Észak-Magyarország, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-28 / 279. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 Szombat, 1970. nov. 28. Mit ír a nemzetközi sajtó a X. pártkongresszusról? NDMSZIÍ tárgyalás Képünkön jobb oldalt Egon Bahr. bal oldalt Jürgen Wci- ehert, a tárgyalások után távoznak a tanácskozás színhe­lyéről. MOSZKVA A szovjet sajtó továbbra is bő teret szentel az MSZMP X. kongresszusának. A péntek reggel megjelent Pravda „Barátság, testvéri együttműködés” címmel szá­mol be a magyar kommu­nisták tanácskozásának ne­gyedik napjáról. A lap bu­dapesti különtudósítói rámu­tatnak: a kongresszuson át­fogó és beható eszmecsere fo­lyik a sikerekről és a fogya­tékosságokról, arról, amit a magyar dolgozók már elértek, s arról is, ami a jövő táv­lata. A továbbiakban a Pravda budapesti különtudósítói rá­mutatnak arra, hogy a kongresszusi küldöttek kü­lönleges figyelemmel fordul­tak a szocialista gazdasági integráció felé. A delegátu­sok felszólalásai azt fejez­ték ki, hogy Magyarország további gazdasági fellendü­lése nagy mértékben függ a testvéri országok barátságá­nak és együttműködésének sikeres fejlődésétől. PRÄGA Alois Indra, a CSKP KB elnökségének póttagja, a Központi Bizottság titkára, aki részt vesz az MSZMP kongresszusán, a Budapesten tartózkodó népes csehszlovák újságírócsopartnak adott nyi­latkozatában méltatta a ma­gyar kommunisták tanácsko­zásának jelentőségét. A kongresszus kiemelkedő vonása — mondotta — magas elméleti színvonal, továbbá a párt fejlődésének és gyakorlati politikájának reális megítélése. Külön ki­emelte, hogy az MSZMP egy­értelmű internacionalista magatartást tanúsít a nem­zetközi kommunista mozga­lom kérdéseiben. A Rudé Pravo részletesen ismerteti Gáspár Sándor és Aczél György hozzászólását. SZÓFIA A bolgár sajtó nagy figye­lemmel kiséri az MSZMP X. kongresszusának menetét. A Trud — a bolgár szakszer­vezetek iapja — pénteken főként Gáspár Sándor felszó­lalását, a magyar szakszer­vezeti mozgalom eredmé­nyeivel és feladataival kap­csolatos megállapításait idézi hasábjain. BELGRAD Az MSZMP nagy számú felszólalói „támogatták a párt eddigi politikáját és an­nak vezetését, sok példát hoztak fel a gazdasági re­form sikeres megvalósításá­ról és kiálltak azoknak a do­kumentumoknak a progra­mot tartalmazó része mellett, amelyeket a Központi Bizott­ság a kongresszus elé ter­jesztett” — állapítja meg pénteki számában a belgrádi Politika. A Zágrábban megjelenő jVjesnik azt emeli ki, hogy a f kongresszuson „nyíltah tár- ' gyalnak a szocialista demok- | rácia továbbfejlesztéséről, mint. 'a szocialista társadalom teljes felépítéséért folyó harc feltételéről”. Impozáns tömeggyűléssel nyílt meg Santiagoban a kormánykoalícióban részt ve­vő Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának ple­náris ülése. Mintegy 10 ezer dolgozó gyűlt össze, és viha­ros tapssal köszöntötte az ország szocialista elnöke*, Salvador Allendét, valamint a KP vezetőit. : Allende tolmácsolta a tö- mrrjyűl.k részvevőinek az a ,;'imperialis a kormánykoa­líció pártjainak üdvözletét, és bejei '’etette, hogy jövő héten több törvényjavaslatot ter­jeszt a kongresszus elé. E VARSÓ Waclaw Urbaniak, a Try- buna Ludu tudósítója első oldalon kezdődő budapesti jelentésében rámutat, hogy „a tanácskozás negyedik napján átfogó vita folyt kü­lönböző nemzetközi, ideoló­giai, gazdasági, szociális és kulturális kérdésekről”. A pénteki varsói lapok is­mertetik Komócsin Zoltán, Gáspár Sándor, Fehér Lajos és Pullai Árpád felszólalását. A Trybuna Ludu külön- anyagként „A magyar külpo­litika alapja: egység a szo­cialista országokkal” címmel bő részleteket idézett Komó­csin Zoltán beszédéből. „A