi évek és az elmúlt gazdasági év kozott. De nem kisebb ez a kíváncsiság akkor sem, ami kor a megtermelt haszonból a maguk jussának mérteke fe lől érdeklődnek a becsülettel helytálló, egész éven át szív- vel-lélekkel dolgozo termelőszövetkezeti parasztok. S mivel a szövetkezetek zárszámadása fontos gazdaságpolitikai eseménye megyerik életének is, a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek eredményeinek alakulását figyelemmel kísér jük mindannyian, hiszen a termelőszövetkezeti parasztság eletetlek alakulása, mezőgazdaságunk fejlődése, erednie. és gonajai szocialista társadalmunkban már régóta közüggyé lettek. S tisztában vagyunk azzal is, hogy az idei zárszámadási ünnepségek örömeibe itt-ott belevegyülnek a gondok is. A tavaszi ár- es belvíz, a rendkívüli csapadékos nyár, mintegy 500 millió forint kárt, illetve terméskiesést okozott megyénkben. Az előző évihez képest több, addig jól gazdálkodó termelőszövetkezetünk pénzügyi helyzete romlott meg. Kimerülőfélben vannak a tartalékok, újabb ós újabb hitelekre van szükség az üzemvitelhez, s mindezek mellett most itt van a zárszámadás ideje amitől nemcsak magyarázatot de kézzel fogható anyagi juttatást is vár a tagság. Rendkívül fontos tehát a közgyűlések körültekintő. politikai tag is megalapozott előkészítése. Ez pedig csak akkor valósulhat meg, ha a számadás elkészítésében, a részeredmények megismerésében nemcsak a vezetőség és a szakemberek, hanem a tagság is részt vesz. Ezzel, és csakis ezzel vehetik elejét annak a nemkívánatos hangulatnak, hogy a kedvezőtlen esztendő hatására egyes helyeken a bekövetkező személyes jövedelemcsökkenés miatt a borúlátás tesz úrrá. vagy amikor ez a másik végletbe csap: a vezetőket. az elnököt, a főkönyvelőt okolják és leváltásukban látják a kiutal. Az emberek hangulatát, magatartását a közös gazdasággal, és annak vezetőivel szemben nem kis mértékben befolyásolja, hogy milyen lesz a zárszámadás, illetőleg, hogy mennyire ismerik részleteiben is az esztendő gondjait, a mérleg alakulásának körülményeit. Pártunk legmagasabb fórumán. a X. kongresszuson Kádár elv bins zárszavában a többi között a következőket mondotta: „A mezőgazdaság a jó tervek, a gondos emberi munka, a szükséges anyagi eszközök biztosításán túl jelenleg, és még igen sokáig jelentő, mértékben függ a természeti viszonyoktól, többek között az időjárástól... Hibát követnének el azok a termelőszövetkezeti tagok, akik most. az átmeneti nehézségek miatti keserűségükben vezetőségcserével próbálnák megoldani a kérdési. Ha vezetőik rendesen, becsületesen dolgoznak, tartsák is meg őket, és dolgozzanak velük tovább.” M cg' a „normális ’ időjárás esetén is számolni lehel, sót . f | kell a mezőgazdasági termelés ingadozásával, ami kihatással van a tagok személyes jövedelmének alakulatára. Ezt az emberek megértik, hiszen a mainál is nehezebb körülmények között voltak kénytelenek megtanulni. De a megértéshez az is kell, hogy megértessék velük, s ez nean kis mértékben függ a tagok és a vezetők kapcsolatától, a termelőszövetkezetekben működő pártalapszervezetek munkájától. A politikai előkészítő munkával elsősorban azt keil megértetni, hogy a tagok és a vezetők ne bizonytalanodjanak el. hanem a szocialista állam által eddig adott, és ezután is nyújtandó anyagi támogatást párosítsák a szövetkezet által tett. és ezután foganatosítandó intézkedésekkel. Onodvari Miklós Msáplitai tevékenység Miskolcon Fennakadás nélkül