Észak-Magyarország, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-13 / 292. szám
Vasárnap, 1970. dec. 13. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG i Százszázalékos tartalék Az áj tapolcai yízgépházban 28 millió forintba került Találkozások Soha nem voltak ilyen zsúfoltak közútjaink, a vonatszerelvények és műszakváltáskor, csúcsforgalomban az autóbuszok, villamosok, az utcák, a járdák. Sokan vagyunk úton mostanában. Az útonlevők nagyrészének egyszerűen ez a munkája. Sokakat a munka, a kötelesség szólít magához, vagy enged el. Vannak, akik. száz kilométereket tesznek meg, vannak akik csak néhány száz yagy néhány ezer lépést. De hát minden relatív. A távolság- haladásunk sebessége és az úton töltött idő is. A lényeg az, hogy a munka, a megélhetés teszi az emberek többségét utassá, vándorrá. A tágas, magas csarnok egyik oldalfala katedrálüveg: a külvilág formáit, kiszűri, csak a fényt engedi át. Kint ködös december van, de az óriási üvegfal innenső oldalán a vidám, friss színek uralkodnak. A függőfolyosó körbefutó korlátja citromsárga, csillogó, fehér csempe borítja a falakat. Lent, a mélyben almazöld színűre festett, szép szimmetriájú hatalmas gépek. Hangos sivításuk erejüket példázza. A remegő óriások testéről két asszony törölgeti a port. A miskolctapolcai vízmű új gépházában vagyunk. A kapcsolószoba vezérlőasztalán két rubiníényű lám- pácska jelzi: működik a napi 36 ezer köbméter teljesítményű III-as és a 18 ezres IV-es számú szivattyú. Piukovics József, a miskolci városi vízművek főmérnöke rápillant az egyik műszerre. — Pillanatnyilag napi 50 ezer köbméternek megfelelő intenzitással dolgozik a két szivattyú. Egy műszakban négyen ügyelnek a gépház munkájára: a főgépész, az ügyeletes gépész, a gépápoló és asz elektrikus. A vízgépház világoskék színű folyosójáról ajtók nyílnak: modern bútorokkal berendezett tartózkodó, raktár, műhely, fürdő szolgálja a dolgozók kényelmét, segíti munkáját. A klórozőhelyiség az udvarról nyílik. A turmixgép1968. DECEMBER 20. Ma arról faggatott, gondoltam-e rá, hogy tanulni kellene valamit. Jó lenne, ha valamiféle szakma lenne a kezedben, mondta. Kissé idegesített. Iskola nélkül még' igazán élhetünk boldogan. De ezt, persze, nem mertem neki mondani. Mindent ráhagytam, és azt mondtam, igaza van: tanulni fogok. 1969. JANUÁR 2. Karcsi beíratott egy tanfolyamra. Iskolába járok. Tamilok. De az igazat megvallva, nem szeretek tanulná. 1909. FEBRUÁR 15. Három hét óta nem voltam iskolában. Hogyan mondjam meg Karcsinak? Majd valahogy elrendezem a dolgot, összeszedem gondolataim. s úgy megmondom neki, hogy még csak rosszat sem tud válaszolni. De aztán csak nem mertem a szemébe mondani. És ő mégis megtudta, hogy kimaradtam a tanfolyamról. Nagyon megszidott. Először indulatos volt, aztán kezdett a telkemre beszélni. .Végül anélkül, hogy szóltam! volna, megbocsátott. Azt mondta, jövőre újra kezdjük. Gondoltam magamban, abból sem lesz semmi. 1969. MÁRCIUS 3. Jó Karcsival tenni. Biztos támaszom. Mindent elintéz, szinte gondtalanul élek mellette. És mindemellett szeretem is. Vagy talán nem any- nyira, mint régen? 1969. ÁPRILIS 11. Ma egy új fiú jött a céghez dolgozni. Jóképű és jópofa. Ügy nézem, jóval fiatalabb Karcsinál. Egy kicsit megzavart, de majd kiheverem. Karcsit nem lehet, elveszíteni miatta, de senki miatt sem 1969. MÁJUS 3. A fiú állandóan a kőzetemben van. Egy helyen dolgozunk. Rendkívül udvarias és kedves. Valahogy kedvelem. De semmi több, csak kedvelem. hez hasonló négy klórozó közül is csak kettő működik. — Amint látja, maximális üzembiztonságra törekedtünk. Ügy mondjuk: az új gépház százszázalékos „meleg” tartalékkal rendelkezik —magyarázza a főmérnök. — A Ganz- gyárban készült négy korszerű DAN-szivattyú közül kettő állandó tartalék. Szükség esetén pillanatok alatt átkapcsolhatunk rájuk. Miskolc vízszükségletének 70 százalékát