Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-20 / 298. szám

iS2ÄK» MAGYARORSZÁG 4

Vasárnap, 1970. dec. 20.

Pataki

«fli a I ele tik <

Megjegyzések egy végig nem gondolt cikkhez

„Részemről, igen kérlek: ne vegyítsétek össze az együvé nem tartozó dolgokat’-’ — írja a kettői, jogon, diákként es professzorként is egyik vitázó levelében pataki Erdélyi János 1858-ban.

Ez az indokolt figyelmeztetés jut eszembe a Napjaink decemberi számában megjelent „A pataki öregdiákok" című cikk olvastán. Nincs okom a szerző, Bata Imre jósaándékát kétségbe vonni. Az meg egyenest rokortszen- vet keltő, hogy a gazdagabb Debrecenből ide tekintve támadt benne nosztalgia a szegényebb — de romantiku- .sabbna'k látszó — Patak iránt. Odáig egyetértőén követem eszmefuttatását, hogy u pataki kollégium történelmi érdemei máig hatnak. Csak örülni lehet annas, hogy az egykori iskola megtartja vonzási körében volt diákjait, ha mégoly messze kerültek is a Bodrog partjától, s a legkülönfélébb munkaterületeiken tevékenykedőket összehozza, többé-ke- vésbé rendszeres találkozókra ösztökéli a közös érzelmi töltés. S ez a figyelmet érdemlő nagyságrendű „öregdiák" közösség számottevő társadalmi tényező is: a vonzási központ, Sárospatak reálisan számíthat segítő- készségére.

A cikkírót azonban a továbbiakban tévútra téríti saját felfokozott lelkesedése. A tények elemzése helyett misztifikálni kezd. A minden konkrétságtól elvonatkoztatott „patakiságot” általános eszménnyé növeszti. Pedig ha nemcsak frázisként írná, bogy „az ember időbeliségét lé,éli az iskolának megtanítania”, hanem következetesen alkalmazná is cikkében a történeti szemléletet, nem. hagyta volna figyelmen kívül azt a differenciáló értékelési módszert, amely épp a leginkább példamutató alkotókat jellemezte Tolnai Dali Jánostól Erdélyi 'Jánosig. A „falakon belüliek" látták a legélesebben, s panaszolták is, mennyi a visszahúzó nyűg a városban, a kollégiumi közösségben. Nem egyszer professzort rangú vaskalaposok voltak a kerékkötői a haladásnak. Patakon is az ellentétek harca eredményezte a» fejlődést!

Hoigy feledkezhetett meg épp egy mai irodalomtörténész arról, hogy ebben az iskolában működött Hegel akkori legjobb magyar értője, kora legképzettebb filozófusa, aki a parlagi műkedvelőkkel szemben azt vallotta: „nekem Hegel szellemében kell szólnom minden tétova nélkül".

A Napjaink cikkírója viszont nem vesz tudomást a dialektikáról. Emiatt a múlt kri ti katlan eszményítőjévé válik. Vajon végiggondolva irta le az ilyen általánosító magaszta lásokat: „A pataki tanár müveit is volt, hivatott is." (Kivétel nélkül valamennyi?) „A pataki diák nem tévesztette el a. történelmet., Volt helyzetérzéke.” (A falusi szegényfiú és a földbirtokos-ivadék egyformán reagált például a 45-ös földreformra?)

Nádor Pál.

A tenger

Kekszeim! ember a tenger <

Elszabadult, hogy elérjen )

engem. )

Keserű ember a tenger ;

Ketten vitázunk )

egy végtelen

perben. j

A múlt idealizálásától szükségszerűen jut el odáig, hogy a jelent sommásan elmarasztalja: „Patakon is

volna mit visszaálmodni a. múltból”. A realitás talajáról elrugaszkodva, már csak ürügy a néhány pataki hivatkozás arra. hogy pateti- kus mondatokban meghirdesse általános „válság elméletét”. S „az értelmiség szétszóródásának jeleit látva., a nemzettudat bizonytalankodását tapasztalva'' a szerző — meglepő fordulattal — mutatja meg a szerinte egyetlen kivezető utat: „érdemes lenne felélesztem a régi iskolavárosokban az iskolái, mint életformát... éppen a kisváros lúd igazán az életforma-iskolának. level és aurát biztosítani. Az iskolaira díciós kisváros’'.

