Észak-Magyarország, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-05 / 3. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1971. január 5., kedd Nyugalom, a helyzet változatlan l’oliliküi kaburébenwlató u Miskolci Nemzeti Színházban Megjelent a Borsodi Szemle évzáró száma A két évvel ezelőtt bemutatott Urak és elvtársak című kabaréműsor sikere, az ilyenfajta műsorok iránti egyéb eredetű érdeklődés, s nem utolsósorban ennek a bemutatónak csaknem egy- esztendős késése felfokozta a várakozást a január 3-án bemutatott Nyugalom, a helyzet változatlan című kabaréműsorral szemben. A kabaré a színpadi művészet nagy családján belül sajátos helyet foglal el, sajátos adottságokat kíván színésztől, színháztól, közönségtől egyaránt. Ez utóbbitól másfajta érdeklődést, a színpadi tréfákkal intenzívebb együttélést, sajátos látásmódot, a játék mögötti olvasást, jobb együttgondolkodást, mint a könnyed, szórakoztató játékok élvezőitől. A Nyugalom, a helyzet változatlan című kabarémű- sort a budapesti Vidám Színpadtól vette át a miskolci színház. Csakúgy, mint korábban az Uraik és elv- társakat. Három-négy év hosszú idő, s körülbelül en.v- nyi telt el e műsor megszületése óta. Ha valóban változatlan is a helyzet, egyik- másik tréfa elöregszik, felesleges betétszámmá lesz. Például ebben a műsorban a nők helyzetéről szóló magán- számot nagyon jól ismerjük, a televízió sokszor sugározta, és ugyancsak előre mondhattuk a poénokat a fogorvosa jelenetnél. Nem lesz maibb, aktuálisabb és helyibb a műsor egésze, ha a Pestre irt kabarét egyes szó- váftoztatásokkal „aktualizálják”, „miékolciasítják”. Ez különösen a nyitó „sajlótá- jéfootBtató”, és az azt követő póeoejelenet örökzöld, egyben amök-henxtfag poénjeire áD. Kabaréra van igény, és tagadhatatlan az is, hogy jó kabaré számokat teremteni ■nem. könnyű. Magyarországon nyílt a légkör. Azokat, amiket korábban, a kabaré klasszikus korában általában esak kabarészínpadon hallhattak az emberek, napjainkban nemcsak ott halljak. Társadalmi életünk fogyatékosságai. népgazdaságunk fonákságai, az adódó visszaélések a hivatalos szervek, a társadalmi és állami vezetés beszámolóiban jelentkeznek. nemcsak a kabaréban. Nincs meg hát a kabarétréfának a közönséggel cinkosan összekacsintó szerepe. Maradnak hát az örökzöld témák mellett, a gazdasági mechanizmus „vadhajtásai”. a fejlődés közben jelentkező torzulások, emberi gyengeségek, és a múlttal, meg a külföldi állapotokkal való összehasonlítások. , Róna Tibor és társai — Litványi Károly és Romhá- nyi József — a kabaré jó ismerői, jó értelemben vett mesterei. Tréfáik alkotásukkor aktuálisak (több közülük hosszú ideig ható erejű), általában meghatározott személyre írottak és tipikiisan pestiek. A Hegedűs László rendezte előadás közvetlen hangvételű volt. a kezdésnél ugyan ez inkább közvetlenkedésnek hatott, és az egyik budapesti kis kabarészínpad utánérzését keltette („jól ülnek?” stb.). Igen jó volt az előadás pergése, a rendező egyenletes ritmust diktált, ügyesen megoldott volt az egyik jelenetből a másikba történő átmenet, s ehhez a célszerű, ötletes forgóbetétes díszlet — a rendező Jármay György közös, igen sikeres munkája —. s általában érződött az előadáson a rendező törekvése, hogy a szatíra görbe tükrének egyetlen villanás-töredékét se hagyja kihasználatlanul. A Horváth Katalin készítette jelmezek, közül nem értünk egyet a népi öltözetekkel, például a pingáló • asszony meghatározhatatlan tájat idéző népviseletével. Az egész előadás lelke, motorja a konferanszié szerepét ellátó Fehér Tibor volt. Játékán érződött a jó pódiumgyakorlat, a kabaréban való jártasság. Mind konferanszai- ban, mind pedig, páros és egyéb jeleneteiben szinte kitapintható volt