kongresszus negyedik napján — írja első oldalas je­lentésében a Zycie Warszawy különtudósítója — Gáspár Sándor beszéde vonta magá­ra a figyelmet. Az érdeklő­dés abból adódott, hogy az utóbbi években nőtt a ma­gyar szakszervezetek társa­dalmi szerepe, ereje és je- jen tősége.” BUKAREST A román lapok továbbra is beszámolnak az MSZMP kongresszusának legfonto­sabb eseményeiről. A pénteki tudósítások közük, hogy a kongresszusi vitában felszó­A Francia Kommunista Párt küldöttsége, Fracois Billoux, a Politikai Bizott­ság tagja, a delegáció veze­tője, és Raymond Treppo, a Központi Bizottság tagja, a Renault gyári pártszervezet titkára, Nemesláki Tivadar­nak, a Központi Bizottság tagjának társaságában a Győri Magyar Vagon- és Gépgyárban tett látogatást. A Dán Kommunista Párt delegációja, élén Ivan Han- sen-nel, a Politikai Bizott­ság tagjával az Egyesült Iz­zóba látogatott. A gyár ve­zetőivel folytatott baráti be­szélgetés után a vendégek megtekintették a fénycső­gyártó részleget és a rádió­csőgyártó üzemet. Az Osztrák Kommunista Párt delegációja Walter Wachs-nak, a Politikai Bi­zottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezeté­sével a Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat rákospalotai közpon­ti gyáregységét kereste fel. Az osztrák vendégeket elkí­sérte Kovács Antal, az MSZMP Vas megyei Bizott­ságának első titkára és Kurtán Sándor, hazánk bé­csi nagykövete. Svédország Baloldali Párt­ja Kommunisták küldött­sége Gunvor Ryding-nek, a törvényjavaslatok a népi egység nagy jelentőségű gaz­dasági programjának részét képezik. A Központi Bizottság be­számolóját Luis Corvalan, a KP főtitkára tartotta. Mél­tatta a népi egység hatalom­ra jutásának jelentőségét, amelynek eredményeként: „Hazánk történetében elő­ször alakult olyan kormány, amelyben négy munkás van, és az imperializmusnak egyetlen képviselője sincs. Ez a kormány — mindenek­előtt a munkásosztály vívmá­nya”. Iáit Gáspár Sándor, Fehér Lajos, Aczél György, Pullai Árpád. A Scinteia, a Roma­nia Libera, a Munca teljes terjedelemben közük az RKP delegációvezetőjének, Paul Niculescu-Mizilnek a felszó­lalását. BERLIN A Neues Deutschland első oldalán hozott, a kongresz- szus negyedik napjával fog­lalkozó összefoglaló tudósí­tásának címe: „Hagyomá­nyos és a jövőre szóló szö­vetségben az MSZMP-vel. . A Berliner Zeitung „Né­peink vállvetve erősítik a szocializmust” cím alatt köz­li Ebert felszólalását. LONDON A pénteki Financial Times ötvensoros jelentésben ismer­teti a magyar pártkongresz- szusnak a nemzetközi gazda­sági kapcsolatokra vonatko­zó megállapításait, különösen Nyers Rezső beszédének a KGST-ről és a szocialista in­tegrációról szóló szakaszait. A Daily Telegraph Fried­rich Ebertnek, a Német Szo­cialista Egységpárt küldött­ségvezetőjének beszédéből emeli ki azt a részt, amely­ben a két német állam kö­zötti egyenrangú kapcsola­tokról van szó. Politikai Bizottság tagjával, a delegáció vezetőjével az élen, dr. Molnár Frigyesnek, az MSZMP Központi Bizott­sága tagjának kíséretében Pécsre látogatott. A vendé­geket Baranya megye és Pécs város Pártbizottságának vezetői fogadták, kalauzol­ták a kesztyűgyárba, majd a svéd testvérpárt képvise­lői megismerkedtek az Or­vostudományi Egyetem új 400 ágyas klinikájával. A Finn Kommunista Párt küldöttsége Taisto Sinisalo, a Finn Kommunista Párt alelnöke, a delegáció veze­tője és Erkki Kauppila, a Központi Bizottság titkársá­gának politikai munkatársa Jakab Sándornak az MSZMP KB ágit. prop. osztálya ve­zetőjének társaságában csü­törtökön meglátogatta a Lá­batlanon épülő vékony-pa­pírgyárat, ahol az igazgató ismertette azt a nagyarányú munkát, amellyel a magyar és a finn szakemberek az ország egyik