ma még a tapolcai vízmű biztosítja. Itt percekre sem állhat meg a munka. Az utóbbi tíz évben a régi gépházzal is csali egyszer volt probléma. Több mint két órára te kelteit állnunk, mert egy vihar által kidöntött fa elszakította mindkét elektromos vezetékünket. Ebből is okultunk: az új gépházba már három különböző irányból érkezik az elektromos energia, ez háromszoros biztonságot ad. — Az ott az olasz-kút — mutat a főmérnök az udvaron álló szecessziós beton- építményre. — Egy karsztha- sadékból tör fel a kit űnő minőségű forrásvíz, naponta átlagosan 40 ezer köbméter. Az ország legjobb vízvezetéki vizét adja a miskolciaknak. Nézzük meg belülről! A kút medencéjéhez az 1913-bon épült régi gépházból jutunk: kétrét görnyedve, egy szűk alagúton. Itt buknak a víz alá a szivattyúkhoz induló, derékvastagságú csövek. 1969. MÁJUS 14. Nem tudóim, mi van velem. Szeretek a fiúval lenni. Ebédelni is együtt járunk. Őrültség, de be kell vallanom, rossz, ha nincs a kőzeteimben. 1969. MÁJUS 30. Ma csókolóztam a fiúval. Ideges vagyak, izgulok, félek, hogy megtudja Karcsi. Ha megtudja, óriási botrány lesz. De miért lenne botrány? Szabad vagyok, azt csinálok, amit akarok. Egyelőre még nem esküdtünk össze Karcsival. De mindenesetre titkolni kell a dolgot. Jobb, ha nem tudja senki. 1969. JÚLIUS 3. Karcsi sejt valamit. Szóvá is tette. De én tagadok. Tagadok a végsőkig, Karcsit nem tehet elveszíteni. Nem szabad elveszíteni! De a fiút sem. Okosan kell csinálni. Okosan, mint régen! Mint ré- é-gen? Azért annál jobban. Elvégre egy életünk van. Nem igaz? 1989. AUGUSZTUS 2. Karcsi külföldre utazott. Végre nyugodt leszek. Nem macerái örökké a fiú miatt. Idegesít, ha valaki a magánéletemben turkál, állandóan gyanúsítgat és féltékenyke- dik. Egyébként is egy kis kaland miatt nem vész el a világ. I960. SZEPTEMBER 1. A fiú azt mondta, hogy őszintén szeret. Házasságot is ígért. Egész éjjel nem aludtam. Mit tegyek, melyiket válasszam? Csak tudnék dönteni. De az eszem és a szívem olyan messze van egymástól: mindegyik mást mond, mindegyik mást akar. Belezavarodok! De mégsem tudom, mit. tegyek. 1969. SZEPTEMBER 6. Tegnap este sokat ittam, így könnyebben veszem a dolgot. Jaj, majd elfelejtettem. Karcsitól kaptam egy lapot, 1969. SZEPTEMBER 18. Ma egész nap együtt voltam a fiúval. Egész este a presszóban ittunk. Éjszaka felmentem a fiú lakására. —- Azt kérdezte az előbb, miért süllyesztettük olyan mélyre az új szivattyúüzemet? A régi gépház magasan álló öreg masinái sokszor nehezen birkóztak meg a nagy „leszívással”. Az úgynevezett szívómélységre ugyanis nagyon. érzékenyek a szivaty- tyúk. Különös jelenség áll elő, amely hamar tönkreteszi a szivattyúkat. Az új gépeket ezért a régieknél három és fél méterrel lejjebb helyeztük el, mélyebbre a kút vízszintjénél. Ezzel kíméljük a gépeket, s jelentősen növelhetjük a teljesítményüket. Ez a legfőbb különbség a néhány hete üzemelő új és a régi gépház között. * Az új gépház terveit Szabó Attila, a MÉLYÉPTERV mérnöke készítette. Az építési munkákat az ÉÁÉV dolgozói végezték. Szép és izgalmas műszaki feladat volt. Az „élő”, érzékeny, régi üzemtől 20 méterre keltett dolgozni úgy, hogy a város egy percre se érezze meg. Hamarosan befejeződik a 28 millió forintos beruházással három évig épült gépház kísérteti üzemeltetése, s akkor az 57 évig szolgált ríégi gépeket végképp leszerelik. Tavaszra lebontják magát, a régi gépházat is. — Majd akkor jöjjön el megint — mondja a főmérnök. — Akkorra már készen leszünk a parkosítással, s befejezzük annak a négy lakásnak az építését is, amelyekben a gépház dolgozói Jaknak majd. T. L. 'Megtörtént minden. Űristen, mi lesz, ha megtudja Karcsi! Nem, nem és nem tudhatja meg. Nekem szükségem van rá. Nagy szükségem. 