alakításából az a szerzői szándék, amely szerint a társadalmi életünkben adódó hibákat magunk vesszük észre, és magunk is próbáljuk azt a gúny fegyverével megsemmisíteni. Különösen tetszett Fehér Tibor az Egy meglepő helyzet című magánszámban, a Marx- szoborral folytatott egyoldalú beszélgetésében, amely nemcsak ragyogó politikai kabarészám, hanem kitűnő produkció is volt, a műsornak messze kimagasló darabja. Nagyon jó volt még a bevezető koní'eransz, valamint az Egy nem mindennapi helyzet című párosjelenei, a konferanszié és a hozzánk disszidálni akaró angol vendég beszélgetése, bár ha egyhar- madával rövidebb volna, még frappánsabban hathatna. Ebben Makay Sándor volt kitűnő beszélgető partnere, s szerepénél fogva, mivel itt a konferanszié volt az „Untermann”, a jelenet „hőse”, ötletes volt a kirakati bábuk beszélgetése. Ismert alapötletre épült, de jól hatott az Egy váratlan helyzet című jelenet, és ötletes volt a befejezés: hol, hány helyen lehet panaszt tenni a színház produkciójára. A játék további szereplői közül Málhé Éva a nyitó kép epizódszerepe után magán- számmal jelentkezett. Sajnálatos, hogy az igen sokoldalú és a színpadi játék csaknem minden ágában otthonos művésznő alkata és a kabarészerep nem találkozott tökéletesen. Hasonló módon nyilatkozhatunk Nádassy Annának A nők helyzete című j magánszámáról. Jó figurát j hozott Pákozdy János a ki- J rakati bábu és a Saturnusról j jött vendég alakjában. Egy- egy jó villanással gazdagította az előadást Máthé Eta, Bősze Péter, Somló István, Csiszár Nándor, Kulcsár Imre, Dariday Róbert, Kautzky Ervin s a táncszámban Mát- ray Márta meg Molnár Anna. Ullmann Ottó muzsikáját a Herédy Éva vezette kisegyüttes hangulatosan tolmácsolta; a zene jól kötötte össze az egyes számokat, és kezdésnél, meg szünet után szinte észrevétlenül vezette át a nézőt a várakozó nézőtéri zsongásból a játékba. Sok-sok jószándék és jó részlet-megvalósulás ellenére sem mondhatjuk egészében sikeresnek a Nyugalom, a helyzet változatlan előadását. A premier közönségének reagálása, illetve helyenkénti fagyossága is alátámasztja J véleményünket. Legyen Mis- | kolcon kabaréelőadás! De le- j gyen eredeti! Ne ag.yonját- [ szott, televízióból mindenki J által ismert utánjátszás. Legyenek az itteni színészekre szabott szerepek. Róna Tibor és munkatársai bizonyára j tudnának ilyen műsort is ír- j ni. Ha nem, úgy keressen a színház más szerzőket. Ka- j báré legyen, legyen, de e műfaj elengedhetetlen jegye a közönséggel való együttgondolkodás, együttlélegzés, azt j pedig a kései importok ne- j hezebben biztosíthatják, mint i a helyi talajból fakadó tér- ' més. Benedek Miklós 1 A napokban hagyta el a nyomdát társadalmi és hely- történeti folyóiratunk 1970. évi negyedik, évzaio száma. Az évzárás természetesen nemcsak a megjelenés időpontjában, hanem a szerkesztésben, s egyes írások tartalmában is érvényesülő, jelleget adó vonása e számnak. Különösen a gazdasági élet két tanulmánya. Kovács Sándor Borsod 1970-es gazdasági fejlődésének néhány tapasztalata és Kiss Albert A lakossági szolgáltatások helyzete Borsod-AbaújZemplén megyében című írása ad összegzést, az 1970-es évről, amely mint a harmadik ötéves terv befejező éve különleges fontossággal bírt megyénkben is. Ipari megyénkben különösen fontos és aktuális témájú tanulmány A. Naipjaink kérdései rovatban Juhász Györgyé, Kettős portré Wfrémmm ................’ ( Ghosh Sukha, India.) Tizennyole ismeretterjesztő előadás Ózdon Az Ózdi Népművelési Intézmények igazgatóságának januári programjában tizennyolc különböző ismeretierjesztő előadás szerepel. Ezek közül hetet azokban a községekben tartanak, ahonnan többen járnak be dolgozni ózdi munkahelyekre. Így a társadalmi tulajdon védelméről Hangonyban, a X. pártkongresszusról Domahá- zán, a fellazítási politikáról Szentsimonban, a harmadik világháború veszélyeiről Árián és Borsodszentgyörgyön, egészségügyi témáról Hangonyban tartanak előadást. A tizenegy ózdi előadás a különböző akadémiai sorozatok témái között oszlik meg. Hét magyar januárban Januárban a mozik kísérőműsoraiban a magyar kisfilmes dominálnak. Takács Gábor Majális című műve a híres Szinyei Merse Pál festményt mutatja be, elemző módon ismerteti születésének körülményeit. Tiefbrunner László munkája, A különös szigetek az őstermészet világát kutatva, növényritkasá- gokat tár elénk. A tatai, a pásztói és az orgovánvi művelődési házba enged bepillantást Kőliányi Ágoston kis- filmje, a Kitárt ajtóit. Dévényi László két legfontosabb ingerfelfogó szervünk bemutatásával azt igyekszik bizonygatni Szemnek, fülnek ingere című filmjében, hogy a film a legtökéletesebb ingerhelyettesítő. Kalocsát, illetve a tájegység népművészetét mutatja be Lakatos Vince a Kalocsai rapszódiában, A per pedig, Magyar József rendezésében egy végeláthatatlan „tyúkper” történetét vázolja. A hetedik magyar Risfilm útirajz: IR- cák Bombayben. Januárban szerepel még a mozikban a Montmartre-ot bemutató, Hiúság vására című csehszlovák, valamint a Vendégségben a polipnál című szovjet expedíciós kis- film. Ugyancsak januárban mutatják be a 62. Világmagazint. aki az üzemi demokrácia problémáit elemzi. Nem kevésbé figyelmet érdemlően tartalmas a szám Helytörténeti rovatának anyaga, amelynek ipartörténeti tanulmányai a magyar történettudomány egy eddig igen vázlatosan feldolgozott, s meglehetősen háttérbe is szorult területe az ipartörténet számára szolgáltak már eddig is értékes eredményekké Beránné Nemes Éva most az 1944. szeptember 21-i vasgyári béketüntetés történetét ismerteti publikált dolgozatában. Igen értékes írás B. Nagy Ernőé, aki a magyarországi bányászati és kohászati felsőoktatás kialakulásának körülményeit. történetét dolgozta fel, valamint Bírta István és Kende János közös publikációja a Rimamurány-Salgó- tarján Rt. vas- és fémmunkásai képviselőinek 1913. február 2—3-i értekezletéről. Bizonyos fokig úttörő vállalkozásnak számít e folyóirat hasábjain Kiss Gyuláé, aki a borsodi élet rovatban Feleselés- a „Tardi helyzettel című dolgozatában Szabó Zoltán harmincöt évvel ezelőtt megjelent, s akkor országos visszhangot kiváltott szociográfiai tanulmányának útvonalát járja végig a mai Tardon, melynek bemutatásában ugyan nem vállalkozik mélyebb elemzésre, de az összkép egy megváltozott életű és szellemű falu arculatáról így is meggyőző és hatásos, A művészet-irodalom rovatban Oltyán Béla folytatja vizsgálódásait a modern líra világában, felkeresni próbálva a költészet egyetemes fejlődésében a jövő útjait, irányait. Benedek Miklós pedig a pécsi filmszemle kapcsán foglalkozik a magyar filmművészet fejlődésének kérdéseivel. A szám Jegyzetek rovatában Bogár Károly írását olvashatjuk Engels Frigyesről, valamint Fürjész Istvánnak a mezőgazdasági szakmunkás- képzés borsodi tapasztalatait összegző cikkét. Az igényesen szerkesztett, tartalmas számot Lenkey Zoltán grafikái díszítik. Csárdás — j mezilláb < Gyönyörű volt a tévében . a Becsből közvetíteti J ’Strauss-koncert. A zenekar, könnyedén, finoman, olykor\ kellemes-kedélyesen iát-, ‘szolt, a közönség önfeledten lapsoll. Egyik-másik' seneszámnál tánckar is \ közreműködött kiváló szóló- táncosokkal. Kecses, bájos', ! volt minden mozdulatuk, i dekoratív egész megjelenésük. A csárdást azonban — 5> mi tagadás — kissé keser-j nyés hangulatban néztük végig. Jobb szerettük volna. ha valami hirtelen adás- hiba folytán inkább elmarad. A férfi táncosok huszáros csárdása ellen sem- < mi kifogásunk sem lehet. Volt ott libegő mente, zsi- < nóros nadrág, nyalka csíz-; ma. tehát minden, ahogyan, a hajdani császárvárosban i a csárdásozó magyarokat J elképzelték. Persze, erről is, lehelne beszélni, de ez még1 hagyján! Hanem a nők., akik — urambocsá! — me-* zitláb ropták a csárdást a,' hetyke huszárok oldalán! \ Pedig hát — igazán akara- J tunk, kedvünk ellenére —< jó négyszáz évig összekötött egymással bennünket aj történelem, meg aztán föld- • rajzilag most se vagyunk J messze egymástól. S ha a < fiatal osztrák koreográfus nemzedék nem ismeri is, már ezt a sajátos magyar' táncot. ott Hegyeshalom J mellett bármelyik magyar < ,faluban leckét vehettek vol- J na a lányoktól, legényektől. cgy-egy csárdás erejéig. S J akkor láthatták volna, hogy, nem mezítlábas tánc a \ csárdás, s hogy ezt nemJ rojtos condrákban, hanem i a férfiakéhoz illő pompás' öltözékben ropják nálunk i a lányok és a menyecskék < is. Egyébként is a csárdás. sűrűn vissza-visszatérő mo-, iivuma a bokázás, amit a! férfiakkal együtt a nőknekJ is csinálni' kell. És bokázni < — mezítláb? A mi koreog-J ráfusainlc — úgy látszik — sokkal jobban ismerik szomszédaink népi táncait, ] mert magyar együttesek < még isohasem lejlették pél- J dául a tiroli táncot — me- * zitláb. (hej) Pótdíj a belépőjegyhez I smeretes művelődéspolitikánknak az az alapvető tétele, hogy a művelődési élet egyes területeit, a művészeti élet egyes termékeit messzemenően támogatjuk, anyagi segítségben is részesítjük, mert azok mind művészi értékeiknél, mind pedig eszmeiségüknél fogva megérdemlik ezt az elbánást, hasznosak. Másokat nem részesítünk támogatásban, vagy legalábbis sokkal kisebb mértékben, illetve eltűrjük jelentkezésüket, s a harmadik kategória a tiltott művek, vagy jelenségek csoportját jelenti. Ide azon kevesek tartoznak, amelyek részben művészi, tartalmi értéktelenségüknél, részben ellenséges eszmeiségüknél fogva nem kívánatosak művelődési életünkben. Művelődéspolitikánknak e három kategóriára épülő állásfoglalása már korábban is ismert volt, és egyes kulturális termékek, vagy produkciók áránál is jelentkezett. Például az értékes irodalmi műveket messze az önköltségi áron alul hozzuk forgalomba, ugyanakkor viszonylag magasabb a/, áruk a különböző bestseller, félponyva. vagy egészen ponyva kiadványoknak. Néhány év óta a színházakban is, bizonyos darabok belépőjegyének az árához pótdí.iat kellett fizetni; ebből a pótdíjból fedezte államunk, a kulturális alapon keresztül az értékes műveknek juttatott támogatás egy elenyésző hányadát. Mert sajnálatosan kicsi még az a hányad kulturális termékeink közül, amelyet kulturális járulékkal, vagy produkció esetében a belépőjegyhez fizetendő pótdíjjal terhelnek. Csak egészen kis hányadát fedezi az állam által nyújtott, értékes műveknek jutó támogatásnak. A mozikban eddig egyforma belépődíjért lehetett látni művészi értéket, jól szórakoztató filmet, és olyan produkciókat, amelyek művészileg sem túlzottan magas értékűek, s eszmeileg sem állnak hozzánk közel. Most ebben is történik változás, és egyes filmek belépőjegyéhez pótdíj fizetendő. Elsőként a január végén bemutatásra kerülő. Á bostoni fojtogató című bűnügyi történethez. A pótdíj arány talanul alacsony, mindössze két forint, a legmagasabb helyárak mellett, s ettől lefelé csökken. Az első negyedévben várhatóan még egy filmnél, A hét mesterlövőnél lesz pótdíj. Egészen kis hányadát érinti a filmeknek csak a pótdí.i- kölelezettség, lényeges megterhelést a közönségnek sem jelent, de már jelzi, hogy a filmen belül is különbséget ítészünk az érték és az értéktelen tömegcikk között, s itt is hatékonyabban alkalmazzuk, a „támogatjuk”, illetve „tűrjük” elvének gyakorlati megvalósulását. (bm)
