Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-10 / 289. szám

) Csütörtök, 1970. dec. TO, ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Naptár. 1970. december 10., csütörtök A nap kelte 7.21, nyugta 15.52 órakor. A hold kelte 13.45, nyugta 4.43 órakor. Névnap: Juciit. 120 évvel ezelőtt, 1850. december 10-én halt meg — 56 évesen — Bem József lengyel katonatiszt, szabad­sághős, magyar honvédtábornok. Egyik katonai vezetője volt az 1830—31. évi lengyel < felkelésnek. Ennek bukása után emigrációba vonult. J 1848. októberében a forradalmi Bécset védte, majd a , magyar szabadságharc ügye mellé állt. Kossuth as' erdélyi magyar csapatok parancsnokává nevezte ki. Már hadjárata elején nagy sikereket ért el, és 1810 < elejére az egész országrészt megtisztította az ellenseg- \ tői. Az 1849 nyarán beözönlő, túlerőben levő cári se­regek ellen előbb Segesvárnál, majd a temesvári üt­közetben szenvedett vereséget; súlyosan sebesülten < Törökországba emigrált, ahol a következő évben1 meghalt. Bem győzelmeit — Imdvezéri tehetségén kívül - annak köszönhette, hogy széles tömegekre támaszko- ] dó, demokratikus politikát folytatott. Rádió. Kossuth rádió. K.20: Operarés/.- letek. 9.00: Kozmosz. 9.25: _Rit­musturmix. 10.05: Arany János, ír. 10.95: A ílét műsorából. 11.52: Usznyai: Búzavirág. 12.30: Me­lódiákoktól. 13.40: Gellca. 14.00: Csajkovszkij: I. szvit. 14.39: Thury Zoltán: Az utazás. 15.10: Művelődéspolitika. 10.05: Petro- vics: Vonósnégyes. 10.32: Köz­művelődés. 10.52: Ének — cimba­lom. 17.15: Orosz. Júlia énekel. 17.35: Elfogadiuk-e? 18.00: Nép­dalok. 18.29: Üj Bartók-felvéte- lek. 18.48: Kritikusok fóruma. 19.25: .T. Strauss: Cigánybáró. 22.20: Üti jegyzet. 22.30: Bartók hangja. 23.12: Bostoni Philemon és Baucis. 23.33: Könnyűzene. Petőfi rádió. 3.05: Népi zene. 8.45: Külpolitikai figyelő. 9.00: Beethoven: G-dűr hegedűszo­náta. 9.30: Jelenidőben. 11.47: Magánvélemény. 11.57: Könnyű­zenei híradó. 12.30: Kamarazene. 13.03: Nyíregyháza jelentkezik. 13.20: Beethoven nyomában. II. 14.00: Kettőtől hatig. 18.10: Arany János. II. 18.40: Táncdalok. 18.50: Rádióhangversenyekről. 19.20: Népi zene. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Rádiójáték. 21.45: Üj le­mezeinkből. 22.39: Népdalok. 23.15: Kamarazene. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon, 18—19 óráig! A megye életéből. Gondolatok az építőiparról. Egy új kezdeményezés Kazinc­barcikán. Az Encsi Gépjavító Állomáson. Mezőkövesden jártunk. A falu és a termelőszövet­kezet. I. rész. Termelőszövetkezeti KISIZ-ve/c- tők tanfolyamának tapasztalatai. Fiatalok zenés találkozója. Televízió lao’aras. Színház. 10, csütörtök. A nagy karrier (7). Hdszka bérlet. 11, péntek. Péntek Réz! (7). Mo­liéré bérlet. 12, szombat. Bánk bán (3). Pe- c tőti ifjúsági bérlet. Bánk bán (7). Katona bérlet, c 13, vasárnap. Adáshíba (3). Bér- J letszünet. Adáshiba (7). Szigligeti bér- J let. Mozi Béke: K: f. 4, hn. 6 és 8 ó. , Szép lányok, ne sírjatok. Ma-« gyár. 14 éven felülieknek! —« Kossuth de.: K: n. 10 és n. 12 ^ o. A félszemű sheriff. Színes < mb. am. — Kossuth du.: K: f. 3, f. 5 és f. 7 ó. A félszemü she- < riff. Színes mb. am. — Film- ' klub (a Kossuth moziban): K: 6< ó. Bosszúállók. Színes szovjet. — ^ Fáklya: K: f. 5 és f. 7 ó. Egy J kínai viszontagságai Kínában.’ Színes fr. — Petőfi: K: f. 5 és J f. 7 ó. Fehér robbantás. Szov- Jet* — Táncsics: K: du. f. 5 ó. J Csodálatos malom. Színes szov-, jel. Este f. 7 6. „Ha”. Színes < angol. 