A vélt tradíció bűvöletében a valóságban soha nem volt, eszményi iskolát vizionált Patakra: „Szabad volt az iskola.. Igazi diákszabadság volt ez, de a szellem szabadsagára. hajazott. Jó arányérzék működtette, ezt a vilá got. A szellem, komolysága es a diákélet defüje hibátlan mérték szerint keveredett.." (Azóta akadémikussá, lett pataki öregdiáktól hallottam, hogy az ő idejében jó néhány. tanórán még a nádpálca volt az a bizonyos „hibátlan mérték".)

A . mai iskolától viszont olyasmiket kér számon, amik éppen az utóbbi években indultak erőteljesebb fejlődésnek. A diák-dernőíkráoia, a diák-önkormányzat nem írott malaszt a mai Patakon. A kollégiumi esteken kamasz őszinteséggel vitáznak akár a városi pártbizottság titkárával is (aki középiskolai tanár volt, s felvülanyozódik, ha diákok között lehet). Az elsiratott önképzőkörben a hajdani múzsáitokkal vetekedő költő és költőnő jelölték dicsérik, csepülik egymás alkotásait, s a rendszeresen megjelenő diáklap modern, formabontó versei a maguk nemében állják a versenyt az egykori ifjúsági közlöny hagyományos utánérzéseivel.

Nyilvánvalóan vannak valóságos gondok a. mai pataki, iskolákba,11, mert • arról is megfeledkezett a szerző, hogy ma Patakon már nemcsak a gimnázium az egyetlen örököse a nagy múltú kollégiumnak, hanem a felsőfokú intézetté fejlesztett tanítóképző is, és az általános iskolák felső tagozatában ma minden tíz-ti zennégy éves gyerek megtanulja azokat az ismereteket, amelyeket valamikor a gimnázium also négy osztályában sokkal kevesebben sajátíthattak csak cl. A gondok többsége épp abból fakad, hogy Patakon megsokszorozódott, u. kis- és nagydiákok száma, a régi épületek falui pedig nem tágíthatok. Az épülő új iskola pedig nyögi az építőipar krónikus betegségeit. Es vannak tantervi, módszertani problémák is. De ezekről konkrétan, elemezve, a minél jobb és gazdaságosabb megoldás reális lehetőségeit közös igyekezettel kutatva, maguk az érdekeltek írtak és írnak szaklapokba, s a napi sajtóba is.

A tárgyait cikk azonban épp a valóságos gondokkal foglalkozik a legkevesebbet.,

S még egy megjegyzés-: a: zavarosan egymásra torlódó,, jelzőzuha.tagos mondatokból nem áll össze semmiféle megalapozott koncepció. A cikk második felének már édeskevés köze van a valóságos Sárospatakihoz, mint ahogy a pataki öregdiákok közül is elenyészően kevésnek a szerző kreálta „pataki- ság, magyarság és egyetemes humanizmus" időtlen idealista háromságához.

A sárospataki tradícióhoz való viszony szerintünk tisztázott, Mai szocialista éle-, tünk gazdagodni kíván 'minden haladó, így a sárospataki , örökséggel is. Mi a .marxista politika alapállásából ápoljuk és élesztjük Sárospatak hagyományának szellemét.

A Napjaink- beli cikkben igencsak „együvé nem tartozó dolgokat” vegyített össze- a szerző, ezért fordulhatott/; visszájára az indító jó szándék.

Bcrecz József

Diósgyőri házak.

(Barezi Pál rajza)

November 1-én, a megyei pártiérteikezieten fdszókokt többek, között dr. Kiss Béla, a putnoki, Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum igazgatója, és igen értékes gondolatokod mondott el a mezőgazdasági szakemberképzés jövőjéről, illetve arról, púként látna■ szükségesnek a jelenlegi mezőgazda-sági felsőfokú íszakemberképzési rendszer módosítását, hogyan látja a jövő szakember szükségletét. Oktatási rendszerünk, valamint a. szc&kemberszükséglet azóta, a, X. pártkongresszuson is több alkalommal szóba került, s most, néhány héttel a történelmi. jelentőségű tanácskozás ufánásméi, erről a témáról beszélgettünk dr. Kiss Bélával.

— Nagy fegyelemmel kísértem a kongresszus tanácsko- ■zásait. Természetesen nagyon érdekeli! a kongresszus egésze, de talán megbocsátható, ha megkülönböztetett érdeklődéssel vártam, mit hoz a kongresszus abban a. gondolatkörben, amely engem, mint a mezőgazdasági szakemberképzés egyik munká- lóját különösképpen foglalkoztat. összegezve az egyhetes tanácskozás tanulságait, úgy érzem, a kongresszus megerősítette álláspontomat, Az ismeretanyag nagyarányú, robbanásszerű fejlődése már

A B mm mm 0” FT

A kozonsegsservezo

A Művelődésügyi Minisztérium ebben az esztendőben is megjutalmazta a legeredményesebben dolgozó közönségszervezőket. A Miskolci Nemzeti Színház legjobb közönségszervezőinek ez év december 4-ón adták át a jutalmakat. A jutalmazottak között volt Deák Béla, az LKM közönségszervezője is.

— Véletlenül csöppentem bele a közönségszervezésbe. Ennek már 17 éve. A köny- nyűgépgyárban dolgoztam akkor, én voltam az üzemi bizottság kultúrfelelőse. Az egyik nap kijött a színházból Máthé László. Csináljunk valamit — mondta, mert a könnyűgépgyárból nem járnak az embereik színházba. „Hivatalból” kijelöltem hát az embereket, minden üzemben egyet, akik majd szervezik a jegyeladást.

Kedves lehetett a kezdet, mert elmosolyodott.

— Sosem felejtem el. A Füredi komédiásokra kellett eladni a jegyeket. Megbeszéltem az emberekkel. Mindent ígérlek, csak azt mondták, hogy én vegyem fel a jegyeket a színháztól. Megcsináltam. Másnap azután kerestem az embereimet. Ki beteget jelentett, ki szabadságra ment. Ott voltam egyedül. Szégyelltem volna visszavinni, hái. magam láttam hozzá az eladáshoz. így kezdődött.

— Hogy kezdődött barat - saga a színházzal,?

— Az is véletlenül, mint a közönségszervezés. .Első éves tanuló voltam. Mesterem egy vasárnapi előadásra vett magának és feleségének jegyet;. Valami történhetett, mert a vaisárnapi ebéd után elment hazulról. Felesége pedig behívatott. Béla, mondta nekem, itt van két jegy. Menjen el a színházba. Jó jegyek voltak, drágák nekem. Eladtam hát őket, s vettem egv olcsóbbat.

Deák Bellának ma már öröm a színház. Mint közönségszervező is ezt az örömet szeretné átplántálni a többi- ekbe.

— Volt egy idős bácsi, aiki- nek sohasem tudtam jegyet eladni. Ez már az LKM-ben történt. Két éven keresztül rágtam a fülét, menjen egyszer színházba. De Pista, bácsi mindig csak azt mondta: nem. összebeszéltünk hát a kollégákkal, és közösen megvettük a jegyei. Az üzemfő- nök pedig odaadta neki: jutalmul jó munkájáért. Roppant büszke volt rá. El is ment, Tetszett neki a darab mert utána már maga is vett jegyet. Igaz, kerülő úton. Munkatársaival vetette meg magának. Hogy én ne tudjak róla.

— Tizenhét; esztendő nagy idő. Könnyebb, vagy nehezebb most az embereket szív házba vinni?

— Könnyebb. Ma már sokan megkóstolták a színházba járás örömét. Kialakult a törzsközönségem. Egy zenés darabra persze, könnyebb be- csábítaini az embereket De őszintén mondom, nem volt nagy gondom akkor sem, amikor most A tanítónőre, a Bánk bánra adtam el a jegyet.

— Hogyan tudja összeegyeztetni munkájával?

— Nem könnyű. Az acélöntődé öntvény-ki készítőjében vagyok gyalus. Olykor könyökig olajos vagyok, amikor jönnek hozzám a jegyekért. Általában egy órával korábban megyek be, s egy órával később megyek haza.

— Mit szól hozzá a felesége?

— Korhol, de azért megérti., Ö is sokat segít nekem. V i ccesen azt szokta mondani: neked a város a színházat jelenti. Van valami igazság tenne mert sosem tudok úgy bejönni a városba, hogy legalább néhány percre ne ugorjak be a színházba. fiz már szenvedély is nálam.

Már búcsúzkodik, amikor még ezt mondja:

— Persze, azt hiszem, nem rossz szenvedély. Mert jobb dolognak, tartom, ha valaki a családjával színházba megy, mintha’ boj*ozni, vagy sörözni ifi le valahová.

Csutora« Annamária í

nem tűn, feszegeti a hagyományos ismeretátadási kere leket, nem lehet a tudásanyagot a hallgatókban tovább halmozni. Nem általánosain képzett magas kvali'fi- kácáőjú embereket kell adni. az országnak, hanem az egy-es szakterületek jó ismerőit. Hogy ezzel az elkoptatott szóval éljek, minden szakterületre specialistákat kell képezni. Marxista, dialektikus képzettségű embereket kell adnunk a jövő szántára. Nem lehet; 'mindenre megtanítani a jövő szakembereit. Jó alapokat, megfelelő szemléletet kell adni nekik, és természetesen fel kell bennük kelteni a készséget a folyamatos és szakadatlan, további önképzésre. Feladataink csak az egyes szakterületek kiváló értőinek képzésével oldhatók meg.

Ennek illusztrálására érdekes példát mondott, cl dr. Kiss Béla.

— A .mezőgazdaság gépesítésére sok szakembert képzőnk, bár a kívánalmakhoz képest az is kevés. Ugyanakkor azonban a mezőgazdaság kérni zál ásóra kétszer olyan összeget fordítunk, mint a gépesítésre, viszont agrokémiai képzésünk szinte nincs is. Azt hiszem, szükségtelen külön hangsúlyozni, milyen fontos lenne pedig, hiszen mezőgazdasági termelésünkben egyre nagyobb teret hódít a kérnizálás, és nem mindegy például, mit hogyan műtrágyázzunk, a drága vegyszereket, vagy éppen veszélyes vegyszereket mikor éö hogyan használunk fel.

A putnoki Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban gondol fordítanak a,rra is, hogy ne csak a jövő szakembereit képezzek, hanem a. mar gyakorlati, életben dolgozókat is segítsék. Működik az intézetben Mihály fi Gél- tért, talajvegyész közreműködésével az állami gazdaságok részére kemizálási szokta, nácsadás: a termelőszövetkezetek nem eléggé érdeklődnek iránta. Jóllehet, az intézel nekik is kínálja.

— Szilárdan hiszem, el fog jönni az idő, és nem is sokára, amikor a szövetkezetek majd nem ide jönnek hozzánk tanácsért, meg az atlanti gazdaságok sem, hanem a mezőgazdasági üzentekben megmutatkozó szükség miatt már ott lesz az állományukban, az alkalmazásukban a szakember. És ha megpróbálják a szakembert, az agrokémilloust foglalkoztatni, hamarosan meggyőződhetnek róla, menynyire sokszorosan kifizetődik.

Az intézet sajátos feladatairól is váltunk néhány szót.

— Eszak-Magyarország sajátos talajviszonyai, geológiai adottságai, legelői és különösképpen hegyi legelői,' az itt jelentkező agronómiái es egyéb talajvédelmi feladatok mind-mind a speci ális helyi képzést indokolják és igény lik. éppen ezek az adottságok nyújtanának alkalmat rá, hogy intézetünket sajátos hegyvidéki melorációs képzésre szakosítsuk. Ezen az értendő, hogy itt olyan szak. embereket képezzünk elsősorban, akik az észak-magyarországi területek sajátos talajadottságai között a leggazdaságosabban tudnák irányítani mind a növénytermesztést, mind az állattenyésztést. A hegyvidéki legelők egészen sajátos állattenyésztési lehetőségeket kínál - nak, amelyek minimális ráfordítással roppant gazdaságosak lehetnek. Erre mind a külföldi szakirodalom, mind pedig a tapasztalatok nagyon sok jó példát szolgáltatnak. Ügy érzem egyébként, intézetünk az eddigi, nagyobbrészt általános felsőfokú mező- gazdaság i szakemberképzés. sei is sokat segített az észak- magyarországi területeknek, mert felméréseink szerint a nálunk végzetteknek 9(1—98 százaléka hű maradt a szakmához, s mezőgazdasági üzemekben dolgozik, igen eredményesen. De mennyivel többet tudnánk használni, ha nem általános, hanem az előbb már említett sajátos szakképzést nyújthatnánk a közeljövőben szükséges igények kielégítésére, maximális szinten.

Tanulságos volt a. beszélgetés dr. Kiss Bélával. A kongresszus állal is inege>'ö síiéit gondolatai, akár az agrokémiai képzési, akár a. vezetése alatt álló intézet sajátos szakági, irányéi átszervezésének szükségességét tekintjük, megszívlelendők. Különösen az utóbbira érdé mos felfigyelni, hiszen az a; előbbit is magában, foglalhatja. Szakemberképzésünk szükségessé teszi, oktatási rendszerünk felül vizsgálata pedig ezt igazolhatja, s bizonyár igazolni is jogié.

Benedek Miklós

„A kongresszus megerősítette álláspontomat”