1969. SZEPTEMBER 22. Karcsi megjött. Váratlanul jött. Vagy már vége a kiküldetésnek? Igazán nem is tudom. Ügy akartam fogadni, mint régen, de nem sikerült. Elfelejtettem megcsókolni. Azt mondtam, nem akarom, hogy rúzsos legyen az arca. Amikor a szobába léptünk, megdermedtem. Az éjjeliszekrényen felejtettem a fiú képét. És egy cédulát, amire ezt írta: imádlak és nagyon szerettek, édes Klárikám. Tagadtam, hazudtam, de Karcsi nem hitt. Félrelökött és elrohant a fiúhoz, ő viszont mindent bevallott, sőt, dicsekedett. Imponált neki. hogy el tudott csábítani egy komoly férfitól. Ügy éreztem, összedőlt vetem a világ. Csak nem kezdődik minden elölről? Nem, nem akarok olyan lenni, mint régen. De Karcsi nélkül vajon meg tudok-e állni? 1969. OKTÓBER 2. Karcsi elhagyott. Meg is értem. Megcsaltam, kegyetlen voltam hozzá. Talán nem is baj. Most, legalább nem kell bujkálnom ás titokban találkozni a fiúval. 1969. OKTÓBER 9. Ma telefonon hívtam a fiút. Kértem, hogy menjünk el este moziba. Azt mondta, nem ér rá. Meg különben sem vet rá jó fényt, ha vetem látják az emberek. Sötétedés után, ha kedvem van felmehetek a lakására. MegA napló megszakadt. A lapok üresen, hófehér tisztán várják a folytatást. Ügy érzem. újabb keserves, hányatott étet. tanúi lesznek. Wirtta Lajos ÚTKÖZBEN Ü • Peremiczki János Körömi Gábor, mezőőr A mezőőr Őriznívaló mindig van — vallja Körömi Gábor, a be- lcecsi Hegyalja Termelőszövetkezet mezőőre. Nyáron, ősszel több, téten, tavasszal kevesebb. Hiszen nyáron, ősszel ott a sok termény, gépek, berendezésék, állatok, és a vadak az erdőben. Télre, tavaszra kevés holmi marad kint őrizetlenül. Üzemanyag, szalma és az erdő ád ilyenkor munkát a mezőőrnek. Körömi Gábor három esztendeje kerüli a határt. — Nyáron harminc kilométert is megteszek naponta kerékpárral. A biciklit téten, tavasszal csak akkor tehet használni, ha az idő megengedi. Ha nagy a hó, ha nagy a sár, gyalog kell bejárni a határt, A nép vagyonát, a közöst, akkor is őrizni kell, ha esik, ha fú — mondja és igazít a puska- szyion. majd a falu felé fordítja a kerékpárt. — Most nekimegyek a hegynek — mondja búcsúzóul —, hogy vigyázzam az erdei vadak csendjét, nyugalmát, életét. 4 segédmunkás Peremiczki Jánossal Sátoraljaújhelyen találkoztunk, amint egyik kezében sétabottal, a másikban mankóval megpihent egy hegyre futó kis szűk utcácska elején. — Az albérlettől a Finommechanikáig — mondja a 33 éves Peremiczki János — csak másfél kilométer a távolság. Mégis, nekem ez nagy út, hosszú út — mutat a mankóra és botjára. — Gyer- mekparalízis... És már a szívem sem bírja úgy. De hát dolgozni kell, mert élni kell. Segédmunkás vagyok és oly jó tenne valami megfelelő szakmát elsajátítani. De hát hamar kifáradok. Reggel ötkor indulok gyalog a munkahelyemre, ezután nyolc óra munka következik és délután három órára érek haza. Nehéz út, hosszú út — mondja búcsúzóul az őszes hajú fiatalember, s első nehézkes lépteit megteszi a hegynek felfutó kis utca kövein. Nehéz út, szomorú út . .. 4 »azdasszony A szekér a Szerencsi Cukorgyárból fordult ki, aztán rátért a Rátka felé vezető hétkilométeres útra. Igába vont két tehénke húzza a kocsit. Párolog a friss répaszelet, párolognak a tehénkék, s meglátszik a púra Fe&er 1st. vánné szája kőről is, ahogy szóra nyitja: — Korán reggel indultunk. Visszafelé megtart a tehénkékkel két órát is az út. Sajnálom az állatokat, de nem kaptunk vontatót. Fiatalok még a tehénkék. Piros ötéves, Piroska meg csak három. Dehát kell a takarmány. Nekik kell. Nyikorog a szekér Rátka felé. Párolog rajta a friss répaszelet, párolognak a tehenek. Az asszony ott bandukol a nyikorgó szekér mellett fekete fejkendöben, fekete vállkendőben, fekete gumicsizmában. A fekete sáros úton, hazafelé... Vannak, akik száz kilométereket tesznek meg. vannak, akik csak néhány száz vagy ezer léptest. A munka, a kötelesség, a megélhetés, a kenyér lesz sok embert utassá, vándorrá. A kenyér, a mi kenyerünk, a mások kenyere. Szöveg: Oravec János Fotó: Szabados György