16 éven felül! — Szikra:« K: csak 5 ó. Felszabadítás. I—II. < Színes szovjet. Másfél hélyár-« rai! — Ságvári: K: f. 5 és lm. 7 4 ó. Az emír kincse. Szovjet. Kiállítás BUDAPEST 9.00: Iskola-lv. Környezetisme­ret. 11.55: Filmesztétika. 14.00: Környezetismeret. 17.23: Hírek. 17.30: Magyarország—NSZK. Női kézilabdamcrkőzés. 18.30: A kis­kakas gyémánt fél krajcár ja. 13.40: Importált gondok. 19.05: Heklámmusor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Július hatodika. Magyarul beszélő szov­jet film. 21.45: Integrál. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 8.55: Emberek és történelem. Eilmkrónika (isin.). 9.30: Kor­társaink. Szovjet film. 11.40: Tv- híradó. 10.25: Hírek. 10.30: Bio­lógia. 17.00: A politikai oktatás segítségére. 17.35: Karola. Ifjú­sági tv-láték. 10.00: Tv-híradó. 19.30: Ma döntünk a jövőről. Publicisztika. 20.00: Kis hit­parádé. 20.50: Kis filmtörténet: A dokumentumfilm-gyártás 1045 után. 22.00: Tv-híradó. rendezvény. Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, legfeljebb a7, ország keleti megyéiben hószáUingózással, kisebb fu­tó esővel. Főként délnyuga­ton párásság, köd. A he­lyenként még élénk észak- nyugati szél tovább mérsék­lődik. Várható legmagasabb mi- mii hőmérséklet 3—8 fok között, a tartósan ködös he­lyeken 0 fok közelében. Ma este fel ó-kar Magyarország Az érdeklődés középpont­jában áll a mai nemzetek közötti női kézilabda-mérkő­zés. az NSZK—Magyarország találkozó, amely 17.30 órakor kezdődik Miskolcon, a Vá­rosi Sportcsarnokban. Az e héten már Miskolcon készü­lő magyar válogatott tegna­pi edzésén beszélgettünk Török Bódoggal, a női csa­pat szakvezetőjével. — Milyen szerepet tölt be a holnapi összecsapás a vá­logatott felkészülésében ? — Kettős célt szolgál. Egyrészt saját erőnk felmé­rését, úgy is, hogy az FTC- játékosok nélkül állunk ki. Választ kaphatunk arra is, hogy a fiatalok fel tudnak-e nőni a nemzetközi felada­tokhoz — válaszolta Török Bódog. — Másrészt viszont megismerjük a nyugatnémet válogatottat, amellyel öt év óta nem játszottunk. Ez sokak számára megle­pő, azonban a világbajnok­ságon is elkerülte egymást a két együttes, az NSZK má­sik ágon jutott el a harma­dik helyre. — Mit tudnak az ellenfél­ről ? — Egy biztos, gyorsan reagáló csapat. Legutóbb először győztünk ellenük, utána mindjárt megvertek bennünket. (Most is kétszer találkoznak, a visszavágó de­cember 12-én lesz a Játék­csarnokban.) Azt is tudjuk, hogy játékritmusuk lassúbb, mint a szocialista orszá­goké. Ilyenformán is hasz­NSZK nos lesz a találkozó, megis­merkedik a csapat ezzel a stílussal. A mai mérkőzés eddig nem publikált érdekessége, hogy két játékos olyan posz­ton szerepel, ahol eddig sem a válogatottban, sem klub­csapatában nem játszott. Az átlövő és irányító Thomann szélen játszik. Jiilingné pe­dig beállós lesz. — Az ökölvívó junior EB óta országszerte nagyra be­csülik a miskolci közönsé­get — fejezte be Török Bó­dog —, így még fontosabb számunkra, hogy ne okoz­zunk csalódást az itteni szur­kolóknak, nem beszélve ar­ról, hogy a tv-közvetítés miatt az ország színe előtt mérkőzünk az NSZK-val. Sporthírek A 116. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet KISZ és MHSZ rendezésében került sor a már hagyományos fel- szabadulási összetett honvé­delmi versenyre, amelyen öt' iskola tanulói mérték össze felkészültségüket a nehéz, csúszós terepen. A győzel­met yégül a 116. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet „A”-csapata szerezte meg a 104-es és a 114-es intézet ,,A ‘-csapata előtt. Nem dőlt még el, hogy a jövő esztendő elején — az alapozás után — Taskent (Szovjetunió), vagy Split (Jugoszlávia) környékén ját­Egy óra Sípos Ferenccel Miskolci Galéria: Téli tárlat. Nyitva délelőtt 11 órától este 7 J óráig. Miskolci Képtár: Képek a Her- t man Ottó Múzeum gyűjtemé- < nyéből. Nyitva délelőtt 10 órától < este 6 óráig. Libresszó: Gyermctorajz kiál- 4 litás. Nyitva 1 órától este 3 < óráig. Fiatal szobrászok és grafiku- 1 sok kiállítása a lenlnvárosi mű- ' vclődési központban. Megtekint- : hetö délelőtt 10 órától este 6-ig., Bartók emlékkiállítás a mező- , kövesdi művelődési központban. < Megtekinthető délelőtt 10 őrá- < tol este 6 óráig. üjmassai múzeum: A diósgyő-i ri vasgyár története. Nyitva dél-' előtt 10—12 és délután 2—4 óra J között. Csoportoknak egész nap.' Telkibányai Ipartörténeti Mú­zeum. Megtekinthető délelőtt 9 J órától délután 4 óráig. Képzőművészeti kiállítás a va­sas szakkör anyagából, a 116. sz. i Ipari Szakmunkásképző Intézet- < ben. Megtekinthető egész nap. Sárospataki vármúzeum: A' Rákóczi család emlékei. Megte- j kinthető délelőtt 10 órától dél­után 5 óráig. Befejeződött a labdarúgó bajnokságok őszi szezonja, a csapatok már pihennek, por- tyáznak, vagy levezető edzé­seket tartanak. A tavaszi idény március 7-én kezdő­dik, addig viszonylag csend lesz. Viszonylag, mert új rendeletek várhatók (példá­ul az átigazolásokkal kap­csolatban), és mert megkez­dődik az alapozás. Most az értékelések időszakát éljük, s kicsit a tervezgetésé.t is. — Szombaton értékeljük az évet — így kezdte Sipos Ferenc edző is» aki nem olyan régen még a váloga­tottban szerepelt, s most me­gyénk északi fellegvárában. Sátoraljaújhelyen dolgozik, a Spartacus legénységével. Az Újhelyi Szabó Ktsz egyik irodahelyiségében be­szélgettünk vele. Fociról esett szó, nemcsak „hivatal­ból”, hanem azért is, mert bőven álcád probléma, vitat- koznivaló a legnépszerűbb sporttal kapcsolatban. Az utóbbi hetekben a miskolci villamosokon is egyre többet hallani a labdarúgásról, a Pécs diadala, majd kudarca, aztán új rendeletek és az MTK—Torino mérkőzés bot­ránya ismét a közvélemény fókuszába állította a fut- ballt. — Január 4-ig pihenő, az­tán újra kezdődik a munka — mondta Sí pás. — Nem szólhatunk semmit, jó az 5. hely, amit az őszi szezonban elértünk. A fiúk mindent el­követtek az eredményes sze­replésért. Nagyon kellettek a ’pontok, mert nehéz a ta­vaszi sorsolásunk, hatszor utazurtk Budapestre... így folyt a szó azon a ba­rátságos, már-már télies dél- elöttön. Kicsit szabálytala­nul, hiszen sok mindenről kicseréltük véleményünket. Az edző — immár ki tudja hányadszor — ismét a léte­sítménygondokról beszélt, amely nem vitás, alapvető probléma Sátoraljaújhelyen. — Ha felmentünk az OKISZ-hoz, azt mondták, a városnak kell megoldania..., ha bementünk a tanácsra, az OKISZ-hoz küldtek bennün­ket. Mióta itt élek, azt ve­szem észre, hogy Űjhelyen azt hiszik, a Spartacus Lan­tos elnöké, vagy Pásztor Ti­bié, pedig úgy gondolom, az egyesület az egész városé. Aztán más témára siklot­tunk. Labdarúgásunk hibá­ját Sípos Ferenc — játékos­kora óta — a nonstop ed­zésrendszerben látja. Elme­sélte, hogy a Budapesti Honvédban régen az edzés előtt egy órával már kinn játszottak a pályán, egyik dekázott, másik cseleket gya­korolt, ki, mit akart. Aztán kezdődött az együttes mun­ka, de tréning után ismét csak kinnmaradtak, s kapu­ra lőttek játékosan, különfé­le, maguk alkotta szabályok szerint. — Aztán, mikor bevezet­ték a gumikötelet, s egyéb, nonstop módszereket, elfá­radtunk, s ami nagyobb baj, elfásultunk, amíg Preiner ki nem jött a pályára, leültünk egyhelyre és beszélgettünk, edzés után pedig