legkorszerűbb papírgyárát építik Lábat­lanon. Az Ikarus gyár vendégei voltak tegnap a Német Szo­cialista Egységpárt küldött­ségének tagjai, Friedrich Ebertnek, a Politikai Bi­zottság tagjának vezetésével. A delegációt elkísérte Szur- di István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja. A vendégek baráti eszmecserét folytattak a gyár párt- és tömegszervezeti, valamint gazdasági vezetőivel, majd megtekintették a szereidét. Friedrich Ebert kijelentette, az Ikarus autóbuszok az NDK-ban is jól ismertek. A Román Kommunista Párt küldöttsége Paul Ni- culescu Mizilnek, a KB vég­rehajtó bizottságának és ál­landó elnökségének tagjával, a KB titkárával az élen meglátogatta a Magyar Ha­jó- és Darugyár angyalföldi gyáregységét. Elkísérte a de­legációt dr. Dimény Imre, az MSZMP KB tagja. Az Olasz Kommunista Párt küldöttsége élén Agos- tino Rovellával, a Poütikai II Lunoiiod-1 helyzete a Hóin A Lunohod—1 szovjet holdjáró a holdéjszaka alatt is olyan helyzetet foglal el az égitest felületén, amely biztosítja a hozzá tartozó lé­zertükör munkáját. Tele- melrikus információk meg­erősítették, hogy a lézertü­kör fedele nyitva van. A programnak megfelelően a holdéjszaka alatt is létesí­tenek rádiókapcsolatokat a holdjáróval telemetrikus in­formációk szerzésére. A pénteki rádiókapcsolat so­rán adatok érkeztek a Lu­nohod fedélzetének és beren­dezéseinek állapotáról. ~ Szíria a negyedik Kairóban pénteken este közös közleményt adtak ki a Hafez Asszad miniszterelnök vezette Szíriái delegáció és az Anvar Szadat elnök ve­zette egyiptomi küldöttség közötti tárgyalásokról. A közlemény szerint Egyip­tom, Líbia és Szudán vezetői üdvözölték Szíria csatlako­zását a hármas szövetséghez, és a szövetség négy államfő­ből álló egyesített vezetősé­gének megalakulását. Bizottság tagjával Veszprém megyébe látogatott. A He­rendi Porcelángyárban meg­ismerkedtek a nagy múltú gyár munkájával és megte- kimtettók a porcelánmúzeu­mot. Az olasz testvérpárt delegációját elkísérte Övári Miklós, a KB tagja, a Köz­ponti Bizottság osztályveze­tője is. Németország Kommunista Pártjának küldöttsége Max Reimann-nal, a Központi Bi­zottság első titkárával az élen meglátogatta az Egyesült Iz­zót. A delegációt az újpesti gyárlátogatásra elkísérte Benke Valéria, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja. Nagy-Britannia Kommu­nista Pártjának delegációja Bert Pearce, a Politikai Bi­zottság tagja, a párt walesi szekciójának titkára vezeté­sével felkereste a Csepel Vas- és Fémművek szer­számgépgyárát. A vendége­ket a párt- és társadalmi szervek képviselői, valamint a Csepel Művek gazdasági vezetői fogadták és tájékoz­tatták a gyár múltjáról, je­lenlegi működéséről, továb­bi terveiről. A Nyugat-Berlini Szocialista Egységpárt küldöttsége Hans Mahle, a pártelnökség iro­dájának tagja, a Die Wahr­heit főszerkesztője vezetésé­vel Bács-Kiskun megyébe látogatott. Kecskeméten a megyei pártbizottság veze­tői fogadták a delegációt és tájékoztatták a megye mező- gazdaságának, iparának fej­lődéséről. A Görög Kommunista Párt küldöttsége Kosztasz Ko- liannisznak, a KB első tit­kárának- vezetésével — Papp Lajosnak, a KEB tagjának kíséretében — a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárba lá­togatott. A Luxemburgi Kommu­nista Párt küldöttsége Do­minique Urbany elnök ve­zetésével a/, Orion Rádió- és Villamossági Vállalatot Ke­reste fel Kimmel Emilnek, az MSÉMP Központi Ellen­őrző Bizottsága tagjának kí­séretében. Péntek délután — több mint négyórás tanácskozás után — visszatért Nyugat- Berlinbe az a küldöttség, amely Egon Bahr államtit­kár vezetésével az NDK fő­városában tanácskozott. Bahr megérkezésekor a következő rövid nyilatkozatot