mindenki bement zuhanyozni... És ez a hiba most is. A napokban hallottam, hogy a focisták edzzenek napi 6 órát, de hát ez elképesztő, ennyi idő alatt egy gép is elfárad. Nem csoda, hogy utána nem gyakorolják azokat, ami szel­lemessé tette azelőtt a játé­kunkat. Nem sokat, hanem erőteljesen kell edzeni, hogy a játékos kedv megmarad­jon. A futball speciális moz­gást kíván, éppen ezért spe­ciális edzéseket is. Nem az a legjobb labdarúgó, aki leg­többször tud felmászni a kö­télre. Sipos Ferenc elmondta azt is, hogy nem a fizikális fel­készülés ellen 6ZÓ1, a futball fizikai sport is. de nem sza­bad túlzásba esni. Nem em­lítette, de példaként felhoz­hatjuk a világbajnok brazil együttest, amely átvette Eu­rópától a fizikai felkészülés hasznos módszereit, ugyan­akkor semmit sem veszített labdarúgásuk hagyományai­ból. a magyarok pedig fizi­kailag messze vannak még az angoloktól, németektől (vagy akár az olaszoktól!) és a régi szellemesség, techni­ka elveszett valahol. Nyítray Péter szik-e edzőmérkőzéseket a Diósgyőr NB I-es labdarúgó együttese. Még, az is elkép­zelhető, hogy mindkét or­szágba elutazik a csapat, hi­szen a pályaviszonyok itt is. ott is kedvezőek. A ma, 17.30 órakor kez­dődő Magyarország—NSZK női kézilabda-mérkőzésre a következő kerettel készül a nyugatnémet válogatott (zá­rójelben az életkor és válo­gatottság száma): Eiche­nauer (26, 41), Menzel (23, öt. Milter (29, 23), Hoey (27,51). Reitweissner (29, 41), Docrkp (25, 3), Hadainké (26. 14), Küster (25, 13), Jakob (24, 23), Blackrow (26, 3), Schre- der (22, 17), Gerling <20, —V, Janke (20, —), Kind (19, —■). Torna és művészet Műszaki fejlesztési osztályunk keres 1971. 1. 1-ei belépéssel kohó- és gépészmérnököket, gépipari technikusokat, műszaki rajzolót és adminisztrátort, valamint gya­korlott gyors- és gépírónőket. KERESÜNK TOVÁBBÁ hegesztő, marós, esztergályos, lakatos, TMK-lakatos és szerszámkészítő szakmunkásokat. Bérezés: a gyakorlati évek figyelembevételével, meg­egyezés szerint. Jelentkezés: Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Felsö- zsolca, Állomás u. 5. Munkaügyi csoport. A borsodi iparvidék és a < KGST címmel előadás a perecesi' Jó/séf Aliila-szállóban. délután; 5 órakor. A ..Barátság — szerelőm” ci- ’ mű előadás ankétja lányoknak, , a Rónai Sándor Művelődési Köz- ’ pontban, este 6 órakor. Nők akadémiája a Bartók Bő- < la Művelődési Központban, dél- « után fél 3-kor. A szovjet űrkutatás, l!> éve ' címmel előadás a görög cinig- 1 ránsok klubjában, délután 5 óra­kor. A közgazdasági szabadegyetem | C-tagozatának előadása a TIT- , ben. délután 2 órakor Talajismcret címmel ekvniás i az Ady Endre Művelődési Ház­ban. este 6 órakor. Ismeretterjesztő előadás az ' ltom- és biológiai fegyverekről a mezőkövesdi művelődési köz­pontban. 12 órakor. V Egyiptomi kisfilmek vetítése a miskolci Kazinczy-klubban, este } 7 órakor. így lesz a sportoló válogatott... Szabó Judit, a Borsodi nyász modern gimnasztika versenyzője, edzés közben. Bá­Pá l v fisa ti h irdettn ényl A Kazincbarcikai városi Tanács Kórházának igazgatója pályázatot hirde a megüresedett E/413 ksz. élelmestésvexetői állásra PÁLYÁZATI FELTÉTEL.: élelmezésvezetői képesítés, legalább 5 éves szakmai gyak orlat (Kórházi gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek.) A pályázathoz csatolni kell: kérvényt, ön- életrajzot. erkölcsi bizonyítványt. 1 darab fényképet, működési bizonyítványt. Családos pályázónak szükség szerint lakás biztosítása lehetséges. Pályázati határidő: a megjelenéstől számított 3 hét'

Next

/
Oldalképek
Tartalom