olvasta fel: „Az első berlini eszme­csere után — amely 10 órá­tól 14.20 óráig tartott — a következő közleményt hozzuk nyilvánosságra. „Egon Bahr. A Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminiszté­riuma pénteken nyilatkoza­tot tett közzé, amely az or­szág ellen intézett amerikai háborús támadások fokozó­dásával foglalkozik. ,,A Nixon-kormányzat fo­kozatosan növelte a felderí­tő gépek kémrepüléseinek és a légitámadásoknak a sza­mát” — hangzik a nyilatko­zat, amely tényekkel bizo­nyítja, hogy 1970 májusa óta az amerikaiak tucatnyi eset­ben több száz berepülést hajtottak végre, több «■»"- bombát dobtak le a VDK legkülönbözőbb körzetei un.. Washington mindannyiszor azzal a hazug állítással pró­bálta igazolni tetteit, hogy a támadások „új rakétaállások ellen irányulnak” és, hogy „a felderítő repüléseket vég­ző amerikai pilóták védel­mét szolgálják”. Barbár háborús támadá­saik leleplezésére az ameri­kai hatóságok kínos magya­rázatokkal hozakodtak elő. A nyilvánvaló tények és a világközvélemény felháboro­dása nyomán még azt is ál­lították, hogy háborús cse­lekményeik fogoly pilóták ki­szabadítását célozzák. Elődjéhez hasonlóan, amely a „tonkini incidens” koholt ürügyén agresszív háborút indított a VDK ellen, a Ni­Belgrádban Tordai Jenő magyar és Alekszandar Drljacsa jugoszláv külkeres­kedelmi miniszterhelyettes pénteken aláírta a két or­szág 1971. évi árucsereforgal­mát szabályozó jegyzőköny­vet. A jegyzőkönyv 121 millió dolláros forgalmat irányoz elő a jövő esztendőre, ami az idei évre érvényes megálla­podáshoz képest 15 százalé­kos növekedést tesz lehetővé. A jövő évben jelentősen a Német Szövetségi Köztár­saság kancellári hivatalának államtitkára, és dr. Michael Kohl, az NDK miniszterel­nökségi államtitkára novem­ber 27-én, pénteken hivata­los eszmecserét folytatott. A megbeszélés színhelye az NDK minisztertanácsának épülete volt. Megegyezés szü­letett az eszmecsere folytatá­sáról.” A rövid közleményen kívül amelyet Berlinben is nyilvánosságra hoztak — xon-kormányzat is hazug ál­lításokkal hozakodik elő, hogy folytathassa és fokoz­hassa a kalandor cselekmé­nyeket a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság ellen. A Nixon-kormányzat békéről beszél, valójában azonban folytatja és fokozza a hábo­rút egész Indokínában. A VDK kormánya — amint ezt már több. ízben is hangoztatta — ismét leszöge­zi: Észak-Vietnam bombá­zásának teljes beszüntetése nincs semmiféle feltételhez kötve, nem létezik semmifé­le „hallgatólagos megállapo­dás” a Vietnami Demokrati­kus Köztársaság és az Egyesült Államok között. A VDK szuverén és független ország, területe és légtere sérthetetlen. A VDK kormánya ember­séges az elfogott, amerikai nilóták irápt és gondoskodott biztonságukról. A VDK kor­mánya kijelenti,' hogy az amerikai agresszorokra há­tul a jövőben minden fele­lősség, vakmerő cselekmé­nyeik következtében. A vietnami nép el van szánva, hogy a végső győze­lemig harcol az amerikai ag­resszió ellen, Dél felszabadí­tásáért. Észak megvédéséért, s az ország újraegyesítéséért — fejeződik be a nyilatkozat. zött a kohászati termékek, vegyipari áruk és fogyasztási cikkek cseréje. A jegyző­könyv szabályozza a jövő évi ipari kooperációt is. Ez a típusú együttműködés 1971- ben 14 millió dollár értékű szintet érhet el, ami azt je­lenti, hogy a magyar és ju­goszláv gazdaság közötti inari kooperáció fejlődésének üte­me meghaladja az egesz aru- csereforgalom növekedésének ütemét. Tömeggyűlés Santiagoban A testvérpártok küldöttségeinek látogatásai részleteket nem közöltek. VDK-nyilatkozat Ma ayai—juqoszlá v árucsere!oltalmi cqy eimény emelkedik a két ország kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom